Új Szó, 1994. december (47. évfolyam, 278-302. szám)

1994-12-17 / 291. szám, szombat

1994. december 17. ÉRDEKESSÉG ÚJSZ Ó 5 j Padlón Ritka az a család, társaság, amelyben az év végi többnapos ünnepek szigorúan alkoholmentesek. Senkit sem akarunk egy-egy pohár Jó borról, pezsgőről lebeszélni, csak szeretnénk felhívni a fi­gyelmet a mértékletesség szép erényére. Elrettentő példaként pedig egy olyan esetet teszünk közzé, amely ugyan ritka a diplomáciában, ám éppen ezért vált hírhedtté. S a „nagyok" bukásából az egyszerű halandó is okulhat. A szó szoros értelmében lebukott, azaz arccal a földre zuhant a Finn Köztársaság elnöke, Martti Ahtisaari. A protokolláris szempontból párját ritkító eset - ponto­sabban: esés - azért is kí­nos, mert a testes szociálde­mokrata politikus a svéd ki­rályi palota, a Drottingholm dísztermében „fogott pad­lót", méghozzá a két szom­szédos skandináv állam kor­mányfőinek, Carl Bildt svéd és Esko Aho finn miniszterel­nöknek a társaságában (hogy a többi előkelő szem­tanút most ne is említsük). A Mauno Koivisto utóda­ként március óta hivatalban lévő finn elnök kevésbé bír­ja, de ugyanúgy nem veti meg az alkoholt, mint a ma­gas szintű protokolláris fo­gadást is „átalvó" moszkvai kollégája, Borisz Jelcin. Ahti­saarinak nem sokkal az omi­nózus esést megelőzően be­szédet kellett volna monda­nia, ám hallgatagon, mi több, bambán maga elé me­redve ülve maradt. (0 tem­póra, o mores! - Ó idők, ó er­kölcsök! - tépi ilyenkor a ha­ját a protokollos.) A „finn Kennedy"-nek is nevezett Esko Aho próbálta ugyan menteni a helyzetet, amikor többször, emeltebb hangon is megismételte: „A Finn Köztársaság elnökéé a szó" - az egykori ENSZ-dip­lomatából Suomi legfőbb közjogi méltóságává avan­zsált Ahtisaari azonban rá se hederített protokolláris kötelmeire. Ehelyett hirtelen felállt az asztaltól, elindult valamerre, ám néhány lépés után elvesztette az egyensú­lyát, és hasra esett. A svéd kormányfő pókerarccal szemlélte a jelenetet, gon­dolván, a finnek dolga el­dönteni, hogyan ítélik meg az „esetet". A Helsinki Elnö­ki Hivatal szóvivősége nem késlekedett közleményben tudtul adni, hogy a köztár­sasági elnök úr „rendkívül elégedett" volt svédországi látogatásával. Ahonnan egyébként egy ragtapasszal az orrán tért haza... (MN-O. K.) Werner Herzog államelnök Poldi nevű drótszőrű tacskójá­val költözött az elnöki reziden­ciába. A hűséges szemű, ba­rátságos kutyafajta a németek kedvenc háziállata. Ideális akár egy városi la­kásban való tartásra is. Hűsé­ges, barátságos természetű, de hősiesen védelmezi gazdá­ját, ha úgy érzi, hogy azt valaki bántani akarja. Mivel a tacskó eredetileg va­dászkutya, nem áll messze tőle - indokolt esetben - a támadókedv. Gazdáit viszont imádja, a gyerekekkel nagyon szívesen eljátszik. Igénytelen, kifejezetten jó kedélyű állat, vidám játszópajtása öregnek és fiatalnak egyaránt. Aki te­hát még mindig nem döntötte el, valóban megvegye-e gyer­mekének a többször megígért kutyát, meglepje-e magányos rokonát egy „néma" társsal, s ha igen, milyennel, talán könnyebben dönt a fentiek is­meretében. (B-k) POLDI, AKI LAKÁSBAN IS TARTHATÓ A First Hund Ahogy Amerikában Clinton el- den mozdulatával, akként a né­nök cicája, Socks a fotóriporte- meteknek is megvan a maguk rek hadát vonzza magához min- First Catje helyett a First Hundja. Az elnöki rezidencia bájos lakója Az oldalt írta és szerkesztette: GÖRFOLZSUZSA HaKzsírszagű rokonság Sajnovics János (1733-1785) a magyar tudománytörténet