Új Szó, 1994. november (47. évfolyam, 253-277. szám)

1994-11-03 / 254. szám, csütörtök

ÍAJ ÚJ SZÓ MOZAIK 1994. november 2. TÚL A SZERKEZETVÁLTÁSON A KOMÁROMI HAJÓGYÁRBAN Vízen maradtak Az elmúlt néhány év alatt nagy változásokon ment keresztül a Komáromi járás legtöbb alkalmazottat foglalkoztató vállalata, a Szlovák Hajógyár Rt.. A közép-kelet-európai átalakulások, valamint a Szovjetunió szétesése szinte alapjaiban rendítette meg az egykoron négy és fél ezer embert foglalkoztató dél szlovákiai mamutvállalatot. Az 1992-93-as években a dolgozók száma jócskán a háromezer alá csökkent, a '93-as év veszteségei pedig elérték a 154 millió koronát. Közben a vállalatot besorolták a vagyonjegyes privatizáció első hullámába. A privatizáció befejeződése után a részvények 2,5 százaléka maradta Nemzeti Vagyonalap tulajdonában, 60,1 százalékát befektetési alapok ellenőrzik, a fennmaradó részvények pedig egyéni befektetők kezébe kerültek. A hajógyárban zajló átalakulási folyamat meglehetősen hosszadalmasnak és anyagilag megterhelőnek bizonyult. A haditechnika leépítésére kapott állami támogatásból és további tőkebevonással, a kassai VSŽ, valamint a Matrimex Omega külkereskedelmi vállalat társulásával létrehozták az ISO konténerek gyártásával foglalkozó Contexco Rt.-t, továbbá több olyan kft. alakult a vállalat területén, amelyek alvállalkozókként vesznek részt a hajó-, illetve gépgyártásban. • Az elmúlt rendszerben szüntelenül nyereséges Szlovák Hajógyár Rt. vajon hogyan került olyan helyzetbe, hogy a múlt évet nem kis veszteséggel zárta? - kérdeztem Milan Kopčoktól, a vállalat vezérigazgatójától. - Az utóbbi négy esztendőben megvalósított szerkezeti átalakítások - amelyekre elsősorban a piac kényszerített bennünket - nem kis anyagi ráfordítással jártak. Miközben a gyártási program megváltoztatásán dolgoztunk, vállalatunk termelési kapacitása is csökkent. A nagyarányú leépítések, illetve átalakítások következtében, sajnos, nagyobb arányú munkaerő-elbocsájtásokat is kénytelenek voltunk végrehajtani. További veszteségeink származtak a rubel folyamatos leértékeléséből, ugyanis az egykori szovjetunióbeli partnereink késtek a számlák kifizetésével. • A keleti piac összeomlása és a régi partnerek elvesztése után, úgy tűnik, mintha a hajógyár ismét kelet felé orientálódna. A vietnami kapcsolat felújítása legalábbis erre enged következtetni. - Ugyan az egykori legnagyobb partnerünket az átváltható rubel megszűnésével elveszítettük, de a mára már önállósodott államok, így Oroszország, Ukrajna, valamint a balti államok újra komoly érdeklődést mutatnak az általunk gyártott hajók iránt. Vietnamban nagy valószínűséggel létrehozunk egy vegyes tulajdonú hajógyárat, mely a dél-ázsiai piacra fog termelni. Azért éppen Vietnammal folytatunk tárgyalásokat, mert néhány évvel ezelőtt még négyszáz vietnami dolgozott nálunk, akik alaposan megismerhették a hajókészítés nem éppen könnyű fogásait. A nálunk betanított munkások pedig óriási előnyt jelentenek a külföldi gyártás beindításánál. • Ez év májusában a német Wessels céggel írtak alá hat Shelde típusú folyami-tengeri teherhajó legyártásáról szóló szerződést. Ennek a nem kis megrendelésnek a kielégítésére kap a hajógyár elegendő bankhitelt? - Ha csak tehetjük, akkor a hajógyártáshoz szükséges hiteleket nem a bankoktól, hanem megrendelőinktől vesszük fel természetesen a gyártás több szakaszában. Ennek köszönhetően egyre csökken a bankoktól felvett hitel nagysága, ugyanakkor nő a vállalat termelékenysége is. Hiszen míg tavaly csupán tizenegy hajót bocsájtottunk vízre, addig az idén valószínűleg tizenhatot fogunk. Az említett németországi megrendelés pedig nemcsak a volumene miatt érdekes, hanem a kért hajók típusa miatt is. Az általunk gyártott eddigi teherszállítóknól nagyobb Shelde hajók ugyanis nagyon népszerűek a piacon, már többen is érdeklődtek további darabok legyártása felől. • Hogyan értékeli a hajógyári részvények tőzsdei szereplését? - Úgy gondolom, hogy a részvények árfolyama hűen tükrözi, mennyire birkóztunk meg a reformfolyamatok kihívásaival, milyen mértékben sikerült üzleti terveinket megvalósítanunk. Részvényeink jelenlegi 900-1000 koronás árfolyama, azt hiszem, bizonyítja, hogy sikeresen hajtottuk