Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-04-17 / 16. szám
Ismael Kiruit hiába várták Budapestre Á nagymenő sem késhet Csak így ismeri és tiszteli a futballtársadalom, pedig van becsületes polgári neve is: Romário de Souza Faria. Rióból származik, és a ’88-as szöuli olimpia gólkirályaként jött Európába. Hat szezon alatt háromszor volt holland gólkirály, lőtt 125 gólt, közben sikerült mindenkit „le- futballanalfabétáznia“, méghozzá olyan rendszerességgel, mint ahogyan a tulipán nyílik, majd elhervad évszázadok óta Hollandiában. Eind- hoveni játékostársairól ilyesmiket mondott: „Egy aggastyán Van Breu- kelen, egy totyogós Erwin Koeman vagy a nagypapa korú Van Tiggelen szórakozik rajtam? Olyan futballisták, akikhez képest a nagynéném keresztlánya a Pelé otthon Brazíliában. Ugatják a futballt, fogalmuk sincs a játékról, néha már attól félek, hogy valamelyik bekkünk a homlokára köti fel a sípcsontvédőjét... Nem érzik a ritmust, nincs érzékük a finomságokhoz, őrlik, darálják a futballt, mint a molnár a búzát a malomban, inkább valamelyik gyárban egy futószalag mellett kellene munkát keresniük...“ Hollandia „kis hercege“ (Romário mindössze 166 cm magas) Eindhoven éjszakai életének császára volt, a város diszkótulajdonosai éves forgalmuk és bevételük tervezésekor külön rubrikát vezettek a tőle várhatóan befolyó összeg regisztrálására. Hiába no, a most 28 éves brazil nem mentes az extravaganciától. Alig túl a huszadik születésnapján elhatározta, hogy megnősül. Templomba ugyan nem ment, de az oltárt meg a papot nem akarta mellőzni. Felépíttette hát mindezt akkori klubja, a Vasco da Gamma stadionjában, a tizenhatoson belül. Ott mondta ki a boldogító igent... Ezek után természetes, hogy a pályán sem hétköznapi futballista. Király létére a legalázatosabb szolga módjára művelte és műveli a labdarúgást. A hollandok a mai napig ódákat mesélnek a Romario-korszak futballcsodájáról, egy dühös brazilról, aki a szambaléptű futballhoz egyáltalán nem szokott Hollandiában megmutatta, hogyan kell ezt a játékot a szó szoros értelmében játszani. Egyszer rúgott egy olyan gólt a PSV Eindhoven valamelyik kupameccsén, hogy az ellenfél hét játékosa feküdt(!) saját 16-osán belül ama prózai oknál fogva, mert Romário lefutotta, megkerülte, összekuszálta, mondjuk ki, megalázta őket. És az ilyen, no meg az ehhez hasonló gólok garmadája fantasztikus eredményekkel gazdagította a klub dicsőséglistáját. A Romário- érában a PSV háromszor nyert bajnokságot és kétszer holland kupát. A BEK-ben, majd az azt felváltó Bajnokok Ligája sorozatban ugyan nem jutott soha a csúcsra, de a legutóbbi esztendők kiemelkedően legmagasabb nívójú meccsén, a Milan- PSV összecsapáson az egyszerűen leírhatatlan Romário-gól azóta is örökzöld a világ televízióinak sportadásaiban. Csupán az eredményeket tekintve a brazil sztár csak kellemes emlékeket őrizhetne az eindhoveni évekről, ám sem Hollandiával, sem a hollandokkal, sem csapatával nem tudott igazán kijönni. Nem bírta a klímát, latin temperamentuma tiltakozott a hollandok életformája ellen, nem tudott hozzászokni a kemény edzésekhez, amelyekről rendre elkésett, s egyre súlyosabb konfliktusokba keveredett társaival, edzőivel („Ki ez? Nem is futballozott... Hogy érthetne meg engem...“) és a klub vezetőivel. Tulajdonképpen mindenki megköny- nyebbült, amikor tavaly nyáron a Barcelona négymillió dollárért megvette. Romário játéka tökéletesen illeszkedik a Barca utóbbi években mutatott stílusához. Cruyff edzőnek - játékos korában sem volt és most sem mentes a különböző allűröktől, extravaganciától - mindig az volt a problémája, hogy nem akadt, aki értékesítette volna a helyzeteket. Ezzel szemben Romário, mint azt viccesen mondják, öt helyzetből legalább hatot berúg. Első meccsén mind a három Barca-gólt ő lőtte, aztán még négyszer ért el mesterhármast és jelenleg toronymagasan vezeti 27 találattal a spanyol góllistát. A fizetése is eléggé „torony“: évi egymillió dollár, plusz 350 ezer reklámbevétel. Hetente láthatjuk a televízió képernyőjén. Milyen focista is a kis brazil? El kell ismerni, mind a labdakezelése, mind a cselei látványosak. Néha úgy látszik, mintha csak érdektelenül ténferegne a pályán, nem kínálja magát társainak, nem vág le egyetlen sprintet sem. Szerinte a góllövés a feladata, nem pedig százszor végigfutni a pályán. Ha megkapja a labdát, mindjárt más emberré változik. Saját szakállára játszik, nem szívesen passzol, az átadásaiból szerzett gólok száma minimumra tehető. De ő hihetetlenül gólerős. 