Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-05-08 / 19. szám
KÁNYÁDI SÁNDOR* VERSEI Lamentáció északos helyen élek ahol a fákhoz kövekhez tapadó moha minden évszak itt félámyék soha be nem süt az áldott nap mosolya de naponta bőrömbe kóstol a nyirkos borzongás ólmos ostora tengődöm menekülni ostoba százlábúak kétlábú rokona Egy zarándok naplójából megcsodáltam a nagyvilág csodálnivalóan szép katedrálisait de imádkozni csak itthon gyermekkorom öreg templomában tudnék ha tudnék Lőrinci Zsuzsa rajza Volna még pedig volna még volna még valami mondanivalóm a nyíló nárciszmezőkről például az alkonyi szélben riadtan lobogó hegyi füvekről a hegyekről a folyókról égről és földről a tengerekről az óceánok alatt vergődő tűzhányókról a szerelem végtelen napéjegyenlőségeiről amikor az idő is ellankad mint a patak ha szomját oltja benne a szarvas egyszóval kettőnk dolgáról az emberiség nevében volna még talán volna Változatlan változat bár a mennydörgés tovagördült s a villámok elsisteregtek állok esténként mégis őszült fejjel is félő kisgyereknek be az odvas hajdani fába ahogyan hatévesen álltam s egy hosszú éjen át hiába daloltam sírtam kiabáltam * Hatvanötödik születésnapján köszöntjük a költőt M ár ne tessék azt mondani nekem, hogy húsz forint sok ezért a munkáért. Húsz forint óránként. Hogy volna sok? Akkor még, ugye, az útiköltség is, hogy átjövök a komppal Megyeiről, meg aztán nekem kell négy-öt üveg sör is egy napra, másként nem bírom erővel. Hatvan éves múltam, azt is tessék számolni. Nem azért mondom, hiszen mindent megcsinálok én, értek a fákhoz, a rózsákhoz, sziklakertet is rakok, de olyat! meg a füvet is nyírom, ha kell, pedig azt nem szeretem, jaj, de nem szeretem! Inkább felások száz négyszögölt egy nap, csak a füvet ne kelljen nyírni. Na, ha nem megy másként, lehet a fű is. Lehet. De húsz forint miért volna sok? A fiam szid érte, azt mondja, a papa hagyja kizsarolni magát. Igaz, ő iparosmunkát vállalt, de ötven forintnál alább nem megy el sehová. Akkor már inkább otthon üldögél, azt mondja. Hát én nem kérek ötve- net, csak húszat. A Vukovics doktornét tessék megkérdezni, hogyan van megelégedve a munkámmal. A Vukovics doktomé kiteszi a pálinkásüveget az asztalra, igyon csak Daubner bácsi. így. Igyon, amennyi kell. Nem nézi az, mennyi marad az üvegben, végezzem el a munkát, az a fontos. Nem azt mondom, hogy pálinkát tessék, megiszom én a sört is, jobban is esik ebben a melegben, pláne, ha jól be van hűtve, az csak hűtve jó, nem igaz? Húsz forint hogy volna sok ennyi kerti munkáért? Bolondság is, hogy ennyiért vállalom ebben a drága világban, de nem emelem az árat, nem vagyok én olyan kapzsi. A fiamnak tizennyolc forint az órabére a házkezelőségnél, mondta is neki itt valaki, hogy ha a munkahelyén csak tizennyolcat kap, akkor így háznál hogyan mer ötvenet kérni? Tudja, mit felelt a fiam? Hogy igaz, igaz, de a munkahelyén aztán nem is csinál semmit azért a pénzért. Jól megmondta, hehe... Igaza van, ha dolgoztatni akarnak vele a szabad idejében, fizessék is meg! Mert nemigen lehet embert kapni, azt jól tetszik tudni, ugyebár. Nincsen ember munkára, csak jó pénzért. Legyen meg az ötszázas egy napra, csak úgy éri meg. Tudja, mennyiért egyengették el ott, fönn a hegyen az egyik új kertet? Két ember? Szombat-vasárnap? Háromezerért! És akkor még fröccsöztették is őket, meg hálálkodtak is nekik. Nem, a fröccsért sem vagyok oda, inkább a sör, mondom. Négy-öt üveg, aztán rendben. Akkor megy a munka. Mert amúgy jóformán semmit sem eszem egész nap. Tudja fene, valahogy nincsen étvágyam mostanában. Bereggelizek, aztán egész nap ámen. De a sör, az jót tesz. Ó, nem azért mondom, ne tessék félreérteni. Na jól van, na, megiszom, ha annyira tetszik kínálni. Na, ha így kéznél van, hát csak tessék. De alacsonyról, úgy, hogy ne verjen nagy habot. Egészségére! Ez német sör, vagy milyen? Mert jó nekem a Kinizsi