Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-01-02 / 1. szám
1994. január 2. HÁ ZUNK TÁJA Megelőzés és védekezés III. Hosszabb távú érdekek előnyben ízesebb, ha megcsípte a dér Telepítsünk naspolyát Bármilyen jól is használjuk ki a mechanikai és a biológiai védekezés lehetőségeit, a növényvédelem kémiai módszereinek kiküszöbölése a háztájiban vagy a néhány hektáros gyümölcsösben nem lehetséges, s nem lehet követendő elv. így nevezzük mindazokat a védekezési módokat, amelyek során valamilyen vegyi anyagot használunk a kártevők távoltartására, illetve irtására. Jelentős előnyei vannak, mint például a gyors beavatkozás lehetősége, a könnyű alkalmazhatóság és az eredményesség. Sajnos azonban komoly hátrányai is vannak: csaknem mindig a kórokozók természetes ellenségeit is elpusztítjuk, növeljük a kártevők, kórokozók ellenállóképességét, s végül, de nem utolsósorban negatívan hatnak a környezetre. A vegyszeres védekezésnél mindig gondoljunk rá, hogy mérgező anyagokkal dolgozunk, tartsuk ezért be a használati utasításokat (használjunk védőszemüveget, -öltözéket, kesztyűt, tartsuk be az előírt koncentrációt és az egészségügyi határidőt). Minél kevesebbszer alkalmazzuk. Jól válasz- szűk meg a kellő időpontot, s igyekezzünk nagy hatásfokkal permetezni. Galambjaink és a tél Készüljünk a keltetésre A fiatal galambok nemének felismerése a tenyésztők többségének komoly nehézséget okoz, pedig erre az állomány alakítása, a továbbtenyész- tés érdekében nagy szükség van, s jó ha ezzel már decemberben tisztában vagyunk. Persze ezenkívül is akad még galambászatunkban bőven munka! A „nagy titok“ A galambok nemi szervei nem láthatók, ezért a másodlagos ivarjelleg alapján tudjuk csak eldönteni madarunk tojó vagy hím voltát. A fiatal, idei példányoknál azonban erre, addig, míg az nem fejlődik ki, nem számíthatunk. Ezért igen gyakran előfordul, hogy tavasszal - a nemi aktivitás megkezdésekor - a hímeknek vélt fiatal galambok tojóknak, a tojók hímeknek bizonyulnak. Egy, évszázados megfigyelésen alapuló „titok“ (melyet általában kevesen ismernek) segítségével azonban már decemberben is teljes bizonyossággal megállapíthatjuk, hogy galambjaink közül melyek hímek, melyek tojók. Fiatal madaraink közül 3-5-öt tegyünk be egy galambkalitkába. Veszekedni, csipkelődni fognak. A kora tavaszi kelésűek már burukkolnak, az ősziek még csak zümmögnek, de valamennyien hangot hallatnak. Azok, amelyek megszakításokkal (!) hallatják hangjukat biztosan tojók, amelyek azonban megszakítás nélkül, folyamatosan burukkolnak, illetve zümmögnek száz százalékos bizonyossággal hímek! Szigorú elbírálás Nemcsak megőriznünk kell, hanem javítanunk is a kiváló elődök utódokban jelentkező tulajdonságait. így például a húsgalambok növekedési erélyét (húsmennyiségét), a postagalambok tájékozódási képességét, a röpfajták repülési készségét, s elő kell segíteni a díszgalambok szépségvonalainak kidomborítását. Az egyes galambfajták tökéletesítése az évenként, periodikusan megismétlődő kettős tenyésztői munka eredménye. Ezért állományunkból az év végén válogassuk ki a tenyésztési céljainknak legmegfelelőbb egyedeket. Közülük a tojókhoz elméletben már most keressük meg a legmegfelelőbb hímet. A kiválogatást (szelekciót) - a pá- rosítási tervet - szigorú bírálat alapján kell elvégeznünk. Állományunkból elsősorban az egészséges madarakat választjuk ki. A fiataloknál küllemüket, minőségüket és leszármazásukat vegyük figyelembe. Az idősebbeknél ezenkívül azt kell megvizsgálnunk, hogy életük során milyen utódokat nemzettek. Különös gonddal becsüljük meg azokat, amelyek kiváló egyedeknek adtak életet. Az ilyen párokat nem szabad szétválasztanunk, hanem a jövő év tavaszán újra állítsuk őket párba. Galambjainkról tehát törzskönyvi feljegyzéseket, helyesebben származási lapokat kell készítenünk. Hőmérséklet és takarmányozás A hőmérséklet hirtelen megváltozása ellen jól záródó ajtókkal és ablakokkal védhetjük meg állományunkat. Különösen ügyeljünk arra, hogy madaraink helye fagymentes legyen. Éppen ezért, mielőtt hozzáfognánk a