Új Szó, 1994. október (47. évfolyam, 227-252. szám)
1994-10-19 / 242. szám, szerda
10 SPORT 1994. OKTÓBER 19. Széchy kapitány szerint: Sodrásban lehet az élen űszni A tíz világcsúcs egyértelműen bizonyította a római világbajnokságon, hogy az úszósport nem ismer időhatárokat, rendíthetetlenül fejlődik. Volt olyan edző, akire ez a kihívás rémisztően hatott, viszont Széchy Tamás (felvételünkön), a magyar férfiválogatott szövetségi kapitánya láthatólag élvezte ezt a hadiállapotot. Az ősz hajú mestert az elmúlt évtizedek sikerei sem tették kényelmessé, ellenkezőleg; mint egy fiatal, mindenre kíváncsi edző állt a medence partján, mindenre és mindenkire figyelt, írta a részidőket, összeadott, kivont, készítette az újabb receptet a magyar úszók újabb sikereihez. Még Rómában megígérte, ha kész lesz a világbajnokság elemzésével, akkor szívesen nyilatkozik. 0 Több mint száz ország indította versenyzőit a világbajnokságon, de míg a férfiaknál kilenc ország úszói állhattak fel a dobogó legfelső fokára, a nőknél mindössze négynek a sportolói nyertek aranyérmet. - A világbajnokságot, ugyanúgy mint az olimpiát, négyévente rendezik, ezért reális képet ad a világ úszósportjáról. A női élmezőny mindig is szűkebb volt, mert míg a férfiak az első olimpiától kezdve vetélkednek úszásban érmekért, addig a női versenyszámok csak az 1952-es olimpián kerültek műsorra. Tehát sokkal kisebbek a hagyományai. Tudom, most azt várja, hogy a kínai úszónők sikere mögött én is valami tiltott dolgot keressek, de én sohasem vádaskodtam. " Mert, ki tudja pontosan, hogy a kínaiak milyen felkészüléssel érik el sikereiket. Az itthoni értékelésben megítélésem szerint nem kapott megfelelő hangsúlyt, hogy amíg a nálunk sokkal nagyobb úszósporttal rendelkező Egyesült Államok például elvesztette fölényét, férfiversenyzői csak tíz érmet nyertek Rómában, addig a magyarok megőrizték helyüket a nemzetközi élmezőnyben. Férficsapatunk, olyan hatalmas világklasszis, mint Darnyi Tamás kiválása után is jobban szerepelt, mint a barcelonai olimpián, Rózsáék hét érmet és harminckilenc olimpiai pontot szereztek. 0 Gondolom, most joggal elégedett, és mondhatja: csak így tovább a sikeres úton Atlantáig. - Szó sincs róla! A világbajnokság jelezte, hogy a sportág dinamikusan fejlődik, ezért ha az élen akarunk maradni, akkor - ezt így írja - a fejlődés sodrában az élen kell úsznunk. Arról nem is beszélve, hogy követtem el hibákat, amelyeket ki kell javítani. Ezért a világbajnokság után, terveimtől eltérően, nem mentem el pihenni. Pedig már nagyon régóta szeretnék elmenni egy magyarországi körútra, hogy jobban megismerjem hazámat, de csak Dobozra jutottam el, ahol apám van eltemetve. Nem volt időm, mert a világbajnokságot fel kellett dolgoznom, és a tapasztalatokat be kellett építenem az új felkészülési tervbe. 