Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-05-15 / 20. szám
Tüske Képzavargyanúsnak tűnhet a fenti fogalompárosítás. Mentségül szolgáljon, valahol benne van az épség megőrzését jelző szókapcsolatnak mind az eredeti jelentése, mind pedig a természetessé vált átvitele. Hisz éppúgy képes építmények, szerkezetek, berendezések zavartalan működéséről, de az emberi egészségnek az „ép testben ép lélek” állapotnak a megóvásáról gondoskodó igyekezet megjelölésére is. Mert a cím ugyanis a múzeumokra vonatkozik. Sokféle fennkölt elnevezésben részesül eme intézmény ilyenkor, a múzeumok világnapján. Az ódon, oszlopos épületekben és modern, foto- cellás, légkondicionált építészeti csodalétesítményekben egyaránt hajlékot kapó közgyűjteményeket szívesen illetik a „múzsák kertjének”, a „tudományosság fellegvárának”, az „emberi föl- és újraépülés üdítő forrásának” szánt tisztelgéssel. Főleg ez utóbbi kap újabban egyre nagyobb hangsúlyt. A múzeumok iránti közfigyelem riasztó apadása ugyanis térségünket is elérte. De nem úgy, mint Nyugaton, a modernizálódó életvitel velejárójaként, hanem a rendszerváltást követő gazdasági zűrzavar „áldásainak” következményeiként. zi a lélekcsonkulás kétségbeejtő látomását. Mert igenis, a múzeumok életben tartásának igazi tétje, hogy a civilizáció emlékezetének őrhelyéről van szó. S amikor tartani kell attól, hogy e nemes elhivatottság a létgondok közepette puszta szólamként hat, talán jó lenne arra is gondolni, hogy az érdektelenséghez, a közömbösséghez a közAz emlékezet karbantartása Térségünkben a látogatottságért harcba szálló érvelésből a múzeumi elmeébresztés és léleképü- lés fontosságára hivatkozva mindinkább kiérződik a talaj vesztés réme. A múzeumi világnap kezd afféle közép-európai siratófallá válni. Az állománymegóvás, sőt a puszta intézményi fennmaradás elemi anyagi feltételei kerülnek veszélybe. Íme, a karbantartás eredendő közvetlen tárgyi vonatkozásban jelentkezik. S ugyanakkor felidééleti szellem is hozzájárulhat. S ez kiváltképpen érintheti kisebbségünk zilált múltképét. A múzeumi rendezvények látványereje ugyancsak érzékeny a politikai viszálykodások, nemzeti ellentétek sugallta közszellemre. Mindazonáltal a múzeum felelős azért, hogy a hagyományok ápolása ne szenvedjen újabb torzulásokat. A rendszerváltás óta előkerülnek a sokáig elhallgatott, letagadott, eldugott, de többek által ereklyeként őrzött tárgyak és emlékek. Gyanítható viszont, hogy ugyanakkor az elmúlt évtizedekben kiállított gyűjtemények, közületi emlékszobák nem múzeumi megőrzésre és felhasználásra, hanem a lomtárba kerülnek. Pedig a munkás- mozgalmi emlékek feltárásában is, az ideológiai kötöttségek és kizárólagosságok ellenére ott volt sokaknak a múltat faggató, tiszteletre méltó szándéka. Gondoljunk csak arra, milyen értékes szerzeménynek számított egy-egy, a polgári köztársaság időszakából származó kommunista párttagsági könyv. Demonstrációként szolgált a hatalommal szemben a magyar- és többnyelvű, anyanyelven kitöltött rovataival. Vagy talán már a csallóközi agrárproletár sors is csak kóros nyelvi szövődmény? Mindez a múltból egyszerűen csak kiiktatható? Vigyázzunk, a hiteles, kiegyensúlyozott kép hiánya, az egyoldalúság előbb- utóbb megbosszulja magát. Ne becsüljük le az emlékezet karbantartását! Kiss József mi mmm löitritmi „1936. április 24-én este Pozsonyban zsidóellenes zavargások törtek ki a Golem című film bemutatása miatt” - jelentette szűkszavúan a csehszlovák sajtóiroda. Forgatom az azóta megsárgult újságlapokat, s miközben azt próbálom kideríteni, mi is történt valójában, eszembe jut a Pozsony cseh megszállása előtti utolsó nap, amikor 1918. december 31 -e délutánján repülőgép jelent meg a város felett. A gépről leszórt német és szlovák nyelvű röpcédulák felszólították a város jelentős számú zsidóságát, pártoljon el „a magyarság vesztett ügyétől, bízzék a cseh állam liberalizmusában, amely minden jogot meg fog neki adni”. Aztán ugyanez az állam nyomban