Új Szó, 1994. november (47. évfolyam, 253-277. szám)
1994-11-14 / 263. szám, hétfő
A kazánkirály rétéi kudarca - Ha tudtuk volna, milyen ember ez a Morvái, az életben szóba nem állunk vele - mondta szinte egyszerre Štangel Michal és Gergely László, a rétéi földműves-szövetkezet elnöke és volt alelnöke. - Hogy melyik Morvái? Hát a kazánkirály, a nagyvállalkozó, a barguzini Petőfi-kutató, a kisgazdapárti honatya és számtalan bírósági per alperese. Egyik szlovákiai vállalkozásának „eredménye": több mint négymillió márkával tartozik a rétéi szövetkezetnek. RIPORT ÚJ SZÓ 5 | 1994. november 14. MEGAMORV - TÖRÖLVE A beüzemelés • elmaradt A szövetkezet számára a dolog úgy kezdődött, hogy 1991 őszén tudomást szereztek róla: Diószegen az egyik lakótelepet ellátó kiszolgált és levegőszennyező kazánt újra cserélik. Méghozzá egy nálunk még sosem látott csodamasinára, amely nemcsak egyszerűen hőt termel, hanem elsősorban veszélyes hulladékot éget. A kazán tervezője, gyártója és szállítója Morvái Ferenc, vagyis az általa alapított és a tulajdonát képező nagyrédei Megamorv Kazánfejlesztő és Kutató Kft. Morvái a szerződésben két darab 300 kg/ó teljesítményű veszélyeshulladék-égető leszállítását és beüzemelését vállalta. Ehhez olyan partnert keresett, aki nemcsak az égető üzemelését vállalná, hanem gyártani is tudna a Megamorv számára speciális hulladékgyűjtő konténereket, amelyekből a hulladék közvetlenül a kazánba adagolható. Ráadásul nemcsak a diószegi hulladékégetőhöz szükséges mennyiségre adott megrendelést, hanem más, külföldön működő hasonló berendezésekhez is. A rétéi szövetkezetnek éppen akkor kihasználatlanul állt a jól felszerelt műhelye, valamint a húsz főt foglalkoztató melléküzemága, hát kapva kaptak az alkalmon. Morvái ráadásul olyan kedvező feltételeket ajánlott, hogy minden egyes konténeren ezer korona hasznuk lett volna, ők pedig A közelgő helyhatósági választásokon Kassán öt jelölt közül választhatnak főpolgármestert a lakosok, a 22 városkörzetben több tucatnyi jelölt indul a polgármesteri tisztségért, és több százan szeretnének bejutni a városi, illetve városkerületi képviselő-testületekbe. A három magyar politikai mozgalom nem önálló koalícióban indul, sőt nem is egyazon koalíciós tömörülésben. A politikai csoportosulások megoszlásáról jó képet ad a főpolgármester-jelöltek mögötti felsorakozás is. A mostani főpolgármestert, Rudolf Bauert a KDM, a Demokrata Párt, a Magyar Polgári Párt és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom indítja; Ján Mráz pártonkívüli mögött a DBP, a DU, a Szociáldemokrata Párt, a Munkásszövetség és a Mezőgazdasági Mozgalom áll; Anton Bendek független jelölt, és független jelöltként indul Igor Nišponský, valamint Rudolf havonta száz darabot is képesek voltak legyártani. Olyan csábító volt az ajánlat, hogy a szövetkezet meg is kötötte a szerződést, ső, a kazánok leszállítása után azok teljes vételárát, a 3 018 218 márkát is kifizette. Morvái a berendezéseket még 1991-ben szállította, és fel is szerelte, a beüzemelésre azonban a mai napig nem került sor - s több mint valószínű, hogy már soha nem is fog. - Eleinte komolyabb probléma nem volt - emlékezett vissza a szövetkezeti elnök -, de amint közeledett az üzembe helyezés időpontja, Morvái egyre több kifogást talált. A legtöbb vita a működéshez szükséges víztisztító berendezés körül volt, mivel