Új Szó, 1994. december (47. évfolyam, 278-302. szám)

1994-12-15 / 290. szám, csütörtök

1994. december 19. PUBLICISZTIKA ÚJ SZÓ [3] A TANÚVALLOMÁS HAMIS. A BÁNTALMAZÁS-VALÓDI Pofozkodunk, pofozkodunk... Bősön is Amikor a rendőrautó megállt a házuk előtt, arra gondoltak, hogy úgy, mint máskor, most is csak úgy benéznek hozzájuk a rend őrei. Nem így történt. A 17 esztendős Medei Gáborért érkeztek, akit csak „tíz percre" vittek be a bősi határrendőrségre. A, néhány percből ötórás kihallgatás kerekedett,-s ez alatt az idő alatt a buzgó rendőrök a 17 éves legényt pofonok segítségével akarták vallomásra bírni. Amikor viszont a valódi tettes bevallotta, hogy félrevezette' a társaságot, és sem Medei Gábor, sem a szintén bűntelenül beszállított és megvert két fiatal nem vett részt a rablásban, bocsánatkérés helyett azzal engedték el őket, ha a történtekről beszélni fognak, netán látleletet vetetnek az orvosnál, a legelső adandó alkalommal ismét beviszik őket... A fenyegetés hatott, a három fiatalember közül ketten nem mertek orvoshoz menni, és szüleik sem tettek panaszt. Medei Gábor szülei, amikor néhány nap elteltével látták, hogy gyermekük rossz idegállapota nem javul, s tapasztalták hallása romlá.sát, késve ugyan, de orvoshoz fordultak, majd ügyvédet fogadtak. - Azt sajnálom csak, hogy a határrendőrségre az öcsémet nem kísértem el. De az ismerős- rendőrök azt mondták, minek mennék, hiszen tíz perc az egész. Nem tudták megmondani, hogy a parancsnok miért küldött Gáborért, annyit mondtak csupán, biztos, ami biztos, hozza a személyi igazolványát is. Már szálltak be a kocsiba, amikor utánuk kiáltottam: - Van valami idézés nálatok? Azt válaszolták, mit félek, azonnal hazaszállítják elevenítette fel a november végi eseményt Gábor 24 éves nővére. - A parancsnokság kapujában az egyik ismerős rendőr megjegyezte, hogy elfogtak egy srácot, aki azt vallotta, hogy én meg még két haverom vele együtt rablást követtünk el. Azt hittem, hülyéskedik velem. Akkorra már az egyik helyiségbe értünk, ahol a civil ruhás férfi megkérdezte tőlem, hol a lopott cucc. Milyen cucc, miről beszél, nem tudok semmiről mondtam nyugodtan, mire ő azt ordította, valljak be mindent, hiszen a többiek aláírták, hogy bűntárs vagyok. A nagyobb nyomaték kedvéért pedig pofozni kezdett - mesélte Gábor, s hiába igyekezett, hangjának, kezének remegését nem tudta leplezni. - Azt serrvtudtam az ijedtségtől, hogy mit akarnak tőlem. A civil ruhás csak kiabált, a gumibottal hol a tenyerét, hol az asztalt ütögette, majd közölte, hogy kaphatok én is. Valami tányérokat és poharakat emlegetett. Amikor hallgattam, az egyik rendőr odajött hozzám, s megkérdezte, fordítsa-e pecsétgyűrűjét befelé, s úgy adjae a további pofonokat. Papírt rakott elém, hogy írjam le a bűncselekmény módját, és figyelmeztetett, ne tagadjak, mert szembesítés is lesz. Ezalatt a helyiségben ülő további rendőr gépelt valamit. Nem tudom, mennyi idő telt el, mert nagyon meg voltam rémülve, de délután egy jegyzőkönyv aláírására kényszerítettek. - Netán veréssel? - kérdeztem. - Nem, én csak az elején kaptam a pofonokat. Azzal viszont fenyegettek, ha ellenkezem, agyonvernek, összerugdosnak... Nem tudom, mit írattak velem alá, mert egyrészt nem tudok jól szlovákul, másrészt félelmemben azt sem tudtam, mit olvastam. A kihallgatást követően Gábort átkísérték egy másik helyiségbe, ahol szembesítették a következő gyanúsítottal, s addig erősködtek, míg a szemébe mondta, hogy a betörésben ő is részt vett. A megszeppent fiatalember kikérte magának a vádaskodást, mire Gábor erőtvett magán, s közölte, a rendőrök követelik, hogy azt mondja, amit mond. Amikor ismét csak a rendőrök társaságában volt, két percet adtak neki arra, hogy vallja be a Hullám csárdába való betörést is, majd újabb szembesítés következett. - Egy másik szobába kísértek, ahol M. l.-t épp gumibottal verték. A srác ordított, mire közölték velem, ha tagadni fogok, így járok én is. Sorra behozták a többieket, leültettek, és ránk parancsoltak, hogy keresztkérdéseket tegyünk fel egymásnak. A K. Zs.