Új Szó, 1994. november (47. évfolyam, 253-277. szám)

1994-11-08 / 258. szám, kedd

TO AKS&toRi . V TEJTO OBCI VALU MfcG NOCOVAL PETŐFI SÁNDOR NAGY KÖLTŐNK VEÉ.KÝ BÁSNIK / ,1845-BEN V ROKU 1845 ÁLLÍTTATTÁK 1990 HXB. EFSi.

CSEMADOK ECTHÄZASÍUST í: * ,V0R«S8ERE5ŽT VECSEKLÖ ifHKim m&Sm^Sm^ m * • •.,•*»••.... -í\ . . s. , S8 1994. november 8. SZULOFOLD ÚJSZ

Ô S \ NAPKÖZIKRŐL ES EGYEBEKRŐL Miért akarták megszüntetni? Kisiskola - nagy reményekkel Szeptember végén riportot közöltünk a Rimaszombati és Rozsnyói járás óvodáinak és iskoláinak helyzetéről. Ebben az írásban Eva Alevová, rimaszombati tanügyi igazgatónő elmondta: néhány kistelepülésen, mint például Détérben, Simonyiban, Guszonán és Rimajánosiban a tanügy által küldött ellenőrök megállapították, a beíratott gyerekekhez képest olyan kevesen látogatják a helybéli kisiskolák napközijét, hogy mérlegelték megszüntetésüket. Alevová asszony ezzel az elmúlt tanévben végzett ellenőrzésekre utalt. Szóban forgó nyilatkozatát augusztus legvégén tette, amikor valóban úgy festett, hogy a fölsorolt iskolákban az új tanévben nem lesz napközi - s ez a kisiskolák létét is veszélyeztette volna. Végül ezek a napközik - a helyiek tiltakozása miatt - nem szűntek meg. Fölkerestünk kettőt az említett iskolák közül, hogy megnézzük, milyen helyzetben vannak most. És esetleg milyenbe kerülhetnek. Indoklás nélkül Détérben 1991-ben indították újra a 80-as évek elején megszüntetett kisiskolát. Jelenleg csak alsó tagozatosok járnak ide,- akiket Kovács János igazgató-tanító oktat. A 91-es újraindításkor az alig több mint 400 lakosú Détér iskolájában 32 tanulóval, két osztállyal kezdték a tanítást. Ekkor még két tanító és egy nevelőnő dolgozott itt. Érdekességként érdemes elmondani, hogy az 50-es években több mint 80 détéri gyerek látogatta a helybéli iskolát. Az 1993-94-es tanévben már csak 18 kisdiák járt a kettő helyett egy osztályba. - Ezek a gyerekek kivétel nélkül mind beiratkoztak a napközibe, s azt rendszeresen látogatták - állítja Kovács János. Olyan nem fordult elő, hogy 5-6 gyerek lett volna a délutáni foglalkozáson. Igaz, az országos norma szerint egy-egy napközis osztályba legalább 28 gyereknek kellene lennie, de szerintem ezt a normát nem szabad a kisiskolákra alkalmazni. Ha ezt mégis érvényesítik, járásunk több mint 30 kisiskoláját ez jelentős mértékben sújthatja. Mind az igazgató, mind a napközi nevelőnője egybehangzóan állították, hogy a járási tanügyi hivataltól az elmúlt tanévben nem jártak iskolájukban a napközi létszámának ellenőrzése céljából. Ennek ellenére a nevelőnő idén júniusban megkapta felmondását. Két hétre rá behívatták a tanügyi hivatalba, és fölajánlottak neki egy nevelői állást - egy másik iskolában. Azzal, hogy az ajánlat elutasítása azonnali felmondást jelent. - Mivel indokolták, hogy itt megszüntetik a napközit? - Tulajdonképpen semmivel. Én csak úgy szereztem róla tudomást, hogy a kolléganőm elmondta, áthelyezték egy másik iskolába - válaszolta az igazgató-tanító. - Akkor minek köszönhető, hogy végül mégis lett napközi? - A szülői munkaközösség határozott kérésének, illetve a községi hivatal, személy szerint pedig Zagyi István polgármester közbelépésének, aki az iskola újraindításában is jelentős szerepet játszott. Kis huzavonába került, míg újra lett napközink, a nevelőnő csak szeptemberién jött vissza. Egy ilyen félreeső kis faluban, mint Détér, nagy szükségünk van a napközire. Szerencsére ezt végül a tanügyön is megértették - mondta végezetül Kovács János. Zagyi István polgármester a napközi ügyéről a következőket mondta: - Négy évvel ezelőtt községünkben sikerült visszaállítani az alsó tagozatos kisiskolát. Akkor az iskola a napközivel indult újra. Most viszont a járási tanügyi