Új Szó, 1994. november (47. évfolyam, 253-277. szám)

1994-11-29 / 276. szám, kedd

1994. november 26. hireK-veLemenyek ÚJ SZ

Ó 3 ] A Kárpát-medencei Magyarság III. Közoktatási Fóruma Ez év október végén Nyírbátorban harmadszor ültek össze a kárpát-medencei magyar pedagógusok képviselői, hogy megvitassák a kisebbségi magyar oktatásügy legégetőbb problémáit. A tanácskozást aggodalom és enyhe bizalmatlanság előzte meg, hiszen senki sem tudhatja, támogatja-e az új magyar kormány azt a tevékenységet, melyet az elmúlt négy évben anyanyelvű iskoláinak érdekében a Magyar Művelődési és Közoktatási Minisztérium végzett. Ezért nagy érdeklődéssel hallgatták a résztvevők az első előadókat. A rendezvényt Lezsák Sándor országgyűlési képviselő nyitotta meg, majd Dobos Krisztina országgyűlési képviselő, oktatási bizottsági tag szólt a magyar közoktatás helyzetéről, aktuális problémáiról. Az „MKM feladatvállalásai a határon túli magyar közoktatás szolgálatában" című előadásában Töttössy Istvánná kisebbségi szakértő elemezte az elmúlt négy évet, majd Egyed Albert, az MKM osztályvezetője ismertette a tárca koncepcióját a kapcsolatteremtés, kapcsolattartás és az együttműködés formáiról. Az MKM Etnikai és Nemzetiségi Főosztályának munkatársa biztosította a fórum résztvevőit arról, hogy nincs szándékukban megszüntetni az ilyen hasznos rendezvényeket, és folytatni kívánják a határon túl élő magyarság oktatási intézményeinek támogatását, ám helyesebbnek vélik ezt egy közalapítványi rendszer segítségével biztosítani. A háromnapos rendezvényen számos tartalmas előadás hangzott el, de a munka súlypontja a szekcióülésekre került. A kisebbségi közoktatás-politikai szek ció tagjai elsősorban az anyaország és az utódállamok magyar oktatási intézményeinek kapcsolatrendszeréről és ennek biztosításáról, valamint a teljes anyanyelvű oktatási rendszer kiépítéséről tanácskoztak. A magyar nyelv és történelem szekció résztvevői főleg módszertani problémákat vitattak meg. Az első két közoktatási fórumhoz hasonlóan tapasztalatunkat, igényeinket és elvárásainkat állásfoglalásban rögzítettük. Terjedelmi okokból csak néhány fontosabb részt idézek: „A Kárpát-medencei Magyarság III. Közoktatási FóAlmási Miklós jól fogalmazott, és jól szerkesztette a hátrafordított fej tartását is: ANTI ESZTÉTIKA című kötetében végigkalauzolja olvasóját a művészetfilozófiák labirintusán. Rögtön az első oldalon felyeti a kérdést, mintegy bevezetőként: Vajon lehet-e ma egyetemes esztétikát írni? Vá laszt is ad rögtön, miszerint nem lehet, mert a hagyományos nagy esztétikák legfel jebb egy-egy művészeti ágat tudnak leírni, s ami igaz a képzőművészetre, nem biztos, hogy áll a zenére. Mért a klasszikus bizonyítás, magyarázat elmélete valóban érthetetlen az avantgárdban. Ezekben az összefüggésekben viszont azt is meg kell állapítanunk, amit Henri Fociilon vallott: az emberi tudat mindig egy nyelvet és stílust keres; öntudatra ébredni annyit jelent, mint alakot ölteni. S ha most afelől érdeklődne bárki is, hogy mi az ördögnek ír másként valaki, mint ahogy látja azt sokunk szeme, akkor megrumának résztvevői értékelték azt a tevékenységet, melyet a Magyar Művelődési és Közoktatási Minisztérium a kárpát-medencei magyar pedagógusszövetségek végeztek az anyanyelvű és anyanyelvi oktatás érdekében az elmúlt négy évben. Az Etnikai és Nemzeti Kisebbségi Főosztály révén lehetőség nyílt a határon túli magyar oktatás erkölcsi és anyagi támogatására, mely a magyarság fennmaradásának egyik pillére ezekben a régiókban. Ennek érdekében jöttek létre azok a különböző tanácskozások, melyeken keresztül érvényesültek a pedagógusszövetségek igényei. Itt elsősorban az Ösztöndíj- és Oktatási Tanács működése talált pozitív visszhangra, mivel a döntések nem felettünk, hanem bevonásunkkal történtek. Éppen ezért fontosnak tartjuk, hogy a jól bevált támogatási rendszer ilyen formában fennmaradjon, mert