végre a szerkezetváltást. Az idén már pozitív gazdasági eredményeket könyvelhettünk el, és az évi nyereség valószínűleg elegendő lesz a tavalyi veszteségek fedezésére. Arról, hogy a hajógyári munkások mennyire nehéz körülmények között dolgoznak, jómagam is meggyőződhettem, amikor Czilling András, a gyártási folyamatok egyik irányítója végigvezetett a vállalaton, és elmagyarázta a hajógyártás egyes fázisait. Az óriási szerelőcsarnokokban barangolva már nem is csodálkoztam azon, hogy a komáromi hajógyár az országos baleseti statisztika negyedik helyén áll. Hiszen a nagy hangzavarban és a hegesztőktől füstös környezetben elég, ha valaki csak néhány másodpercre elmélázik, máris megvan a baj. Figyelve a hajótestet hegesztő munkásokat vagy a magas állványokon szaladgáló szerelőket és festőket, valahogy az az érzésem támadt, hogy a feszített ütem mellett egyszerűen képtelenség minden biztonsági előírást megtartani. Mert ha mindenáron ragaszkodnának az előírásokhoz, akkor a tervezettnél bizonyára jóval kevesebb hajót bocsátanának vízre. Utólag, persze, minden balesetről könnyen megállapítható, hogy elkerülhető lett volna... • Mit tesz a hajógyári munkások szakszervezete azért, hogy a gyárban minél kevesebb baleset történjen? kérdeztem Vass Tibortól, a vállalati szakszervezet elnökétől. - A hajógyári munkabalesetek nagy száma leginkább a munka jellegéből adódik, mert egy időben aránylag sok ember kénytelen egy helyen dolgozni. Sajnos, a hajótest befogadása véges. Azért, hogy az emberek minél egészségesebb körülmények között dolgozzanak, állandóan ösztönözzük a vállalati vezetést a különféle szűrőberendezések és elszívók megvásárlására. Persze, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a meglévő ventilátorokat a munkások néha pusztán kényelmi okokból nem használják. Vagy pedig azért, mert az elszívó csak akadályozza őket a munkában. A tapasztalatunk az, hogy az emberek ma még áz egészségükkel törődnek a legkevésbé. • Hogyan sikerült az új vállalati szakszervezetet megalakítani, majd a kollektív szerződést megkötni? - A '89-es változások után teljesen új alapokra építettük a szakszervezetet. Megalakítottuk a műhelytanácsokat, melyek a kidolgozott játékszabáSajnos, jó néhány dolgozót el is kellett bocsátaniuk (Milan Drozd felvételei) lyok értelmében önállóan gazdálkodnak. A kollektív szerződés megkötésében természetesen segítségünkre volt a fémipari munkások szakszervezete, a KOVO is, ahová tartozunk, és részben a hajógyár vezetői is, akik jókora kompromisszumkészségről tettek tanúbizonyságot. • Gondolom, a kollektív szerződések legkényesebb részét az alapbér és a különféle pótlékok megállapítása képezi. Az új szakszervezet milyen eredményeket mondhat a magáénak e téren? Vass Tibor: A fizetések reálértéke még nem érte el az 1990-es évi szintet Milan Kopčok: Újra jelentkeznek az egykori Szovjetunió tagállamai - Ha a gyártásban dolgozók keresetét nézzük, akkor megál lapíthatjuk, hogy az átlagfizetés az 1990-es 3506 koronás átlagról 1994 első félévére 6805 koronára emelkedett. Ez 94,1 százalékos emelkedést jelent. Ellenben az infláció az említett időszakban a hivatalos adatok szerint 116 százalékkal emel kedett, tehát ha valakinek is magasnak tűnnének a mai átlagfizetések, akkor azért azt is vegye figyelembe, hogy reálértékük még mindig nem érte el az 1990-es szintet. Tehát e téren még bőven van tennivalója a szakszervezetnek. Egyébként nagyobb előrelépést a következő évi kollektív szerződéstől várunk, amikor is nemcsak a keletkezett veszteségek ledolgozása, hanem nyereségképzés lesz a cél. Amikor a közép-kelet-európai térség hajógyárai sorra zárják be kapuikat, vagy minden erejüket megfeszítve küzdenek a megmaradásért, a komáromi hajógyár - köszönhetően a komoly külföldi kapcsolatoknak és nem utolsósorban a sikeres átalakításoknak - a nyereséges termelés útjára lépett. Remélhetőleg, a továbbiakban is ezt az utat tapossa majd. KOSÁR DEZSŐ KATONAI MENTOALAKULATJART GÖMÖRBEN ES NOGRADBAN A parancsot teljesítették Idestova egy éve pusztít a klasszikus sertéspestis, amelynek első jelei a Rimaszombati járásban mutatkoztak tavaly decemberben. Azóta a régióban és a vele szomszédos területeken súlyos epizoológiai helyzet alakult ki, amelynek