párbaállításhoz, alaposan takarítsuk ki helyüket. Nagytakarítás után a mennyezetet, a padlózatot, továbbá az összes belső felszerelési tárgyat meszeljük át. Okszerű takarmányozással készítsük elő galambjainkat a továbbszapo- rítási időszakra. Adjunk nekik minél többféle magvat - kukoricát, kölest, bükkönyt, borsót, búzaocsút, kendermagot, napraforgót -, meszet tartalmazó takarmány-kiegészítőket (fu- turt, tört vakolatot, csontlisztet, tört tojáshéjat stb.). Az antibiotikumokon és a vitaminokon kívül állandóan legyen előttük tisztán tartott kavics (lehetőleg kvarckavics). Naponként adjunk tiszta, állott, 10—12 C-fo- kos ivóvizet állományunknak. Ha a reggeli etetéskor valamelyik galambunk nem eszik a megszokott étvággyal, azonnal nézzük meg a csőrét! Ha a szájpadlás hasítékában és az orrjáratokban kocsonyaszerű, nyálkás, ragacsos váladékot észlelünk, akkor nem kétséges, hogy a madár náthás. A közönséges nátha nem súlyos betegség, előrehaladott állapotban viszont végzetes lehet. A szemes eleség ilyenkor ugyanis beleragadhat a szájpadlás hasítékában felgyülemlett kocsonyás váladékba, s a galamb nem tudja sem lenyelni, sem kirázni a beragadt magot. így az elzárja a nyelőcsövet, s lehetetlenné teszi a további táplálkozást. Ha nem sietünk a beteg galamb segítségére, akkor az éhen pusztul. Csiba László Sajnos nálunk ez a módszer - a különböző védekezési formák együttes alkalmazása - még mindig újdonságnak számít, pedig a gazdaságilag fejlettebb országokban már régebben sikerrel alkalmazzák. Az eddigi védelem többnyire csak a különféle permetszereket alkalmazta és nem törekedett a különböző mechanikai és biológiai lehetőségek kihasználására. Az integrált növényvédelem fő elve a környezet és a növények közötti kapcsolatok, törvényszerűségek betartása és a biológiai egyensúly szigorú védelme. Az integrált növény- védelem elsőrendű céljának nem a káros élő. szervezetek teljes elpusztítását tartja, hanem - alapos elemzést követően - ezek bizonyos (kevésbé káros) szinten való tartását. Ezt különböző módszerek segítségével éri el. Tudatosítanunk kell, hogy nem csupán a pillanatnyi sikeres beavatkozásra kell összpontosítanunk, hanem a hosszabb távú érdekeket is figyelembe kell vennünk. Vállalni kell - bizonyos elviselhető határok között - a káros organizmusok jelenlétét a növényi kultúrákban, tolerálni kell az előre nem látható kisebb-nagyobb károkat. Ha szükséges, vállalni kell a kissé drágább, de hosszabb távon többszörösen megtérülő biológiai védelem alkalmazását is. Miklós Dénes kertészmérnök A tél közeledtével a piacokon és az üzleteinkben megjelennek a kevésbé ismert gyümölcsök és zöldségfélék, közöttük a naspolya (Mespilus germanica). Késő ősszel és tél idején fogyasztják a pektinben gazdag, tápláló, keser- nyés-savanykás ízű gyömölcsöt. íze kellemesebbé válik, ha a fagyok („dércsípés“) után a fán kissé megpuhul, ezért ha nyersen akarjuk fogyasztani, a gyümölcsszüretet az első fagyok után végezzük. A kemény gyümölcsbefőttek és borok készítésére, lekvárok főzésére alkalmas. A naspolyaaszmagból való tea hatásos a vesekő ellen, valamint a gyermekeknél a hasmenés ellenszereként. Amíg nem lisztesedik el, a gyümölcsmustok és borok tartósságának növelésére is használhatjuk. A naspolyával nálunk csak elszórtan találkozunk. Még nincs olyan kialakult termővidéke, mint Magyarországon, Szeged és Szentes környékén. Őshonos Előázsiában, a Kaukázusban és Iránban. Régi kultúrnövénye a meleg, szőlőtermő területeknek. A középkorban főleg németföldön termesztették, erre utal latin neve. Napjainkban Olaszországban terjedt el, kereskedelmünk is főleg innen szerzi be. A naspolya birsalanyra, vadkörtére vagy galagonyára oltva bokorfává nevelhető. A téli hideget jól elviseli, fél- árnyékos helyen terem a legjobban. Későn virágzó, fagyoktól ezért rendszerint nem szenved. Önmegporzó, a saját virágporától is megtermékenyül. Ágas-bogas koronája hasonlít a birsére. Gyümölcsei az egyéves vesz- szők végén képződnek. Termőremet- szését ezért nem alkalmazzuk. Az első harmadik évben alakítjuk ki a korona