166 centis termete (73 kg súlyú) robbanékony- sága, ördöngös cselei egyaránt Maradona fénykorára emlékeztetik a nézőt. A különbség csupán annyi, hogy az argentin a játék „konstruktőre“, I míg a brazil inkább a büntető terület I embere. Egyszóval csatár, aki előre I nem látható módon könyörtelenül í kihasználja a helyzeteket. Azt, hogy I a bal lábát szinte sosem veszi igény- j be, könnyen feledtetik a világ legne- j vesebb hátvédeit is megtévesztő ] jobblábas cselei. Ami legalább ilyen fontos neki: jól j érzi magát Barcelonában. A katalá- I nők mediterrán életvitele fekszik j a brazilnak, a klíma is kellemesebb, mint Holandiában, ahol rendszeresen kesztyűben és hosszúnadrágban kényszerült játszani. Már a kezdet kezdetén megnyert egy kisebb csatát. Ronald Koeman, a pocskondiá- I zott Erwin öccse kijelentette, nincs harag a szívében:“ Romário jelenleg a világ legjobb csatára, sok mindenben még Van Bastenen és Sztoicsko- von is túl tesz.“ Az utóbbi nem is repesett az örömtől, amikor megtudta, hogy Romário kerül a csapathoz.“ Szerződtetése állati nagy hülyeség volt“-mondta a bolgár. Cruyff edző azonban tudta, mit csinál. „Azon kiváló játékosok egyike, aki veszélyt jelenthet a légiósaink helyére. Sztoicskov, Laudrup, Koeman, nincs mese! Valaki lehet, hogy kimarad...“ A katalánok új vicce szerint ezt nem is lesz olyan túlontúl nehéz feladat megoldani. A poén valahogy így szól: Romário vagy Sztoicskov marad ki, ez itt a kérdés, illetve dehogyis kérdés! Egyikük úgy is mindig el lesz tiltva. Amióta a balkáni Spanyolországban játszik, hét piros és huszonnyolc sárga lapot kapott. A kis brazilt sem kell félteni, sorozatban gyűjti be a büntetéseket és az eltiltásokat. Mert hol nagy hangon gyalázza a bírókat, hol meg gátlás nélkül pofon vágja az ellenfelet. Közben azért focizik is... Kíváncsian várjuk az idei világbajnokságot, hogy ott mit fog produkálni ez az enyhén szólva deviáns magatartásé csodálatos brazil. Tomi Vince Ő lehetett volna a Kincsem park sztárja. A március végi budapesti mezeifutó-vi- lágbajnokság első számú esélyeseként emlegették. Vezette az IAAF cross-so- rozatának pontversenyét. Miért ne indulhatna a döntőben is? - mérlegelte magában. Ráadásul kár lenne távol maradni olyankor, amikor duplán pontoznak és az összetett legjobbjai között 94 ezer dollárt osztanak szét. Abból a győztesnek is jut bőségesen... Ismael Kirui azonban előtte tett egy váratlan kitérőt. A pénz (vagy a menedzserek hatalma?) a megengedettnél hosz- szabb ideig Európában tartotta. Elindult még Stockholmban is egy viadalon. Emiatt késve tért vissza az embai edzőtáborba. Addigra összeállt a kenyai futók vb-névsora. Nélküle. Gyorsan bocsánatkérő sorokat írt a szövetségnek. A vezetők megkönyörültek rajta. Ha csapatban nem is, egyéniben utólag nevezték. Találtak tehát kiskaput a versenyszabályzatban, véltük az afrikai országból érkező hírek alapján. Ezután mindenki azt hitte, Stuttgart legfiatalabb világbajnoka kipróbálhatja a galopppálya füves terepét. Annál meglepőbb válasz érkezett a Nemzetközi Atlétikai Szövetségtől: nem fogadható el a határidőn túl beadott jelentkezés. Végül is Kirui ugyan akadt a kenyai csapatban, de ő Dominic névre hallgat, és kilenc évvel idősebb a még mindig junior korú Ismaelnél. A fiatal sztár hiányzása nem hagyta nyugodni az újságírókat. Mike Kosgei szövetségi kapitány csillapította kíváncsiságukat: „Nem neveztük, mert késve tért vissza európai turnéjáról. Hogy