Új Szó, 1994. december (47. évfolyam, 278-302. szám)
1994-12-17 / 291. szám, szombat
A ÚJ szó HÍREK-VÉLEMÉNYEK 1994. december 17. Bauer Edit nem mehet az ET-be RÖVIDEN CSECSENFOLD Groznijban a félelem uralkodik Az újonnan kinevezett 11 államtitkár, illetve 5 minisztériumi hivatalvezető tegnap az ágazati miniszterek jelenlétében vehette át Vladimír Mečiar kormányfőtől megbízóieveiét. A miniszterelnök a kormányhivatal vezetésével Zdena Kramplovát bízta meg. Elégtételt követel Július Binder, a pozsonyi Vízügyi Beruházóvállalat igazgatója Lipták Béla amerikai állampolgától azért, mert a szeptember 21-i bősi tüntetésen sértően nyilatkozott az erőmű építőjről. Az igazgató erről levélben értesítette Theodor Russelt, az USA pozsonyi nagykövetét, aki válaszában biztosította Július Bindert afelől, hogy Lipták Béla nem az USA hivatalos politikáját propagálja. Eva Slavkovská oktatási miniszter legfontosabb feladatának tartja, hogy Dél-Szlovákiában kiépítse a szlovák óvodák és iskolák hálózatát - jelentette ki a Szlovák Nemzeti Párt tegnapi sajtótájékoztatóján. Félrevezetőnek tartotta némely ellenzéki pártok azon állítását, hogy Igor Chamula miniszteri hivatalvezetővé történt kinevezése Dél-Szlovákiában elősegítheti a feszültség növekedését, mivel hatásköre mindenekelőtt a minisztérium belső tevékenységére terjed ki. František Šebe], a Polgári Intézet Állandó Konferenciájának elnöke a szervezet tegnapi sajtótájékoztatóján kifejtette: az új kormánykoalíció kinevezése Szlovákiának olyan károkat okozott, amelyek belátható időn belül nem hozhatók helyre. Figyelmeztetett: Szlovákia a visegrádi négyek közül az egyetlen ország, amelynek kormányában olyan pártok vannak, amelyek nyíltan ellenszegülnek a NATOnak és az EU-nak. Rendkívüli járatok A vasút az ünnepek előtt, illetve idején várhatóan megnövekvő utasforgalomra való tekintettel már december 22-én, majd december 26-án, illetve 1995. január 7-én és január 8án több rendkívüli járatot indít az egyes vonalakon. Ajánljuk az utazni szándékozóknak, hogy ha módjuk van rá, kényelmesebb utazásuk érdekében érdeklődjenek a megnövekedett lehetőségek felől a vasútállomásokon. Arra is figyelmeztetjük a vasúton utazni akarókat, hogy a vasút több szokásos járata nem közlekedik december 23-án, 1995. január l-jén, illetve január 5-én. H* Ííl<6HjílÄ Lapzárta: 22.00 Certifikátum a hajógyárnak Új Szó-tudósítás Tegnap délután a komáromi Tiszti Pavilon dísztermében köszönte meg a Szlovák Hajógyár Rt. jelentősebb partnereinek az egész éves együttműködést. Milan Kopčok vezérigazgató elmondta, hogy a hajógyár nem kis mértékben a jól működő partneri kapcsolatoknak köszönhetően a tavalyi, mintegy 150 millió koronás vesztesége után az idei gazdasági évet előreláthatólag nyereséggel zárja. A komáromi hajógyár gazdasági folyamatainak komolyságát igazolja az a certifikátum, amelyet a tegnap adott át a Szlovák Metrológiai Intézet képviselője a vezérigazgatónak. A bizonyítvány arról tanúskodik, hogy a hajógyárban készült termékek pontosságát és minőségét olyan mérőműszerek ellenőrzik, amelyek szavatolják a nemzetközi paraméterek megtartását. (kosár) (Folytatás az 1. oldalról) mondta, hogy a parlamentben nem érvényes az anyakönyvi törvény. A kormánypárti honatyák visszautasították, hogy minden frakció maga dönthesse el, kit delegálnak egyes szervezetekbe. Zo ra Lazarová (DSZM) szerint csak olyan személyek lehetnek e küldöttségek tagiai, akik Szlovákiát és a szlovák törvényhozást pozitívan reprezentálják külföldön. Az ET ajánlásait és az ET-raportőrök szlovákiai ellenőrzéseit a belügyeinkbe való beavatkozásnak tartja. Visszautasította, hogy Szlovákiát kézen fogva kelljen vezetni. Szavai hallatán szót kért Ľubomír Fo gaš (DBP), a ET Parlamenti Közgyűlésének eddigi alelnöke, és kiigazította képviselőtársát. A vita hevében az egyik kormánypárti honatya a Garaj név etimológiai értelmezéséig is elment - ezzel akarván