Új Szó, 1994. november (47. évfolyam, 253-277. szám)

1994-11-03 / 254. szám, csütörtök

1994. november 3. KULTURA tu SZ

Ó M Élőnyelvi konferencia Nagymegyeren Október 14-15-én szép környezetben, a nagymegyeri erdő alatt levő panziók egyikében került sorra - magyarországi és a határokon túli nyelvészek részvételével - a 7. élőnyelvi konferencia. A tanácskozást Szabómihály Gizella szervezte, a Szlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társaságának megbízásából. A kétnapos rendezvény témája a nyelvi tervezés volt, amely a hagyományos nyelvművelő tevékenységen kívül magába foglalja többek között a különféle nyelvpolitikai döntésmechanizmusok kialakítását és alkalmazását is. A résztvevők egyetértettek abban, hogy nyelvi tervezésre valamilyen formában nemcsak Magyarországon, hanem az egész magyar nyelvterületen szükség van, többek között a nagymértékű társadalmi átrendeződés és az elmúlt évtizedekben bekövetkezett nagyfokú nyelvi értékrendbeli átrendeződés miatt. S nemcsak szükség van rá (például egy értelmező szótár vagy egy leíró nyelvtan megalkotásánál), hanem tulajdonképpen eddig is létezett, csak éppen ösztönös, tudományosan kevéssé megalapozott, és ezért szükségszerűen korlátolt hatékonyságú formában. Az előadásokat tehát, az eddigi hagyományokkal szemben, tartalmi sokszínűség helyett az egy témához kapcsolódás jellemezte, így egy-egy kérdéskörrel behatóbban foglalkozhattak a résztvevők, ezáltal a munka is hatékonyabb volt. Élvezetes előadásokat hallhattunk a magyarországi P. Lakatos Ilonától, T. Károlyi Margittól, P. Csige Katalintól, Glückné Szabó Mónikától, Zsiiák Máriától, Tolcsvai Nagy Gábortól, Kontra Miklóstól, Fülei-Szántó. Évától, Pozsgay Ildikótól, Gyivicsán Annától, Bartha Csillától', az erdélyi Péntek Jánostól és Szilágyi N. Sándortól, a kárpátaljai Csernicskó Istvántól és Beregszászi Anikótól, a németországi Zuzana Fingertől. (A délvidéki kutatók a térségben uralkodó viszonyok miatt nem vállalkoztak az útra.) Szűkebb pátriánkat Szabómihály Gizella, Sándor Anna és Lanstyák István képviselte. Közülük az első előadó témája a szlovákiai magyar nyelvi tervezés és nyelvművelés volt, a második előadó a Nyitra mellett fekvő Kólón község alsó tagozatos diákjainak mai nyelvhasználatáról beszélt. A harmadik azzal foglalkozott, hogy többközpontú nyelv-e a magyar. Erre az előadásra, témájának újszerűsége miatt, bővebben is érdemes kitérni. Lanstyák István megállapította, hogy a magyar kétségtelenül többközpontú nyelv. Elsődleges és domináns központja a Magyar Köztársaság; részlegesnek minősíthető központjai közé tartozik Erdély, Szlovákia, a Vajdaság és Kárpátalja. Ez azt jelenti, hogy nyelvi gondjaink megoldási lehetőségeinek keresésében ebből a tényből kell kiindulni. Előadónk két lehetőséget vázolt fel: Az első szerint célszerű lenne egy olyan új, kompromisszumos egyetemes standard nyelvet („irodalmi nyelvet") létrehozni, amely - több alakváltozat helyesként való elismerésével - magába foglalná az egyes másodlagos központok standard nyelvváltozatainak legfontosabb eltéréseit. Ez esetben a magyar standard nyelv elvben megmaradna egységesnek, s az egyes állami változatok nyelvi sajátosságai csupán gyakorisági különbségekként jelentkeznének. A másik lehetőség szerint országonként kellene kodifikálni a nyelv egyes államokbeli sajátosságait úgy, hogy határozott arcélű, de egymástól csak minimálisan különböző állami változatok jöjjenek létre. Ezáltal a mai közmagyar nyelvi norma elvileg is azzá válna, ami gyakorlatilag már ma is, vagyis magyarországi standard nyelvi normává. Az együttműködés és a szakmai kapcsolatok elmélyítése céljából az előadásokat esti kerekasztal zárta. A tanácskozást összegző megbeszélésen egyebek mellett eldöntötték azt is, hogy hetedik alkalommal Kárpátalján rendezik meg az élőnyelvi konferenciát. Ennek témája nem kevésbé lesz aktuális, mint az ideié: a kisebbségi iskolákban használatos tankönyvek létfontosságú