0 Ritkaságnak számít, amikor egy sikeres edző azt mondja, hogy hibázott. Vagy Ön már ezt is megengedheti magának? - Ez nem megítélés dolga, hanem tény. Csak a buta emberek tartják tökéletesnek magukat. Hibáztam például a kétszáz méteres vegyes úszással kapcsolatban, ebben finn kollégám, Sievinen apja a ludas, mert fiát ebben az évben eldugta a világ elől. így aztán úgy ítéltem meg, hogy Czene Áttila a világbajnokságon elért országos csúcsa után versenyben lehet az elsőségért. Aztán a finn fiú a döntőben mellen állva hagyta a mezőnyt. Nagyon sokat fejlődött tavaly óta ebben az úszásnemben, s ezért sikerült megjavítania Darnyi Tamás világcsúcsát. Ha ezt tudom, akkor Attila az amerikai Burgessre figyel, akit az idén már legyőzött, és így második lehetett volna. Mert ha egy úszó ezüstéremre esélyes, akkor ne legyen bronzérmes. • Csak önmagával vagy tanítványaival elégedetlen? - Rózsa Norbert két versenyszámban indult és mindkétszer nyert. Igaz, nem ért el világcsúcsot, de egy világbajnokságon a győzelem fontosabb a rekordnál. Nem szabad elfelejteni, hogy Norbinál az olimpia után egy év szinte kimaradt a felkészülésből. Jó formáját bizonyítja, hogy a vegyes váltóban 1:00,43 másodpercet úszott, és ez még senkinek sem sikerült világversenyen. Nagyon örültem, hogy Güttler Karcsi is jól szerepelt, és beigazolódott, hogy ha ezt a két kiváló mellúszót hagyják nyugodtan felkészülni és versenyezni, akkor legyőzik a világot. • Ez volt az egyetlen olyan versenyszám a világbajnokságon, amelyben kettős siker született. - Éppen ezért legyünk nagyon büszkék rá! • Czene Attila a dobogó harmadik fokáról elt'íbbre léphet az olimpián? - Mindent meg fogunk ezért tenni. Attila a világbajnokságon bebizonyította, hogy lehetőségei tovább nőttek. A kétszáz méteres gyorsúszásban, kellemes meglepetésre, hatodik lett, a váltóban elért 49.11 másodperces eredménye pedig azt jelzi, hogy még sokat javulhat. Ezenkívül háton és pillangón is az élmezőnybe kerülhet, és akkor ott van még a kétszáz méteres vegyes is. Van tehát mire készülnie. Nagyon örültem a huszonöt éves Deutsch Tamás fejlődésének, és ha tovább javít a technikáján, akkor az olimpián is érmes lehet. • Addig viszont jövőre lesz egy Európa-bajnokság Bécsben... - Az Európa-bajnokság a versenyzőnek jó erőfelmérő, de természetesen nem adhat hiteles képet, ugyanis csak egyetlen kontinens legjobbjai vetélkednek. Jó példa volt erre a német van Almsick esete, akit a tavalyi Európa-bajnokságon nyert öt aranyérme után úszókirálynőnek kiáltottak ki. Aztán a világbajnokságról, ha honfitársnője nem lép vissza a kétszáz méteres gyorsúszásban, aranyérem nélkül távozik. Éppen ezért tanítványaim nem a kontinensbajnokságra, hanem már az olimpiára készülnek. Gondolom, nem árulok el titkot, ha elmondom: az a terv, hogy Atlantában felülmúljuk a római sikereket. Természetesen ez csak úgy sikerülhet, ha betegség vagy sérülés nem jön közbe, és olyan jó körülmények között készülhetünk, mint az idei világbajnokságra. 