Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-05-08 / 19. szám
1994. május 8.____________________________________________________________________________RIVALDAFÉNYBEN A drámafejedelem színházainkban SHAKESPEARE! Változzék e név heggyé, s magasabb lesz a Himalájánál, változzék e név tengerré, s mélyebb és szélesebb lesz az Atlanti-óceánnál, változzék e név csillaggá, s ragyogóbb lesz a Napnál. Talán a természet kamatra adott valami nagy szellemet még a hajdankorban, s a kamatot esztendőként a tőkéhez csatolta, s miután az évezredek múltával már megszámíthatatlan összeggé gyarapodott, terhe alatt leszakadt az ég, s e roppant szellemkincs Angliának Stratford nevű városába esett le egy gyapjúkereskedő silány viskójába, éppen mikor e jámbor atyafinak Vilmos nevű fia született, ki első lélegzetével beszítta, mi az égből ráomlott. Több effélét lehetne mondani, mi tán nevetséges nagyításnak tetszik, pedig korántsem az, Shakespeare egymaga fele a teremtésnek.” - írta Petó'fi Sándor a 430 éve, 1564. április 26-án született angol költőóriásról. Shakespeare gondolatébresztő, mindent magába foglaló életművének fénye az évszázadok múltán sem kopott meg. Ma is meríthet belőle mindenki, akinek szüksége van rá: író, költő, színész, rendező, néző vagy olvasó. S ki-ki teszi is. Olvassák, játsszák, nézik, ihletet merítenek belőle. A honi magyar színházak játékrendjét szemlélve Shakespeare nevével 1963-tól találkozhatunk a Magyar Területi Színház plakátjain is. Valamennyi bemutató nagy ünnepnek számított a Matesz történetében. Elsőként, „tíz esztendei türelmetlen vágyódás és várakozás után”, A makrancos hölgyei mutatta be a társulat Igor Ciel rendezésében. Tízéves működés után is merész lépésnek számított a Sha- kespeare-bemutató, amely a színház igényesség felé való törekvésének előhírnöke volt. Az egy évtized alatt összekovácsolódott, lelkes együttes - a korabeli jelentések szerint - „dicséretre méltón kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. Kivált az érzelmes hangot helyesen kerülő, elbűvölően ko- médiázó Lörincz Margit a címszerepben, s jellemének sötét színei ellenére is rokonszenvesen, felszabadultan játszó (...) Turner Zsigmondi’- Számunkra feledhetetlen a nap, amikor először tisztelegtünk művészi alázattal Shakespeare emléke előtt - emlékszik vissza Lőrincz Margit. - Abban az időben hetenként ötször is autóbuszra ültünk, hogy a „szélrózsa minden irányába” eljuttassuk a művészetet, s olyan boldogok voltunk, mintha kirándulni mentünk volna. Néha két-három előadást tartottunk naponta, de annyira szerettük a darabot, hogy nem éreztük fárasztónak. Sajnos, a magas jogdíjak miatt mindössze kb. harminc előadást érhetett meg, pedig nagy sikere volt, és a közönség is nagyon szerette: A Makrancos Kata, a második kedvenc, A tanítónő mellett örökre megmaradt bennem, s nagyon szívesen gondolok vissza rá. A megemlékezésben csak az a fájó, hogy sok régi, kedves kolléga, akivel akkor játszottam, már nincs köztünk. Nagyon szerettem a másik Shakespeare-szerepemet, A windsori víg nők Page-néjét is. Bomba szerep, ahogy mondani szokás. Az egész darab tele életörömmel, játékossággal. Remek mulatság volt a színészek számára is. Van is róla egy kis történetem: A férjemet megszemélyesítő Bugár Béla egyszer megkérte a vőjelöltet játszó Pőthe Pistát, hogy aznap - derékfájásra való tekintettel - az előadáson ne ugoijon a nyakába. Pista megígérte, majd a kérdéses jelenetnél váratlanul az én nyakamba ugrott. Megijedtem, hogy ezt az ügyelő a rendezői utasítás megváltoztatásának fogja nyilvánítani. Ijedten néztem a színfalak mögött ügyelő Krizsmanek Imrére, aki azonban jót kacagott az ötleten. Gondoltam, belefér hát a játékba, ha megpaskolom a vőjelölt hátsó felét. Ám „Krizsmi” ezt már nem találta bocsánatos bűnnek, s ügyelői füzetébe mindketten beírást kaptunk. Shakespeare-szerepeimet nagyon szerettem, mert a világa, a nyelvezete csodálatos. Örömömre szolgálna egy harmadik, ötödik, hatodik Shakespeare-ben is játszani, de ezek már csak álmok. Ám szívesen látnám színházunk műsortervében például a Macbethet. A Matesz fennállásának 15. évfordulóját is Sha- kespeare-bemutatóval ünnepelte. A Rómeó és Júlia premieijét, 1968 januátjában, nem mindennapi siker követte. Beke Sándor rendezését „minden ízében eredeti, szenvedélyes rendezői alkotásként” értékelte a kritika, az előadásról pedig így vélekedett: „Korszakhatárnak tekinthető (...), mert átütő művészi sikerrel, erőteljesen bizonyította azt a tudást és tehetséget, melyet az együttes képvisel.” Elismerő újságcikkek tucatjának idézése helyett szóljon inkább a darab rendezője:- Mindig nagy alázattal és a lelkem mélyén némi félelemmel közeledtem Shakespeare-hez. A Rómeó