hivataltól kaptunk egy utólagos értesítést, miután már saját alkalmazottaiknak felmondtak, hogy meg akarják szüntetni a napközinket. A szülőkkel közösen kialakított álláspontunkat konzultáltuk a tanüggyel. Képviselő-testületünk úgy határozott, mindent megteszünk azért, hogy községünkben megmaradjon az iskola és a napközi is. Természetesen azzal, hogy lehetőségeinkhez mérten támogatjuk azok működését. Szerencsére most a napközi is megmaradt. Bár a jövőre nézve nincs sok biztató jel, reméljük, a helyzet nem változik majd. Egy furcsa ellenőrzés Simonyiban egy kicsit más a helyzet, mint Détérben, hiszen az ottani alsó tagozatos kisiskolának két osztályban több mint 40 tanulója van, és csaknem valamennyien a napközibe is beiratkoztak. Bácskai István igazgató az elsősök szüleit már az iskolába való beiratkozáskor megkérte, azt is adják írásba, hogy gyermeküket napközibe is küldik-e vagy sem. Bár így bőven meglett a 28-as létszám, mégis kiderült, hogy a járási tanügyi hivatal a simonyi iskola napközijének megszüntetésével számol. - Én erről a szándékról július 13-án szereztem tudomást a napközis kolléganőmtől - mesélte Bácskai igazgató úr. - Elmondta, hogy a nevelőnőt áthelyezték egy másik iskolába azzal az indoklással, hogy Simonyiban az alacsony látogatottság miatt megszüntetik a napközit. Azon, hogy alacsony a látogatottság, én módfelett csodálkoztam, hiszen amint mondtam, ez nem így volt és nem így van. - Önt nem értesítették a megszüntetés szándékáról? - Nem kaptam semmilyen értesítést. Ugyanakkor mindez a szülők fülébe is eljutott, ők kerestek meg engem azzal, hogy mi lesz a napközivel. A szülők mellett az iskolatanács tagjai is fölkerestek. Ez még júliusban történt. ígéretet tettem, hogy intézkedni fogok az ügyben. Összehívtuk az iskolatanácsot, amely határozatot fogadott el arról: dokumentálnunk kell, hogy napközinket elegendő gyerek látogatja, s ennek alapján kémünk kell újraindítását, pontosabban meg nem szüntetését. A tanügy ezek alapján végül úgy döntött, hogy Simonyiban nem szünteti meg a napközit. - A tanügyi igazgatónő szerint megszüntetési szándékukat az előző tanévben végzett felmérés eredményeire alapozták. Az önök iskolájában mikor került sor erre az ellenőrzésre? - Ez a felmérés egy évvel ezelőtt, tavaly kora ősszel volt. Ekkor járt nálunk Szabó úr, a járási tanügyi hivatal alkalmazottja. Éppen ebédidőben jött, amikor is 17 gyereket talált a napköziben. Nálunk nincs iskolai étkeztetés, néhány kisdiák éppen otthon ebédelt. A kolléganőm azonban Szabó úrnak tudomására hozta, hogy az otthon étkező gyerekek rövidesen visszajönnek. Amikor eltávozott tőlünk, a kolléganőm fölhívta a figyelmét, hogy szániolja újra össze a gyerekeket. Ő azonban anélkül ment el, hogy ezt megtette volna. - Újabb ellenőrzést az elmúlt tanévben nem tartottak? - Márciusban egy igazgatói ülésen Ján Kamenský, a rimaszombati tanügyi hivatal igazgatóhelyettese elmondta, hogy mielőtt még véglegesen lezárnák a tanítók áthelyezésének kérdését, meglátogatják az iskolákat, köztük Simonyit is. Mi június végéig vártuk a jöttüket, de nem érkeztek meg. Végül tehát Simonyiban is lett napközi. KLINKO RÓBERT A búcsi alapiskola tulajdonképpen a Komáromi járás kisebb iskoláihoz tartozik, hiszen nyolc osztályát összesen 165 diák látogatja, akikkel tizenhárom tanító és két nevelő foglalkozik. Az iskola 1983-ban költözött jelenlegi épületébe, mely eredetileg négyosztályos iskolának épült. Ennek következtében már nem jutott hely a szertáraknak és kevesebb helyiség maradt a szakfoglalkozásokra. Ellenben az iskola mellett van egy tornaterem, ahol főleg a téli időszakban, nagyobb lehetőség nyílik a lurkók mozgásigényének kielégítésére. - Már akkor felvetődött az épületbővítés