0 Nem fáradt? A mester meglepődik a kérdésen, mintha nem értené. 0 Csak azért kérdem, mert említette, hogy a világbajnokság után nem jutott ideje pihenésre, és már elkezdődött az újabb felkészülés. - Őszintén mondom, nem érek rá fáradtnak lenni. Ilyesmi nem is juthat az eszembe, mert annyira el vagyok foglalva. Állandóan azon töröm a fejemet, hogyan lehetne még jobban csinálni. Mert tudja, ezt nem nagyképűségből mondom, aki nem ismeri az úszást, az nem tudhatja, milyen hatalmas siker az, hogy egy ilyen kis ország ebben a nagy sportágban már évtizedek óta eredményes. (salánki) TIPPELŐKNEK A NIKÉ-ben a következő mérkőzésekre tippelhetünk... SZERDA, október 19. 0 Labdarúgó Bajnokok Ligája: 23. Göteborg-Galatasaray I,5-2,85,5; 24. Manchester U.-Barcelona 1,9-2,8-3,2; 25. Szpartak Moszkva-Bayem 2,6-2,72,5; 26. Kijev-Paris SG 2,5-2,7-2,6; 27. Benfica-Steaua 1,4-3,0-6,0; 28. Split-Anderlecht 2,1-2,7-3,0; 29. AEK Athén-Milan 2,7-2,7-2,3; 30. Salzburg-Ajax 3,3-2,6-1,9. • Labdarúgó UEFA Kupa: 31. R. Bucuresti-Frankfurt 2,3-2,7-2,7. 0 DélAmerikái labdarúgó Szuper Kupa: 32. B. Juniors-Sao Paulo 2,3-2,6-2,8; 33. Cruzeiro-Independiente 2,3-2,62,8. Barátságos futballmérkózés: 34. Peru-Uruguay 2,6-2,6-2,6. CSÜTÖRTÖK, október 20. • Labdarúgó UEFA Kupa: 35. AIK Stockholm-Parma 3,0-2,5-2,2. • Finn hokiliga: 36. Jokerit-IFK Helsinki 1,7-4,5-2,4, 37. Jyväskilä-Kuopio 1,8-4,6-2,1; 38. K-Espoo-Hammenlinna 1,8-4,5-2,2; 39. Rauma-Pori 2,0-4,5-2,0; 40. T. Tampere-I. Tampere 2,0-4,5-2,0; TPS Turku-T. Turku 1,3-4,8-4,0. «Svéd jégkorongbajnokság: 42. Lulea-Västeras 1,7-4,5-2,3; 43. Färjestad-Leksand 1,7-4,5-2,3; 44. Brynas-Djurgaarden 2,0-4,5-2,0; 45. HV-71-Rögle 1,4-4,8-3,4; 46. Malmö-Frölunda 1,4-4,8-3,4. • Labdarúgó KEK: 47. Feyenoord-Bremen 2,0-2,8-2,9; 48. Chelsea-Austria 1,43,0-6,0; 49. Bröndby-Arsenal 2,62,8-2,3; 50. Prešov-Zaragoza 2,82,6-2,3; 51. Porto-FTC 1,3-3,0-8,0; 52. FC Bruges-Panathinaikosz 1,53,0-5,0; 53. Sampdoria-Grasshoppers 1,2-3,0-8,0; 54. Besiktas-Auxerre 2,1-2,7-3,0. • Német labdarúgó Bundesliga II: 55. Saarbrücken-Zwickau 1,5-2,8-5,0. PÉNTEK, október 21. 0 Német jégkorongliga: Nürnberg-Düsseldorf 3,2-4,6-1,5; 63. Ausburg-Köln 2,0-4,5-2,0; 64. Rosenheim-Eisbaren 1,2-5,0-4,5, 65. Kaufeuren-Mannheim 1,8-4,8-2,1; 66. Landshut-Frankfurt 1,2-5,0-4,5; 67. Krefeld-Hannover 1,2-5,0-4,5; 68. Preussen-Schwenningen 1,4-4,83,6; 69. Ratingen-Sachsen 1,8-4,52,2; 70. Kassel-München 3,2-4,81,5. • Cseh labdarúgóliga: 71. Slavia-Žižkov 2,1-2,8-2,8. • Német labdarúgó Bundesliga I és II: 72. Hamburg-Mönchengladbach 1,82;8-3,6; 73. Köln-Bochum 1,4-3,06,0; 74. Hannover-St. Pauli 2,2-2,63,0, 75. Wattenscheid-Mainz1,6-2,84,5. 