Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-05-08 / 19. szám
üasärnap 1994 .május 8. művészvilág Ha nem mi lépünk át a Rubiconon, akkor a Rubicon lép át rajtunk, állítja ötvenedik évéhez közeledvén Dobai Péter, kinek nevéhez nemcsak irodalmi alkotások - filmek és forgatókönyvek is kötődnek. Verseinek első gyűjteménye 1973-ban jelent meg Kilovaglás egy őszi erődből címmel. Ötvenhatról szóló regényét, a Csontmolnárokat 1974-ben adták ki, ezt követte a Tartozó élet,majd első novelláskötete, a Játék a szobákkal. Bódy Gáborral dolgozik a Balázs Béla Stúdióban, és filmeket rendez, később forgatókönyveket ír. Rosszemberek, Csontvdry, Mephisto, Redl ezredes,Hanussen, Vadon - játékfilmek Szomjas Györggyel, Huszárik Zoltánnal, Szabó Istvánnal és András Ferenccel. A Mephistóért 1981-ben Cannes-ban ő kapja az év legjobb forgatókönyve díját. Epizódszínészként is köze van néhány filmhez. Bódy Gábor Psychéjétől Tarr Béla Sátántangójáig többször is kamera elé állt. A Redl ezredesben például az abbáziai szalonban fregattkapitányként jelenik meg. Ő, aki a hatvanas évek első felében tengerjáró hajókon teljesített kormányosi szolgálatot. K1 MM Dlfl I DM M IM • Előbb ugye, hajóinas volt, majd fedélzeti matróz. Érettségivel a zsebében a csomókötés egyszeregyét tanulta a budapesti szabadkikötőben.- Igen. De hogy az elején kezdjem: én az első magyar reáltanodába, az Eötvös Gimnáziumba jártam, matematika szakra. A hajózáshoz mások által kaptam kedvet. Iskolánkban tudniillik azt volt a szokás, hogy a régi növendékek visszavisszajártak és elmondták, hogyan alakult az életük az érettségi után. Amikor én voltam negyedikes, két hajógépész jött az osztályunkba, és akkor döntöttem el, hogy matróznak állok. Tengerésznek lenni a világ legdemokratikusabb szakmája, mert bármilyen parancsot kapsz is, tudod, hogy a fedélzetmester, aki kiadta, szintén átment rajta. Vagyis teljesíted, amit elvárnak tőled. A hajóinas- ság hat hónapja után nappalos fedélzeti matróz, később kormányos matróz lettem, ami már majdnem úri munka. Kétszer hatórás szolgálat és elég nagy szabadság. Egy hajóinast bármikor visszatarthatnak, elég, ha csak megcsorgott valahol a festék, egy hajókormányossal viszont máshogy bánnak. Ó minden kikötőben szabadot kaphat. Én a Dunán úgy hajóztam végig, mint Jókai Aranyembere, de bejártam a Fekete-, az Égéi- és a Földközi-tengert, majd Málta, Gibraltár, Rotterdam és Göteborg kikötőit is, egy másik hajóval pedig az Északi- és a Balti-tengert. Stockholmban az első utam mindig a koronázótemplomhoz vezetett, de vannak filmszerű emlékeim is a városról. Látom, ahogy hajnalban befutunk a városba, hallom a révkalauz utasításait a lagúnákban, látom, ahogy frakkban, cilinderben, oldalukon szépséges hölgyekkel másnapos férfiak húznak el mellettünk könnyű kis motorcsónakjaikon. • Kalandvágy, romantika vagy valami egészen más vitte tengerre?- Ez is, az is, de elsősorban talán az, hogy a tengerészet utazást is jelent, s a hatvanas évek első felében óriási kiváltságnak számított. A tengerészeket ráadásul jól megfizették. Anyagi gondjaim nekem nemigen voltak. Ilyen közérzettel haladni egy ismeretlen kikötő, egy távoli világ, egy egészen különös kultúra felé nagyon izgalmas egy fiatal ember számára. A lengyel származású, de angolul író Joseph Conrad mondata jutott most eszembe, aki valahol a Maláj-félsziget közelében hajózott, mikor azt írta: „ Utazni annyi, mint győzni. ” Van ebben valami. A romantikát azonban erősen mérsékeli, hogy tengerésznek lenni mégiscsak azt jelenti: keményen kell dolgozni, és megpihenni csak az arab kikötőkben lehet, ahol a ki- és berakodás sokkal lassabban megy, mint például északon. Ott egészen máshogy viszonyulnak a munkához. • Már akkoriban is írt, húszévesen a kajütben?