kérdéseit fogják a résztvevők megvitatni. SIMON SZABOLCS Hangszerbolt Komáromban is Az idén első ízben rendezték meg Pozsonyban az Expo Music zenei vásárt. A Duna-parti kiállítótermekben a hangszergyártók, -forgalmazók és a zenei kiadók adtak találkát egymásnak, de a rendezvényen otthonra talált az Elvis Presley rekvizitumokat bemutató vándorkiállítás is. A főpavilon egyik tágas standján az IFM Melódia mutatta be hangszerkínálatát. A cseh-szlovák vegyes vállalatként működő cég egyik tulajdonosa és igazgatója Rácz Alajos. Vele váltottunk néhány szót „hangszerügyben". - Az IFM Melódia irányítását, az ország kettéválása, 1992 januárja után vettem át. Szlovákiában a legnagyobb, hangszereket forgalmazó üzlethálózat a miénk, tíz üzletrészlegünk van, egy központi raktárunk, valamint két hangszerjavító műhelyünk. Épp a közelmúltban került veszélybe a komáromi üzletünk léte, ugyanis a Megye utcai üzlethelyiség tulajdonosa felmondott nekünk. Csak nagy nehézségek árán sikerült másik helyiséget szereznünk; a jövőben az üzletünk a Jókai utca 22. szám alatt üzemel majd. Ha nem találtunk volna megoldást, a hangszert, vagy tartozékait vásárolni szándékozók kénytelenek lettek volna Pozsonyba esetleg Nyitrára utazni, mivel a . környéken a mi hangszerboltunk az egyedüli. • Ha valaki betér egy hangszerüzletbe, bőséges kínálattal találja magát szembe. Márkás portéka sorjázik, ellentétben a múlttal, amikoris jobbára cseh gyártmányú hangszer volt kapható. - Nagy örömünkre szolgál, hogy szeptembertől a patinás Yamaha cég kizárólagos terjesztői vagyunk Szlovákiában. A hangszerkínálatunk azonban nem korlátozódik a Yamaha termékeire, hiszen találhat a vásárló nálunk például Ibanez márkájú gitárokat, Tama dobokat, Shure mikrofonokat, Remo dobbőröket stb. Három cseh cég, így a Delícia, a Strunal és a Denak (az Amati jogutóda) termékei is szerepelnek a kínálatunkban. • Miben más, mivel jobb egy IFM Melódia hangszerüzlet, mint a többi hasonló? Milyen pluszt kínál a többivel szemben? - A legfontosabb, hogy nem árulunk bóvlit, hangszereink minőségét szavatoljuk. Mind kiskereskedelmi, mind nagykereskedelmi igényeket kielégítünk. Említettem már a hangszerjavító műhelyeinket, amelyek Pozsonyban és Zsolnán működnek. S van még egy szolgáltatásunk, amelyről kevesen tudnak: megrendelésre, elfogadható várakozási időn belül, bármilyen márkájú, gyártmányú hangszert beszerzünk, alex s. LAPSZEMLE Szlovák írók a Nagyvilágban Szinte a megszűnés veszélye fenyegette a közelmúltban a magyar folyóiratok egyik legrangosabbikát, a Nagyvilágot. Az elmúlt években az állami támogatás kegyeiből kiesett lap szponzorok segítségével jelenik meg, s tölti be továbbra is pótolhatatlan szerepét, közli a világirodalom legfrissebb áramlatait, köztük a szomszédos országok népeinek írásművészetét is. A lap összevont augusztusi-szeptemberi számában a kortárs szlovák irodaloYn alkotásaiból nyújt át egy csokorra valót a tájékozódni szándékozó olvasónak. Tájékozódást említettem, pedig helyénvalóbb lenne keresztmetszetet mondani, a rendszerváltás óta eltelt pár év irodalmi lenyomatát, hiszen a számban szereplő szerzők írásai 1989-et követően megjelent kötetek és publikációk fordításai. Kivételt csupán a szlovák irodalom klasszikusának, Dominik Tatarkának az írása (Betyárnóta a fűszálon) képez a csokorból, hiszen a szerző 1989-ben hunyt el, röviddel emigrációjából való hazatérését követően. A részletet egyébként egy készülő kötetből vette a folyóirat, amely a Kalligram kiadó gondozásában jelenik meg. A másik „nagy öreg", Vladimír Mináč Tatarkával ellentétben - nem tartozott a régi rendszer kegyvesztettjei közé. Az összeállításban szereplő írása (Honnan hová, szlovákok?) műfajilag is homlokegyenest eltér Tatarka modernizmusától: a szlovák nemzet múltjával és sorsával foglalkozó esszé egy másik kategória, de a keresztmetszet szerves része. Ugyancsak valami egészen „más világ" az, amit (a Mosolygó apa című, 1991-ben