0 Osztrák és Holland futballbajnokság: 76. Admira W.-Linz 1,62,8-4,5. 77. Heerenveen-Arnheim 2,6-2,8-2,4. 0 Argentin labdarúgóliga: 78. Racing-B. Juniors 2,6-2,62,6; 79. Huracan-Lanus 1,6-2,6-3,8; 80. Espanol-Gimnasia 2,6-2,6-2,6; Newel 1-Oeste 2,0-2,6-3,4; 82. Jujuy-San Lorenzo 2,6-2,6-2,6; 83. Talleres-Velez 3,0-2,6-2,2; 84. Platense-Rosario 2,6-2,6-2,6; 85. Mandiyu-A. Juniors 2,6-2,6-2,6; 86. Banfield-Independiente 2,6-2,6-2,6; 87. River Plate-Belgrano 1,4-3,0-6,0. SZOMBAT, október 22. • I. labdarúgóliga: 91. Lokomotíva-2ilina 1,5-3,0-5,0; 92. DAC-Slovan 2,6-2,6-2,6; 93. Humenné-B. Bystrica 2,3-2,7-2,8; 94. Trnava-Prievidza 1,4-3,0-6,0; 95. Inter-Bardejov 1.5-3,0-5,0. • Magyar labdarúgó NB I: 96. Nagykanizsa-BVSC 2,52.6-2,6; 97. Kispest-Békéscsaba 1,62,8-4,5; 98. Győr-Ujpest 2,6-2,8-2,4; 99. Vasas-FTC 3,2-2,8-2,0; 100. Pécs-Parmalat 1,5-3,0-5,0; 101. Csepel-Kiskőrös 1,7-2,8-3,8; 102. Vác-ZTE 1,6-2,8-4,5; 103. Debrecen-Sopron 1,6-2,8-4,5 • Osztrák futballbajnokság: 104. LASK-Steyr 2,4-2,6-2,7; 105. Sturm-Salzburg 2,6-2,6-2,6; 106. lnnsbruck-Mödling 1,2-3,0-9,0. • Német labdarúgó Bundesliga I: 107. München 1860-Freiburg 2,6-2,6-2,6; 108. Stuttgart-Karlsruhe 1,9-2,8-3,3; 109. Duisburg-Leverkusen 2,8-2,6-2,4; 110. Uerdingen-Schalke 2,5-2,7-2,6; 111. Dortmund-Bayern 1,9-2,7-3,2; 112. Frankfurt-Dresden 1,5-2,8-5,5. 0 Német labdarúgó Bundesliga II: 113. Leipzig-Wolfsburg 2,5-2,8-2,5; 114. Chemnitz-FSV Frankurt 1,43,0-6,0, 115. Düsseldorf-Honburg 1,8-2,8-3,4. • Svájci futball-liga: 116. Lausanne-Servette 1,7-2,6-3,8; 117. Sion-Xamax 2,3-2,6-2,9; 118. St. Gallen-Basel 1,9-2,6-3,5; 119. Y. Boys-Lugano 2,2-2,6-3,0. • Francia labdarúgóliga: 120. Martigues-Caen 1,7-2,6-4,0; 121. St. Etienne-Cannes 2,0-2,6-3,3; 122. Rennes-Lille 1,9-2,6-3,5; 123. Bordeaux-Metz 1,4-3,0-6,0; 124. Nice-Paris SG 3,32,6-2,0; 125. Le Havre-Bastia 2,02,6-3,3; 126. Lens-Lyon 2,3-2,5-3,0; 127. Sochaux-Nantes 2,6-2,5-2,6; 128. Strasbourg-Monaco 2,0-2,6-3,3. • Holland futball-liga: 129 Breda-S. Rotterdam 1,7-2,8-3,8; 130. Kerkrade-Nijmegen 1,6-2,8-4,2. • Belga labdarúgóliga: 131. Lommel-S. Truiden 1,8-2,8-3,5, 132. Lierse-Mechelen 2,2-2,8-2,8; 133. Beveren-Seraing 2,3-2,8-2,7; 134. Gent-Molenbeek 1,7-2,8-3,8; 135. C. Bruges-St. Liége 3,1-2,8-1,9; 136. FC Liége-Ostende 2,2-2,8-2,8. •Angol futballbajnokság: 137. Aston Villa-Nottingham 2,5-2,8-2,5; 138. C. Palace-Everton 1,9-2,8-3,2; 139. Leeds-Leicester 1,4-3,0-6,0; 140. Liverpool-Wimbledon 1,5-3,0-5,0; 141. Manchester C.