és Júliával diplomarendezésként kellett megbirkóznom, s a megvalósításhoz lelkes társakra találtam, akik közül a legcsodálatosabb Palotás Gabi volt. Lenyűgözően alakította a Dadát. Bebizonyította, hogy Shakespeare-t játszani csak az tud igazán, aki nagyon tehetséges. Híre eljutott a budapesti főiskolára is, ahol a bemutatónkat követő napon leálltak a próbák, és az összes tanár a mi előadásásunkról beszélgetett. Ez volt életem egyik legszebb élménye... Az Othellóval kapcsolatban, amelyet 1975-ben rendeztem Komáromban, más emlékeim vannak. Azok a prób’ák keményebbek voltak, mert akkor a Matesz együttesét össze kellett kovácsolni. A társulat egységesítése sokkal több energiámat vette él, mint az alkotás. A politikai helyzet és a színház vezetése szülte belső feszültségek miatt nagyon zaklatott állapotban voltam, már készülőiéiben Magyarországra. A közönség azonban nagy hálával fogadta az előadást, és a színészek is igazán jó formájukat hozták. Pedig Shakespeare-t játszani nehéz dolog, hiszen gondolatdús, veretes szövegeket írt, amelyeket csak valóban jó színészek tudnak előadni. Azonnal kiderül, ha a színész rosszul játssza akár az utolsó alabárdos szerepét is. Éppúgy, mint Cse- hovnál. Valami belső alkotási fegyelem működik nála. Minden mondata és szava igaz. De azért is nehéz Shakespeare-t játszani, mert nagy-nagy ismerője volt a léleknek, és olyan összetett emberi alakjai vannak, akiket nem lehet lesimítani, kivasalni, kiegyengetni, tehát nem lehet sematikusan eljátszani. Ha a sors megengedi, akkor a következő évben a Jókai Színházban elindítunk egy Shakespeare-sorozatot. Nem titok, hogy már a jövő évadban szóba jöhet a Rómeó és Júlia újrarendezésének gondolata, később pedig a Hamlet, a III. Richárd, a Szentivánéji álom és A makrancos hölgy bemutatása. Shakespeare zseniális alkotó volt, aki maradandót tud mondani számunkra is. Örök érvényű dolgokat írt, nem kell őt leporolni, ahogy a bibliát sem. Ő a színház bibliája, a kultúra gyémántköve, amelyet csiszolgatni, tisztítani, egyszerűen játszani kell. A már említett A makrancos hölgy, a Rómeó és Júlia, valamint az Othello bemutatóját követően a Matesz, 1978 januárjában, műsorra tűzte A windsori víg nőkei, Shakespeare reneszánsz életörömtől duzzadó komédiáját. A rendező, Takáts Ernőd így emlékezik:- Túl az akkori és az akkorra érvényes kritikákon, nyugodt szívvel mondhatom, hogy jókor tűztük műsorra a darabot, amellyel méltón - bár ezt vígjáték esetében nemigen szokás mondani - ünnepeltük a színház megalakulásának 25. évfordulóját. Nagyon jó együttműködés alakult ki a tervezőkkel, de az egész együttes mind a próbákon, mind az előadásokon jól érezte magát. Kitűnő alakítások születtek, az apró, kis szerepek pedig sok színésznek adtak jó lehetőséget. A másik Shakes- peare-rendezésem, az 1986-os Coriolanus kissé másfajta szórakoztatást képviselt. Azt hiszem, a darabválasztás helyénvaló volt, hiszen a hazafi- ság, a hűség kérdéseit boncolgatta. Terveink szerint a színház új épületének felavatására készült, ám az utolsó pillanatban eltolódott az épület átadásának időpontja. Az alaprajzi, szcenográfiai elképzeléseket azonban már nem tudtuk megváltoztatni. Sajnos, ez alaposan rányomta bélyegét a volt Szakszervezetek Házában tartott bemutatóra és a későbbi előadásokra is. Ferenczy Anna és Kucman Eta szerepformálását, jeleneteit azonban csak az objektív dolgok nem befolyásolták: maradandót alkottak. Bennem, aki az egészért felelős vagyok, maradt egy kis hiányérzet. Ennek ellenére továbbra is szorgalmazom a Shakespeare-darabok bemutatását színházunkban. Minden prózai színháznak időnként elő kell vennie Shakespeare-t; még akkor is, ha egyre nő a felhőtlen szórakoztatás iránti igény. * * * A volt Magyar Területi Színház és annak jogutóda, a Komáromi Jókai Színház és a Kassai Thália Színház (amely 1992. december 3-án tűzte műsorra a Rómeó és Júliát) művészei büszkék lehetnek arra, hogy Shakespeare darabjaival tízezreknek szereztek gyönyörűséget. A nézők pedig elsősorban a világ legismertebb, legtermékenyebb és legtöbbet játszott drámaírójának köszönhetik, ha az ő darabjai által élték meg az oly ritkán elérhető, éppen ezért oly becses színházi katarzist. Szénássy Edit Othello - Holocsy István (Jago) és Németh Ica (Emília); bemutató: 1975. december 5. Rómeó és Júlia - Gálán Géza (Rómeó) és Dráfi Mátyás (Benvolio); bemutató: 1968. január 26. Coriolanus - Ferenczy Anna (Volumnia), Szentpé- tery Ari (Valeria), Kucman Eta (Virgilia); bemutató: 1986. január Rómeó és Júlia - Palotás Gabi (Dajka), Thirring Viola (Júlia) és Lengyel Ilona (Capuletné) (Fotó: archívum) ■P A makrancos hölgy - Lőrincz Margit (Makrancos Kata), Kovács József (Szolga); bemutató: 1963. június 8.