félő, hogy a tervezett közalapítvány keretein belül igényeinket nem tudjuk kellőképpen érvényesíteni. Amennyiben mégis létrejönnek a közalapítványok, a pedagógusszövetségeknek legyen lehetőségük arra, hogy annak munkájában részt vegyenek. Fontosnak tartjuk: - a meglévő Ösztöndíj és Oktatási Tanács munkájának folyamatos biztosítását; - az anyaország és az utódállamok közötti oktatási és kulturális szerződések előkészítésébe vonják be az illető régiók pedagógusszövetségeit, azok véleményét vegyék figyelembe; - az államközi szerződések tartalmazzák a bizonyítványok és diplomák kölcsönös elismerését; - a támogatások elosztásánál azokat a törekvéseket támogassák, melyek az anyanyelvű oktatás teljes vertikumát szeretnék kialakítani saját országukban, egyben ennek a támogatásnak egyik formája legyen a hazai egyetemeken és főiskolákon tanuló diákok anyagi és erkölcsi ösztönzése és támogatása; - a magyarországi ösztöndíjak odaítélésénél érvényesüljenek az adott régió igényei, vagyis: teljes képzés esetén az az érv domináljon, hogy az odaítélt tá mogatás az adott régió magyarságát illeti; - kiemelt kérdésként kell kezelni a szórványban élő magyarság igényeit a magyar oktatás terén, s egyben biztosítani kell számukra ennek anyagi és tárgyi feltételeit; - igényt tartunk arra, hogy az oktatási tanácsokon keresztül az országok közoktatási törvényeiről tájékoztassák egymást; - az államközi megállapodások, szerződések rögzítsék a továbbképzések elfogadását, mint az illető állam szakmai továbbképzésének részét; ezt a feladatot fölvállalhatja a Kodolányi János Intézet is; - különösen fontosnak tartjuk a már kialakult és szakmai elismerést élvező határon túli régiókban szervezett továbbképzési formákat, mint a Bolyai Nyári Egyetem, Deáki Nyári Egyetem, valamint szorgalmazzuk hasonlók indítását; - a Baktalórántházi Regionális Közművelődési Központ mintájára célszerű lenne létrehozni, vagy a már működő pedagógiai intézményeket felruházni olyan feladatkörrel, hogy a határon túli oktatási törekvéseket segíthessék régiónként; - tudomásul vettük a Magyarok Világszövetsége Küldött Közgyűlésének indítványát a Magyar Pedagógusok Társasága létrehozására az MVSZ-en belül, s egyben javasoljuk, hogy a szervezésben a pedagógusszövetségek, illetve érdekszervezetek oktatási bizottságának megbízott képviselői vegyenek részt. Szükségesnek tartjuk és egyetértünk abban, hogy tovább folytatódjék az elméleti és gyakorlati tapasztalatcsere a Fórum keretein belül. Egységes magyar nyelvű pedagógiai kultúrák megalapozása céljából az elkövetkező fórum iktasson programjába olyan pedagógiai és pszichológiai előadásokat, amelyek betekintést nyújtanak e témakörbe (pedagógiai programok készítése, a nevelés helyi rendszerének megfogalmazása, a nevelés értékei, személyiségfejlesztés, tehetséggondozás stb.). Nyújtson potenciális segítséget mind elméleti, mind gyakorlati téren a pedagógusok továbbképzésében. Javasolja az Etnikai és Kisebbségi Főosztálynak, hogy segítse elő a határon túli pedagógusok helybeli továbbképző intézményei• nek kiépítését. A Baktalórántházi Regionális Közoktatási Közpon ton keresztül továbbra is juttassa el a kisebbségekhez a térség pedagógusainak innovációs munkáit: történelmi olvasókönyvek, történelmi fogalomgyűjtemény, . témazáró feladatgyűjtemények történelemből, falitérképek, kontúrtérképek. A fórumon elhangzott tankönyvismereteket foglalják írásba és juttassák el az illetékes magyar pedagógusszövetségekhez. Fontosnak tartjuk a zenei anyanyelv ápolását, ismeretét. Ennek érdekében célszerű konzultatív fórumok szervezése és megrendezése." A dokumentum megvitatása és elfogadása után a Kárpát-medencei Magyar ság III. Közoktatási Fóruma ügy határozott, hogy az állásfoglalást elküldi a Magyar Művelődési és Közoktatási Minisztérium illetékes főosztályainak, az MVSZ elnökének és azoknak az intézményeknek, melyek eddig is segítették a magyar