megtiltotta a zsidóknak, hogy gyermekeiket magyar vagy német iskolába írassák, monván: „a zsidónak mindig az államalkotó nemzetet kell pártolnia, ez pedig most a csehszlovák”. így számolták fel 1919 őszén Kelet-Szlováki- ában és a szepességi városokban a magyar és a német iskolákat, mivel ezeknek lelkes támasza nem utolsósorban az ott élő zsidóság volt. De a Masaryk elnök rendeletére bezárt Erzsébet Egyetem védelmezői közt is ott találjuk Pozsony zsidóit. Mindezt azért sorolom, mert az 1936- os zavargásokat elsősorban annak az egyetemnek a hallgatói kezdeményezték, amelyet cseh professzorok irányításával az Erzsébet Egyetem helyett létrehoztak. Az Esti Újság 1936. április 26-án ezt írja: „A tegnap este lezajlott tüntetéseknek érdekes politikai háttere van. Néhány nappal ezelőtt a kommunista Eudovy denník, mely éles harcot kezdett a szlovák néppárt és annak vezére, Hlinka ellen, spanyol eseményekről írva, egyik cikkében olyan kitételt használt, hogy Hlinka és vezérkara is cipőben fog meghalni. A kommunista lap ízléstelen kiszólása okot szolgáltatott arra, hogy a szlovák néppárt két lapja, a Slovak és a Slovenská pravda, amelyek a kommunista pártot következetesen a zsidósággal azonosítják, éles támadást intézett. A Slovákban a lap főszerkesztője, Si- dor Károly vezércikket írt az üggyel kapcsolatban, a cikket azonban a pozsonyi államügyészség elkobozta. Sidor másnap a parlamentben interpelláció formájában immunizálta a cikket, és a vezércikk másnap már mint interpelláció jelent meg a Slovák hasábjain. A lap ugyanebben a számában még további négy cikket írt a zsidóság ellen, és foglalkozott a bemutatásra kerülő zsidó tárgyú Golem filmmel is, amelyről azt írta, hogy semmi szükség nincs a bemutatására, a filmcenzúrának be kellett volna tiltania az előadást. ” A film bemutatására készülő két filmszínház, a Metropol és a Tátra igazgatósága ugyan értesült arról, hogy az autono- mista diákság körében a szlovák néppárthoz közelálló körök tüntetést készítenek elő a Golem bemutatása ellen, de ezt az értesülést nem vették komolyan, hiszen a filmet már több szlovákiai város katolikus mozijában (Nagyszombat, Rozsnyó, Léva, Komárom) sikeresen bemutatták. Pozsonyban azonban más volt a helyzet. Ha zsidót vagy magyart kellett ütni, erre a szlovák nacionalista pártok minden alkalmat felhasználtak. „A Metropol mozi hétórai előadására nagyszámú tüntető váltott jegyet - írta az Esti Újság -, akik, mikor a filmet pergetni kezdték, fütyülni, dobogni, zajongani kezdtek, majd bűzbombákat dobáltak el. Az előadást abba kellett hagyni, és a rendőrség megpróbálta a termet kiüríteni. Ekkor már nagyobb tömeg diák gyűlt össze a mozi előtt is, akiket a rendőrök oszlattak szét. ” Ezután a szétszóródott tüntetők kisebb csoportokba verődve randalíroztak a város különböző pontjain, de este tízre helyreállt a rend. Időközben a tüntetések hírére úgy megnőtt a Golem-film iránt az érdeklődés, hogy a Köztársaság téren lévő Tátra mozi a 9 órás előadásra, utolsó helyig megtelt. Az előadás nyugalmát itt már nagyobb csapat rendőr őrizte, és a detektívek a diák forma fiatalokat nem engedték a vetítőterembe. Ily módon a vetítés zavartalanul folyt. A péntek esti botrány és tüntetés után előrelátható volt, hogy másnap a szlovák diákság folytatni fogja a tiltakozást a Golem-film előadásai ellen. A rendőrség ezért nagyobb számú erőket mozgósított Pozsonyban. Az öt és hét órai előadások erős rendőri készültség mellett, zavartalanul folytak mindkét moziban. „Nyolc óra után azonban a Tátra mozi előtt összegyűlt tömeg magatartásából mind jobban arra lehetett következtetni, hogy a kilenc órai előadás ellen nagy tüntetés készül - írta a Híradó. - A Tátra mozi kapuja előtt rendkívül erős rendőri készültség vigyázott arra, hogy ki megy a moziba. A lépcsőházban érezni lehetett a várható tüntetés jellegzetes szagát: néhány bűzbomba robbant, és a közönség orrát megcsapta a kellemetlen bűz. Alighogy megkezdték az előadást, a reklámtábla