Új Szó, 1994. december (47. évfolyam, 278-302. szám)
1994-12-08 / 284. szám, csütörtök
1994. december 3. HÍREK - VeLEMeNYEK ÚJ SZ Ó 3 I T gnap a berni parlament Kaspar Viliinger védelmi minisztert választotta 1995-re a Svájci Államszövetség elnökévé. Ottó Stich pénzügyminisztert váltja fel ebben a tisztségben. A parlament két háza minden évben államfőt választ a kormány szövetségi tanácsának hét tagja közül. Az 53 éves Kaspar Villiger voli gyáros, a Svájci Radikális Demokrata Párt tagja. 1989 óta töltötte be a védelmi miniszter posztját. A parlamentben tegnap a 200 szavazat közül 186-ot szerzett meg. B ajorországban holtan találtak egy hattagú családot. A rendőrségi vizsgálat szerint a házaspár valamelyik tagja lőtte le a családtagokat, majd magával is végzett. P kolgép robbant Athén egyik adóhivatalában. Ajelentések szerint • a merényletet egy szélsőbaloldali szervezet vállalta magára. Sebesültekről, áldozatokról nem érkezett tájékoztatás. B runo Craxi volt olasz kormányfőt távollétében öt és fél évi börtönbüntetésre ítélte a római bíróság. Mint ismeretes, a jelenleg Tunéziában élő volt olasz politikus korrupciós ügyekbe keveredett. Vlagyimir Zsirinovszkij, a magát liberálisnak nevező orosz politikus is közbenjárt a csecseneknél a fogságba esett orosz katonák szabadon engedése érdekében, s Moszkvában üdvözölte azt a két katonát, akit máris elengedtek. A továbbiak sorsáról annyit lehet tudni, hogy valószínűleg ők is hamarosan visszatérhetnek Moszkvába. Legalábbis erre tett ígéretet Dudajev elnök, aki kedden tárgyalt Gracsov orosz védelmi miniszterrel. Közben az orosz fővárosban tegnap megtartotta ülését a föderáció biztonsági tanácsa, amely Csecsenföld alkotmányos rendjének, a béke és a törvényesség felújításának lehetőségeit tekintette át. Határozatot hozott, mely szerint az önkényesen függetlennek kikiáltott köztársaságban le kellene fegyverezni az összes egységet. Groznij felett viszont tegnap kétszer is orosz harci gépek jelentek meg, a szemtalnúk három robbanásról adtak hírt. A jelentések szerint orosz gépek bombázták a várost. Jelcin után Gorbacsov? TA SR-hir Mihail Gorbacsov, a volt Szovjetunió első és egyben utolsó államfője, a kommunista párt központi bizottságának volt főtitkára Dubaiban tegnap megtartott sajtóértekezletén közölte, hogy indul az 1996-os oroszországi elnökválasztáson. Mint mondotta, sokat foglalkozik ezzel a kérdéssel, és nem kizárt, hogy ő fogja felváltani Jelcint ezen a poszton. Élt az alkalommal és ismét bírálta Jelcint, amiért nem folytatja komolyan a gazdasági reformokat. Ami választási programját illeti, Gorbacsov elmondta, hogy annak alappillére az orosz társadalom demokratikus reformjának fejlesztése lesz, valamint az ésszerű arány megtartása az állami és a magántulajdon között. Támogatni fogja az állam beavatkozását a szociális politikába, párhuzamosan a piaci mechanizmusok fejlesztésével. FEGYVERRABLAS Szlovák orgazda TA SR-hir Borisz Jelcin tegnap hivatalosan elfogadta Jurij Kalmikov igazságügy-miniszter lemondását, amelyet még októberben nyújtott be. Az elnök egy hónapi mérlegelés után tett eleget kérésének, amely - a sajtó értesülései szerint - egészségi okokból történt, bár ez nem szerepel a hivatalos indoklásban. Ugyancsak tegnap Nyikolaj Jegorovot, a nemzetiségi kérdésekkel foglalkozó minisztert nevezte ki miniszterelnök-helyettesnek. Szlovák állampolgár az az orgazda, akinek megrendelésére hat géppisztolyt loptak el a cseh védelmi minisztériumot őrző kiskatonáktói vállalkozó kedvű kollégáik - tájékoztatott a Rudé právo. A kisebb bűncselekményekért már korábban felelősségre