gondolata, amikor az iskola a szükségesnél kisebb épületbe költözött - magyarázza Pelle István igazgatóhelyettes, aki Gömörpéterfaláról került a Komáromi járásba. - Végül is az 1987/88-as tanévben kezdtük el az építkezést. Elsősorban az ebédlőnek és a szertároknak kívántunk az épülő objektumban helyet biztosítani. Csakhogy a '89-es változások számunkra többek közt az állami támogatás megszüntetését is jelentették, ezért aztán örültünk, hogy legalább tető alá került az épület. Sajnos, a szükséges további munkálatokat a mai napig nem sikerült befejeznünk. - Miért nem folyamodtak további állami támogatásért? - Az elmúlt időszakban elsősorban a gáz bevezetésére, illetve a kazánház gáztüzelésűvé való átalakítására helyeztük a hangsúlyt. A mesterek szerencsére még a fűtési szezon megkezdése előtt végeztek a munkálatokkal. Ami az építkezés további folytatását, valamint a tanulók helyzetének javítását illeti, létrehoztuk a Katona Mihály Alapítványt. Ha az építkezés teljes finanszírozását nem is sikerül megoldanunk az alapítvány számlájára befolyó összegből, az anyagiak arra minden bizonnyal elégségesek lesznek, hogy egy-egy nélkülözhetetlen segédeszközt megvásároljunk az iskola részére. Mert bizony 1990-ben még aránylag tisztességesen megérkeztek a módszertani központból a segédeszközök, de az utóbbi időszakban már ünnepnapnak számít, ha csak egy aprósághoz is hozzájutunk. - A búcsi iskola azon kevés falusi iskolák közé tartozik, ahol a legkisebbeket nem a hagyományos pedagógiai módszerekkel vezetik be a betűvetés és olvasás rejtelmeibe. Vajon érzékelhető-e valamiféle változás a Tolnay-módszer bevezetése után? Petőfi Úti jegyzeteiben a legszebb emlékek között említi vecseklői tartózkodását. 1845-ben járt a faluban, s a Juhász családnál szállt meg. Reggel a ház ajtajába bicskájával bevéste a nevét. A ház, amelyben a költő megszállt, még ma is áll, az ajtót azonban kicserélték rajta. A nyolcvanas években készítették el az emléktáblát, amely a látogatásra emlékeztet, de azt nem régi, ma már omladozó ház falán helyezték el, hanem a művelődési ház homlokzatán. Kép és szöveg: Farkas Ottó - Mind a szülők, mind pedig a pedagógusok észrevették, hogy az új módszerrel tanuló gyerekek sokkal jobban szeretnek iskolába járni és önállóbban dolgoznak, mint a hagyományos módszerekkel tanuló elődeik. Ugyan messzemenő következtetéseket még korai lenne levon ni, az viszont már most megállapítható, hogy a gyerekek vidámabbak és jobban kezelhetők. - Pedagógusként ön mennyire érzékeli a fiatalok agresszivitásának növekedését? - Nemrégiben földrajzórán helyettesítettem. Amerikáról volt szó, s megkérdeztem a gyerekeket, hogy vajon milyen indiánregényeket olvastak? Síri csend volt a válasz. Amikor a szülők megvásárolják a családnak, vagy gyermeküknek a videómagnót, talán nem is tudatosítják, hogy azzal mennyit ártanak gyermeküknek. Egyrészt azért, mert a kényelmes gyerek a kalandregények helyett inkább a videót bámulja, másrészt pedig azért, mert a videokazettán beszerezhető thrillerek és horrorfilmek szinte észrevétlenül növelik a gyermekek agresszivitását. Talán a szülők nem is gondolják, de nagyon sok esetben éppen így kerülnek szembe saját gyermekükkel. KOSÁR DEZSŐ DARNYA Őrségváltás előtt Elharangozták a delet, amikor a zsúfolt rimaszombati autóbusz Darnyára befutott. Ezen érkezett haza a járási székhelyről Bőd Mária, a falu polgármestere. A község sorköteleseit kísérte el a katonai parancsnokságra. A községi hivatal fogadóhelyiségnek berendezett előcsarnokában kínált hellyel, mondván: rengeteg a teendő, parányi irodájában beszélgetésünkkel ne zavarjuk munkájában segítőtársát. - Értek kudarcok, maradnak szép emlékek - foglalta össze polgármesterségének történetét