reflektorfényeit eloltották és a rendőrség oszlatni kezdte az akkor már nagyszámban összeverődött közönséget. Negyed tíz után pár perccel a Svoradov diákotthonból elindulva, a Bat'a-palota előtt feltűntek a diákok, akik széles csoportokban lepték el az úttestet, s attól kezdve kórusban kiáltozták: Le a zsidókkal!, Szlo- venszkó a szlovákoké!, Éljen az autonómia!, Szlovák technikát akarunk! (Azaz technikai főiskolát követeltek.) Amikor a Tátra mozi elé értek, éktelen füttykoncertet vágtak, hogy a moziban illők megrémültek a tüntetőktől. ” A korabeli beszámolók szerint akkor a Manderla felől rendőrautókon nagyszámú rendőr érkezett a térre. Mire a diákok a himnuszt kezdték énekelni, gondolván, hogy a himnusz alatt a rendőrök kénytelenek lesznek vigyázzban állni. A rendőrök azonban nem vették be a trükköt, gumibottal a tömegre támadtak, és két részre választották azt. Az egyik részt a Posta utca, a másikat a Bat’a irányába szorították. A Bat'a irányába szorított csoport, kerülővel, a Mihály-kapun át próbált ismét visszajutni a térre. Ez a csoport megállott a Mihály-kapu alatt levő Fornheim-féle szőnyegáruház egyik kirakata előtt, mert abban Golem-reklámot fedeztek fel. A kirakatot előbb leköpdösték, majd bezúzták. Ezután továbbindultak, de a rendőrök egyetlen mellékutcába se engedték be őket, nehogy visszajussanak a térre. így érkeztek az országgyűlés palotáján lévő Stúr emléktáblához. Itt ismét megálltak. Stúr-dalokat énekeltek, majd a már ismert jelszavakat ordítozva, a Nyerges utcán át a Vigadó felé igyekeztek, ahol akkor tartották a Stúr-jubileum ünnepségeit. A rendőrség azonban a Roland-kútnál ismét útjukat állta, s így futólépésben a Ventúr utcán át vágtattak a Hviezdoslav térre, hogy a Stúr-ünnepségről kitóduló társaikkal egyesülve, most már alulról rohamozzák meg a Főteret. A két tömeg a színház előtt egyesült, ahol három diákvezér tüzes szónoklatot intézett hozzájuk, aztán zsidóellenes jelszavakat kiabálva, kirakatokat és ablakokat zúzva haladtak a Tátra mozi felé, ahol kemény csatába keveredtek a rendőrökkel. A csata késő éjszakáig tartott, és mindkét tábor tudta, hogy még nem ért véget. Másnap, vasárnap, az is fokozta a diákok harci kedvét, hogy ezen a napon tartották szokásos, Stúr-hagyományokra épülő dévényi kirándulásukat, amelyek az utóbbi években rendszeresen zavargásokkal végződtek. A rendőrség értesülései szerint ezen a napon akarták megostromolni a város zsidónegyedét. A zsidó lakosság félelmében alig mutatkozott az utcákon. Üzleteiket bezárták, kirakataikon lehúzták a redőnyt és bemenekültek a házaikba. Egyedül a Zsidó utca környékén merészkedtek az utcára. A zsidónegyed fiataljai - értesülve a diákok tervéről - már szombaton megszervezték önvédelmi csoportjaikat. Botokkal felfegyverkezve őrizték házaikat, szemmel tartották a negyedbe vezető utcákat. Nem túlságosan bíztak a rendőrségben, amely tapasztalataik szerint mindig későn érkezett a konfliktusok helyszínére. Most is csupán a mozitulajdonosok érdekeit védelmezték következetesen, de a város más pontjain szabadjára hagyták a garázdálko- dókat. Minden lehetséges úton-módon megpróbáltak a zsidónegyedbe betömi, de mindenütt rendőrökbe vagy a zsidó fiatalok önvédő alakulataiba botlottak. Rövid írásunkban nem számolhatunk be az összes verekedésről, összecsapásról, csupán megjegyezzük, hogy ezek hevessége, durvasága sokkal nagyobb volt az előző napokénál. Mindenütt botokkal, husángokkal hadakoztak, s e hadakozásba Heinlein német legényei is bekapcsolódtak. Ily módon a támadók két csoportjának sikerült a Zsidó utcába betörnie. Az egyiknek fentről, a Vár utca irányából, ahol már előzőleg beverték az ortodox imaház ablakait, aztán törve-zúzva nyomultak előre. Szerencsére a házakba nem juthattak be, és így a rendőrségnek, erősítéseket kapva, sikerült őket visszaszorítani. A másik csapat lentről, a Hal tér irányából támadott. Őket erősítették a vár felől, a várlépcsőn érkező ostromlók, akik az ott levő kőrakásokban