megjelent kötetéből közölt versei mellett) az időközben Prágába települt Ľubomír Feldek mesél egy hosszú interjúban Szigeti Lászlónak (az interjú címe is jelképes: Más az a föld, ahonnan a költők származnak). Elgondolkodtató egyébként, hogy e triumvirátus, vagy inkább bizarr M ináč-Tatarka -Feldek-triptichon megérne egy miniesszét. Az összeállítás írásai közül kiemelésre méltó a magyar származású, szlovákul publikáló Erika Podlipná (Kollázs) prózája, amelyet Dominik Tatarka emlékének szentelt, s amely - műfaji rokonságával Milan Kundéra Levelek Olgának-ját juttatja eszünkbe óhatatlanul, holott inkább kellene magát Tatarkát sugallnia, akinek éppen az Erika Podlipnával folytatott levelezéséből született a Betyárnóta... című, fentebb említett írása. (Talán ezek a búvópatakokként felfelbukkanó párhuzamok is megérnének egy eszmefuttatást.) 1992-ben a párizsi Liber folyóirat felkérésére írta Martin Milan Šimečka Vallomás a nyelvről című kisesszéjét, amely a rokon nyelvekben való otthonosság, illetve a választható anyanyelv témájának merőben új megközelítését adja. (A szerző az ismert ellenzéki filozófus, a Csehországból származó Milan Šimečka fia, anyanyelvét tekintve cseh, de szlovákul publikál. Mint ismeretes, Dzsinn című kisregénye - ugyancsak a Kalligram gondozásában - magyarul is megjelent.) A többiek, a prózaíró Jana Bodnárová (1950) a középgenerációhoz, Vladimír Balla (1967), Peter Pišťanek (1960) és a költő Andrijan Túrán (1962) a fiatal generációhoz tartozó tehetségek. Közülük Jana Bodnárová 1990-ben Ivan Krasko-díjat kapott Aféra rozumu című első kötetéért. Elmondható tehát, hogy a Nagyvilág szlovák összeállítása, ha nem is reprezentatív jellegű, jó betekintést nyújt a kortárs szlovák irodalom (generációkra és áramlatokra bontható) törekvéseibe, s ha már a kortárs nemzeti irodalmakat bemutató antológiák sorsa egy ideje, főleg anyagi okokból, valahol félúton megrekedt, legalább egy-egy hasonló keresztmetszet segíti az olvasót a tájékozódásban. Az írásokat Brogyányi Judit, Hizsnyai Zoltán, Kiss Szemán Róbert, Körtvélyessy Klára, Szarka Gyula és Tóth Ildikó fordították. - KÖVESDI Alternatív pedagógiák Ranschburg Agnes fogalmazta meg az alternatívákkal kapcsolatban, hogy az alternatíva másság, a másság pedig szellemi gazdagság. A másság választását két tényező határozza meg: az alternativitás és az autonómia. Bármely rendszer bármennyire is tiltja az alternatívákat, azok szükségszerűen létrejönnek. Ha másutt nem a pedagógiára gondolva -, a bezárt osztályajtók mögött megvalósul a pedagógus szabadságélménye. Amennyiben az alternativitás a társadalmi rendszer működésével szembenálló, az alternativitást itt az engedélyhez kötött pedagógiai kísérlet képviseli. (Mi még itt tartunk, de jóformán itt sem!) Az igazi demokráciák alternatív pedagógiai feltételrendszerét Mihály Ottó Az alternativitás pedagógiai és iskolái kérdései című bevezető tanulmánya fejti ki alaposan az Alternatív Pedagógiák című kötetben. A Nanszékné dr. Cserfalvy Ilona, a Debrenceni Református Tanítóképző Főiskola Neveléstudományi Tanszékének vezetője által szerkesztett nagyszerű szöveggyűjtemény a Nevelésért Szövetség gondozásában jelent meg az idén Debrecenben. A kötetben átfogó tanulmány teszi világossá a Waldorf-iskola filozófiáját és működésének mechanizmusát Vekerdy Tamás, a legismertebb magyarországi waldorfiánus gyakorló pszichológus és iskolaalapító jóvoltából. Megtalálható itt a Montessori-, Freinet-pedagógia alapos részletességgel kidolgozva. Az olvasó átfogó képet kap a kötetben a XX. századi külföldi reformpedagógiai irányzatokról és törekvésekről is, melyek elindítói voltak a 80-as évek közép-kelet-európai bezárt herbarti pedagógia megújulásának, reneszánszának. A kötet további érdeme, hogy bemutatja a magyarországi iskolakísérlet reprezentatív képviselőit is. A szerkesztő e tanulmánygyűjteménnyel a pedagógusjelöltek és a gyakorló pedagógusok régi igényét elégíti ki. A