az a magyar fél tervei alapján nem felelt volna meg a csehszlovák szabványoknak. Ezért a környezetvédelmi hivatal illetékesei azt ajánlották, indítsák be a próbaüzemet, s eszerint majd megállapítják, milyen tisztítóra van szükség. Morvái szerződésben kötelezte magát, hogy a környezetvédők engedélyével a tisztító nélkül is hajlandó beindítani az égetőművet. Azóta háromszor is meghosszabbították az engedélyt, a berendezést mégsem volt képes beindítani. Zsebből akart fizetni A rendkívül jövedelmezőnek ígérkező konténergyártással is „befürdött" a szövetkezet. Ment is jól a termelés, és Morvái el is szállított vagy félszáz kontéw Schuster is. De a DSZM, a KSZU és az SZNP a helyi újságokban kinyilvánították, hogy Rudolf Schustert támogatják. A Csemadok és a Thália Színház LÁTÓ c. lapjában megjelent politikai hirdetésben az Együttélés Politikai Mozgalom szintén Rudolf Schustert ajánlja a lap olvasóinak figyelmébe. Hogy a magyar pártok miért nem nem együtt indulnak, azt a három párt, illetve mozgalom helyi elnökétől kérdeztük meg. Havasi Péter (MKDM): - A KDM és a DP, nyilván a korábbi helyhatósági választásokon való együttműködés alapján, már a nyár elején meghívott engem és az MPP elnökét egy előzetes megbeszélésre. Az első összejövetelen felvetettem, miért nincs jelen az Együttélés képviselője is. Az volta válasz, hogy senki sem ellennert, majd megjelent itt egy rakás készpénzzel, hogy zsebből fizessen ki bennünket. - mondta keserű mosollyal Gergely László. - Persze, ez törvényellenes, végűi sikerült őt rávenni, hogy a bankon keresztül fizessen. Aztán újra vitt a konténerekből, de sokkal többet, mint amennyit kifizetett. Még mindig • raktáron van nálunk egy csomó hulladékgyűjtő, amelyeket most féláron szeretne átvenni, de már inkább adjuk az enyészetnek, mint neki. Egy bírósági pert már megnyert a szövetkezet: a Magyar Gazdasági Kamara állandó választott bírósága az elszállított és ki nem fizetett konténerek fejében 70 593 dollár kifizetésére kötelezte a Megamorv céget. Morvái persze nem fizetett. Sőt kiszámlázta a kazánok felszerelésével kapcsolatos, saját embereivel végeztetett munka árát, s azt követeli, a szövetkezet térítse meg neki az összeget. A Megamorv-berendezés tőszomszédságában lévő régi kazánház alkalmazottai szerint olyan falak felépítését is kiszámlázta, amelyek legalább egy évtizede ott állnak, s állítólag nem ez volt az egyetlen „túlkapása". Pedig a szövetkezetnek nagy szüksége lenne a pénzre, hogy abból fedezhesse a kazánok árának visszaperlését. Később tudták csak meg a réteiek, hogy egy ugyanilyen típusú kazánt Magyarországon már le kellett szerelnie Morvainak, mert nem felelt meg az előírásoknak. zi a harmadik magyar mozgalom részvételét, viszont nehéz lesz az Együttéléssel együttműködni, mert az 1992-es főpolgármesteri pótválasztáson is számításba jött ebben a széles koalícióban, részt vett a megbeszéléseken is, de az utolsó pillanatban visszalépett, hivatalosan nem vállalta Rudolf Bauer támogatását. Mi folytattuk tárgyalásainkat az említett mozgalmakkal. Az Együttélés a jelölőlisták leadása előtt egy héttel jelentkezett azzal, igaz-e, hogy koalícióra léptünk a KDM-mel és a DP-vel, s ha igen, akkor megszegtük a szlovákiai hármas magyar koalíció közötti szerződést, amely kimondja, hogy egymás ellen nem indíthatunk polgármesterjelöltet. Miután tisztáztuk, hogy