vont orgazda ellen ezúttal lopásban való részvétel és tiltott fegyvertartás a vád. A katonáknak egy-egy géppisztolyért 10 ezer cseh koronát adott. I ITALINOX SLOVAKIA * W * m, s .r. o ROZSDAALLO ACÉL Šafárikova 154, 048 01 Rožňava-veľkosklad nerezového materiálu Tisztelettel bemutatjuk kínálatunkat: - rozsdaálló anyagok gazdag választéka raktárunkban - nem standard anyagok rövid szállítási időben - áruhitelesítéssel - lemezek, göngyölegek, varratos és varrat nélküli csövek, könyökök, fittingek, karimák, szerelvények, szelepek, huzalok, hálók, dróthúzók, varratok, aljak és búvónyílások - színezett és díszbádogok - csúszásgátló és perforált lemezek - sárgaréz lemezek, csövek és rudak. Várjuk kedves vásárlóinkat Tel.: 0942/27801-2, 27955-57 Fax: 0942/21126 IRA-vezér a Fehér Házban Gerry Adams, az ír Köztársasági Hadsereg (IRA) politikai szárnyának a vezetője Washingtonban az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadójával tárgyalt az északír helyzetről, s tudomására hozta: a Sinn Fein végső célként szeretné elérni, hogy a brit katonák vonuljanak ki Észak-Írországból. Eddig nem léphetett a Fehér Házba olyan politikus, akinek valami köze volt az IRA-hoz. Olaszország: Szolidaritási hullám Spontán szolidaritási hullám tört ki Olaszországban azt követően, hogy kitudódott: Antonio Di Pietro, a 44 éves államügyész, aki a korrupció elleni harc jelképévé, amolyan nemzeti hőssé vált, kedden benyújtotta lemondását. Emiatt tegnap is tüntetések voltak több városban. Döntését az államügyész azzal indokolta, nem akarja, hogy kihasználják őt és visszaéljenek nevével. Határozottan cáfolta, hogy a korrupciós ügyekben Milánóban nyomozók politikai célokat követnének. Di Pietro vizsgálóbíró egyébként a közelmúltban korrupció gyanújával vizsgálatot indított Silvio Berlusconi kormányfő ellen is. Nemzetiségi probléma Lettországban A Prágában tartózkodó Guntis Ulmanis lett államfő országának legnagyobb problémájának nevezte azt a tényt, hogy Lettország lakosságának csak az 54 százalékát alkotják a lettek. Ez az ország hajdani megszállásának, a szovjet birodalom politikájának az eredménye. Meg kell azonban keresnünk a megoldást, hogy a más nemzetiségűek is megtalálják helyüket Lettországban vagy gazdaságilag elfogadható körülmények biztosítása mellett visszatérhessenek hazájukba - mondotta a kormányfő. TA SR Lev Fjodorov orosz vegyész a Greenpeace szerve-zet moszkvai konferenciáján közölte, hogy Oroszország partjainál 1945 óta nem kevesebb, mint 4,5 millió tonnányi vegyi gránát van elsüllyesztve, amelyek erősen mérgező anyagokat tartalmaznak - tájékoztatott tegnap a bécsi Die Presse. Azt az orosz hatóságok is elismerik, hogy a balti partoknál a tengerbe temették a második világháború idején Németországtól zsákmányolt vegyi fegyvereket. Fjodorov a konferencián azt is elmondta, hogy Oroszország tovább folytatja a vegyi fegyverek tesztelését és gyártását. A védelmi minisztérium szóvivője sem zárta ki, hogy a tesztelést és a gyártást még nem állították le teljes mértékben. Az ellentétek csúcsa Ötvenkét állam elnöke, kormányfője, külügyminisztere ült össze Budapesten európai biztonsági csúcstalálkozón - tárgyaltak, vitáztak, hogy végül sajnálkozásuknak adjanak hangot, és ismételten tehetetlenségük bizonyítékát tegyék le az asztalra. A nemes elveket, a jövő századba mutató biztonsági célokat elhomályosító nem hivatalos felszólítást a boszniai fegyveres akciók leállítására. 