iskolák érdekében végzett munkánkat. DOLNÍK ERZSÉBET MICROGRAMMA BIBLIOTÉKA Néhány szó Dóráról Ordódy Katalin Dóra című regénye nem teljesen ismeretlen az olvasók körében, hiszen egy évvel ezelőtt az ÚJ Szó hasábjain folytatásokban olvashatták a történetet A regény a közelmúltban könyv alakban is megjelent a Madách-Posonium Kiadó gondozásában. Ennek kapcsán tettünk fel néhány kérdést az írónőnek. - A regényt az Új Szó tavaly nyáron közölte. Mi az oka annak, hogy a könyv csupán most került a boltokba? - Szerettem volna, ha már a tavalyi karácsonyi könyvpiacra megjelenik. Sok sikertelen próbálkozás, huzavona és balszerencsés tárgyalások után Dórának csak most sikerült révbe érnie. Abban reménykedem, hogy az olvasók nem felejtették el kedves alakját, s örömmel veszik kézbe a könyvet. - Hogyan született meg Dóra? - Tulajdonképpen az Uj Szó főszerkesztője, Szilvássy József adta az ötletet, ő kért meg, írjak egy könnyű, nyári regényt. így találtam ki Dóra könnyed, szórakoztató történetét. Mint általában az ilyen regényeknek, ennek is van happy endje. - Folytatódik-e Dóra története? - Erre nem gondoltam. Talán, ha sokan lennének kíváncsiak további sorsára, megírnám a folytatást. -ozsHuszonegy év papírkoporsóban 1973. januárjában kezdte Mács József Magasság és mélység című regényének közlését a Nő hetilap. Nem sokáig folytathatta: a harmadik rész megjelenése után letiltották, s a szerzőt, a pártból való kizárás mellett, több mint tízéves publikálási tilalommal sújtották. Az akkori viszonyok közt merésznek és szókimondónak számító regény húsz évre süllyesztőbe, az asztalfiókba került. A Microgramma kiadó gondozásában a közelmúltban megjelent kötet tehát némileg kuriózumnak is számít: a normalizációs évek szlovákiai magyar irodalmában - leszámítva a csonkításokat és a szerzőket oly keserves megalkuvásra kényszerítő cenzori kozmetikázást - nem sok irodalmi mű maradt kiadatlanul. A Magasság és mélység irodalmi, esztétikai értékéhez persze ez a puszta tény sem hozzá nem tesz, sem el nem vesz belőle, s azt is csak sejteni lehet, hogyan hatott Mács József írásművészetére a szilencium, a pálya megtörése. A Magasság és mélység tehát a két évtizeddel ezelőtti állapotok tükre, illetőleg abban a fojtogató miliőben zajlik a történet. Az írónak annyi volt a „bűne" mindössze, hogy egy papnak mert igazat adni a kommunista párt szentségével szemben. (KÖSZÖNTŐ HAJDÓK GÉZA SZÜLETÉSNAPJÁRA) Az irodalom és a szülőhely ihletettje Petőfi és bor... E két fogalmat mások számára talán csak a nagy költő verseinek az ismerete jelenti, de a bodrogköziekben csak egy asszociációt válthat ki - Hajdók Géza. O az, aki a bortermő szentesi dombok alatt látta meg - immár hetven éve - a napvilágot, aki nem csak magába fogadta a magyar irodalom legszebb kincseit, de hosszú pedagógusi pályafutása során igyekezett másoknak is a tudást és ihletet átadni. Nem ismerek még egy olyan tanítót, közéleti embert, aki olyan lelkesedéssel, minden hamis pátosz nélkül, ugyanakkor szakmai hozzáértéssel tudna beszélni magyar költők verseiről, idézni magyar írók műveinek hosszú passzusait, aki olyan fáradhatatlan, öregkort nem ismerő energiával része lenne Királyhelmec és a Felső-Bodrogköz társadalmi életének, mint Ő. Nem vagyunk kevesen, akik az ő biztatására ragadtunk tollat, akiket magával sodort tiszta szívű lelkesedé^ se, a hihetetlen energia és igazságtudat, amit ő mindig emelt fővel és minden hátsó gondolat nélkül képvisel. Petőfi számtalanszor megénekelte a borospoharat. Géza bácsi - mert nekem mindig az marad - második nagy szerelme a szőlő és a bor. A Szirmay Antal által megénekelt Helmeci-Szentesi hegység vulkáni talaján termő bor talán sehol sem olyan tüzes, ízes, zamatos, mint Hajdók Géza híres pincéjében. Nem csak azért, mert gondos kezek óvják bajtól-betegségtől, hanem mert egy tiszta szívű ember kínálja. Géza bácsi itt is a tökéletességet kereste és