- Nem. Angolul és németül olvastam nagyon sokat, és erősen edzettem, még viharos időben is. Vajda János, Berzsenyi és Ady kötetei voltam velem és Hemingway regényei, azok illettek a legjobban a tengerhez. Imi sokkal később kezdtem el. A tengerészeti naplómat is később adtam ki, 1964 címmel. A hajón amúgy sem lehetett volna írni, olvasni is az alvásra kapott időm rovására olvastam. • Száz meg száz fekvőtámasz között készült az egyetemi felvételire ?- Akkor még eszembe se jutott egyetemre menni. Szerelmes voltam. Kitelt a matrózi és kormányosi szolgálatom, tengerészeti akadémiára kellett volna mennem Ogyesszába, Szentpétervárra vagy Gdanskba. Csakhogy közbejött a szerelem, és nem akartam távol lenni a lánytól. A hajózás sem vonzott már annyira. Egy hajó útvonalát ugyanis mindig az áru határozza meg, s mi akkor vasat és fát szállítottunk, és ezt is meg lehet unni. Brailából mentünk volna fel északi vizekre, amikor az anyám egy hatalmas tengeri katasztrófát látott a tévében, tizenhat tengerésszel a fedélzetén elsüllyedt egy norvég hajó és úgy megijedt, hogy minden befolyását latba vetve addig könyörgött, hogy a végén itthon maradtam. De mondom, a lány is közrejátszott, meg az, hogy úgy közlekedtünk már a lengyel és a finn kikötők között, mint egy menetrend szerinti kompjárat. Ez így mind együtt hatott rám, s csak ezután jelentkeztem olasz-filozófia szakra. • Pasolinit is a bölcsészkartól kapta?- Pasolinit az olasz tanszéken nem is tanították, verseiről, regényeiről szót sem ejtettek. Pasolini- hoz én Zsilka János szemiotikáján keresztül jutottam el. Hatvankilencben jött be hozzánk a Mamma Roma\ ezt már a vágóasztalon is megnéztük, képről képre. Ott ültünk Bódyval teljesen megbabonázva. Őrzök is vagy négy-öt levelet Pasolini- tól; filmszemiotikai kérdésekről faggattam, és ő válaszolt is mindig. Szerintem nem azért gyilkolták meg, mert fiatalkorú fiúkkal volt viszonya. Bérgyilkosok ölték meg politikai okokból. A Sa- lo, avagy Sodorna 120 napja című filmje után harminc-negyven fenyegető hangú névtelen levelet kapott, és nem sokkal a halála után leváltották a vizsgálatot vezető rendőrtisztet, sőt még a rendőrorvost is, aki megállapította, hogy tíz fillér- nyi nagyságú felület sem maradt épen a testén. És hogy biztosra menjenek, a kocsijával is áthajtottak rajta, az okozott nála szívburokrepedést. De beszélhetnék Viscontiról és Fellinixől is, vagy Rostról, Ferrerixől és Rosselinixől, akik szintén nagy hatással voltak rám. És folytathatnám a sort a németekkel, Fassbinderxel és Klugeval, majd Bergmann a\, Kuroszavával, Tarkovszkijjal, Wajdával és a csehekkel: Menzellel, Formánnal, Chytilovd- val. Nincs pardon, ezek óriási rendezők. Pasolinit azért emelem ki közülük, mert ő nemcsak rendezett, hanem írt is. Tudós volt, költő, drámaíró és publicista, aki 1956 és 1968 miatt kilépett a kommunista pártból és élete végéig konfliktusban állt vele. És soha, egyetlenegy filmet sem rendezett megrendelésre. • ön a Mephisto, a Redl ezredes és a Hanussen forgatókönyvét megrendelésre írta?