is. Legjobban a Kinizsit szeretem, az nem is drága. Négy-öt üveg, ugye... Hát ahogy nézem, van itt munka. Hogy ki metszette meg ezt a szőlőt, nem tudom, de szívesen letörném a kezét. így metszeni! Nem értenek hozzá, tönkreteszik. A rózsák is, ej, ej, hát szabad így hagyni? Meg a málna így keszekuszán! Aztán a fák alját is rendbe kell tenni, látom. Kaptak ezek valami trágyát? Szép fák, fiatal fák. Nem lehet ám ezeket sem csak úgy az isten kezére bízni! Tetszik tudni, kijönnek ide, kertet akarnak, nekifekszenek, túmak-fúmak, rendezkednek, virágágyás meg minden, aztán egy év, két év, és oda a lelkesedés. Hagynak pusztulni mindent. Akkor aztán hadd jöjjön a Daubner bácsi! A kerítést nem akarja megcsináltatni? A fiammal meg a sógorommal. Egy hét alatt meglenne. Betonlábak, kihúznánk a drótot. De ha kőből akaija rakatni, azt is lehet. Kő meg vas. A múltkor csináltunk egyet itt, ezen a soron. Kinizsi nincs, csak ez a német? Hát mindegy, ebben a melegben ez is jólesik. Na, isten, isten! Innen mentem én nyugdíjba, a Kefegyárból, nem sok a nyugdíj, kell hozzá egy kis pótlás. A fiam azon van, hogy kiváltja az ipart. Merthogy vízvezeték-szerelő. Mondom neki, bolond lennél ipart váltani! Hogy megegyen az adó? így a magad zsebére keresel, igazam van? Mert adóval agyon tudják ám nyomni az embert. Meg akkor mindig kell dolgozni, ha tetszik, ha nem. Most meg csak akkor vállal valamit, ha szükség van a forinttá. Munka van elég, hajaj! Annyi az építkezés, csak győzze! Mert mindent elvállal, ügyes gyerek. Vasmunkát, famunkát, fűtésszerelést, kőművesmunkát, burkolást, villanyszerelést, ami adódik. Ért hozzá. A sógorom segít neki, pedig az is állásban van, sofőr, de délután meg szombat-vasárnap megkeresi a fiam mellett a magáét. Ügyeskedni kell, tetszik tudni. Én inkább csak a kertészkedést szeretem. Voltak ám nekem olyan kuncsaftjaim! Professzorok meg művészek, meg ott fönn, a hegyen, tudja, az új soron a fejesek. Mind azt mondta, ej, Daubner bácsi, a maga keze aranyat ér! Dolgos ember maga, Daubner bácsi! Azért mondom, húsz forint óránként, nem olyan sok az. Tisztességes munkát adok érte. Nem kell utánam járkálni, hogy így csináljam, meg úgy csináljam, egyszer meg tetszik mondani, mi lenne a kívánság, aztán úgy lesz. Egészségére! Iható ez a német sör is, egye meg a fene. Csak valahogy kisebb üveg ez. Olyan kicsiforma... Most meg, tudja, mit hallottam? Hogy a locsolók hogyan keresik a pénzt. A locsolókocsisok, tetszik tudni, ott Pesten. Merthogy a házmestereknek hajnalban le kellene mosni a járdát, hát kitalálták, adnak a locsolósoknak egy- egy százast - havonta -, azok meg egy kicsit jobban megnyomják azt a billentyűt, vagy mit, hogy a víz felspricceljen a járdára. Az csak egy mozdulat, tetszik érteni. Egy semmi dolog, mégis mennyit lehet keresni vele. A vízzel! Mert ahol nem kapnak pénzt, ott szépen visszafogják a vízsugarat, ingyenben nem tesznek szívességet. Ezt az egyik színész művész úr mesélte nekem, Pesten lakik, hát ő tudja. Na, tetszik látni, ilyenek az emberek, mit ki nem találnak, hogy megpótolják a fizetésüket. Csak ész kell hozzá, máris jön a forint. Ügyeskedés. A zért mondom, mert én nem ügyeskedem, én megdolgozom azért az órabérért! Nem könnyű munka ez! Meg már elmúltam hatvan. Ja, mondtam, igen. Öregszem már, nem hajladozom olyan könnyen. Na, még egy pohárral, aztán elég. Háromdecisek ezek, vagy mekkorácskák? Az ember inna, aztán már üres is az üveg. Kedves egészségére! Mennem kell, várnak a Jakabék, tetszik ismerni őket, nem? Az a szép, új ház ott a hajóállomás fölött. Egymillió forintért építik. Hát, amondó vagyok, elég sok pénz az, azt hiszem. És nem is olyan nagy ház ám! Betonlábakon áll, de fönn csak olyan csepp szobák. Csupa üveg meg vas. Nekem nem kellene. Meg kő, belül. Meg nádtető. Központi fűtést is csinálnak, az igaz. Nagy tartály, az olajnak. Kerítés. Kiadja a milliót. Csak hát sok. De