Új Szó, 1994. november (47. évfolyam, 253-277. szám)

1994-11-09 / 259. szám, szerda

1994. november 9. SPORT ÚJ SZ Ó 2699 11 A II. LABDARÚGOLIGA 14. FOR DÜLOJ A UTAN Helyzet nélkül nincs bajnoki pont A bősiek csalódott szurkolói a Levi­ce-Gabčíkovo rangadó után megje­gyezték: ilyen taktikával csak veszíte­ni lehet! Arra a csapatra, amelyik a 90 perc során egy helyzetet sem tud kidolgozni, vereség vár. A vendégek igencsak keveset tettek a siker érdekében, egy élcsa­pattól - érthetően - többet vártak a nézők. Sokáig bosszankodtak a lévai stadionba kilátogató hazai hívek, ugyanis az enyhe mezőnyfölény ellenére nem nyújtott meggyőző teljesítményt a zöld-sárga együttes. A tizen­hatosig ugyan könnyen eljutott, ám ott elfogyott a csa­tárok tudománya. Az ösztönös ívelgetéseket, Czuczorral az élen, gond nélkül hárították a bősi védők. Annak ellenére, hogy elképzelés nélkül támadtak a lévaiak, három ziccert is kidolgoztak az első 45 perc­ben, amit nagyvonalúan ki is hagytak. Fordulás után csak idő kérdése volt, mikor roppan össze a vendégek védelme. A 70. percben egy (a bősiek szerint vitatható) szabadrúgást követően a kitűnően védő Jankovic s ka­pus kapitulált. Feltűnt, hogy a bekapott gól után sem tá­madott ki az otthonában rendszerint nagy lendülettel ro­hamozó Gabčíkovo. Vajon miért „ült rá" a számára ked­vezőtlen eredményre? Nem tudni... A látottak alapján az l:0-ás, teljesen megérdemelt lévai siker igencsak hí­zelgő a csalódást okozó vendégek számára. Ha a bősi futballisták olyan lelkesek lettek volna, mint szurkolóik (voltak vagy félszázán), akkor vasárnap délután nem kapnak ki a Levice stadionjában. A két edző így látta a derbit - Jozef Jankech, a hazai­ak mestere: „Nem úgy kezdtünk, ahogy azt elterveztük. Sok volt a pontatlanság, talán az erős, helyenként viha­ros szél lepte meg a játékosokat. Ezúttal is hoztuk for­mánkat, a fél tucat helyzetből csupán egyet értékesítet­tünk. Fogalmam sincs, miért vagyunk olyan lámpaláza­sak az ellenfél kapuja előtt. Különben, igen korrekt, sportszerű meccset láthatott a szép számú közönség." Molnár Zoltán, a bősiek trénere: „Taktikai hibánknak köszönhetik a hazaiak a győztes gólt, ugyanis korábban kétszer is teljesen feleslegesen elveszítettük a labdát. Szerintem, nem történt szabálytalanság a sorsdöntő ta­lálat előtt, ez volt a jói bíráskodó Bóc egyetlen tévedése. Mindent összevetve, játékunkkai csalódást okoztunk, nem ezt vártam a fiúktól. Talán csak Jankovics kapus és Czuczor teljesítménye érdemel említést. Csatársorunk semmit sem hozott össze." Az egyik szomorú bősi drukker megjegyezte: „Nálunk kellett volna játszania meccset, ugyanis búcsú volt a fa­luban..." Tovább tart a közelmúltban listavezető ligeti együttes vesszőfutása. A Petržalka a váratlan hazai kudarcot kö­vetően az újonc Ozeta-Dukla Trenčín otthonában is ve­reséget szenvedett, s leszakadt az élbolytól. Jozef Pro­chotský másodedző így kommentálta csapata ötödik ve­reségét: „A verebélyiek elleni kudarc nagyon megviselte a játékosokat, ennek ellenére bíztunk a pontszerzés­ben. A trencséniek gyors gólja azonban kedvét szegte futballistáinknak." ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Rominger rekordszólói Tavalytói újabb hóborthullám hódít a világ legjobb országúti profi kerékpárosai között. A leg­híresebb versenyek megnyerése mellett az egyórás pályakerék­pározás világcsúcsára is áhítoz­nak. így tett a pillanatnyilag leg­fényesebb csillag, a spanyol Mi­guel Indurain, s nemsokára vá­ratlanul nyomába eredt Tony Ro­minger is. Ráadásul a 33 éves svájci (egyébként a dániai Vo­yens szülötte) két hét éleforgása alatt másodszor javított rekor­dot. Mikor október 22-én először hajtott mindenkinél a bordeaux-i pályán, azt nyilatkozta: az 35,832 kilométeres teljesít­mény könnyen túlszárnyalható. S rögtön meg is mondta, ő ké­pes ennél jobb eredményre, s nem tartja elérhetetlennek az 55 kilométeres távot sem. Akkor azt rebesgették Mexikóváros­ban vagy Quitóban próbál újra szerencsét. Nem sokkal később maga Rominger mondta le ame­rikai kísérletét, és jelezte, me­gint Bordeaux-ban vállalkozik csúcsjavításra. És elérkezett szombat, november 5-e. Ezúttal telt lelátó (a Nemzetközi Kerék­páros Szövetség időközben megtagadta a nézők nélkül elért rekordok elismerését) előtt körö­zött az utóbbi négy világcsúcs színhelyén. Erős tempóban kez­dett, és már az ötödik kilométe­ren kilenc másodperccel volt jobb az ideje, mint legutóbb. In­nen már csak folytatnia kellett. Ezrek szeme láttára írta át az egyórás kerékpározás önmaga által tartott világcsúcsát, mely­nek értéke szombat óta 55,291 kilométer. Az olasz Ernesto Col­nago valóban csodálatos drót­szamarat varázsolt Tony Romin­ger alá, ô pedig hajtott, belead­va mindent. Az órával és a kilo­méterekkel vívott hatvan perce után felszabadultan kerekezett (felvételünkön) az ünneplő Bor­deaux-iak előtt. (I m k) Szegény klubok gazdag vezetői Amíg az olasz labdarúgó A-liga klubjai komoly adósságokkal küszködnek, addig elnökeik jó anyagi helyzetükkel dicsekednek. A S/D hírügynökség jelentése szerint Silvio Berlusconi olasz minisz­terelnök, az AC Milan elnöke az adóbevalláskor elárulta, hogy va­gyona több mint 22 millió márka. Ezenkívül 20 részvénytársaság társtulajdonosa, 8 nagy épülettel rendelkezik Milánóban. A Juven­tus első embere a világhírű Fiat cég igazgatója, s egyben szenátor Gianni Agnelli közel 8 millió márkás vagyont vallott be... A Fiorenti­na elnöke, Cecchi Gori valamivel „szegényebb": csupán 712 ezer márka van a számláján. (TA SR) Államfőnk Lausanne-ban TA SR-hír Juan Antonio Samaranch NOB­elnök meghívására tegnap Mi­chal Kováč köztársasági elnök vil­lámlátogatást tett a NOB lausan­ne-i székházában. Vele tartott a Vladimír Černušák vezette Szlo­vák Olimpiai Bizottság küldöttsé­ge is. A gyorsvizit a NOB megala­kulásának 100. évfordulója alkal­mából történt. A tárgyalások so­rán szó esett arról, milyen benyo­másokkal távozott Szlovákiából a NOB tényfeltáró bizottsága. Diplomatikus bókok TA SR-tudósitás Tegnap befejezte szlovákiai látogatását a NOB tényfeltáró értékelő bizottsága. A német Thomas Bach vezette 15 tagú küldöttség arról tájékozódott, miként