vázágait. Évente a befelé növő, egymást keresztező ágakat eltávolítjuk, a koronát kissé szellőssé tesszük. Később ifjító metszést alkalmazunk. Ajánlott fajtái: a Holland óriás és a Nottinghami. Juhász B. Árpád így is készíthetjük... Néhány hete már foglalkoztunk azzal, hogyan készíthetünk házilag is sajtot. Ennek azonban többféle módja van, s mivel úgy tapasztaltuk, hogy többek érdeklődését felkeltettük, ezért még két sajtreceptet közlünk rovatunkban. Sajt — tehéntúróból Fél vagy egy kiló tehéntúróból jól kicsepegtetjük a savót, üvegedénybe tömjük és napra vagy meleg helyre állítjuk. Addig hagyjuk ott, amíg megerjed (4-5 nap), majd vajat és sót adunk hozzá ízlés szerint. Ezután tűzálló edényben addig keverjük, amíg felforr. Levéve kihűtjük, lapos tálra borítjuk, szikkasztjuk és fogyasztásra darabokra vágjuk. Imperial sajt sűrű tejföjbol Kissé költségesebb, de nagyon ízletes. Különösen azoknak ajánlható, akik tejet termelnek és így a tejtermékek rendelkezésükre állnak. Fél vagy egy liter sűrű tejfölbe keverjünk egy evőkanál cukrot és ugyanany- nyi sót. 12-16 óra hosszat állni hagyjuk, majd vászonzacskóba lecsurgatjuk. Rögtön fogyasztható, de részekre osztva előbb vékony sajtpapírba és azzal együtt alufóliába csavarva el is tehető. így tovább érik és hosszabb ideig is eltartható. K. L. A pirosló és a fekete hunyor A Boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozó hunyor (Hellebo- rus) nemzetségről mint dísznövényekről korábban már írtunk rovatunkban. Ritka hegy-, illetve dombvidéki fajokról lévén szó nem valószínű ugyan, hogy háziállataink takarmányába kerülhetnek, de ha éppen dísznövényként termesztjük őket, előfordulhat, hogy valamelyik haszonállatunk beléjük kóstol. A vadon élő pirosló hunyorral (népi nevén tályoggyökér, H. purpurascens) hűvösebb erdőaljakban - bükkösökben, gyertyánosokban - találkozhatunk. Ritkán cserjésekben is előfordul. Nálunk eddig csak az ország északkeleti részében bizonyított az előfordulása, mivel azonban a Bükk- ben, Börzsönyben gyakori, nem kizárt, hogy a tőlük északra eső területeken (pl. Ipolyság környékén) is megtalálható. Szára 20-40 cm magas. Virágait feb- ruárban-márciusban, még a levelek előtt hozza. Kívül ibolyásak vagy bí- borszínűek. Tőleveleinek nyele hosz- szú. A levelek nagyok, összetettek, szaknyelven szólva tenyeresen ölbefo- gottak, alul többé-kevésbé szőrösek. A hunyorfajoknak általában kellemetlen szaguk van, így az állatok többnyire elkerülik őket. Előfordulhat viszont, hogy egy-egy éhes, vagy A zöld hunyor (Helleborus viridis) - a dísznövényként nevelt fajok elvadulhatnak, így előfordulásuk a hazai erdőkben sem kizárt (P. R. felvétele) éppen „torkos“ állat beléjük kóstol. A szakirodalomból több olyan eset ismeretes, amely a növény veszélyességét bizonyítja. A sertések, ha el is fogyasztják a növényt, rövid idő múltán kihányják azt. Á szarvasmarhák, de főleg a kecskék esetében viszont komolyabb következmények mutatkoznak. Általában a növény gyökértörzse a legmérgesebb; nedve az ember bőrén vörösödést, felhólyagzást okoz. Az állatok emésztőrendszerébe jutó alkaloidok (pl. helleborin, hellebo- rein) nyálzást, erős, nem ritkán vérzéssel kísért hasníenést, kötőhártyagyulladást, a szívverés felgyorsulását okozzák. Az állatok tüsszögnek, el- erőtlenednek, bódulttá válnak. Régente a pirosló hunyort (s valószínűleg más fajokat is) a népi állat- gyógyászat alkalmazta. Erre utal népi neve, a „tályoggyökér“ is. (Megjegyzendő, hogy ezen a néven más növényeket - pl. a héricseket, a görvélyfü- vet - is ismer a „népi botanika“.) A pásztorok bemetszették a beteg ló szügyét, a sertés fülét, s a vágásba húzták a hunyor gyökerét. A dísznövényként tartott fajok közül leginkább az Alpesekben őshonos fekete hunyor (H. niger) a legismertebb. Egyúttal ez a szép, nagy fehérvirágú faj a legmérgesebb. Karácsony táján (német neve Schneerose, Christrose), gyakran a hó alatt nyűik. A kevésbé feltűnő zöldhunyort (H. viridis) régebben nem mint dísz-, hanem mint haszonnövényt ültették, s az említett módon az állatgyógyászatban használták. -r-