Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1994-04-10 / 15. szám

\Jasarnap 1994. április 10. _________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________gyermekvilág

TA

LÁLÓS KÉRDÉSEK ÉS MONDÁSOK

Kriza János gyűjtéséből

(Spanyol mese)

Magas, sötét sziklákon épült várban lakott egy ifjú lovag az édesanyjával. A lovag egy tavaszi estén elment vadászni, és útközben tiszta vizű tóhoz ért Egyszer csak szárnysuhogást hallott, s látta ám, hogy három hófehér hattyú szállt a tiszta vizű tó partjára. A lovag egy fa mögé húzódott, onnan figyelte a hattyúkat. Azok ledobták fehér tollruhájukat, gyönyörű lány- nyá változtak mind a hárman, belegázoltak a tiszta vizű tóba, ott fűződtek, lubickoltak. Aztán kiúsztak a partra, ismét felöltötték tollruhájukat, és elszálltak.

Gyönyörű volt mind a három hattyúlány, leggyönyörűbb mégis a legfiatalabb. A lovagnak nem volt többé sem éjszakája, sem nappala, mindig a szépséges lányra gondolt. Elmondta az édesanyjának, hogy mit látott a tiszta vizű tó partján, s megmondta azt is, hogy nem lesz ö boldog addig, míg azt a szépséges hattyúlányt haza nem viheti, feleségül nem veheti.

Elszomorodott a lovag édesanyja, sírva kérte a fiát, felejtse el a haty- tyúlányt, tündér az, és úgysem marad meg földi ember mellett. Szerette a lovag, nagyon szerette az édesanyját, de még jobban szerette a gyönyörű hattyúlányt, nem hallgatott hát az édesanyja szavára. A tiszta vizű tó partján ült éjjel is, nappal is, leste, várta a hattyúlányok visszatértét.

Egy este ismét szárnysuhogást hallott. A tópartra röpült a három hattyú, mind a három ledobta toll- ruháját, s most is három szépséges lány gázolt a vízbe. Amíg ott lubickoltak, a lovag fölkapta a legfiatalabb hattyúlány tollruháját, s futott vele, ahogy csak bírta a lába. A három szépséges lány a partra úszott, a két idősebbik magára kapta tollruháját, s hangos szárnysuhogással messzire szállt. A legkisebbik meg addig szaladt a lovag után, míg utol nem érte, akkor térdre hullott előtte, úgy kérte, adja vissza tollruháját, hadd szálljon a nővérei után.

SIMON EMIL

MONDÓKA

Kerti fák, holdvilág.

Árnyékban a pad alatt, megbújnak a bogarak.

Lám a híd, álmodik.

Kőről kőre rohanó szökéssel fut a folyó. Partjain kankalin.

Föld porán zöld bogár.

Induljatok a nyomán.

Nem is mozdul, vagy alig. Két métert megy hajnalig.

A lovag azonban nem hallgatott a könyörgő szóra, köpönyegébe takarta a szépséges lányt, hazavitte a várába, és feleségül vette. A haty- tyúlány elfelejtette nővéreit, elfelejtette a tiszta vizű tavat, a tollruhá- jával együtt elvesztette az emlékeit is.

Hat tavasz múlt el így. A hetedik tavaszon a hattyúlány megkérdezte az urát, hogyan is került ő a sötét sziklák tetején magasló lovagvárba. A lovag elmesélte a feleségének azt a régi-régi tavaszi estét, elővette a hét lakat alatt őrzött hatytyúbőrt is, vajon emlékszik-e erre a felesége. Az meg kezébe vette a csillogó hattyútoll ruhát, a vállára borította, azon nyomban ismét hattyúvá változott, és huss! - elszállt a nyitott ablakon át.

A lovag azontúl minden tavasz- szal elment a tiszta vizű tó partjára, ott ült éjjel is, ott ült nappal is, de hiába leste, várta a hattyúkat, soha többé nem látott közülük egyet sem, de még a szárnyuk suhogását sem hallotta.