megoldására a helyi szervek egyelőre nem találtak hatékony ellenszert. Az már nyilvánvalóvá vált, hogy a kór hordozói és terjesztői - legfőképpen - a vaddisznók, amelyek a betegség következtében legyengülnek, majd elpusztulnak. S mivel ezáltal egyre több vaddisznótetem hever az erdőségekben, növekszik a fertőzött területek nagysága és a fertőzés továbbterjedésének a veszélye. A járványellenes bizottságok intézkedései eddig nem hozták meg a várt, pontosabban a remélt sikert, a vadászok és a lakosság bevonása sem segített. A fenti tényekre hivatkozott szeptember 23-án kelt levelében dr. Jozef Sokol, az országos állat-egészségügyi igazgatóság vezérigazgatója, és Milan S/š utóknak, a belügyminisztérium polgári védelmi szekciója igazgatójának a segítségét, közbenjárását kérte. A levél alapján Milan Šišulák utasította a zsolnai 3-as számú ezredet a feladat elvégzésére. A parancsra az említett mentőalakulat 76 katonája és 10 tisztje érkezett a térségbe, hogy a feladatot teljesítse. S mint arról korábban beszámoltunk, megbízatá' suk október 20-ig tartott. - A járási székhelyen szállásoltuk el a katonákat - tájékoztatott Rimaszombatban a vendéglátók nevében Sallai Gyula mérnök, a Járási Polgári Védelem vezetője -, innen indultak minden reggel a megadott helyre. Bár a munkájukat közvetve a járási állat-egészségügyi igazgatóság irányította, minden este egy operatív bizottság ülésezett arról, mit sikerült teljesíteni, és milyen feladatra kell felkészülni. A másnapi feladatra való felkészülés abból állott, hogy kijelöltünk egy területet, amelyet a katonák a helyi vadászokkal közösen átfésülnek. Több szempontból is szükség volt a helyi vadászokra; részben azért, mert ők ismerték legjobban a terepet, másrészt azért, mert a katonák nem viseltek fegyvert. Az erdő átfésülése közben is kilőttek a vadászok néhány vaddisznót. A tetemeket a katonák előírásszerűen mélyen elásták, a helyet, a gödröt természetesen fertőtlenítették. A mentőalakulat tagjai továbbá segítettek az állatorvosi beavatkozásoknál, fertőtlenítették az istállókat, a gazdasághoz vezető utakat, kifutókat, udvarokat stb. Jozef Hládek alezredes, a zsolnai 3as számú ezred parancsnokhelyettese éppen zárójelentésének befejező sorait írta, amikor beszélgetésre kértük. - Az alakulatunk képzett katonákból áll kezdte kissé visszafogottan. - Bevetettek bennünket száj- és körömfájás továbbterjedésének megakadályozására, különböző fertőző betegségeknél, terület lezárásához, káros anyagok kiömlésének eltávolítására stb. A klasszikus sertéspestissel kapcsolatban eddig nem voltak tapasztalataink. Ez az első ilyen megbízatásunk: rendkívül összetett feladatot kaptunk. Kevésbé látványos, amolyan sziszifuszi munkát végeztünk, amelynek eredménye csak napok, hetek, esetleg hónapok múlva jelentkezik. A tiszt továbbá elmondta, hogy a vidéken mind a polgárok, mind az intézmények részéről, ritkán tapasztalt segítőkészséggel találkoztak. Pedig, mint megjegyezte, kétségek között készülődtek az útra, nem tudták, hogyan fogadják majd őket, északiakat délen. Hogyan lehet a déliekkel együttműködni? A kérdéseikre hamarosan választ kaptak. - A lakosság kedvesen fogadott bennünket, s mi viszonoztuk ezt a kedvességet - folytatta az alezredes. - Ami az együttműködést illeti, nos, mind a Bátka/ Ág-vel, mind a többi mezőgazdasági üzemmel bátran mondhatom, hogy kiváló volt. Azt nem tudom, hogy mi megfeleltünk-e a lakosság elvárásainak, mindenesetre igyekeztünk. Mi, katonák vagyunk, mi utasításokat hatunk végre. Amivel bennünket megbíztak, annak eleget tettünk. Stílszerűen mondva: mi teljesítettük a parancsot. A vadászokkal együtt a három járás területén majdnem 43 ezer hektár erdőterületet fésültek át. Legtöbbet, 24,5 ezer hektárt a Rimaszombati járásban, ahol kilenc vaddisznótetemet találtak. A Rozsnyói járás területén tizenegyet, a Losonci járásban nem találtak elpusztult vaddisznót. (Tíz elpusztult vaddisznót a vadászok találtak meg, tehát összesen harminc tetemet ástak el mélyen, és klórmészbe „temettek".) A gazdaságokban 33 hektárnyi területet fertőtlenítettek, az állatorvosok mellett 4800 darab sertés beoltásánál segítettek. Ugyanúgy részt vettek más állatorvosi beavatkozásoknál is, mint a tetoválás, herélés. FARKAS OTTÓ