készül Poprád a 2002­es téli olimpia rendezésére. A lá­togatás végén megtartott sajtó­értekezleten elhangzott, hogy a tényfelmérők nem tesznek sor­rendet az olimpia rendezésére pályázó kilenc jelölt között. Erre a NOB tagjai vállalkoznak. Janu­ár végén négyre szűkül a ver­senyben maradtak száma, majd a NOB következő ülésén (1995. június 16-án Budapesten) jelölik ki a 2002-es téli játékok színhe­lyét. Az újságírók diplomatikus válaszokat kaptak a küldöttség tagjaitól, a vendégek dicsérték látogatásuk szervezésének szín­vonalát, ugyanakkor kitérő vá­laszt adtak arra, hogy milyen fényben került megvilágításra az ország politikai helyzete. Erre csak annyit válaszolt a küldött­ségvezető, hogy ezt a kérdést valamennyi érdeklődő városban boncolgatták. EREDMÉNYEK-ESEMÉNYEK • Bajnoki férfi kézilabda-talál­kozón (I. liga, 8. forduló): Prešov-Pov. Bystrica 29:15 (17:6) • Sikerrel vette az első aka­dályt az indonéziai Surabajában folyó női nemzetközi tenisztor­nán a szlovák Studeníková: 6:6, 6:3-ra verte a német Höllert. • Megműtötték Enzo Scifót, a Monaco belga légiósát. Legalább hat hétig nem rúghat labdába. • Timko foglalta el a lázas Rus­nák helyét Vengloš edző kereté­ben. Tegnap a szombati Romá­nia elleni Eb-selejtezőre készülő szlovák labdarúgó-válogatott két­szer Magyarbélen edzett. • Szeptember elsején Berlin­ben rendezik az ISTAF atlétikai viadalt, amely újra a Golden Four kicsúcsosodása lesz. Erről Primo Nebiolo, az IAAF elnöke és a ver­seny igazgatója állapodott meg tegnap Berlinben. • Visszakészül a Sampdoriába Ruud Gullit. Az Olaszországból érkezett hírek szerint a holland csatár újra Velencében szeretné folytatni pályafutásé, t és csere­ként helyébe Alesandro Mellit igazolná az AC Milan. • Influenza miatt távozott az utánpótlás labdarúgó-válogatott Častá Papiernička-i edzőtáborá­ból Peter Šanta, a DAC-Marat há­lóőre. A románok elleni Eb-selej­tezőre készülő keretben helyét a trencséni Suska foglalta el. • Jól kezdtek a magyarok a krakkói vívó Európa-bajnoksá­gon. A nyitónapon a férfi és női tőrözők léptek pástra, és mind a hatan (Kiss, Vécsey, Dancsó, Mincza, Jánosi, Mohamed) a leg­jobb 32 közé jutottak • Kétszázezer forintos pénzbír­ságot rótt ki az MLSZ fegyelmi bi­zottsága Dimitrije Davidovicra. A Kispest edzője november végéig nem irányíthatja csapatát a kis­padról. Elmarasztalásának oka, hogy az UTE elleni bajnoki talál­kozó után több lapban is sértő megjegyzést tett Puhl játékve­zetőre. Mészöly kerete Keretet hirdetett Mészöly Kál­mán, a magyar labdarúgó-váloga­tott szövetségi kapitánya a no­vember 16-ai stockholmi Eb-selej­tezőre. A svédek ellen a következő játékosokra számít: Petry, Brock­hauser, Hajdú-Kozma, Szlezák, Bérczy, Mracskó, Mészöly, Lőrincz, Lipcsei, Duró, Bánfi, Vác­zi, Halmai, Détári, Illés, Véber, Ur­bán, Kiprich, Klausz, Kovács K. Firma SOPRA Karkó Zoltán 929 01 Dunaszerdahely Fábry utca 1963/8 Kilenc olvasónk találta el a Levice-Gabčíkovo II. ligás labdarúgó-mérkőzés vége­redményét és félidejét - 1:0 (0:0). Sorsolással a péderi Krokhely János nyerte a 2000 koronát. Mentőöv az