nagy alakja. Jezsuita szerzetes tanár volt: csillagász, nyelvtu­dós. Huszonöt éves korától a bécsi udvari csillagvizsgáló megbecsült munkatársa. E minőségében utazott el a nem­zetközi hírű csillagásszal, Hell Miksával a Nap előtt elvonuló Vénusz bolygó megfigyelésére Észak-Norvégia egyik szigeté­re. Ott lapp halászokkal talál­kozott, hamar megismerte nyelvüket, és meglepődve ta­pasztalta a magyar és a lapp nyelv közti hasonlóságokat. A csillagászati kutatómunka után több mint fél évet töltött Koppenhágában, ahol a dán tudóstársaságban lehetősége volt tanulmányozni az északi nyelveket. Ott dolgozta ki teóri­áját - természetesen latinul ­a magyar és a lapp nyelv ro­konságának felismerése alap­ján, a finnugor nyelvcsalád lé­téről. Amikor a könyve hamarosan Magyarországon is megjelent, nemesi körökben hangos bot­rány tört ki. A magyar nyelv, sőt a magyar nemzet megrágalma­zásának, egyenesen meg­gyalázásának tekintették a „hal­zsírszagú rokonság"-ot. Ábrán­dos nyelvészek előkelőbb atya­fiságot igényeltek: héber, gö­rög, sőt sumér nyelvrokonsá­got akartak találni. (Égyes fan­taszták máig erőltetnék a su­mér - az ős mezopotámiai ­nyelv és a mi nyelvünk rokoni kapcsolatát.) Nem csak a leg­konzervatívabb generális poé­ta, Gvadányi József háborodott fel, de még a „felvilágosodott" Barcsay Ábrahám is így beszéli le olvasóit az akkor legmoder­nebb nyelvtudományról: „Saj­novics jármától óvjuk nemze­tünket. " Csak a kor legszínvonala­sabb és legtudósabb nyelvé­sze, Pray György ismerte fel, hogy itt most valami fontos, új kezdődött. Mégis egy-két em­beröltőnek kellett elmúlnia, amíg itthon is, a nagyvilágban is igaznak vélték azt, ami igaz volt: halzsírszag ide, halszír­szag oda, létezik finnugor nyelvcsalád, és mi is ehhez tar­tozunk. Az élet során sok min­dent vállalhatunk vagy nem vállalhatunk, de azt, hogy kik és mifélék a rokonai, senki sem választhatja meg. HEGEDŰS GÉZA (TV-magazin) A zene gyógyít és megbetegít Ha a család ifjabb tagjai va­lamilyen „hangos" ajándékot kérnek karácsonyra, még van egy kis időnk alaposan meg­gondolni, teljesítjük-e vágyu­kat, legyen szó drága hifito­ronyról vagy egyszerű walk­manről - magyarul sétáló­magnóról. Már csak azért is, mert esetleg a csúcsforga­lomban - fülükön a szer­kentyűvel - mindeh körülte­kintés nélkül lelépnek az út­testre, veszélyeztetve saját és mások testi épségét. Per­sze, igyekeznek majd meggyőzni minket arról, hogy ez szamárság, ők tudnak vi­gyázni. Pedig éppen a héten kaptunk Franciaországból egy hírt arról, hogy egy, a sé­tálómagnójába belefeledke­zett fiatalember lépett a ro­bogó vonat elé, amely termé­szetesen halálra gázolta őt. Nem hallotta sem a moz­donyvezető figyelmeztető síp­jelét, sem három társa két­ségbeesett kiáltozását, csak a vad ritmusú rockot. Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy a zene lehet bal­zsam a beteg léleknek, de még a fájó testnek is. Ha a szomszédunk rendszeresen a fülünkbe ordíttatja a hifitor­nyát^ és kedvenc muzsikájá­nak hangerejétől nálunk már hullani kezd a festék a falról, ne tervezgessünk ellene se parázs veszekedést, se felje­lentést. Nem biztos, hogy minket akar idegesíteni. Előfordulhat, hogy csupán a természetgyógyászat híve, és valamilyen nyavalyáját a ze­neterápia segítségével akar­ja kikúrálni. A zene varázshatalmáról évezredek óta számtalan le­genda született. S hogy a re­géknek igazuk lehet, bizo­nyítják azok az eredmények, amelyek a muzsikával meggyógyított esetek összeg­zéseként