Új Szó, 1994. december (47. évfolyam, 278-302. szám)

1994-12-17 / 291. szám, szombat

1994. december 17. HÍREK-VÉLEMÉNYEK ÚJSZ Ó 3 I KÉT ÉV UTAN UJABB KORTESBESZED Clinton a középosztály kegyeiért küzd TA SR-hir Bili Clinton amerikai elnök tegnapra virradó éjszaka a tele­vízióban mondott beszédet, amelyben a középosztály érde­két szolgáló, öt évre szólQ 60 millió dolláros adócsökkentést javasolt. Egyben 76 milliárd dol­láros takarékossági intézkedé­seket indítványozott a költség­vetési szervezetek számára - az államháztartásban kialakult hi­ány kompenzálására. Ezeknek az intézkedéseknek január else­jén kellene életbe lépniük. Ami a kiadások korlátozását illeti, a szövetségi ügynökségek­nek két éven belül 24 és 52 mil­liárd dollárral kell csökkenteni­ük kiadásaikat. Clinton elképzelése szerint az évi 75 ezer dollárnál kevesebb jö­vedelemmel rendelkező családo­kat gyermekenként 500 dolláros adókedvezményben kell részesíte­ni, azok a családok pedig, ame­lyeknek évi jövedelme 120 ezer dollárnál kevesebb, leírhatják adó­jukból a főiskolai tanulmányokra fordított kiadásokat. Ugyanakkor minden amerikai állampolgár évi 2000 dollárt fordíthat adómente­sen nyugdíjbiztosításra. Az intézkedések nem titkolt célja, hogy Clinton ismét meg­nyerje a középosztály támogatá­sát. Az a tény ugyanis, hogy há­tat fordítottak az elnöknek és pártjának, olyasmit eredménye­zett, amire negyven éve nem volt példa: A Republikánus Párt a no­vemberi törvényhozási választá­sokon többséget szerzett a Kongresszus mindkét házában. Jesse Helms republikánus szenátor, aki januártól átveszi a szenátus külügyi bizottságának elnöki tisztségét, lényegében szintén takarékosságra szólított fel, amikor élesen tiltakozott az Egyesült Államok által folyósított külföldi segélyek nagysága mi­att. Véleménye szerint ez a se­gély csak kicsi, illetve semmi­lyen hasznot nem hoz az ameri­kai adófizetőknek. Számos terü­leten szükséges a támogatás je­lentős csökkentése, egyes ese­tekben pedig teljesen meg kell szüntetni - mondotta Helms. A szenátus költségvetési bi­zottságánakjövendőbeli elnöké­hez intézett levelében egyben szorgalmazta az ENSZ-progra­mokra fordított amerikai hozzá­járulások lényeges csökkenté­sét. „Nem engedhetjük meg, hogy az ENSZ-ben tevékeny­kedő bürokraták kezeljék az amerikai adófizetők pénzét" ­vélekedett. Át kell értékelni a nemzetközi fejlesztési bankok­nak nyújtott amerikai hozzájáru­lásokat is, ami pedig a Világban­kot illeti, szükséges a hozzájáru­lások radikális csökkentése, il­letve megszüntetése. Lezárt ügy TA SR-hir Pavel T'tgrid cseh kulturális miniszter szerint a bajmóci oltár ügye politikai szempontból már lezárt. A tárgyalások folytatása az ezzel összefüggő konkrét lé­pésekről immár a két nemzeti galéria igazgatójának dolga. Ha azonban új problémák merülné­nek fel, akkor a kérdésről a cseh kormánynak, esetleg a parla­mentnek kellene tanácskoznia. PERU Válik az elnöki pár TA SR-hir Susana Higuchi, Alberto Fuji­mori perui elnök felesége teg­napra virradó éjszaka közölte: válókeresetet nyújtott be, s a Vatikántól is kérte házasságá­nak felbontását. A politikai-házastársi válság hi­vatalosan augusztus 3-án kezdő­dött, amikor Fujimori asszony el­ítélte a kormány által indítványo­zott új törvényt, amely megaka­dályozta jelölését az elnökválasz­tásra. Később számos minisztert korrupcióval vádolt meg. A kor­mány sem reagált megkésve a first lady magánéletére, aminek következtében Susana Fujimori elhagyta a közös