- Felkérésre írtam, igen. Klaus Mann regényét, a Mephistót alig bírtam elolvasni. Azt még Thomas Mann sem szerette. A forgatókönyvet harmincöt nap alatt készítettem el, amit aztán Szabó István átírt helyenként. Szíve joga, megtehette. De a Redl esetében már annyira „belenyúlt” a történetbe, hogy én - aki sok iskolát kijártam, de a legnagyobbat a nagyapám által, aki az első világháború idején volt fiatal és mindig csak Ferenc Józsefről meg a doberdói és az isonzói csatáról beszélt - úgy éreztem, ez a film már nem az én filmem, ezért saját forgatókönyvemből és más kútfőből merítve megírtam A birodalom ezredesét, regényben. A hipnózissal gyógyító, távolba látó Hanussen története is a Monarchiából indul ki, és ugyanolyan sikert ért el a világban, mint az előbbi két film. Huszárik alkotásáról, a Csontvázról ugyanez sajnos nem mondható el. Latino- vtísnak íródott a szerep, de mert meghalt, Huszárik Szmoktunovszkijt választotta. Az oroszok viszont, amikor megtudták, hogy két évig tart a forgatás, nem tették lehetővé számára, hogy nálunk dolgozhasson. A legnagyobb színészüket, ezt a géniuszt, nem adták ki egy olyan festő megformálására, akiről a mi hibánkból, a magyarok hibájából senki sem tudja, hogy óriás. Így kapta meg aztán a szerepet a bolgár Iszhak Fintzi, akivel Huszárik Zoli, művészi vonalon, egyszerűen nem tudott kommunikálni. Két évig úgy dolgoztunk, hogy jártuk a világot, mivel hol Mosztárban, hol Szicíliában, hol a Tátrában, hol Közép-Ázsiában forgattunk, és én éjjel, a szállodában írtam a másnapi dialógusokat. Aztán elkészült a film és Huszárik olyan idegállapotba került, hogy be sem mert menni a vágószobába. Nem tudott kihagyni a filmből egyetlenegy napfelkeltét sem. A végén nem is annyira a festőről, mint inkább róla, a rendezőről, az anya-komplexusáról, pályafutásának összes katarzisáról és Latinovitsról szólt a film. Itthon csak a diákságnak tetszett, a nagyközönség nem fogta fel, és külföldön sem volt sikere, hiszen ott sem a festőt, sem Latinovitsot nem ismerték. • Ha drámát ír vagy regényt, bizonyára szabadabbnak érzi magát.- A forgatókönyvnél elvárások vannak, és nemcsak a rendező részéről. A díszlettervezőre, a jelmezesre, sőt még a kellékesre is gondolnom kell. A színészekről nem is szólva. Mindenki jó szerepet akar, s ez érthető. Tandori mondta egyszer, hogy a prózára készen kell állni. Félelmetes megállapítás. Tökéletesen így van. Ha forgatókönyvet írok, a kényszerítő körülmények nagyon sokat segítenek. A prózában teljesen magányos vagyok. • S a versírásban?- Azt felejtsük el. Verset írni ajándék. Az nem munka. Legalábbis nekem nem. • Igaznak véli a megállapítást, hogy minél több forgatókönyvet ír valaki, annál kevésbé tud prózát írni?- Ez így van, tényleg igaz. Magam is ezt tapasztalom. Én nem is készültem forgatókönyvírónak soha. Nyelvészettel és jelentéstannal foglalkoztam, verseket és prózát publikáltam, amikor Bódy felkért egy szereplésre, s utána írtam meg a Büntetőexpedíció című filmet, amely díjat nyert Oberhausenben. Elvégeztem az egyetemet, és egy rövid időre tanítani mentem. 1970-ben kerültem a filmgyárba dramaturgnak, de mert minden forgatókönyvet szétvertem, amelyik nem tetszett, kezdtek félni tőlem, később pedig már nem is akartak konzultálni velem. Így kezdtem el forgatókönyveket írni. Legutóbbi munkám, a Károly és Zita kop- rodukciós partnerre és rendezőre vár. Drága film lesz, ha egyszer elkészül. A Magyar Televízió egyelőre nem szorgalmazza. Nincs most pénz Habsburg-filmre, mondták az illetékesek. A Rembrandtból sem lett film, pedig arra a hollandok kértek fel. Nekik pénzük is lenne rá, csakhogy a forgalmazási monopólium az amerikaiak kezében van, így őket is be kellene vonni a munkába. Az amerikai menedzser azonban azt kérdezte: „Melyik futballcsapat jobb összekötője ez a Rembrandt?” Ez nem vicc, így történt. És nem látszott a fickó arcán, hogy humorizál. Két évig írtam a forgatókönyvet; a felét németül, a másik felét magyarul, és most áll az egész. • A Csontmolnárok és a Vadon folytatásával elkészült már?