van nekik, az ember nem kérdezi, honnan. Istenem. Van, akinek van. Biztosan megdolgoztak érte, másként hogyan lenne? Én nem törődöm vele. Az ő dolguk. Mostan a pázsitot kell megcsinálnom. Hát megcsinálom. Húsz forint nekik is. Azt mondják: ajánlották magát, Daubner úr. Hogy maga megbízhatóan dolgozik. így ajánlgatnak engem, akik ismernek. Pedig már nem is vállalok annyit, mint azelőtt. Nem megy. Gyógyszereket is szedek, tudja fene, miket, mindenféle dobozokban vannak. Aztán otthon is van munka, ugye. Az asz- szonnyal mostan kimentünk a kis házba lakni, a nyári konyhába. Átadtuk a házat a fiamnak. Nős, gyerekek vannak. Modernizálják. Fürdőszobát építenek, bevezetik a vizet, kell nekik a pénz. Ügyes ember a fiam, ha kell itt valami szerelés, csak tessék szólni, küldöm. Ötven forint, azt megmondja előre. Kapkodják őt mindenfelé. Na, csak mondom. Hát akkor majd jövök valamelyik nap. Jó, csak tessék kiküldeni a sofőrt a kulccsal. Aztán megleszek én a sofőr nélkül is. Ahogy gondolni tetszik. Majd megcsináljuk. Áthozom a hengert Jakabéktól, mert azok sincsenek itt köznapon, csak vasárnap. Akkor aztán az egész család a kertben. Fehér bőrkesztyűben dolgoznak. Nem tudom, mi a foglalkozásuk, de igen féltik a kezüket. Hát ugye, istenem! Hanem az egymilliót, azt nem én mondtam! Nem tőlem tetszik tudni! Mert énnekem nem ők mondták, csak az iparosok. Már csupán azért említem, mert biztosan tetszik beszélni a Jakabékkal, úgy nézem, ők is ilyen magas beosztásban vannak, az autókról ítélem, a fekete autókról, amik ott állnak vasárnap a ház előtt. Gondolom, valahol össze tetszik akadni velük, hát nem akarok szóbeszédet. Semmi közöm nekem az ilyesmihez. Elvégzem a munkámat, aztán kész. Fizetnek érte, aztán kész. Még hála isten, hogy tud egy kis pénzt keresni az ember. Egymásból élünk, nem igaz? Ki hogyan bírja. Megsegítjük egymást, az az igazság. Akinek több van, az ad, akinek meg ereje van, az dolgozik. Hogyan is lehetne másként? aztán lehet ám vendégeket hívni, mutogatni a kertet, mert ^ szép lesz, úgy csináljuk, hogy szép legyen. Ahogy tetszik rendelkezni. Ha szerdán jön a sofőr a kulccsal, hát szerdán. Itt leszek. Korábban is lehetne, de ha csak kilencre ér ki, mit tegyünk? Ő aztán közben visszamehet, nem kell tőlem félteni semmit. Na, csak mondom. Tudom, tudom, csak mondom. A Vukovics doktorék is kint hagytak mindent. Garanciát vállalok. Jó lesz, ha kiszalad a sofőr locsolni, hadd keljen ki a mag. Sportkeveréket tessék, én egy kis herét is kevernék bele, attól erősödik a fű. Ha nem, hát nem. Mindenki másként akarja. Azért mondom, szólni kell, aszerint csinálom. Most még jó idő van rá, csak lenne egy kis eső. Nagyon száraz ám a föld, talán még csákányozni is kell. De az már az én gondom. Húsz forint, aztán majd elszámoljuk. Nem kell előleg, dehogy kell, hogy tetszik képzelni? Majd írom, hogy hány óra, hány nap. Majd beosztom a másik munkámmal, ott, Jaka- béknál. Még a keresztnevüket sem tudom, tetszik látni. Az is lehet, hogy nem Jakabék, hanem Jabakék vagy Bajakék. Ajánlottak, aztán odamentem. De ők tudják a nevemet, hogyne tudnák! Mindenki tudja. Tessék megkérdezni bárkitől. De ha elfelejtené, hát csak annyit: az a kis, szíjas ember, aki dolgozni szokott errefelé. Már tudják. Vagy: akinek a bal kezén az a sorvadás van. Az, az. Sorvadás. Itt e! Izomsorvadás. Hát valahonnan. Tudja jóég! Meg vérnyomás, érszűkület. De oda se neki! Mondom az asszonynak: amíg bírom, bírom. Tétlenül úgysem tudnék meglenni. Egész életemben megszoktam a munkát, mit csinálnék? Üldögélnék? Lesném a madarakat? Affenét! Húzom, ameddig húzom, de legalább mozgok. Az kell. Mozgás. Nem szabad abbahagyni. Abbahagyja az ember, aztán kész. Máris vihetik lábbal előre- Na, minden jót. Meglesz, meglesz. Minden meglesz. Jó lesz minden, rendben lesz. Minden jót. Csak tessék idebízni! • • • • SZAKONYI KÁROLY // • • ÜDÜLŐÖVEZET Janiga József olajfestménye