otthont. ELLENZEKI VELEMENY Nincs konszenzus a magyar külpolitikában A magyar külpolitika Jelenleg nem nyugszik a parlamenti pártok konszenzusán. Az új kormány nem tart igényt az előző külpolitikai vezetés tapasztalataira. Nem történt előrelépés az alapszerződések ügyében, s ezzel bebizonyo­sodott: nem lehet jelentős mértékben eltérni a korábbi irányvonaltól. Többek között ez hangzott el azon a csütörtö­ki szemináriumon, amelyen az MDF, valamint a Fidesz szak­értői a rendszerváltás óta eltelt időszak külpolitikáját érté­kelték - számolt be tegnap a Népszabadság. Jeszenszky Géza volt külügy­miniszter úgy vélte, hogy a ma­gyar külpolitika feladata to­vábbra is az, amit 1989-1990­ben megfogalmaztak, és amit az Antall-kormány jelentős mér­tékben meg is valósított. Emlé­keztetett rá, hogy első teendője a szomszédos országok felkere­sése volt. Kivételt az alól Romá­nia jelentett, mivel - mint kifej­tette - Bukarest részéről nem volt meg a fogadókészség. A vi­segrádi együttműködést ugyan­csak Magyarország - sze­mélyesen Antall József - kezde­ményezte. Garanasztói György egykori brüsszeli nagykövet hozzáfűzte: a NATO-kapcsolatok a sem­miből indultak, és négy év alatt komoly fejlődést értek el. Kodo­lányi Gyula, a miniszterelnök volt külpolitikai főtanácsadója úgy vélte, a NATO-tagság ügyé­ben a mostani kormány állás­pontja megegyezik az előzőével, mivel nincs is más le­hetőség. Ezzel együtt bírálta a Horn-kormányt, hogy semmi előrelépés nem történt az alap­szerződések ügyében. Mind Ko­dolányi, mind Bába Iván egykori külügyi helyettes államtitkár ne­hezményezte, hogy az új kabi­net nem tart igényt az előző kül­politikai vezetés tapasztalatai­ra. Erőteljesen bírálta a Horn­kormány külpolitikai tevékeny­ségét Rockenbauer Zoltán, a Fidesz politikusa. Mint mond­ta, az új kabinet állandóan ma­gyarázkodásra kényszerül, mi­közben két dolgot igyekszik be­bizonyítani. Az egyik: a váltás nem okoz törést az Európa-po­litikában. A másik: a szomszéd­sági politikában szakításra tö­rekszik a korábbi irányvonallal. A fiatal demokrata politikus úgy véli, a magyar külpolitika jelenleg nem nyugszik a parla­menti pártok konszenzusán. Egyetértett vele a szemináriu­mon ugyancsak jelen lévő Mar­tonyi János, a Külügyminiszté­rium volt közigazgatási állam­titkára is, aki kihangsúlyozta függetlenségét. Martonyi a jelenlegi külpoliti­kát érintő több veszélyre is fel­hívta a figyelmet. Ezek közt sze­repel az euroatlanti elkötelezett­ség feltételekhez kötöttsége, másrészt pedig fennáll a Keletre sodródás veszélye. De rossznak tartaná azt is, ha elfeledkez­nénk a visegrádi együttműkö­désről, amit legalább mint jelké­pet meg kell tartani. Václav Klaus cseh kormányfő a L idővé novinynek adott rend­szeres pénteki nyilatkozatában elmondta, a szlovákiai Hospo­dárske noviny meghívására Po­zsonyba utazik, ahol átadnak neki „valamiféle díjat", s ebből az alkalomból felkérték, mond­jon beszédet. A látogatás időpontját egyelőre még nem rögzítették. „Úgyhogy a találko­zóról ne spekuláljunk. Ne speku­láljunk arról sem, hogyan kelle­ne, illetve nem kellene módosí­tani a létező szerződéseket" ­mondotta Klaus. Kihangsúlyoz­ta: számos olyan ügy létezik, amelyet az egyes resszortok szintjén kell rendezni, s arra is szükség van, hogy a cseh kor­mány tagjai kapcsolatba lépje­nek szlovákiai partnereikkel. A miniszterelnök hozzáfűzte még: nincs tudomása arról, hogy kor­mányfők közötti speciális ta­nácskozás várható. A Mladá fronta Dnes