bizonyítani, hogy szláv eredetű. Erre Anton Hrnko (DU) történész replikázott: már a - A parlament éjszakai tanácskozása után a TA SR-nek kifejtett véleményemről van szó. Akkor azt nyilatkoztam, és ezt a DPA is átvette, hogy úgy tűnik, ez a nyílt diktatúra kezdete. Hozzáfűztem még, hogy ilyenre emlékezetem óta nem került sor, és föltehetően a bolsevik MÁTÓL: MEČIAR AZ ÁRNYÉKKORMÁNYRÓL Nincs tisztogatás? TA SR-hír Nincs szó általános tisztogatásról - felelte Vladimír Mečiar a Rádiožurnál tegnap déli adásában a riporter azon kérdésére, meddig mennek el a személycserékben. Mečiar a miniszteri, az államtitkári és a hivatalvezetői tisztségeket tartja politikaiaknak. Az árnyékkormány létrehozását minden párt normális tevékenységének tekinti. Szerinte az a különös, hogy annak is ő áll majd az élén. Szerinte szükséges, hogy a DSZM keretében jöjjenek létre olyan testületek, amelyek a minisztériumok partnerei lennének, s kezdeményező, tanácsadó és ellenőrző funkciójuk volna. A kormányfő szerint az árnyékban működő személyek a DSZM programjához igazodnának, míg a kormánynak a négy koalíciós párt kompromisszumos programját kell teljesítenie. 16. században magyar nemesi családnév volt. A DSZM nem tágított követelésétől, sőt csatlakozott hozzá az SZNP is. A többség szavazással végül is keresztülvitte akaratát: Bauer Edit nem lett a küldöttség tagja. A Magyar Koalíció úgy döntött, hogy senkit nem jelölnek a helyére, illetve ismételten őt terjesztik be. A DSZM honatyáinak még egy jelölttel szemben voltak kifogásaik. Konkrétan Ján Čarnogurskýval, az EBEÉ Parlamenti Közgyűlésébe delegált KDM-es képviselővel szemben, akitől Ivan Lexa (DSZM) azt követelte: előbb nyilvánosan kérjen bocsánatot Mikuláš Dzurinda (KDM) korábbi kijelentéseiért. Mint ismeretes, a volt távközlési miniszter gazembereknek nevezte a parlamentben erőpolitikát folytató kormánypárti honatyákat. Az eset pikantériája, hogy Čarnogurský az EBEÉ PK alelnöke. A KDM frakciója arra az elhatározásra jutott, hogy amennyiben vezérüket kihúzzák a jelöltek közül, időkben alkalmaztak ilyen módszereket. Visszahallottam, hogy a kormányzó erő tagjai azért sem támogatták a jelölésemet, mert állítólag fasisztának neveztem a parlamentet. Ez nem igaz! Nem először fordult elő, hogy olyan kijelentéseket adnak a számba, amilyeneket soha nem (Folytatás az 1. oldalról) abból, hogy a béketerv aláírásának feltétele a térképek módosítása legyen. Ezekben a kérdésekben a boszniai szerb vezetés nem egységes. Karadzsics egyrészt Milosevics szerb elnök nyomása alatt, másrészt saját „héjáinak" szorításában őrlődik, s gondjait tetőzi, hogy mostanában egyre békülékenyebb nyilatkozatainak nem hisz sem a NATO, sem a muzulmánok. A legújabb, hatpontos békejavaslatát a francia külügyminiszter, Alain Juppé például provokációnak tekinti, londoni hivatalos körök pedig azt „üzenik" a szerb vezetőnek, előbb fogadja el a nemzetközi közösség javaslatát, aztán javasolhat maga is. Izetbegovicnak, a muzulmán elnöknek pedig éppen elege van tiltakozásul minden nemzetközi szervezetből visszalépnek. Ez úgy tűnt, már a kormánypártiaknak is sok volt, mert Čarnogurský végül is a testület tagja maradhatott. František Mikloško (KDM) volt az, aki kifogásolta, hogy Dušan Slobodník (DSZM) négy, illetve párttársa, Irena Belohorská öt küldöttség tagia. Véleménye szerint ennyi megbízatásnak egy személy rendesen nem tud eleget tenni. Szavai hatására sem változott semmi a bizottságok összetételén. Hosszú és az ülést vezető Marián Andelnek (SZNP) köszönhetően zavaros szavazások után Ivan Gašparovič házelnök - az ellenzékiek határozott tiltakozása ellenére - megszakította a tanácskozást. Arra hivatkozott, hogy több képviselőnek el kellett utaznia a Matica slovenská martini ünnepségére. Az ülés a jövő héten folytatódik. GÁGYOR ALÍZ mondtam, és olyan dolgokkal hoznak kapcsolatba, melyekhez semmi közöm. Ilyen például a tornai