keresi, sohasem elégszik meg félmegoldásokkal és befejezett tényekkel. Szigorú és következetes szakértelemmel neveli a szőlőket, névről ismerve minden fajtát, de kísérletezik is, tudva, hogy csak a keresés, kutatás, lázas alkotómunka teheti életét teljessé, értelmessé. Emelem tehát képzeletbeli borospoharamat a hetvenéves Hajdók Géza egészségére, kérve számára a hosszú és termékeny életet. Igaz híve: BOGOLY JÁNOS ALMASI MIKLÓS KONYVEROL „Mi az ál és mi a valódi?" nyugtatásképp ki kell mondjuk, hogy a művészet nem puszta másolata a valóság nak, hanem valami más, mert ettől több, és ettől maradandóbb. Hiszen amiként a hang még nem jelent zenét, a szó sem irodalmi alkotást. A hang által hallhatóvá válik a zene, a szavakon keresztül olvasható lesz a mű. Az irodalom számára tehát alapfeltétel a szó. Az üzletember számára az idő pénz, az író számára érték. Minden művészet választ tehát egy „privilegizált érzékelést", amely aztán az árnyalatok végtelen sokaságával érzékeny regiszterré fejlődik. így a befogadás minőségileg gazda gabb lesz, átformálódik, hiszen a mai művészet hármas univerzuma - mondja Almási - a klasszikus, az avantgárd és populáris kultúra. Egy mű olvasata nem merül ki abban, hogy futó benyomást kapunk róla. A szem átkutatja, az ész megemészti, keresztül-kasul befutja az alkotás fonalát. Nem csupán konstatálja a műben olvasható gondolatokat, hanem azt figyeli, mennyiben felel meg a művel szemben támasztott követelményeknek. A fentebb említett három kultúra manapság már nem tud létezni külön-külön. A művészet spontán módon nominalista: nem kell ismernem a mű keletkezésének történelmi feltételeit, hogy át tudjam élni szépségét - írja Almási Miklós a Hogyan létezik a mű? című fejezetben. Ugyanis az irodalmi nyelvnek megvan a maga sajátos nyelve. Mint ahogy a szerelmes vers sem csókokból, sóhajokból, simogatásokból áll, úgy a drámát sem lehet pusztán a valóságból kimásolt képekkel létrehozni. Oidipusz hiába gyötrődik, hiába kell súlyos ki nokat kiállnia, Szophoklész tragédiája, miközben felzaklat, magával ragad szépségével. A kötet Világ és ellenvilág című fejezete felveti a művészet sajátos ellenvilág mivoltát: a valósággal, az életvilággal szemben egy másik, attól különböző, esetleg éppen vele ellentétes berendezkedésű birodalmat. A szerző szerint a saját világ fogalma Goethe óta él a köztudatban. Gondoltunk is valaha erre? S most belénk hasít a fölismerés. Ráébredünk, hogy minden világ, művészet, kultúra az érzelmeken alapszik. A banális, ősi, megsemmisítő vereség, amelybe egyenesen az ifjúságunkból rohanunk bele valamennyien, minden, amit az ember tesz, függetlenül az akaratától, vagyis tekintet nélkül a saját érdekeire, és önmaga ellen cselekszik, a csalódások, az észretérések, az elvesztett naivság fölött érzett büszkeség saját világunkat tetoválja alkotásainkra, cselekedeteinkre. Érdekes meglátásokat találunk, fedezünk fel a Formatartalom fejezetben. Mikor olvassuk az elméletet, úgy gondoljuk, mi magunk is tudtuk ezt, csak éppen nem fogalmaztuk meg soha. Ragadjunk ki egy példát: az idő formálóelve az elbeszélő művészetekben a leglátványosabb. A történet, a mese látszólag a legelemibb időélményre épít: az idő múlik. Csakhogy a' mesében nem az objektív idő múlik, hanem az elbeszélés „saját", elkülönült ideje. Az, ami kezdet és vég között végül is elrendezi az eseményeket. Tulajdonképpen mik is a formák? - kérdezhetné az avatatlan. Választ kapunk erre is: a formák a csábítás trükkjei. Ők a tárgy ígérvényei, átöltözései, menekülései és visszatérései. Ugye, mennyire helyénvaló fogalmazás? Talán kiragadva még egypár fejezetcímet - mint Hermeneutika versus dekonstrukció, Értékproblémák, A befogadás: műélvezet versus „használat" vagy A szép és a csúf - esztétizálódás és undor - kedvet kapunk a kötethez, mely 1992ben másodszor jelent még a TTwins Kiadó gondozásában az Alternatívák sorozatban. TURCZI ÁRPÁD