elegendő muníciót találtak, s így meghátrálásra kényszerítették a rendőröket. Ezután a két csapat egyesülve nyomult a Zsidó utca alsó részébe, ahol beverték a neológ imaház ablakait, s mintegy ötven ház ablakát, kirakatát zúzták szét. Szerencsére, a házakba itt sem sikerült bejutniuk, és a rendőrség tisztogató akciói csakhamar sikerrel jártak. A zavargások, véres verekedések éjjel háromig tartottak, és más városrészekbe is átterjedtek. Éjjel háromkor egy nagy csapat diák nyomult az Astoria kávéházba, hogy megünnepelje a csatározásokat. „A diákok mulatozás közben felálltak, s a Hej, Slováci-t énekelték. A kávéház kijárata közelében 12 tagú társaság ült, amelynek két tagja a figyelmeztetés ellenére sem volt hajlandó felállni, mire megverték, összerugdosták őket. Később kiderült, hogy a diákok két cseh nemzetiségű tanári, dr. Tatarka professzort és dr. Hus- ka egyetemi tanársegédet verték meg. ” - írta a Híradó. A szlovák diákok így köszönték meg, hogy a cseh tanárok 1919 óta lelkes hazafiságra, nemzeti öntudatra nevelték őket. De ennek a zsidóellenes zavargásnak nemcsak azért volt csehellenes vonása is, mert szeparatista szlovák diákok szervezték, hanem mert a Golem-film is a prágai A. B. filmgyárban készült. Visszatérve a pozsonyi zavargások eseményéhez: vasárnap este a mozik levették programjukról a Golemet, s úgy tűnt, hétfőre a zsidóellenes zavargások az egyetem, a diákotthonok falai közé szorulnak. Csakhogy a baloldali pártok és a kommunisták erre a napra tervezték ellentüntetéseiket, s most ez tüzelte fel a fasiszta diákok harci kedvét. Délelőtt a színház előtt mintegy háromszáz diák verődött össze, de ezeket a rendőrök különösebb nehézség nélkül a Városház udvarára terelték és ott fogva tartották őket. Ugyanakkor az egyetemi karokon is konfliktusok támadtak. Az orvosi karon a zsidó hallgatókat nem engedték be az épületbe, a szigorlatozókat pedig a vizsgák színhelyére. Akik ellenkezni próbáltak, azokat veréssel fenyegették. Ugyanez történt a jogi karon is, ahol nem engedték, hogy a zsidó professzorok megtartsák előadásaikat. Az egyetemi épületekben mindenütt leverték a zsidó diákok egyesületeinek hirdetőtábláit, zsidóellenes röpiratokat osztogattak, és jelszavakat festettek a falakra. A Lafranconi és a Svoradov diákotthonban felszólították a zsidókat, hogy költözzenek ki. Akik nem engedelmeskedtek, azokat megverték. A Lafranconi- ban egy diákot az ablakon át dobtak ki. Amikor a diákok megtudták, hogy társaikat a Városház udvarára internálták, nagyszámú diák verődött össze az épület előtt, s azt valósággal megostromolták, így szabadították ki társaikat. A városban ezek után mindenki attól tartott, hogy az estére meghirdetett baloldali, kommunista ellentüntetés véres zavargásokat zúdít Pozsonyra. Nagy meglepetésre a diákoknak csak kis létszámú csapatai merészkedtek az utcára, s így csupán kisebb incidensekre került sor. Többen megsebesültek, egy fiatalembert eszméletlenül szállítottak a kórházba... Egyébként sohasem derült ki, hány sebesültje volt a zavargásoknak, s a diákok mekkora anyagi kárt okoztak. A hivatalos jelentések minderről elmaradtak. A parlamentben is csupán az egyetlen zsidó képviselő interpellált, a városi tanács ülésén pedig Sole városatya tiltakozott, de belefojtották a szót. A város zsidó polgárai félelmükben nem jelentették káraikat. Hallgattak. Mi mást tehettek volna? A Németországból és Ausztriából érkező hasonló hírek, a Palesztinában folyó zsidó-arab háború rémségei aligha bátorították őket ellenkezésre. A semmi peremén éltek, és tapasztalatból tudták, hogy a semmi peremén hallgatni kell. Csakhamar az egész város napirendre tért a történtek felett. így nőtt lassan egyre nagyobbra a jóérzésű emberek passzivitása, mígnem bekövetkezett az emberi lelkiismeret teljes elcsendesedése, amely néhány évvel később - a pozsonyi zsidók teljes likvidálásához vezetett. Szőke József A zsidónegyedbe vezető Széles-lépcső MÚLTFAGGATÓ 1994. május 15. tiBSÚmap
