Új Szó, 1994. november (47. évfolyam, 253-277. szám)
1994-11-29 / 276. szám, kedd
1994. november 26. HIREK-VELEMENYEK ÚJ SZ Ó 2881 ] EU-BOVITES Első: Varsó ÚJ SZÓ-hir Ha sor kerül az Európai Unió bővítésére, akkor az első számú belépő Lengyelország lesz, nyilatkozta Otto Wolff von Amerongen tekintélyes német üzletember. A német iparszövetség keleti gazdaságokkal foglalkozó bizottságának elnöke az Europaische Zeitungban közölt levelében azt írta, hogy általános meglepetésre Lengyelország kereskedelme fejlődik a legdinamikusabban. A német gazdasági szakember a második helyre Csehországot rangsorolta, amelynek szerinte olyan fejlett az ipara, hogy pár éven belül egyes nyugat-európai államokat is megeleőzhet. Felsorolásában Magyarország a harmadik, amelynek kormánya idejében fordult a nyugati gazdaságok felé. Ottó Wolff von Amerongen úgy látja, hogy Szlovákia nincs túl előnyös helyzetben bonyolult földrajzi fekvéséből és fejletlen közlekedési infrastruktúrájából eredően. A német üzletember az eltérő feltételek ellenére azt látná jónak, ha a reformországok egyszerre lennének az Európai Unió tagjai. TA SR-hír AZ EU KÜLÜGYMINISZTERI ULESEN Szlovákiáról - ebédidőben Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei tegnap az EU Tanácsának brüsszeli ülése keretében - ebédidőben tanácskoztak a Szlovákiához fűződő kapcsolatokról, illetve a Szlovákiában kialakult helyzetről, erősítette meg tegnap a szlovák hírügynökség brüsszeli tudósítójának az EU szóvivője. A szóvivő szerint általános vita keretében esett szó országunkról, nem pedig önálló témaként, s a tárgyalások napirendjén elsősorban az EU-t érintő kérdések, valamint a boszniai és az észak-írországi helyzet szerepelt. A külügyminiszteri tanácskozáson megvitatják az EU-ba belépni kívánó kelet-és közép-európai országokhoz fűződő kapcsolatokra vonatkozó stratégiát. Az ezt taglaló dokumentum azzal számol, hogy a társult tagságot elérő államok képviselői Békési lecsúszott A november első hetében Magyarországon végzett felmérések adatai szerint szakmai és irányítási képességek szempontjából a megkérdezettek a legrátermettebb miniszternek változatlanul Keleti György védelmi minisztert tartják, aki egy bizonyos kulcs alapján kiszámított pontok szerint 68 ponttal áll az élen. A legszembetűnőbb Békési László pénzügyminiszter népszerűségének rohamos csökkenése, aki a múlt hónaphoz viszonyítva csaknem 7 pontot vesztett. (TA SR) LENGYEL LAP SZLOVAKIAROL Aggodalmat keltő káosz A szlovák politikai porondon a káosz uralkodik. Vladimír Mečiar ismét a kormányalakítással próbálkozik, s ezúttal december közepére ígéri a kabinet összeállását. Hogy a nacionalistákkal együtt megszerezze a parlamenti többséget, az általa vezetett DSZM érvényteleníteni kívánja a távozó miniszterelnök, Moravčík képviselőinek mandátumát - írta tegnapi számában a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap. Ha a DSZM-nek sikerülne kizárnia a DU képviselőit a parlamentből, akkor a nacionalistákkal együtt valóban megszerezné a többséget, és nem kellene a politikailag labilis Munkásszövetség támogatásáért esedeznie. A lap a továbbiakban idézi Anton Hrnkót, aki szerint „a honatyák kizárása a parlamentből egyet jelentene Szlovákia kizárásával a civilizált országok közösségéből". A Szlovákiában uralkodó politikai káosz aggodalmat kelt a határokon túl, emlékeztet a lap azzal a jegyzékkel