- Még nem. írom. írogatom. A Túlélő, ez lesz a címe. Vajda Jánosról szól, a Vadászról, aki a verseken kívül gyönyörű vadászati cikkeket is írt. Ismerte a természetet nagyon, hiszen erdész volt az apja, és ott nőtt fel mellette, a váli vadonban. Minden fának, minden virágnak, minden fűnek tudta a nevét. Ezt a regényt én már akkor elkezdtem írni, amikor Huszárik felkért a Csontváryra. Száz-száztíz oldallal készen voltam már, de a film miatt le kellett állnom vele. Balzac is sokat kínlódott egy- egy regényével. Volt olyan műve, amelyet hat-hét éves szünet után folytatott. És Rubens képei között is akad néhány, amely hasonlóképpen készült. Vajda János szerintem a legnagyobb magyar költők egyike. Csak az idióták állítják róla, hogy ő a híd Petőfi és Ady között. Annál ő sokkal szuve- rénebb költő, mint hogy híd legyen. Ő gejzír és vulkán egyszerre. Kisujjamban az egész életútja, csakhogy én nem ezt akarom megírni, azt egy irodalomtörténész is megírhatja. Én a kort, Vajda János korát akarom megmutatni és üldöztetésének periódusát, amikor besorolták közkatonának és Olaszországba küldték szolgálni. Ehhez kell most újraolvasnom minden fellelhető forrásmunkát, és csak ezután folytathatom majd a regény írását. • S addig nem is kezd bele semmibe?- Drámát akarok írni az elmúlt huszonöt évről és Bódy Gáborról, aki 1985 őszén önmaga vetett véget életének. Németből és spanyolból fordítottam már színdarabot, de drámát írni sosem mertem. Nekem a színház mindig mást jelentett, mint a film. A kamera előtt mindent rá merek bízni a színészekre, de a színpadtól, ilyen tekintetben, félek. Attól tartok, hogy ott máshogy oldják meg a feladatukat, nem úgy, mint ahogy én akarom. Bódy Gábornak, in memóriám, eddig csak verseket írtam. Ráadásul elég cinikus verseket. Barátok voltunk, meg kellett hát „üzennem” neki, hogy sajnálom, Gábor, egy gentleman nem lesz öngyilkos, különösen akkor nem, ha oka van rá. Eperjes Károlynak írom a szerepet, de mások is biztatnak, nemcsak ő. Komoly a tét, érzem. A meg nem valósult forgatókönyvek után most olyan munkát kell létrehoznom, amely megdöbbenti majd az embereket. • Ezért a műfajváltás? A megdöbbentés kedvéért?- Igen, nagyon meg kell döbbenteni az embereket, mert erős érzéketlenségben, közömbösségben, fájdalmas kiábrándultságban élnek. Nem veszik észre, mi történik velük. Nem mintha az új rendszer elárulta volna őket, csak éppen képtelen többet tenni értük. Ezért kell megdöbbenteni őket. Hogy rájöjjenek: nem kell okvetlenül jó barátságban lenni a hatalommal. Nem kell. Egyszerűen nem kell. És meg kell őket döbbenteni a szexualitás, az alkoholizmus terén is, a válások, az öngyilkosságok, a kábítószerélvezet tekintetében. Ne a papokhoz rohanjanak, mert hiába kántálnak, abból nem lesz megújulás. Nem sokktalanítani kell, hanem sokkolni, nehogy bármit is a hatalomra bízzanak. Nem igaz, hogy nekünk, magyaroknak, a döntőbíró szerepét kell játszanunk a szomszédos országokban. Van itt nálunk is tennivaló elég. A mostani kormánynak már rögeszméjévé vált, hogy Magyarországot bevezesse Európába. Magyarország mindig is Európa volt, a kormány pedig különben sem révkalauz. Szabó G. László (Oláh Csaba felvétele) Filmről és irodalomról Dobai Péterrel J