nem történt szerződésszegés, az Együttélés is bekapcsolódott a tárgyaláOlyan találgatás is szárnyra kapott, hogy talán az ott leszerelt berendezést adta el borsos áron Szlovákiában. Kérdésemre azonban az elnök kijelentette: a Diószegre szállított kazánok vadonatújak voltak - legalábbis annak néztek ki. A szövetkezetnek és a diószegi önkormányzatnak már csak egy óhaja van: Morvái minél előbb szerelje le és vigye haza a kazánjait, a vételárat pedig - amely a vásárlásra felvett bankkölcsön kamataival együtt több mint négymillió márkát tesz ki - fizesse vissza. Ellenkező esetben ismét beperelik a Megamorvot. Az új gázkazánok már működnek Somogyi Kornéltól, Diószeg polgármesterétől megtudtuk, hogy annak idején az érintett lakótelepi lakások akkori üzemeltetője, a járási lakásgazdálkodási vállalat állt elő a hulladékégető ötletével. A lakótelep régi, széntüzelésű kazánjait mindenképpen le kellett cserélni, helyükbe gázkazánokat terveztek, és ezeket egészítették volna ki a Megamorv kazánok. Ez utóbbiak részben a lakások fűtésére és a víz melegítésére szolgáltak volna, de elsősorban a veszélyes, főleg a kórházi hulladék égetésével tettek volna nagy szolgálatot, hiszen az ilyen hulladék megsemmisítése mindenütt nagy problémát okoz. A kazánok leszállítása után a lakásszövetkezetnek nézeteltérései támadtak a Megasokba. Sajnos, minden megbeszélésre mást küldött, majd kaptunk tőle egy levelet, hogy az MPP és az MKDM engedjen át neki néhány helyet a jelöltek listáján. Sok lehetőség már nem volt, tehát kevéssel kellett volna beérnie az Együttélésnek is. Erre a vezetői azt válaszolták, ez nekik nem felel meg, és egy nappal a listaleadás előtt visszaléptek a koalíciótól... Utólag megtudtuk, hogy néhányan az Együttélés részéről független jelöltként igyekeznek bejutni a városi képviselő-testületbe, és azt is, hogy nem Bauert támogatja, hanem az előző rendszerben magas tisztségeket betöltő Rudolf Schustert. Halász György (MPP): - Az MPP, korábban pedig az FMK már 1990-ben is együttműködött a KDM és a DB városi szervezetemorvval, és ki is szállt az üzletből. Akkor lépett be a rétéi szövetkezet, s kötött szerződést a magyar partnerrel. A város csupán a rendelkezésre bocsátott terület révén érdekelt az ügyben. Ez azonban nem számottevő, mivel az azelőtt szénlerakatul szolgáló terület a széntüzelésű kazánok lecserélésével úgyis kihasználatlanná vált. A városi képviselő-testület, mielőttjóváhagyta volna a hulladékégető felépítését, Morvái Ferenc meghívására megszemlélte egy ugyanilyen berendezés működését a debreceni kórház területén. - Ott a berendezés rendesen működött. Hogy folyamatosan-e vagy csak látogatásunk napján, azt nem tudhatjuk - jegyezte meg a polgármester. Az sem kizárt, hogy a szibériai Petőfi-kutatásairól tartott nagyszabású előadásaival is elnyerte sok diószegi lakos szimpátiáját. Csak miután egyre húzódott az égető beüzemelése, kezdtek más szemmel nézni a sikeres vállalkozóra. Tavaly tavasszal a városi önkormányzat a képviselő-testületi ülésre meghívta a kazángyár és a rétéi szövetkezet képviselőit is, és felszólították a Megamorvot, ha nem tudják beindítani, akkor szereljék le, és vigyék el a berendezést. Mivel a felhívásnak nem volt foganatja, a város megkezdte a régi kazánház felújítását, és 1994. november 18-án átadták rendeltetésüknek az új gáztüzelésű kazánokat. ível. Nem féltünk