kom­mentárban foglalkozott azzal a kérdéssel, mit is hoz az újonnan kinevezett szlovák kormány a cseh reprezentáció számára. Megállapítja, a pozsonyi kabi­nettel valószínűleg értelmetlen dolog lenne elemezgetni a libe­rális gazdaság finom trükkjeit. De bizonyos nyomást gyakorolni lehet rá". Szlovákia Csehország számára már nem olyan fontos gazdasági partner, csökken a vámunió jelentősége is. Meg kellene kezdeni tehát a tárgyalá­sokat a hajdani cseh-szlovák ál­lami bank kettéválása után ke­letkezett 20 milliárdos szlovák adósságról, az egyoldalúan be­vezetett minőségi bizonylatok­ról, a szlovák korona mestersé­ges alulértékeléséről - véli a cseh lap. PALESZTIN ENGEDMENY Legyen fokozatos kivonulás TA SR-hír Jasszer Arafat, a PFSZ ve­zetője felajánlotta, hogy az izra­eli katonákat fokozatosan von­ják ki Ciszjordániából, előbb Je­ninből és Betlehemből, ahol nem élnek zsidó telepesek. Erről tegnap Jeruzsálemben tá­jékoztattak izraeli és palesztin források. Arafat az e heti stockholmi tárgyalásokon ismertette ja­vaslatát Simon Peresz izraeli külügyminiszterrel, aki meg­ígérte, a zsidó állam fontolóra veszi indítványát. A tervek sze­rint, miután az izraeli katonák távoznának az említett két va­rosból, tárgyalások kezdődné­nek a teljes kivonásról és a pa­lesztin választásokról. Mint is­meretes, eredetileg idén július­ra tervezték a választásokat, ám tekintettel a zsidó telepe­sek biztonsága miatti izraeli aggodalmakra, bizonytalan időre elhalasztották. Izrael közben arab országok képviselőit látogatásra hívta meg katonai létesítményeibe és fegyvergyáraiba. Az izraeli védel­mi miniszter szóvivője szerint a meghívást - amelyet egyelőre csak a palesztinok fogadtak el ­a minisztérium képviselője, a le­szereléssel foglalkozó tuniszi ta lálkozó izraeli küldöttségvezetője adta át az arab államoknak. A tuniszi fórumon egyébként fon­tos előrelépés törént: a részt­vevők megegyeztek egy speciá­lis konfliktusmegelőző központ létrehozásában. A 40 ország képviselőjének viszont nem si­került egyezségre jutnia a közel­keleti fegyverkezés elveit tartal­mazó nyilatkozatról. Jicchak Rabin izraeli kor­mányfő szöuli sajtóértekezletén kifejtette: lényeges különbség van Szíria és azon arab orszá­gok magatartása között, ame­lyekkel Izrael békeszerődést kö­tött. Damaszkusz ugyanis nem hajlandó a zárt ajtók mögötti tárgyalásokra. Ez a magatartás lényegesen bonyolítja a tár­gyalási folyamatot - vélte a mi­niszterelnök. A Szlovák Irodalmi Alap Ere­deti Alkotások Szekciója min­den évben a következő irodal­mi díjakat adományozza: 1. Az eredeti szlovák irodal­mi alkotásért, 2. Madách Imre irodalmi dí­jat eredeti magyar könyvalko­tásért, illetve irodalmi mű szlo­vákból magyarra fordításáért, 3. Ivan Frank irodalmi díjat eredeti ukrán irodalmi műért, illetve irodalmi mű szlovákból ukrán nyelvre fordításáért, 4. Ivan Krasko díjat elsőkönyves írónak szlovák nyelvű irodalmi alkotásért. A díjakat kizárólag szlovák állampolgár kaphatja meg, füg­getlenül attól, hogy tagja-e va­lamely szlovákiai irodalmi szer­vezetnek. A szépirodalmi ki­adók 1995. január 15-éig küld­hetik be javaslataikat 1994­ben íródott irodalmi alkotások díjazására. A javaslatnak tar­talmaznia kell a mű rövid jel­lemzését, a szerző személyi adatait és címét, és három pél­dányban mellékelni kell a könyvet is. A fentieket a követ­kező címre küldjék: Literárny Fond, Štúrova 14, 815 40 Bra­tislava. A Csemadok tósnyárasdi alapszervezete a helyi vállal­kozók támogatásával ma 18 órai kezdettel a római katoli­kus templomban karácsonyi koncertet szervez, amelyen fellép a Galántai Kodály Zoltán Daloskör és a Szolnoki Férfi­kar. Az V. Dióspatonyi Kulturális Napok keretében ma tartják a nyugdíjasok találkozóját, me­lyen, 15.00 órai kezdettel, fel­lép a dunaszerdahelyi Istiglinc táncegyüttes. 