láttak napvilágot. A szakemberek szerint a zene olyan panaszok elmulasztá­sára képes, amelyeknek szervi okuk nincsen. A beteg­ségek listája hosszú, az ag­resszivitástól a kétségbeesé­sig terjed. A zeneterápiával foglalkozók zenei házipatikát is összeállítottak, otthoni használatra. így tanácsaik szerint a fejfájást kúrálhatjuk Beethoven híres szonátájá­nak, a Holdfénynek a hangja­ival, depresszió esetén pedig nyugodtan tegyünk fel a le­mezjátszó korongjára egy Bach-lemezt, és a kívánt ha­tás nem marad el. Az orvosok szerelmi bánat ellen Schu­bert-dalokat ajánlanak, de Brahmsot a babának! A zeneterápia támogatásá­ra és továbbfejlesztésére nemrégiben önálló alapít­vány született Hamburgban. Alapító tagjai között ott talál­juk többek között a híres énekest, Peter Maffayt. Az alapítvány támogatásával elsősorban az autizmusban szenvedők gyógyítására nyílik lehetőség. A zeneterápia azonban ennél jóval szélesebb körben alkalmazható: az Egyesült Ál­lamokban például speciális muzsika segítségével kómá­ból hoztak vissza betegeket. Ugyanezt - minden zeneterá­piai előképzettség nélkül ­megcselekedte egy bajor amatőr fúvószenekar is. A hu­szonnégy tagú csapat egyik tagja autóbalesetét követően öt hónapon át feküdt kómá­ban, és társai minden vasár­nap muzsikáltak az ágyánál. A jól ismert hangok végül fel­élesztették öntudatlanságá­ból az egykori fúvószenészt, aki ma már újból beszél, bár tolókocsiját még nem hagy­hatta el. Arról a szakirodalomban jó­val kevesebb szó esik, milyen hátrányokkal járhat a muzsi­kával való gyógyítás. A mel­lékhatásoktól ugyan nem a beteg szenved, környezete vi­szont igencsak megsínyli a terápiát, ha a páciens és a családtagok zenei ízlése el­térő. Ilyenkor előfordulhat, hogy míg az egykori beteg szépen felépül a muzsika hangjaira, házastársában újabb pácienst nyer a pszichi kai bántalmakkal foglalkozó orvos. A kisbabák szíve már az anya­méhben hevesebben dobog, ha klasszikus zenét hallgatnak - fe­dezték fel a kutatók. A még meg sem született csecsemők különö­sen Mozart és Brahms melódiáit kedvelik. A hallás a csecsemőnél már a terhesség hatodik hónapjá­ban kialakul, először édesanyja hangját ismeri fel. A zenére a leg­-több magzat örömmel reagál. A tesztvizsgálatból kiderült; hogy negyven kpzül harmincöt baba szí­ve kezdett hevesebben verni, ami­kor Bach orgonakoncertjét játszot­ták. A magzatok szívét azonban Mozart és Brahms művei dobogtat­ják meg a legjobban. A modern ze­nére már kevesebb lelkesedéssel reagáltak. A kísérletek szerint a kisbaba nemcsak hogy hallja a zenét az anyaméhben, de fel tud ismerni dallamokat is, amelyekre később, a születése után is emlékezni fog. A kutatók azt is megállapították, hogy ha az izgatott, síró újszülöttnek egy olyan dallamot játszanak le, ame­lyet már a magzati korban megis­mert, a zene hallatára csodálatos­Zenekedvelő lesz? A sétálómagnó egyben veszélyforrás is képpen igen gyorsan megnyugszik. Ezért javasolják a várandós kisma­máknak, hogy a terhesség utolsó harmadában minél gyakrabban hallgassanak egy bizonyos, le­hetőleg szelíd dallamot. A szülés után a kisbabát gyorsan meg lehet ezzel nyugtatni. A meg nem szüle­tettekre a legnagyobb hatással Brahms bölcsődala van. Á kutatók még nem tudták ennek a titkát megfejteni. Ezt a dallamot Brahms feltehetően egy magasabb sugallat hatására komponálta. (MN) Klasszikusokat - minden mennyiségben számtalan más bajra is meg­találhatja a beteg a gyógyírt a zeneirodalomban.

Next

/
Thumbnails
Contents