tehát Bauert támogatni 1992-ben sem. Szerintünk azért fontos egy ilyen széles koalíció, mert Kassán, ismerve az utóbbi választások szavazatmegoszlását, egy önálló magyar koalíció nem képviselne komolyabb erőt. Ez a tömörülés és Rudolf Bauer mostani főpolgármester képviseli azt a politikát, amely nekem és gondolom, sok más tősgyökeres kassainak a legmegfelelőbb. Balassa Zoltán (Együttélés): Az említett politikai hirdetéshez, pontosabban Rudolf Schusterhez az Együttélésnek semmi köze. Az Együttélés testületileg nem csatlakozott egyik jelölthöz sem, azt valljuk, minden polgár a saját meggyőződése szerint válasszon. Ami a koalícióban való részvételünket illeti: nekem egyMár csak reklámhordozónak szolgál a kémény Hol kezdődött...? Azt nem sikerült kiderítenünk, hogy tulajdonképpen miként kerültek kapcsolatba a diószegiek a Megamorwal. A polgármestertől annyit tudtunk meg, hogy létezett annak idején Galántán egy magáncég, amelynek magyarországi illetőségű társtulajdonosa a járási lakásszövetkezet akkori elnökével közösen kezdte szervezni az egész akciót. A magáncég azóta megszűnt. Az egykori lakásszövetkezeti elnök jelenleg kereskedelmi jogászként működik. Sajnos, személyesen lehetetlen volt őt elérni, ezért a titkárnőjénél hagytunk üzenetet, hogy szeretnénk vele beszélni. Választ is csak közvetve kaptunk: állítólag ezek a dolgok olyan régen voltak, hogy már nem is emlékszik rájuk, így felelesleges lenne a találkozó. Nem ismerem a lakásszövetkezetek költségvetését, de nehezen tudom elképzelni, hogy egy több millió márkás szerződés olyan hétköznapi dolog, amelyre három év után ne emlékeznének. A diószegi lakótelep új gázkazánokkal felszerelt régi kazánházához hazzáépített bádogtető alatt zárt vaskapu mögött várja sorsát a tüzet soha nem látott csodakazán. A kerítésen lévő cégtábláról a szó szoros értelmében törölték a tervező nevét. A Megamorv-neonreklámot régen összetörték, a kapu mellett meredező vasrudakról is már csak a szomszédos kazánház alkalmazottai tudják, hogy azokon valaha a kazánkirály lobogóit csapkodta a szél. Most már csak a mutatóujjként égnek meredő bádogkémény tetején lévő Megamorv-embléma emlékeztet a rédei kazánkirály rétéi csúfos kudarcára. Jobban mondva: a réteiek csúfos kudarcára a rédei kazánkirállyal... GAÁL LÁSZLÓ (A szerző felvételei) szer a DP elnöke megjegyezte, az a benyomása, hogy a két magyar mozgalom nem látna minket szívesen a nagy tömörülésben... (Erre Havasi Péter azonnal kijelentette, szívesen vállalja a szembesítést, mert ez nem igaz. Halász György szintúgy. A beszélgetés után megkérdeztük a DP megnevezett tagját, s ő azt mondta, alapjában véve senki sem ellenezte az Együttélés csatlakozását - a szerző megjegyzése.) ...Balassa Zoltán: ... így aztán nem kerültünk be a koalícióba. Az is közrejátszott, hogy a koalíció már korábban úgy döntött, csak annyi jelöltet állít, ahány hely van egy-egy testületben. Számunkra az nem volt elfogadható, hogy csak néhány jelöltet állíthassunk a közös listán és nem annyit, amennyi jelöltünk volt. Ez a két dolog játszott közre. Megjegyezném még, hogy 1992-ben mi nem voltunk Bauer ellen, az ő személye ellen nem volt az Együttélésnek kifogása. GAZDAG JÓZSEF Inkább adják az enyészetnek, mint féláron Morvainak MEGKERDEZTUK A MAGYAR PARTOK KASSAI ELNÖKEIT: Miért nem együtt? Az új gázkazán. Igaz, hogy nem Megamorv, de működik