18-án 14.30 óra­kor Aranyvasárnap címmel kezdődik az óvodások és kisis­kolások fenyőfaünnepe, 19-én este hat órakor az 1945-1949-es évek szlovákiai magyar iskolaköteles korosztá­lyainak társadalmi mobilitásá­ról és mai társadalmi helyze­téről hangzik el előadás, 20-án este 18 órai kezdettel Gálffy Éva emlékezik előadásában az 50 éve elhunyt Radnóti Miklós­ra. Szerdán délután három órai kezdettel csallóközi és mátyus­földi gyermekjátékok bemuta­tója lesz. A rendezvénysorozat a dunaszerdahelyi Vox Came­rata kamarakórus hangverse­nyével zárul a helyi református templomban, Karácsony '94 címmel. A hangverseny ugyan­csak szerdán, este hat órakor kezdődik. Rablás - szemben a rendőrséggel (Folytatás az 1. oldalról) kelőkkel. A tettes kivárta azt a ritka pillanatot, amikor nem volt egyetlen vásárlónk sem. Azt állította, délelőtt járt itt, ki­nézett magának egy drága aranyláncot, és szeretné még egyszer megnézni a kínálatun­kat. Az említett időben én Du­naszerdahelyre szállítottam árut, tehát nem tudom, járt-e a boltban vagy sem, de tény, hogy komoly érdeklődést tanú­sított. Ezért előhúztam egy ka­zettát több tucat arany­tárggyal, és mutattam a vevőnek, válasszon. Elég soká­ig nézelődött, de nem fogtam gyanút, mivel az ékszervásár­lás nem mindenapos dolog. Hirtelen az arcomba fújt vala­milyen gázt. Szerencsére kissé le volt hajtva a fejem, úgyhogy nem talált telibe. Egyik kezem­mel az arcomhoz kaptam, hogy védjem a szememet. Ezt a pillanatot használta ki. Ki­kapta a ládikót a kezemből és kiszaladt. Noha fuldokoltam, azonnal megnyomtam a rendőrségre kapcsolt riasztót, és a rabló után iramodtam. Láttam, hogy egy fehér Favo­ritba szállt, melyben, járó mo­torral, a cinkosa várta. Nagy sebességgel elszáguldottak, de azért a rendszámot le tud­tam olvasni. Amit tudtam, el­mondtam a rendőrségnek. Vagyis, hogy a támadó 20-23 év körüli fiatalember volt, s vi­lágoskék viharkabátot viselt. Azelőtt is ékszerboltban dol­goztam. Előfordult, hogy oly­kor betörték a kirakatot, de ilyen támadásban még nem volt részem. Félni nem félek, azóta viszont nem alszom va­lami jól. (ordódy) Al Gore amerikai alelnök, mint az orosz-amerikai kormányközi vegyes bizottság társelnöke a gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés előmozdításán fáradozik. Azért jutott ideje arra is, hogy ellátogasson a GUM áruházba, ahol orosz szokás szerint teával kínálták. ZIMBABWE Nem kell az óvszer TA SR-hir A zimbabwei parlament egyik képviselőasszonya elítélte az óv­szereket és más fogamzásgátló szereket propagáló kampányt, amelyet a fejlett országok összeesküvésének nevezett az afrikaiakkal szemben. Vélemé­nye szerint ennek a kampány­nak az a célja, hogy csökkenjen az afrikaiak száma, pedig a kon­tinensen még nem jelentkezik a túlnépesedés problémája. „A fehérek azt akarják, hogy kevesebb fekete legyen a vilá­gon. A fejlett országok a rabszol­gatartó korszaktól kezdve min­dig saját érdekeiket helyezték előtérbe. Ezért nagyon óvato­saknak kell lennünk, ha idegen recepteket veszünk át" - mon­dotta Ruth Chinamo, aki Robert Mugabe elnök kormányzó párt­jának egyik vezető képviselője.

Next

/
Thumbnails
Contents