52 ország újfent tanúbizonyságot tett arról, nem tudnak zöld ágra vergődni egymással tömbökön, szervezeteken belül sem, nemhogy a Vancouvertől Vlagyivosztokig terjedő térségben. Áthidalhatatlannak mutatkozik a szakadék, amely elválasztja a Keletet a Nyugattól, az európai biztonsági kérdést félvállról kezelő Amerikát a nagyhatalmi befolyását erősíteni igyekvő Oroszországtól. Közöttük, Európában a hajdani keleti gúzsból szabadult új demokráciák vesztegelnek - kitéve az etnikai konfliktusok, a nacionalizmus veszélyének. Kötődéseket keresnek és garanciákat, amelyek biztosítanák: nem kerülnek ismét nem kívánt befolyási érdekszférába, háborúba. Véres regionális konfliktusba sem, úgy, mint a sorsukra hagyott bosnyákok. A budapesti csúcson szép szavak hangzottak el egy olyan átfogó nemzetközi biztonsági szervezet megteremtéséről, amely hatékonyan tudna együttműködni az ENSZ-szel, az Európai Unióval, a NATO-val a válságkezelésben, konfliktusmegelőzésben, annak érdekében, hogy „megakadályozzanak újabb Boszniákat". Sajnos, nem ilyen meghitt kapcsolatépítésre utalnak a csúcson kiemelten felszínre került nézetkülönbségek. A Washington Time s komor hangú csúcszáró értékelése szerint „lezárulni látszik a hidegháború utáni mézeshetek korszaka". S valóban, félő, hogy a meghirdetett célokkal ellentétben mégis egy újabb versenyfutás kezdődik. Hiszen kiderült: Oroszországot nemcsak a NATO-bővítés tervei aggasztják. Moszkva „elvi ellenzékbe vonult", „nagyhatalmi jogainak" érvényesítését követeli. Ilyen elhatározással, s bizonyos belpolitikai erők noszogatására szállt harcba Borisz Jelcin. Ezt pedig nemcsak kemény hangvételű beszédével bizonyította, hanem a boszniai válsággal kapcsolatos állásfoglalással - Oroszország Szerbia melletti kiállásával. Igencsak távol áll az EBEÉ kitűzött céljától. Még nevet is vál toztatott, szervezetté növi ki magát, egyelőre azonban nem mássá, mint vitázok klubjává alakult át, amelyben az európai biztonsággal foglalkozó európai politikusok az Európában dúló háború ügyében még csak a kisujjukat sem képesek megmozdítani. A nagy kudarcot pedig még olyan pozitívumok sem tudják kisebbé varázsolni, mint a megállapodás a többnemzetiségű békefenntartók létrehozásáról, kiküldéséről a a sokat próbált Karabahba. URBÁN GABRIELLA Sajtószabadság Keleten Az Európa Tanács 33 tagállamának és további 5 kelet-, középés dél-európai országnak a médiák irányításával megbízott miniszterei prágai találkozója előtt az osztrák küldöttség közzétette jelentését. Eszerint több kelet-és közép-európai országban a médiákra vonatkozóan olyan jogi normák vannak érvényben, amelyek „összeegyeztethetetlenek azokkal az elvekkel, melyekhez a demokratikus kormányok tartják magukat" - számolt be a tegnapi L idővé noviny. A jelentés szerint az érintett államok „megfontolás nélkül" és figyelmen kívül hagyva a nemzetközileg elismert elveket, a sajtószabadságot korlátozó előírásokat fogadnak el. Alkalmazzák a sajtó korlátozásának „alattomos" praktikáit is. Ilyen gyakorlat például az eredetileg a pornólapokra tervezett adó kivetése azokra a sajtótermékekre is, melyek a különböző instanciák vélekedése szerint túl bíráló hangvételűek. TA SR Gurbacsov SZÍRIA-IZRAEL Nincs haladás TA SR-hir Jicchak Rabin izraeli kormányfő felszólította Szíriát a kölcsönös kapcsolatokban tapasztalható feszültség csökkentésére. Warren Christopher amerikai külügyminiszterrel Jeruzsálemben folytatott tárgyalásai után elismerte, hogy jelenleg nem lát semmilyen közeledést az álláspontokban, mégis úgy vélekedett, hogy a feszültséget csökkenteni kell. A hetedik közelkeleti körútján tartózkodó Christopher is éppen ezt szeretné elérni. Vonatkozik ez a palesztin-izraeli kapcsolatokra is. Az amerikai politikus tegnap Gázában tárgyalt Jasszer Arafattal.