cementgyár privatizációja, de a felsorolás hosszú lenne. Meggyőződésem, hogy a kormánykoalíció számára politikai indokok miatt vagyunk néhányan nem megfelelőek. • Mi lesz ezután? - Elvi megfontolásból nem javasolt a frakció helyembe más képviselőt. Nem szolgálja a demokráciát, ha az egyik párt jogot formál arra, hogy beleszóljon a másik párt személyi kérdéseibe és káderezzen. (gágyor) nes intézkedések megtartásának ellenőrzését. Az ügyben érintett állami szervek, a járási hivatalok és a helyi önkormányzatok fokozottabb együttműködésével szeretnék elérni, hogy a veszélyeztetett körzetekben az élő álllatok mozgása csak állatorvosi jóváhagyással történjék. Egyúttal a legalapvetőbb higiéniai elvárások betartása érdekében a sertéstelepeken is megszigorítják az ellenőrzéseket. Az érintett körzetekben élő lakosok számára pedig továbbra is fontos tudnivaló, hogy csak hőkezelt, főzött vagy sütött állati termékeket fogyasszanak, illetve használjanak fel. Az elejtett vaddisznók húsát kötelezően laboratóriumi vizsgálatnak kell alávetni. (t. szilvássy) Karadzsics ígéreteiből, nem ígéreteket, szavakat, hanem cselekvést vár a szerbektől. Ghali ENSZ-főtitkár támogatja Carter misszióját, de azzal a kikötéssel, ha közvetítői munkáját egyezteti Akasi Jaszusi főmegbízottal, valamint lord Owennel. Végső soron pedig Carter nem ígérhet többet Karadzsicséknek a nemzetközi összekötő csoport béketervénél. A Fehér Ház viszont továbbra is magánjellegű kezdeményezésnek tekinti Carter vállalkozását, de ebben támogatja. Hangsúlyozzák: a volt elnök nem a mostani elnök, Clinton megbízottja. Ezek után remélhetjük, hogy a tapasztalt diplomata ebben a küldetésben legalább akkora sikerrel jár el, mint haiti és koreai missziójában. Bosznia azonban TA SR-hir Nem folytatódnak az északoszétiai Vlagyikavkazban az orosz és a csecsen kormányküldöttség tárgyalásai - jelentette be tegnap Zelimhan Jandarbijev csecsen alelnök. Ugyanakkor közölte: magasabb szinten készek tárgyalni Moszkvával. Groznij döntését azzal indokolta, hogy az egész megbeszéléssorozatnak nem volt értelme, mivel a delegációk - s ez elsősorban az oroszra vonatkozik - nem rendelkeztek megfelelő jogkörrel. Hasonlóképpen Dzsohar Dudajev csecsen államfő is hangsúlyozta tárgyalási készségét. Kész a személyes találkozóra Viktor Csernomirgyin orosz kormányfő is. Ezek a bejelentések azután hangzottak el, hogy Borisz Jelcin orosz elnök szombat éjfélig meghosszabbította a fegyverek leadására vonatkozó ultimátumot. Közben Vlagyimir Sumejko, az orosz parlament felsőházának (Folytatás az 1. oldalról) sítás mellékelése szintén kötelező. Az élelmiszerek árusítására más előírások vonatkoznak, ám a feltüntetett szavatossági idő betartása alól nincs kivétel. Azoknak, akik a piacokon, börzéken vásárolnak, számolniuk kell a termék rosszabb minőségével, de azzal is, hogy esetleg nem lesz kinél reklamálniuk. Gyakran előfordul, hogy a póruljárt vásárló nem találja meg az árust, illetve ha meg is találja, nem tudja bizonyítani, hogy a selejtet épp nála vásárolta. Köztudott ugyanis, hogy az utcai árusok ritkán adnak számlát. Azzal érvelnek, hogy az új fogyasztóvékeményebb dió, ezt maga Carter is tudja. Ellentmondásos hírek érkeztek arról az incidensről, amely csütörtökön történt Szarajevónál. Annyi biztos, hogy rálőttek az ENSZ egyik helikopterére, tizenkét golyó találta el. Emiatt Rose tábrnok kénytelen volt másik gépen utazni Olaszországba. Paul Risley, az ENSZ zágrábi szóvivője szerint a helikopterre a szerbek lőttek. New York-i kollégája, Jan Dirk von Merveldt azonban megcáfolta ezt, mondván, az Igmanról, muzulmán kézen levő területről érkeztek a lövések. A NATOnak sincs szerencséje Boszniában, csütörtökön este újabb gépet veszített. Egy angol Sea Harrier rutinos jellegű bevetés után a tengerbe zuhant, a pilótáját megmentették. GYARMATI JÓZSEF elnöke szintén előterjesztette javaslatát a kaukázusi konfliktus