Olyan leánykám van: ha mozgatom, sír, ha nyugodni hagyom, hallgat.

(Lánc)

Olyan tyúkom van, hogy a föld alá jár tojni.

(Krumpli)

Hegyen hó, gödörben tó, Harminckettőben egy sincs jó. (Öreg ember, akinek a haja fehér, a szeme föl) ton könnyezik, a fogai rosszak)

Erdőn vágták, réten hízott, falun szól.

(Hegedű: fája az erdőből való, vonója ló farkából)

Úgy megyen, meg nem áll, Földön fekszik, fel nem áll, Ágazik, bogazik,

Mégse levelezik.

(Folyóvíz)

Melyik szekérre nem lehet szénát rakni?

(A Göncölszekérre) Melyik út nem porzik soha?

Mikor fél a nyúl?

(Ha kétfelé vágják)

Melyik lónak szobában a helye? (Az ollónak)

Sző, fon, nem takács.

(Pók)

Hosszú botja, kis kalapja,

Ezren is ülnek alatta.

(Mák)

Folt hátán folt,

Tű benne sosem volt.

(Káposzta)

Mindig nyílik, sose virágzik.

(Ajtó)

Erdőn terem, réten hízik, Minden háznál pofonverik.

(Szita: a kerete fa, a szitája lószőr)

Nádnál vékonyabb, háznál magasabb.

(Az eső)

Miért vesz a kopasz ember sap(A Tejút)

kát?

(Mert ingyen nem adják neki)

Gondolkodom, tehát.

'©-I

H

'©

'©

N

C/5

A pontok helyébe írj állatfaj5. k

.....et

tá

k neveit úgy, hogy a betűket,

6. bo.....

sz

ótöredékeket összeolvasva

7.........lő

ér

telmes szavakat kapj. A pon8. szó.....a

to

k számát ne vedd figyelem9- S.....j

be!

10.......ólat

1- c........g

11

. to...ó v. ...alom

2.........ánk

12.......endő

3. tár....ág

4. m

....tő

Ké

szítette: Kovács Sándor

E S

A március 27-ei számunkban közölt feladat megfejtése: Muskátlitündér. Nyertesek: Szakái Sylvia, Kassa; Negyela Patrik, Ipoly- balog; Fehér Éva és Anikó, Búcs; Mikus József, Galánta; Vörös Mihály és Tamás, Medve.

Bartócz Ilona átdolgozása

Szerkeszti: Tallósi Béla

H

ol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, volt egyszer egy királyfi. Ez a királyfi föltette magában, hogy bejár országot, világot s addig meg sem áll, míg magának való feleséget nem talál. Nem bánta, ha király leánya, szegény ember leánya, csak kedve szerint való legyen.

Híre ment ennek az egész országban, még azon is túl, s amerre ment a királyfi, mindenütt kicsődültek a népek a tiszteletére, öregek, ifjak, legények, leányok, de különösen a leányok.

Egyszer egy faluban megpillant a királyfi a leányok között egyet, aki neki erősen megtetszett. Egyenesen ahhoz a leányhoz ment a királyfi, szóba állt vele s kérdezte: kinek a leánya vagy húgom?- Én bizony a gulyás leánya vagyok, felséges királyfi - mondotta a leány.- Nem bánom én, akárki leánya vagy, feleségem léssz te.

Azzal felültette aranyos hintájába, hazavitte a gulyás leányát, megesküdtek, nagy lakodalmat csaptak.

Hanem, hogy szavamat össze ne keverjem, mielőtt megesküdtek volna, azt mondotta a királyfi:- Hallod-e te leány, szívem szerint való vagy, feleségül veszlek, de azt az egyet kikötöm, hogy sohase szólj ellenemre. Amit én teszek, az úgy van jól, az ellen szavad ne legyen.