MTK-nak Várhatóan 500 miHió forint lesz a törzstőkéje annak a kft-nek, ame­lyet Várszegi Gábor, a Fo­tex-vállalatcsoport ve­zetője és néhány más be­fektető hoz létre az egyik legrégibb magyar sport­egyesület, az MTK meg­mentésére. Nagy László, a kék-fehérek ügyvezető elnöke elmondta, a Sport­invest néven bejegy­zendő céghez a magán­befektetők közül Vársze­gi Gábor adja a legna­gyobb részt - magánva­gyonától, nem pedig vál­lalatai által járul hozzá a cégalapításhoz. A Sport­Invest a tervek szerint a jövő év elején kezdi meg működését, ettől kezdve finanszírozza az egyesü­let bevételei és kiadásai közötti különbséget, ami Fekete János társadalmi elnök szerint évi 50-60 millió forintra rúg, s e mellett reklámtevékeny­séggel is segítené a klu­bot. Megállapodás szüle­tett arról, hogy az egye­sület nem változtatja meg nevét, azaz sem a főtámogató, sem az álta­la létrehozott cég nevét nem veszi fel. (HVG) AZ ELSŐ ELBOCSÁTÁSOK A JÉGKORONG NHL KLUBJAIBAN Sikertelen tárgyalások Újabb tárgyalásokat folytatott a kanadai-amerikai profi jégkorongliga vezérkara és a játékosok képviselője. Természetesen ismét nem született megegyezés. A hétórás tanácskozáson mindenki mondta a magáét... Részletekről nem számoltak be a külföldi hírügynökségek. Az NHL egyik vezetője a sajtótájékoztatón így nyilatkozott: „Nincs mit mondanunk, ha valami érdemleges történik, beszámolunk róla." E hét végén ismét tanácskoznak majd az érintettek, s a kanadai sajtóiroda munkatársa szerint megint nem születik megállapodás. A legkisebb klubok a Calgary, a New Jersey, a Winnipeg és a Dallas a közelmúltban elbocsátotta alkalmazottainak nagy részét. A San Jose csarnokában már hetek óta kosárlabda- és teniszmérkőzéseket rendeznek. (TA SR) UJSZO szlovákiai magyar napilap főszerkesztő: Szilvássy József ("32-32-20) főszerkesztő-helyettes: Lovász Attila ("210-4456) Miklósi Péter (»2104453) Szerkesztőség: 819 15 Bratislava, Pribinova 25, 8. emelet Telefonközpont: 07/210-9 Szerkesztőségi titkárság: 32-50-18, telefax: 3645-29 hírfelvétel és üzenetrögzítő: 210-4426 Fiókszerkesztőségek: Kassa 095/6228-639 Rozsnyó 0942/244-81 Komárom 0819/634-73. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató » 210-4460, fax: 210-4467 Hirdetőiroda: « 210-4455, fax: 210-4431. Nyomja a DANUBIAPRINT 02-es üze­me. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, valamint a Mediaprint-Kapa. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače. Košická 1. 813 81 Bratislava. Újság­küldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. de­cember 10-én. Engedély száma 179/93 A szerkesztőség a beküldött kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jo­gát fenntartja. A nem megrendelt ké­ziratokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. Index 48011 OLVASOKOZELBEN A VIVOSZOVETSEG UJ ELNÖKE Vége a széthúzásnak? Többnyire csak a bennfentesek ismerik, mennyire kiélezett viszonyok uralkodnak a honi vívósportban. Az érdeklődés perifériájára szorult pengevilágból már nyáron baljós Jelek érkeztek: lemondott a sportág vezérkara, köztük a szövet­ségi