rendezésére. Egy megfigyelő-békéltető bizottság felállítását indítványozta, amely egészen a szabad választások megtartásáig működne Csecsnya területén. Egyidőben zajlana a katonai formációk leszerelése és az orosz egységek kivonása. Az egész politikai folyamat végső célja pedig a Csecsen Köztársaság státusának helyreállítása lenne az Orosz Föderáción belül. Nyikolaj Jegorov orosz miniszterelnök-helyettes, aki a napokban a térségben tartózkodott, úgy nyilatkozott, hogy Groznijban eluralkodott a félelem. A Dudajevet támogató tömegtüntetések csak Groznijban zajlanak, erre a lakosságot valósággal kizavarják. Az egyszerű emberek attól félnek, hogy az oroszok nem viszik végig, amit elkezdtek, s távozásuk után - ha Dudajev marad - jön a leszámolás. Ezt mindenképpen meg kell akadályozni - vélte Jegorov. delmi törvény erre nem kötelezi őket, s tulajdonképpen igazuk van. A vásárlónak viszont tudnia kell(ene), hogy kérésére minden árus köteles kiállítani a pénzügyi bizonylatot! A szabályszerűen kiállított, pecséttel ellátott számla alapján könnyebb megtalálni és esetleg felelősségre vonni az árust vagy a mögötte megbúvó céget. Feltéve, ha a cég még működik, illetve ha a feltüntetett adatok valódiak. A sok pórul járt vásárló rossz tapasztalataiból tehát levonható a tanulság: egyáltalán nem biztos, hogy az olcsó végül nem lesz túl drága. PÉTERFI SZONYA Ünnepélyes gyertyagyújtás TA SR-hír A vatikáni Szent Péter téren ma - a történelem folyamán első ízben - Szlovákiában nőtt fenyőfán gyúlnak ki az ünnepi fények az év legszebb ünnepe, karácsony tiszteletére. II. János Pál pápának a Szlovák Köztársaság ajándékozta a több mint százéves, harminc méternél magasabb karácsonyfát, melynek ünnepélyes kivilágításán jelen lesz Michal Kováč szlovák köztársasági elnök is. Kíséretében lesz Szlovákia számos egyházi, közéleti és kulturális személyisége. Az óriásfenyőn kívül 40 kis jegenyefenyőt is küldött Szlovákia a Vatikánnak, és e fenyőfácskákat az ország különböző régióiból származó hagyományos karácsonyfadíszekkel „öltöztetik" fel. Az ajándékátadást ünnepi műsor egészíti ki, melynek keretében szlovák operaénekesek is fellépnek. MEGKÉRDEZTÜK Bauer Edit parlamenti képviselőt: Ön szerint a parlamenti többség közel egyórás csatározás után miért döntött úgy, hogy ön mégsem lehet az ET Parlamenti Közgyűlésének póttagja, és mi volt az az ominózus kiJelentés, amely sértette Garajová asszony érzéseit? Védőoltással a sertéspestis ellen Mint ismeretes, a sertéspestis elleni kötelező védőoltásokat 1993 októberében a környező országok példájára nálunk is beszüntették. Sajnos, Szlovákia egyes körzeteiben, főleg a Rimaszombati, Losonci, Rozsnyói Járásokban azóta szinte állandó Jelleggel pusztít a sertésállományra rendkívül veszedelmes kór. Ú) Szó-tudósítás Mivel a fertőzés terjedése elleni védekezés hagyományos módszereivel nem sikerült számottevő eredményt felmutatni, és az utóbbi időszakban az említett járásokon kívül a Nagykürtösi és a Lévai járásban is felütötte fejét a kór, a további gazdasági károk megakadályozása érdekében mától a sertéspestis által veszélyeztetett körzetekben megkezdik a sertésállományok védőoltását, tudtuk meg tegnap Jozef Kubinectől, az Állami Állategészségügyi Igazgatóság helyettes vezetőjétől. A központi járványvédelmi bizottság legutóbbi döntése értelmében elsősorban a kór gócpontjaiban kezdik meg a kényszerű védőoltásokat. A védőoltások első hullámát az év végéig szeretnék befejezni, a veszélyeztetett állományokat 6 hónapon át fokozatosan oltják majd be. Jozef Kubinec felhívta azonban a figyelmet arra, hogy a védőoltások nem oldják meg azonnal a problémát. Éppen ezért a járványvédelmi bizottság legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy megszigorítja a járványelleJimmy Carter már ma Paleba látogat Dzsohar Dudajev Jelcin elnök rendeleteivel, melyeket nem áll szándékában elfogadni Amikor az olcsó a drága