Jól van, telik, múlik az idő, élnek nagy békességben. Hanem egyszer az történt, hogy egy szegény ember panaszra ment a királyhoz.- Felséges királyom - mondja a szegény ember -, a szomszédommal a városba mentünk, én két lóval, ő két ökörrel. Az egyik lovamnak volt egy kicsi csikaja. Útközben megháltunk egy helyen. Mikor újra elindultunk, a csikó a szomszédom ökréhez szegődött, s akárhogy hívtam, többet nem fordult vissza az anyjához. Erre az én szomszédom azt mondta, hogy az én csikóm

az övé, s nem akarja visszaadni. Felséges királyom, tegyen igazságot.- Jól van - mondotta a király -, én teszek igazságot, de abban nem lesz neked nagy örömed, szegény ember, mert én is azt tartom, hogy azé a csikó, aki után megy.

Kimegy a szegény ember nagy búval, bánattal, hogy már a királynál sem lehet találni igazságot, de a másik szobában megállítja a királyné s mondja neki:- Te szegény ember, hallottam, hogy az uram milyen igazságot tett. Eredj, menj ki az erdőbe,

BENEDEK ELEK

A gulyás leánya

ahol az uram vadászni szokott, vigy magaddal egy hálót, azt tedd le egy fatuskóra.

Még egyebet is mondott a királyné, de azt nem mondom most meg, mindjárt megtudjátok. Kimegy a szegény ember az erdőre, hálót visz, azt leteszi a fatuskóra, s tartja a háló nyelét, mintha halászna. Még egy órát sem ült ott, jött a király. Nézi, nézi, hogy mit csinál a szegény ember, nem is tudta megállni szó nélkül, kérdi tőle:- Hát te mit csinálsz itt, szegény ember?- Én bizony halászok, felséges királyom.- Mit beszélsz te, szegény ember, hát hogy lehet a fatuskónak hala?

Mondta a szegény ember:- Úgy, mint az ökörnek csikaja.

Megszégyenlette magát a király. Bezzeg

mindjárt másként igazította az igazságot, s visz- szaadatta a csikót a szegény embernek. Hanem hogy, hogy nem, mindjárt arra gondolta, hogy erre a furfangosságra az ő felesége tanította a szegény embert.

Hazamegy a király, mondja nagy haraggal a feleségének: - No, asszony, mégis ellenemre szóltál, pedig megfogadtad, hogy nem szólsz ellenemre, az én házamban nincs többé maradásod. Menj vissza apádhoz!

Sírt a szegény királyné, de hiába sírt, a király meg nem engesztelődött.- Hát jól van - mondotta az asszony -, elmegyek. De mit adsz azért, hogy eddig hitestársad voltam?

Mondja a király:- Ami neked legkedvesebb, azt adom, csak menj a házamból.

A királyné hirtelen kifordult az ajtón, tettvett, készülődött, aztán még egyszer leült a király asztalához, hogy utoljára együtt ebédeljenek, s amíg a király félretekintett, altatót kevert a borospoharába.

Egyszer csak a király elkezd ásítozni, aztán lekoppan a szeme, ledől az asztalra, s ott szépen elalszik. A királynénak sem kellett egyéb, behívatta a szolgákat, a királyt kivitette a hintóra, befogatott hat lovat, s úgy hajtott haza az apjához, a szegény gulyáshoz.

Fölébred a király a gulyás házában, néz arra, álmélkodva kérdi:- Hát én hogy kerültem ide?- Te bizony úgy, lelkem uram, hogy azt mondtad: vihetem, ami nekem a legkedvesebb. Hát nekem te vagy a legkedvesebb, elhoztalak.

D

e bezzeg egyszeribe elmúlt a király haragja erre a beszédre, megölelte, megcsókolta a feleségét, aztán hintóba ültek, szépen hazamentek, s éltek halálig, mint két gerlicemadár.

91 fiattyúfeíes ég

IMIM '>

■, 11|| |Sta6ó Oí/ó illusztrációja