összefüggésben, amelyben az Európai Unió nyugtalanságát fejezte ki a szlovákiai politikai helyzet miatt. Csak a piramis hiányzik TA SR-hír Az Egyesült Államokban manapság a halottak bebalzsamozása a legújabb divathóbort. Akik haláluk után is meg akarják őrizni „testi szépségüket", csekély 30 ezer dollár ellenében, holtuk napján igénybe vehetik a floridai Boca Ratonban élő John Chew szolgáltatását: a mumifikáiást. Rajta kívül ugyanis állítólag csak egy olyan férfi él a Földön, aki ezt az ókort mesterséget kitanulta. Eddig 150 amerikai fogadta meg Chew ajánlatát: haljon meg úgy, mint egy egyiptomi... A PAPA KISUJJAT Odacsukták TA SR-hír II. János Pál pápa bekötött ujjal misézett azon a vasárnapi istentiszteleten, amelyen a harminc újonnan felszentelt bíboros is részt vett. A pápa kisebb balesetet szenvedett: jobb kezének kisujját egyszerűen véletlenül odacsukták személyautójának ajtajához. FELIX-DIJAS: Woyzeck Újabb hatalmas sikert könyvelhet el a magyar filmművészet: Szász János második játékfilmjét, a Büchner drámája nyomán forgatott Woyzecke t Félix-díjjal tüntette ki az Európai Filmakadémia. Ingmar Bergman, Wim Wenders, Szabó István, Jifí Menzel és mások döntése alapján Szász a legjobb fiatal filmesnek járó nagy elismerést kapta. Berlini vélemények szerint a Woyzeck nyugati forgalmazása ezzel meg is oldódott. Büchner hőse, aki váltókezelőként tengeti nyomorúságos életét egy félreeső magyar pályaudvaron, elindul nem mindennapi diadalútjára. (sz-ó) I ITALINOX SLOVAKIA 1 1 m w ' m s.r. o. ROZSDAÁLLÓ ACÉL Šafárikova 154, 048 01 Rožňava-veľkosklad nerezového materiálu Tisztelettel bemutatjuk kínálatunkat: - rozsdaálló anyagok gazdag választéka raktárunkban - nem standard anyagok rövid szállítási időben - áruhitelesítéssel - lemezek, göngyölegek, varratos és varrat nélküli csövek, könyökök, fittingek, karimák, szerelvények, szelepek, huzalok, hálók, dróthúzók, varratok, aljak és búvónyílások - színezett és díszbádogok - csúszásgátló és perforált lemezek - sárgaréz lemezek, csövek és rudak Várjuk kedves vásárlóinkat Tel.: 0942/27801-2, 27955-57 Fax: 0942/21126 VK-1599/1 MOSZKVAI BEISMERES HIJAN A csecsenek 70 oroszt kivégeznek TA SR-hír Ha Moszkva nem ismeri be, hogy orosz katonák az ellenzék oldalán vettek részt a csecsen állam ellen vívott háborúban, akkor ma kivégzik azt a 70 orosz katonát és tisztet, akik a hétvégi összecsapások során kerültek fogságba. Dzsohar Dudajev elnök teljes mértékben ellenőrzése alatt tartja a helyzetet a fővárosban és az egész országban. Ezt tegnap jelentette ki Groznijban a csecsen állambiztonsági bizottság képviselője. A kormány által közzétett adatok szerint a szombaton és vasárnap Groznijban dúló harcokban az ellenzéki katonák közül mintegy 300-an vesztették életüket, további 200 személy pedig fogságba került. Az északoszét Mozdokba állítólag már tegnap megérkeztek a Győzelem nevű speciális alakulat tagjai, akik a kormányhoz hű hadKözben a csecsen külügyminisztérium levélben kérte a nemzetközi közösség támogatását az orosz agresszióval szembeszálló csecsen nép igazságos harcához. Pavel Gracsov orosz védelmi miniszter „esztelenségnek" nevezte a vádakat, amelyek szerint az orosz hadsereg katonái is részt vesznek a csecsen konfliktusban. Ha az orosz tankok valóban részt is vennének a hadműveletekben, Gracsov sohasem engedné meg belépésüket a városba. Ám elegendő