Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-02-20 / 8. szám
5 98 gyerekből áll. Igaz, nem csupán ékből, hanem családtagokból, orvo- 51, egészségügyi dolgozókból verbu- tunk. Nincsenek eget rengető célki- sink, legfontosabbnak a betegek tá- tatását tartjuk. Ennek érdekében óévenként közlönyt adunk ki. Lé- ;s, hogy a rászoruló tudja mihez 3ga, milyen egészségyügyi segédesz- : tehetik könnyebbé az életét, illetve érezhetők be stb. Persze, el akarjuk rogy mindazok, akik felelősek a rok- kért, többet tegyenek értünk. A to- anulás lehetőségeire, a közlekedés eleire, a tolókocsihoz méretezett la- ; építésére, a járdaszélek megszünté- is a különböző feljárók kialakítására )lunk. És persze az orvosi ellátás :ására, a testi-lelki rehabilitációra, orolhatnám. Noha szervezetünk ban tagja lett az európai szervezet- - European Alliance of Muscular ophy Associations - gondjaink or- iát az államnak kell vállalnia. Tagsá- ikból és adományokból tartjuk fenn nkat, a választmány tagjai anyagi zolgáltatás nélkül dolgoznak. Aki eheti, szponzorokat szólít meg. Sze- íre, mindig akad valaki, aki számláinkra, 48041-389/0900, S§TSP Prie- némi pénzadományt juttat. /e, hangsúlyoznom sem kell, hogy apátiában szenvedők képtelenek kedni. Főleg télen. Ilyenkor az egye- apocs a külvilággal: a levél és a te- Külön szerencsém, hogy a központ- jlcsön kaptam ezt a számítógépet, yomdakész állapotban készíthetjük anyainkat - nyugtázta elégedetten, akkor komorul el, amikor az orvosi eszközök beszerzési nehézségeit ííti fel. - Az izombetegségben szénnek a tolókocsi olyan, mint másnak ipő. A hazai termék, sajnos, anató- ig sem felel meg, hát még a súlya! írszágban a rokkantaknak a biztosító erelhető, méretre alakítható tolóko- izet, a magatehetetlen fekvőbeteg olyan ágyat kap, amely változtatja lyzetét. A fejlett államokban izome- műszereket kapnak a betegek, s így zorulnak a gyógytornászok segítsé- Vli pedig? Még orvoshoz sem jutunk riértemre a fiúk édesanyja adja meg szt. . rimaszombati rendelőintézetig aueljutunk, de hogy vigyem fel Tibort »csistól a megemelt szintre? S ha is netán segítőm, azt már igazán íivánhatom, hogy felvigye az első tre. Ugyanis a neurológiát a földel az emeletre helyezték, lent pedig ót létesítettek. Nem jobb a helyzet lázban sem. Ott ugyan van felvonó, at lépcső számunkra óriási akadályt Ezért a fiaim, amíg nagyon nem j, nem mozdulnak ki az udvarból. >ek így is eleget, elég egy rossz moz- és orra buknak. Míg Zoli feltápász- egyedül is, Tibort nekem kell emel- n. Nevetve szólongat akkor is, ami- : eséskor elered az orra vére. Aztán örülünk annak, hogy nem törött el ije. A fiaim a lakáshoz vannak köt- a még, és remélem, hogy sokáig, /atartás az egyedüli szórakozásuk, a tévénézés. Van műholdvevőnk, szemet szúrt a hatóságoknak. Ami- >yanis szóvá tettük Tibor alacsony íját, felrótták a szatelitet. Megkér- n, adjam el netán? Vagy a tévét? ■ milyen szórakozásuk marad? ba négy falának bámulása? Vagy ;teg, annak ne legyenek igényei? ik tétlenül, fásultan várjon arra, mi- n el az az idő, amikor tolókocsiba lerül? - háborodik fel, mi tagadás, n. ayuka, úgy tűnik, nehezebben viseli zetet, mint mi - nyugtatta a kedé- Tibor, majd hozzáfűzte. - Mi itt alán tulajdonképpen szerencsések yunk. Nincs lépcső, itt az udvar, í kutyáink, és a gondunkat édes- i viseli. Sajnos, ez nem adatik meg nkinek. Van egy orvosnő ismerőkinek a kislánya szenved izomsor- lan. Lakótelepi lakásban élnek, >dik emeleten. Ha elromlik a felvo- nama kénytelen hátán cipelni gyer- . Ezért állítom, hogy szerencsések ík. Csak nem szabad feladni, és , elkeseredni sem. A betegségemet ár kihívásnak veszem. Én akarok b lenni... Százötven éve született Munkácsy Mihály Különös utakon juthat el az ember a képzőművészet mibenlétének felismeréséig. Gyermekkoromban kizárólag a meséskönyvek illusztrációi jelentették számomra a képi kultúrát. A sorokat meg-megtörő vonalrajzok, meg az oldalnyi nagyságú színes képek vezettek rá arra, hogy a világot nemcsak a betűk, szavak összeolvasásával, vagyis a szövegből lehet megsmerni, hanem a képekkel történő kifejezés, ábrázolás, a vonalakkal, a színekkel való közlés révén is. Ezek a szövegbe illesztett, általában szépséges szép (me- se)képek ugyanolyan könnyedek, egyértelműek voltak számomra, mint a leírt kinyomtatott történetek. Mögöttes tartalom nélkül, közvetlen ábrázolással, természet szerinti látványteremtéssel mutatták meg a jó és a rossz összecsapásának egyik-másik jelenetét. Aztán alapiskolás olvasókönyvemben egészen másfajta képeket fedeztem fel. Komorabbak voltak - színeikben, témájukban