-nek feltett kérdések és a válaszai alapján világossá vált, hogy hamisan vádolt bennünket. - Amikor elvitték az öcsémet - vette át a szót Gábor nővére -, furcsa nyugtalanság fogott el. Mivel egy óra elteltével sem hozták vissza, először telefonon érdeklődtem felőle, majd amikor láttam, hogy csak hitegetnek, bementem a határrendőrségre. Kiabáltam, és követeltem, hogy látni akarom az öcsémet. Beengedtek a szobába, ahol lehorgasztott fejjel ült. Rám nézett, a szája sarkában vércsík húzódott, bal arca piros, dagadt volt. Megvertek? kérdeztem tőle, mire bólintott. Kicsoda? Gábor J. V.-re mutatott. Na, erre düljbe gurultam, s elmondtam őket mindenféle szemét alakoknak. Erélyesen kivezettek. Gábor szerint délután öt óra körül, miután K. Zs.-t elvezették, közölték velük az örömhírt, hogy mindennek vége, mert a „barátjuk" vallott. Ezután K. Zs. már megbilincselt kézzel jelent meg, s a fiúknak csak annyit mondott, ne haragudjanak rá, amiért bemártotta őket. - Az a rendőr viszont, aki erőszakkal rávett a jegyzőkönyv aláírására - emlékezett ismét Gábor -, felelősségre vont amiatt, hogy aláírtam. Közölte, hogy az iratot összetépi. Este fél hatkor engedtek el bennünket. Paragrafusokkal, ügyésszel fenyegettek s azzal, ha orvoshoz megyünk, ellátják a bajunkat. Engem autóval vittek vissza a tanyára. M. B. és M. I. nem mertek orvoshoz fordulni, pedig B.nek az orrát verték be, s a talpát gumibottal ütlegelték Az esetet követő harmadik vagy negyedik napon eljött hozzánk, s mutatta a piros, dagadt végtagjait. Nem akartam orvoshoz menni én sem, de a pofonok óta rosszul hallok, zsibbad a testem bal oldala, fáj a fejem, és az idegességtől éjszakákat nem alszom. Nem merek a faluba sem menni, ha rendőrt látok, elfog a remegés. A rendőrök fenyegetése ellenére Gábort a szülei mégis fülorvoshoz és neurológushoz vitték, majd ügyvéd segítségével megpróbálnak érvényt szerezni a jognak. Nem hallgatták el azt sem, hogy tartanak az egyenruhás rendőrök esetleges bosszújától. Természetesen a fiatalokat bántalmazó határrendőrök véleményére, magyarázatára is kíváncsiak voltunk. Aznap (pénteken) nem jártunk szerencsével, mert a parancsnok házon kívül volt. A két ügyeletes rendőr egyike pedig azt sem tudta, hogy a fiúkat kihallgatták, a másik, annak ellenére, hogy az épületben tartózkodott, kizártnak tartotta, hogy a kollégái bántalmazták a tulajdonképpen ártatlan fiatalokat. Nem volt tudomása arról, hogy Medei Gábor szájából, M. B.nek az orrából folyt volna a vér, s nem hallotta M. I. talpverését követő jajveszékelését sem. Érdekes véletlennek tűnhet, hogy mielőtt távozni akartam, telefonon jelentkezett a parancsnok, aki nyomban közölte, hajlandó az ügyben nyilatkozni, ha a dunaszerdahelyi főnökeitől megszerzem az engedélyt. Hétfőn Dunaszerdahelyen készségesen fogadtak, s minden ellenkezés nélkül megadták az engedélyt. Bogár Imre százados, a bősi határrendőrség parancsnoka udvariasan fogadott. Röviden összefoglalta, miért is hallgatták ki a fiatalembereket, hangsúlyozva, hogy szükség esetén akár 24 órán át is bent tarthat ták volna őket, viszont határozottan cáfolta a kihallgatás közbeni tettlegességet. Elmondta, temérdek tennivalója közepette azért ellenőrizte, hogyan folyik a kihallgatás, viszont délután munkahelyéről hivatalos ügyben távoznia kellett. Annak ellenére, hogy nem volt (nem is lehetett!) jelen a négy fiatalem ber kihallgatásánál, kizártnak tartja a rendőrök gumibothasználatát is. Szerinte minden korrektül zajlott, a feljegyzésekben - nem mutatta meg - is ez szerepel. Amikor mindkét kezén észrevettem a pecsétgyűrűket, megjegyeztem, hogy Gábor beszélt egy rendőrről, aki „gyűrűs" pofonokat helyezett kilátásba. A százados urat szavaim megmosolyogtatták. Rákérdeztem a Gábort pofozó J. V.-re is, akiről csak annyit tudtam meg, hogy nem tartozik a határrendőrséghez, viszont a kihallgatásoknál szinte mindig jelen van. És persze ő sem pofozkodott. S mit szólt a parancsnok az orvosi látlelethez? - A fiatalember, hogy valakit bemártson, haverjával akár arcul is üttethette magát. Amikor a fiúk ártatlanságára utaltam, kifejtette: nem is biztos, hogy jók az információim. Furcsállta viszont, hogy a család nem a bősi határrendőrőrsön vagy a dunaszerdahelyi parancsnokságon intézi panaszát, hanem egyenesen ügyvéden keresztül a bírósághoz fordult jogorvoslásért. PÉTERFi SZONYA célunk 00 korona SZLOVÁK BEFEKTETESI ALAP ERŐS ÉS SZLOVÁK V URATl'St 18. TEL.: ľffmO 385, 360 386; BANSKÁ BYSTRICA, RUDLOVSKÁ 85, TEL.: 088/745 635. 746 161; PREŠOV. TKÁČSKA 2, TEL.: 091/723 704 g