kapitány is, félbeszakadt a szövetség közgyűlése... Ok­tóber elején újra folytatták a tanácskozást, és Kollár Gábor személyében ÚJ elnököt választottak. Vele beszélgettem. m Szinte kiskorodtól a vívás­nak élsz. Versenyeztél, edzősködtél. Most egy pénzin­tézmény marketingigazgatója­ként lettél a szövetség első embere. Azt jelenti ez, hogy a honi vívásnak elsősorban anyagilag kell talpra állnia? - Manapság mindegyik sport­ágban pénzhiány mutatkozik, a vívásban duplán. Tízezrekbe ke­rül egy-egy felszerelés, nem be­szélve a technikai berendezé­sek áráról. És a versenyeztetés sem olcsó. m Van-e már új szövetségi ka­pitány? - Ez egyelőre nyitott kérdés. A lemondott Érsek Árpádra min­denképpen számítok. De még nem beszéltem vele erről, s az sem véglegesített, lesz-e ilyen tisztség. A fegyvernemek vezetői - a tőrözőknél Nagy József, a pár­bajtőrözőknél František Bokes ­folytatni kívánják. Szerződé­sükről később tárgyalunk. • Hogyan próbálsz javítani a vívósportban kialakult helyze­ten? - Évek óta húzódó állapot­ról van szó. Valójában két tá­borra szakadtak a sportág em­berei, de vannak, akik egyik­hez sem pártoltak, mégis tűrniük kellett. Engem sem először kértek fel erre a poszt­ra. Többhetes gondolkodás után vállaltam, tudván, na­gyok lesznek az elvárások. Azonnal jeleztem, nem kívá­nok pártfogója lenni egyik fél­nek sem. Szeretném rendezni a maroknyi bennfentes közti kiélezett viszonyokat, orvosol­ni anyagi gondjainkat és fel­élénkíteni nemzetközi kapcso­latainkat. M A magyarországi vívókkal is szorosabb együttműködés várható? - Múltkor Pozsonyban órák hosszat beszélgettem Székely Tiborral, aki tagja a magyar ví­vósport vezérkarának. Minden esély megvan arra, hogy sza­porodjanak közös felkészülé­seink, kölcsönösen látogassuk egymás versenyeit, ami kisebb anyagi ráfordítással járna. Ugyanakkor nyitunk a lengye­lek, ukránok, osztrákok és né­metek felé is, de a csehekkel sem akarjuk megszakítani kapcsolatainkat. Igyekeze­tünknek vívóink eredményes­ségében kellene megmutat­koznia. Első sikerünket már el­könyvelhettük: februárban A kategóriás női párbajtőr Világ Kupa-viadalt rendezünk Po­zsonyban, és akkor hozzánk látogat a világ teljes él­mezőnye. J. MÉSZÁROS KÁROLY TEKEBAJNOKSÁG Szoros győzelem Az idény eddigi legszorosabb mérkőzését vívta a Varia Zlaté Klasy férfi tekecsapata a baj­nokság hétvégi fordulójában. Szerencsére a nagymagyariak végül ki tudták aknázni a hazai pálya előnyét és 4885:4882 arányban nyertek a Tatran Spišská Nová Ves gárdája ellen. A Varia ebben a fordulóban is nélkülözte Keszőcze Lászlót, a csapat válogatott tagját, aki rö­videsen újra klubja rendelkezé­sére áll. A győztesek legjobbjai: Zsigmond István (886 fa), S III Imre (829) és Mózes István (810). A Varia női csapata már kevésbé volt eredményes, sőt egyértelműen kudarcot vallott a fővárosban. A Burda Toys Bra­tislava nem tartozik az erős e­gyüttesek közé, ezért súlyosnak számít a 2330:2113 arányú ve­resége. A nagymagyariak leg­jobbjai: Vlahy Eva (370 fa), Ma­ries Zsuzsanna (363) és Csicsay Mária (362). (só)

Next

/
Thumbnails
Contents