egyaránt. Munkácsy- festmények reprodukciói voltak: a Siralomházé, a Rőzsehordó nőé, a Köpülő asszonyé, az Ásító inasé. Munkácsy Mihály legjobb alkotásai. Azok, amelyekkel a magyarországi festészetben a realista valóságábrázolást honosította meg. Néztem a Köpülő asszony arcát, és úgy éreztem, ez nem olyan egyértelmű ábrázat, mint a mesebeli hercegeké, hercegkisasszonyoké, óriásoké, boszorkányoké. S egyáltalán nem azt a romantikus-képzeletbeli világot idézte, mint amit az illusztrációk mutattak-sejtettek. Úgy éreztem, amit látok, sokkal közelebb áll ahhoz a valósághoz, amelyet nem a meséskönyvekből, hanem az életből ismertem meg. Ez az arc nem azt üzente, hogy a szenvedés feloldódik, s a jót a sors megjutalmazza, a rosszat megbünteti. Erre az ábrázatra az a kemény munkássors ült ki, amelyet azoknak a munkában megkopott falusi embereknek az arcáról olvastam le, akikkel nap mint nap találkoztam. Akkor még nem tudtam megfogalmazni, nem is értettem, csak később, hogy azt láttam meg, ami Munkácsyt naggyá tette. Festőnk a messze repítő nagy romantikus elvágyódást kifejező témáknak, a kiemelkedő történelmi személyiségek és nemzetébresztésre ösztönző cselekedetek ábrázolásának hátat fordítva, saját gyermekkorában, a plebejusi sorsban kereste festészetének tárgyát. A kisembert vitte vászonra. Nyomorúságát megszépítés nélkül, a maga kegyetlen keménységében tárta a világ elé. Még monumentális bibliai jeleneteiben is a kisember szemszögéből figyel sorsokra, a kínszenvedésre. Az emberi sors, a valóság drámájának addig nem látott realista ábrázolásával tudott újat mutatva elődei fölé emelkedni, továbblépni, kitágítani a képzőművészeti ábrázolás lehetőségeit. A jellemet, a karaktert, a lelkiállapotot felismertető hiteles gesztusokból az emberi nagyság, méltóság hatott. A kisember evilági lehetőségeinek, jelen- és jövőképének, kilátásainak megmutatásával, illetve előrevetítésével egyszer s mindenkorra eltüntette a kifejezésnek azt a módját, amely a korábbi festésstílusnak, korideálnak megfelelően, mitizálta, természetfeletti erőt kölcsönzött a képhősöknek. Munkácsy eltüntette a valóságot eltorzító, felnagyító pátoszt. Órákig tudtam hasalni a képek fölött, és lepergett előttem a keményen dolgozó asszonyok sorsa. Sajnáltam őket, és együttérzetem vevalóban olyan poros út volt, mint odahaza a faluban: szúrta a szemet, és facsarta az orrot. Az aprólékos gonddal kidolgozott égboltok ugyanolyan színes kupolaként emelkedtek a táj fölött, mint amilyet falunk fölött csodálhattam nyárestéken. Minden alak, minden apró tájrészlet ugyanazzal a múlttal volt rokon, amelyet a gyermekkorból hoztam magammal. Munkácsy, aki magyar festőként elsőnek hódította meg a világot, ha egyes munkáit csupán visszaemlékezésből, hazájától távol festette is, minden képén magyarul szólal meg. A színekbe kevert, az alakokba gyúrt magyar érzület tette Munkácsyt azzá, aki - a magyar nemzeti festészet megteremtője. És ehhez a megszólaláshoz az ősiből, a romlatlanból a civilizációtól távoliból merítve azt a fajta realista megszólalást használta fel és ki, amely Sztaszov értékelésével élve, mélységesen igazmondó és kifejező. Különös utakon juthat el az ember a képzőművészet mibenlétének felismeréséig. Ha eddig nem sikerült rálelnünk az útra, próbáljuk meg most. Munkácsy Mihály születésének százötvenedik évfordulója legyen apropó ahhoz, hogy elmélyedjünk képi üzeneteiben. Tallósi Béla Péterfi Szonya Falu hőse (Két legény az asztalnál) Köpülő asszony ""TtözselTorc/tTnöl W;» f •' Krisztus Pilátus előtt lük. Később jöttem rá, hogy ez a „felidézősdi“ a képzőművészeti ábrázolás sajátosságából fakad: a látott kép egész történetet, életfolyamatot képes asszociálni. A kép több, mint, amit látunk. Az élet vizuális sűrítése, összegzése, feltárása. Aztán jóval később, már szinte felnőttként sikerült több alkalommal is végigjárnom Munkácsy gyűjteményes kiállítását a budapesti MagyarNemzeti Galériában. Menynyire más volt ez az élő találkozás az ismert festményekkel. A könyvoldalnyi nagyság helyett a kerettel lehatárolt, kisebb-nagyobb méretű, különös anyagisággal ható vásznakat csodálhattam. Először állhattam szemben, és teremthettem kapcsolatot az alakokkal, eleven nagyságukban. A jól-rosszul reprodukált színek helyett élő színek kavalkádja zúdult rám. Szagoltam- néztem a vastagon felvitt, időfoga- rágta festékréteget, amely mélységet és fényt adott a látványnak. A reprodukciókon nem látszott, de élőben szinte vakítottak a sötétből kivillanó színek, amelyek erővel feszültséggel töltötték meg a képmezőt. Minden kép élt. A Poros út Magyar képek, magyar érzelmek