tömören, miközben gondolatban visszapergette az elmúlt éveket, évtizedeket. - Tudja, községünk 1972-től közigazgatásilag Simonyihoz tartozott. A politikai fordulat után, amikor megadatott a lehetőség az önállósulásra, néhányan összejöttünk az iskola épületében és úgy határoztunk, hogy közigazgatásilag elszakadunk Simonyitól, saját önkormányzatot alakítunk. Senki sem vállalta a polgármesterséget. Rábeszéltek. Akkor kézbesítőként dolgoztam, közben már vállalkoztunk is a férjemmel, a környéken az elsők között mérettük ki a földet. Korábban alig fejlődött valamit a falu. Egy jelentősebb akcióra emlékszem vissza, amikor 1983-ban a község központjába bevezették az ivóvizet. A pénzt mi, a lakosok adtuk össze hozzá. A faluban nem akadt épület, amelyben megkezdhette volna munkáját az újonnan alakult önkormányzat. Bőd Mária így ernlékezett vissza ezekre a hónapokra. - Saját lakásomban rendeztem be egy helyiséget irodának, oda helyezték el a községi hangosbeszélő mikrofonját és az erősítőket is. A lakásunkban tartottuk a gyűléseket, ott fogadtam a feleket, az ellenőrzé s eket, szóval átjáróház lett a portánk. így ment az 1992-ig. Akkor a Jednota községünkben befejezte az új üzletközpontjának építését, és megegyeztünk, hogy annak egy részét a községi hivatal rendelkezésére bocsájtja. Tulajdonképpen annak a fejében, hogy az épületet egy úrbéres i telekre építették. Mi nem kérünk pénzt a telekért, ők nem köteleznek bennünket bérleti díj fizetésére. Azóta elfogadható körülmények között dolgozhatunk, van egy kis irodánk, tanácstermünk... A munkahelyemen közben felmondtam, mert szaporodó teendőim mellett mindkét beosztást képtelenség lett volna teljes egészében ellátni. Elsősorban rendbe tettük a templomot. Omladozó vakolatát, roskadozó tetőszerkezetét kijavítottuk, megerősítettük. Felújítottuk az iskolát, befejeztük a járdaépítést, az autőbusz-megállónál fedett várót építettünk, csatornával megoldottuk a felszíni víz elvezetését, korszerűsítettük a közvilágítást. így hirtelenjében fel sem tudom sorolni mindazt, amit három és fél év alatt elvégeztünk. A polgármesternőtől megtudtuk, hogy bár tatarozták az iskola épületét, az intézmény visszahozását nem tervezik. A falu kiöregedőben van, kevés az iskolaköteles fiatal. Az épület így is a fiatalokat szolgálja, ifjúsági klub működik benne. Elmondta továbbá, hogy hiába épült meg annak idején közadakozásból a vízvezeték, a száraz nyári hónapokban kevés víz csordogál benne. Pedig mélyítették, kitisztították a helyi kutakat, de az sem segített. - Engem hibáztatnak a források kiapadásáért - panaszolta a polgármester-asszony. - De mit tehetek? Nincs olyan képességem, hogy vizet tudnák fakasztani. Dolgozunk a vezetékes ivóvízen, távol a falutól sikerült megfelelő minőségű és bő forrású kutat fúratni, de mikor folyhat abból itt a faluban víz? Eddig félmillió koronát ruháztunk bele, elkészültek a tervek, kivezettük a villanyáramot és a többi munkálatokat kénytelenek vagyunk szüneteltetni, mert elfogyott a pénzünk. Amit tettem, a községért tettem, ebbői a meggondolásból csökkentettem a fizetésemet az államilag meghatározott összeg felére. Mindössze 2200 korona fizetést fogadtam el havonta, ami gondolom egyedülálló a járásban. Amennyiben kivettem volna a törvény által jóváhagyott fizetést, még ennyire sem tudtam volna előrelendíteni a községet. Segítőtársam, ő végzi az adminisztratív munkát, 1500 korona fizetést kap. A polgármesterek megbízatása rövidesen lejár. Bőd Mária nem jelöltette magát (a helyére most ketten pályáznak), szeretne korkedvezménnyel nyugdíjba vonulni. Ha nem sikerül? Ki tudja. A polgármesterségbe azonban még egyszer, ilyen körülmények között már nem vágna bele. Vagy talán egyébként sem. Belefáradt. FARKAS OTTÓ