utólag jelentkezett volna? Nem tudok róla. Nézzék. Amikor afelől kérdezősködött, miért maradt ki a csapatból, visszakérdeztem: «Mit csinálnál, ha nem lennél világhíresség, végiggürcölnéd az edzőtábort, aztán megjelenne valamelyik sztár, és közölné, szorítsanak neki helyet, mert meggondolta magát? Persze, valamelyik ismeretlen társa rovására történne mindez. Többet nem kellett erről szövegelnem. Észrevettem, megértette a dolgot. “ Kénytelen volt tudomásul venni, ezúttal nélküle zajlik a crossidény csúcseseménye. Ám a szabad téri versenyek java csak ezután következik, köztük az IAAF/Mobil Grand Prix-sorozat, amelyben alighanem visszatér földrészünkre. Ha összejön, június elsején akár Pozsonyban is láthatjuk majd a tizenkilenc éves csodafutót. Tavaly ilyenkor még nemigen tartották számon a sztárjelöltek között, kevésbé keresték az atlétapiacon a nagy versenyek rendezői. Igazi kiemelkedő eredménye Stuttgartig alig akadt, hisz koránál fogva többnyire a juniorok között versenyzett. Vannak is ebből az időszakból felfigyeltető sikerei: kilencven- egyben negyedikként ért célba a mezei- futó-vb-n, két év múlva megnyerte. Közben tízezren, majd ötezren korosztályában egy-egy világbajnoki ezüstéremnek örülhetett. Aztán augusztusban egyszerre híressé vált. A stuttgarti atlétikai vb-n ötezer méteren mindenkit faképnél hagyott. Bitok, Skah, Gebrasilasie és a többi esélyes három és fél kilométeren át csak a hátát látta. Szökési kísérletét egyikük sem tudta megakadályozni. Pedig hányszor tűnt úgy, Ismael összeroppan, és bevárja vetélytársait. Lábai azonban vitték előre, hihetetlen szívóssága nem hagyta cserben a célig. Utána elárulta, maga sem bízott benne, hogy végig kibírja. Ezek után időeredménye még inkább meglepte: a 13:02,75 perc új junior világcsúcs. Mint mondta, nem taktikázott, csak egyszerűen nem szereti a kö- nyökölést, a lökdösődést, hát előrement. Hogy ne legyen az ellenfelek között. Utána már csak futnia kellett... Fivére ugyancsak nagymenő hosszútávfutó. Vezetéknevük azonban nem árul el semmilyen családi kötődést. Netán mostohatestvérek lennének? Dehogy... Richard Chelimo a változatosság kedvéért Stuttgartban a tízezer méter megtétele után állhatott fel a dobogóra, s bár Ismael nagyon szorított neki, bátyja csak a harmadik fokozatra került. Bosszantja, ha eltérő nevükön csodálkoznak: „Nem értem az európaiakat meg az amerikaiakat. Mindig azt hiszik, csupán az a normális, amit ők csinálnak. Én is mondhatnám: nini, milyen furcsa, hogy azonos vezetéknevük van a testvéreknek... “ Kenyában éppen az eltérő változat a természetes. Kirui úgy lehet Chelomo öccse, hogy az iskolai beíratáskor Richard nagyapja, Ismael az apja nevét vette fel. Mert arrafelé az a szokás, hogy születéskor a kereszt- és vezetéknév mellé egy továbbit is kap a világra jött csecsemő. Aztán az iskoláskor kezdetén maga dönti el: apja, nagyapja vagy dédapja nevét kívánja-e használni. Nekünk, európaiaknak valóban szokatlan lehetőség. Ismael junior világcsúcsideje eleve kínálja a kérdést: vajon mikor akar a tizenhárom percen belülre kerülni? „ Tízezren majd idősebb koromban szeretnék versenyezni. Nagyobb esélyeim vannak a fele olyan hosszú távon. De azt sem viszem túlzásba. Vannak még ennél is rövidebb futószámok. Úgy érzem, képességeim adottak ötezren a tizenhárom percen belüli időre. Am ne kérdezzék, mikorra tervezem. Még a csillagokban van...“ Pozsonyban a Slovnaft ’94 GP-verse- nyen a férfiak leghosszabb távja háromezer méter. Mintha az ötezertől kissé ódzkodó Kiruinak találták volna ki. Decemberben már járt nálunk, júniusban futócipőben mutatkozhatna az Inter tartanpályáján. De mezítláb is megjelenhet, csak fusson. Hamár egyszer Budapesten hiába vártuk... J. Mészáros Károly Együtt a kenyai trió: középen a budapesti világbajnok, Sigei, jobbról a hiányzó Ismael, balról Dominic Kirui, aki eljött a magyar fővárosba. (archív-felvétel) Romáriótól többnyire csak szabálytalanság árán tudják elvenni a labdát... ROMÁRIO