lenne egyetlen orosz ejtőernyősezred bevetése ahhoz, hogy két órán belül rendeződjön^ helyzet. A miniszter információi szerint Csecsenföldön mindkét oldalon zsoldosok harcolnak. Mi legyen a szlovák betegekkel? A cseh kórházaknak problémáik vannak a szlovák páciensednek nyújtott egészségügyi gondoskodás pénzbeli megtérítésével. Valóban gond lehet, ha figyelembe vesszük, hogy csupán a prágai egyetemi kórház évente több tucat szlovák beteg kezeléséről gondoskodik. A szlovák polgárok túlnyomó többségénél azonban nem sikerül kideríteni, melyik egészségügyi biztosítóhoz tartoznak - írja tegnapi számában a L/'dové noviny. Pedig Szlovákiában, csakúgy mint Csehországban, a vonatkozó törvény szerint mindenki biztosított. Csehországban az Általános Egészségügyi Biztosító egyezményt kötött a Szlovák Nemzeti Biztosítóval, s eszerint az lenne a gyakorlat, hogy például egy bizonyos kórház elküldi a számlát a cseh biztosító prágai fiókirodájába, amely megtérítésre átutalja a szlovák félhez. Csakhogy ez a rendszer nem nagyon működik. A lap úgy tudja, hogy a szlovák biztosító hiányos adatokat továbbít a cseh biztosítóba, ily módon a számla visszakerül a kórházba, amely az egészségügyi minisztériumnak továbbítja. A Lidové noviny információi szerint a kózházi ápolásra szoruló szlovákok közül jelentős hányadot alkotnak azok az emberek, akik feketén vállaltak munkát Csehországban. Nincs se személyi igazolványuk, a biztosítási kártyáról nem is beszélve. Csupán azok az esetek problémamentesek, amikor előre megállapodott műtétről van szó, hiszen ennek feltétele a Szlovák Nemzeti Biztosító igazolása a kiadások megtérítéséről. Norvégiában tegnap tartottak népszavazást arról, hogy az ország januártól tagja legyen-e az Európai Uniónak. A másik két skandináv államban az elmúlt hetekben a belépésre voksolt a többség, de jelentések szerint a norvég referendum végeredménye sokkal kiegyensúlyozottabb lesz. Az első nem hivatalos részeredményeket lapzártánk után tették közzé. Közvetlen a szavazóhelyiségek megnyitása előtt végzett felmérések azt mutatták, hogy a megkérdezettek fele a tagságra, fele pedig ellene készült szavazni. A képünkön látható férfi is a csatlakozás ellen szavazott. The o Waigel. a CSU elnöke, német pénzügyminiszter e hétvégen feleségül vette Irene Epplét, az ismert német sízőnőt, aki óriás-mülesiklásban ezüstérmet nyert az 1980-as téli olimpiai játékokon. Waigel októberben vált el 28 éves feleségétől. sereg forrásai szerint az ellenzékiek oldalán részt vesznek a Groznij elleni támadásban. A kormánnyal szembenálló egységek a korábbi sikertelen támadás után visszavonultak a Terszkij Hrebet hegység ben levő bázisra. Dudajev számításai szerint a csecsen hadsereg két nap alatt felszámolhatná a fegyveres ellenzéki csoportokat, de ez csak akkor sikerülhet, ha Moszkva nem támogatja tovább őket. rendszeres miniszteri szintű fórumokon találkoznak a tagországok vezető politikusaival. Kidolgozásra kerül az ún. fehér könyv, amely a belépni szándékozók jogrendjét kívánja közelíteni az EU tagállamaiban megszokottjogi gyakorlathoz. Brüsszeli diplomáciai források szerint nem várható, hogy a posztkommunista országok kormányfőit meghívják az Unió decemberi esseni csúcsértekezletére.Egy magát megnevezni nem akaró nyugati diplomata ezt azzal indokolta, hogy most nem a formaságokra, hanem a stratégia tartalmára kell összpontosítani.