Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-01-16 / 3. szám
32 oldalas ingyenes színes MAGAZIN Heti tévéés rádióműsor A jövendőmondó szerint január 16-án jön az ítéletidő... írásunk a 8. oldalon Mit ígérnek a csillagok 1994-re? Horoszkópunk a magazin 6-7. oldalán Loksáné Rácz Katalin párizsi élményeiről, a fair play klub tevékeny - ségéről, egykori sportágáról mesél Interjúnk a 16. oldalon 3 1994. január 16. XXVII. évfolyam Ára 7 korona magazin '■7'—csodálatos, ragyogó y nyári reggelen, amikor a Korai madárcsicsergésben is sejteni lehetett a délelőtti hőség kinyújtott karjait, egyik költő barátommal azon a vidéken vonatoztunk, ahol Kodály is gyűjtötte népdalainkat. A srác föl- dim is, hogy úgy mondjam, elvbarátom is, a világról alkotott véleményeink sem' állnak fényévnyi távolságra egymástól. Még élt bennünk a rendszerváltás utáni keserédes öröm és a bizakodás - egyre vastagabban ülepedő zac- caí, persze. Miről is beszélhettünk volna, két kisebbségi ürge, mint az asszimilációról. Hogy fogy a magyarság a szülőföldjén. S persze, az iskoláinkról, mert azzal az utolsó kukás is tisztában van, hogy jövőnk oda van letéve. Arról, mi mindent összeirkáltunk már iskoláink védelmében, hány fondorlatos módját próbálgattuk a gyengéd rábeszélésnek, ne hagyják a szülők gyermekeiket más nyelvűvé neveltetni, ne vegyék el tőlük Arany János, Szent- györgyi vagy József Attila nyelvét. Hogy az „államnyelv“, a „hivatalos“ nyelv későbben is megtanulható, de minden nép csak saját nyelvén lesz tudós. Arról, hogy unjuk már a sóderolást, ha a szülők egy része úgyis elszakítja gyerekét az anyanyelvtől, abban a bárgyú reményben, hogy orvos, mérnök, miniszter lesz belőle. S arról, hogy hetvenéves múltunk ennek a sóderolásnak a története, hiszen már a huszas, harmincsas években sem cikkeztek másról toliforgatóink, s azok, akik felelősséget éreztek népük iránt. Ugyan mit jajgatunk mi itt, mondta barátom, hiszen nincs az az isten, aki megtilthassa, hogy magyar iskolába írassam a gyerekem. Aki meg másként tesz, azért nem kár. Különben is, egy nemzet felemelkedése vagy megmaradása nem mennyiségi kérdés. Ezen aztán elvitáztunk egy darabig. Mert amiről barátom beszélt, az valahol igaz, ám igencsak részigazság. Igaza van, ha magáról beszél, a felvilágosult és tanult fiatalról, akit nem lehet elámítani jelszavakkal és politikai szlogenekkel, ám a közre vonatkoztatva valahol sántít a dolog. A statisztikák nem hazudnak, világosan látható a számok tükrében, hány iskolánk, osztályunk, elsősünk volt példának okáért az ötvenes évek elején, amikor beindultak a magyar iskolák, s menynyi van manapság. Tudj uk, hogyan sorvasztották módszeresen, mint lassan őrlő malomkövek közt, magyarságunkat, hogyan körze- tesítették iskoláinkat, hogyan próbálkoznak a hatalom mai letéteményesei az alternatív oktatásnak nevezett újabb manipulációjával, amely a külföld felé szép, propagandisztikus programnak tűnhet (hiszen választhatóságot jelent), ám nem kétséges, mi lappang mögötte. A fiatal szlovák állam magukat demokratáknak nevező új vezetői nagyon is tisztában vannak azzal, amit például Makovecz Imre fogalmazott meg a minap: a magyar nép nagyon öreg és nagyon bölcs, s nem lehet egyköny- nyen legyűrni, beolvasztani, eltüntetni. A kisebbség viszont mindig kiszolgáltatott, hiszen a többség által megszavazott törvények szabják meg életét, életterét, mindennapjait. Az új hatalom azzal is tisztában van, hogy most már nem lehet tiltani, körzetesí- teni, s új módszerek szükségeltetnek iskoláink további sorvasztására. Az idei költségvetésben megszavazott százmillió koronás összeg az alternatívnak nevezett program támogatására nem hagyhat kétséget bennünk, hogy mire megy ki a játék. Ez a százmillió hatalmas összeg, különösen akkor, ha (az erőszakszervezeteket kivéve, mint a katonaság vagy a rendőrség) az ország életének minden területén lefaragták a mozgásteret, amikor kevesebb jut egészségügyre, kultúrára, szociális kiadásokra. Amikor tömegek szegényednek el és nő a szociális feszültség, ellehetetlenül a mezőgazdaság és romlik a tömegközlekedés, akkor Cérnák úrék bőkezűen belenyúlnak az adófizető szlovákság és a mi zsebünkbe, hogy tovább folytassák azt a politikát, amelyet valaki frappánsan a szegények imperializmusának nevezett el. Barátom nyilván egy percig sem vitatja, hogy helyzetünk nem megnyugtató. De elegendő mondjuk az első csehszlovák köztársaság idején (amikor Európának talán utolsó demokratikus bástyája volt az ország) készült iskolai tablókat kézbe venni. Ezekről a képekről az eleven történelem néz farkasszemet velünk. Negyven, ötven kopasz, elálló fülű, olykor mosolyt fakasztó fizimiska néz ránk a nem is távoli múltból, akár egy kis falucska egyetlen szem tanítóját közrefogva. Tegyük melléjük a mai képeket. Azokat is, amelyeken senki sincs. túl minden sóderoláson, érven és ellenérven, szívhezszóló és racionális szövegeken, egyetlen dolgot még a pártállamban sem tudtak letadagni: hogy tudniillik Szlovákiában a magyar iskolák színvonala mindig elérte a többségi nemzetéit, sőt, enyhén meghaladta azokat. S ahhoz sincs sok hozzátennivaló, hogy az anyanyelvi iskolából kikerült nebulók sokkal nagyobb hányada vált mérnökké, orvossá, hasznos és kiművelt fővé, mint az ismereteket idegen nyelven elsajátítani kényszerülők. Ennél jobb alternatívát pedig nem kínálhat senki. Kövesdi Károly ALTERNATÍVÁK Hegedűs Géza: Szonett az anyanyelvről Hazám: magyar nyelv - igék, főnevek és melléknevek kincses birodalma - jó ezerév formálta műremek! Varázsodat a lélek befogadja, ájult erőt adsz minden munka-napra és elringatsz, ha békén pihenek. Valóság lesz a képzelet kalandja, ha szavaidban értelmet nyerek. A Siralom s a Halotti beszéd szavai óta járulok eléd és évszázadok költőit idézem. Te vagy az otthon és a nagyvilág. A nyelvtanod a törvény, melyen át a mondhatók szabályait megértem.