tanulmányok kiválogatásában a szerkesztő azt a célt követte, hogy segítséget nyújtson a megújulni szándékozó iskolák tartalmi munkájához, hogy motiválja az innovatív pedagógusokat egy emberibb, örömtelibb iskola megteremtése érdekében. ÁDÁM ZITA EMLEKEZES MAYER IMRERE „Az élet kötelesség" Nem hívta fel magára a figyelmet sem politikai elveivel, harcaival, még tudományos téziseivel sem, csak tette a dolgát - azori felül is még egyet s mást -, s mi, akik ismertük személyét és munkásságát, mégis nagy szeretettel és hálával gondolunk rá most (is), születésének 110. évfordulóján. Márpedig vagyunk ilyenek még egypáran Szlovákiában. Elsősorban pedagógusok - a Szlovák Egyetem Pedagógiái Karának, majd a Pozsonyi Pedagógiai Főiskolának és a Felsőbb Pedagógiai Iskolának régi magyar szakos hallgatói. Nekünk tanárunk volt, a magyar nyelvészet előadója; a nálunk idősebbek meg vagy mint az egykori kereskedelmi akadémia tanárára emlékeznek rá, vagy pedig mint a Toldy Kör és más pozsonyi magyar kulturális egyesületek, intézmények, (SZEMKE, Masaryk-akadémia, Polgári Tornaegylet, Kis-Kárpátok Turistaegyesület stb.) tevékeny tisztségviselőjére. Amit végzett, közéleti tevékenység volt a szó igazi értei-' mében; amit tett, a szlovákiai magyarságért tette. Német ősöktől származott, de erdélyi magyarként Kolozsvárott született 1884-ben, s ott érettségizett - katolikusként - a református gimnáziumban. Az egyetemet magyar-latin-német szakon Kolozsvárott, Berlinben és Lipcsében végezte, de a kereskedelmi akadémián még gyorsírást is tanított - ez utóbbit kedvtelésből sajátította el. A magyar szak és a magyar újságírás megindulásakor a nyugdíjas korú Mayer Imre felbecsülhetetlen segítséget jelentett a szlovákiai magyar oktatás- és művelődésügynek. Az áttelepített és önként áttelepült magyar értelmiség után igen nagy űr maradt. Sas Andor, Orbán Gábor, Tóth Ferenc és Mayer Imre egyetemi és főiskolai oktatóként segítették a magyar pedagógusképzést. Mayer tanár úrra mint a magyar nyelvészet alapos felkészültségű előadójára emlékezünk vissza: gyorsírással készült jegyzete előtte feküdt a katedrán, de ő szabadon szabatos és világos stílusban - magyarázta nekünk a nyelvi jelenségeket. Külön méltatást igényelne Mayer tanár úr emberi propfilja. Hallgatói tisztelték és szerették - s ezek nem a megemlékezés kötelező, de üresen csengő szavai. Ha egy tanárt „a háta mögött" Mayer bácsi néven emleget a diák, nem egyszerűen - szokás szerint a vezetéknevén, az Imre bácsit meg túlságosan bizalmaskodónak s hozzá méltatlannak érzi, akkor az a feltétlen megbecsülés és szeretet jele. Örültünk, ha meghívásunkat elfogadva - ez is megtörtént néhányszor - fehér asztalhoz ült le velünk, mert jól éreztük magunkat a társaságában, s „viselkedést" tanultunk tőle. Gyakorlati nyelvművelő volt. Az ötvenes években az Új Szó nyelvi szerkesztésében működött közre negyedmagával. Magam is dolgoztam vele ebben a munkakörben. De nemcsak a lapon látszott meg nyelvgondozó tevékenysége, hanem a tankönyvek és egyéb magyar nyelvű kiadványok nyelvi arculatán is. Nem csupán bírálatot írt a kiadványok nyelvéről, hanem javította is a hibákat. A Toldy Kör a Szlovák Állam idején élte fénykorát. Esterházy János és Aixinger László szerkesztésében füzetszerű kiadványai jelentek meg Szlovákiai magyar irodalmi füzetek címmel. Mayer Imre is szerzője volt néhány ilyen füzetnek. Az ő neve alatt jelent meg az Édes anyanyelvünk, továbbá két füzet Szlovákia neves magyar szülöttei címmel. Az utóbbiakban 111 jeles egyéniséggel ismerteti meg az olvasókat. Mint az előszóban írja, „azért, hogy az itteni magyarság tagjai lássák és tudják, hogy ez a föld a századok folyamán sok magyar értéket is termelt". Betegsége idején, 1961-ben - halála előtt néhány nappal többek között ezt írta neki Szalatnay Rezső: „Egész életeddel azt hirdetted, hogy az élet kötelesség." Ennél jobban mi sem tudjuk jellemezni Mayer tanár úr emberi magatartását. JAKAB ISTVÁN