-Tottenham 2,12,8-2,9; 142. Newcastle-Sheffield W. 1,5-3,0-5,0; 143. Norwich-Q. P. R. 1,8-2,8-3,6; 144. West Ham-Southampton 2,3-2,8-2,7. • Angol II. labdarúgóliga: 145. Barnsley-W. Bromwich 1.8-2,8-3.4; 146. Charlton-Burnley 1,5-3,0-5,0; 147. Grimsby-Bristol 1,9-2,8-3,1; 148. Oldham-Stoke 1,8-2,8-3,4; 149. Port Vale-Bolton 2,0-2,8-3,2; 150. Reading-Sunderland 1,8-2,8-3,4; 151. Sheffield U.-Luton 1,6-3,0-4,0; 152. Swindon-Southend 1,5-3,0-5,0; 153. Watford-Tranmere 2,6-2,8-2,4; 154. Wolverhampton-Millvall 1,5-3,05,0. • Skót futball-liga: 155. Celtic—Falkirk 1,4-3,0-6,0; 156. Dundee-Hibernian 2,4-2,6-2,8; 157. Hearts-Aberdeen 2,5-2,5-2,8; 158. Kilmamock-Partick 2,1-2,7-3,0; 159. Motherwell-G. Rangers 3,0-2,6-2,1. 0 Perui fociliga: 160. S. Boys-Aurich 2,2-2,8-2,8; 161. Municipal-Sullana 1,5-3,0-5,0; 162. San Augustin-Mannuci 1,7-2,8-3,0; 163. Universitario-Areguipa 1,4-3,0-6,0; 164. Cusco-Ciclista 2,6-2,6-2,6; 165. Huanuco-Alianza 3,1-2,6-2,1; 166. Minas-Defensor 1,5-3,0-5,0; 167. Sipesa-Cristal 3,1-2,8-1,9. o Kolumbiai labdarúgóliga: Quindio-Cueuta 2,62.6-2,6; 169. Millonarios-D. Cali 2,0-2,6-3,4; 170. Nacional-Tutlua 1.3-3,0-8,0; 171. Barrangueilla-Magdalena 1,3-3,0-8,0; 172. Envigado-I. Medellin 2,3-2,6-2,9; 173. A. Cali-San Fe 1,7-2,6-4,2; 174. Bucaramanga-Huila 2,1-2,6-3,1; 175. Pereira-Caldas 3,8-2,6-1,8. 0 Uruguayi labdarúgó-bajnokság: 176. Nacional-Danubio 1,6-2,8-4,5; 177. Penarol-Basanez 1,5-3,0-5,0, 178. B. Vista-Wanderers 3,1 -2,6-2, 1; 179. Progreso-R. Juniors 2,4-2,6-2,8; 180. Defensor-Espanol 1,9-2,6-3,5; 181. R. Plate-Liverpool 1,6-2,8-4,5. • Chilei fociliga: 182. Coguimbo-Antafagasta 2,7-2,6-2,5; 183. Rangers-Cobresal 2,5-2,6-2,7; 184. Catolica-Osomo 1.2-4,0-9,0; 185. Cobreola-Colo Colo 2,6-2,6-2,6; 186. Higgins-Everton 1.5-3,0-5,0; 187. Palestino-Espanola 2.4-2,6-2,8; 188. Temuco-Atacama 1.7-2,6-4,2; 189. U. Chile-La Serena 1.3-3,0-8,0. VASÁRNAP, október 23. 0 I. labdarúgóliga: 191. Prešov-FC Košice 2,6-2,6-2,6. • Osztrák fociliga: 192. Rapid-Austria 2,6-2,6-2,6. 0 Némel labdarúgó Bundesliga I és II: 193. Kaiserslautern-Bremen 1,8-2,8-3,6; 194. Meppen-Rostock 2,6-2,6-2,6; 195. Nürnberg-Hertha 1.7-2,7-3,9. • Holland labdarúgóliga: 196. Twente-Feyenoord 2,5-2,8-2,5; 197. Eindhoven-Ajax 2,3-2,8-2,7. • Svájci és belga futballbajnokság: 198. Aarau-Luzern 1,8-2,6-3,8; 199. Zürich-Grasshoppers 3,3-2,6-2,0; 200. Aalst-Antwerp 2,7-2,8-2,3; 201. Ekeren-Charleroi 2,2-2,8-2,8; 202. Anderlecht-FC Burges 1,9-2,8-3,2. 0 Francia labdarúgóliga: 203. Montpellier-Auxerre 2,6-2,6-2,6. 0 I. és II. angol labdarúgóliga: 204. Blackburn-Manchester U. 2,4-2,82,6; 205. Arsenal-Coventry 1,5-2,85,2; 206. Chelsea-Ipswich 1,7-2,83,8; 207. Portsmouth-Middlesbrough 2,5-2,8-2,5; 208. Notts-Derby 2.6-2,8-2,4. • Cseh futball-liga: 226. Cheb-Ostrava 1,8-2,8-3,6; 227. Liberec-Olomouc 1,9-2,8-3,2; 228. Plzeň-Benešov 1,6-2,8-4,2; 229. Brno-Drnovice 1,5-3,0-5,0; 230. Zlin-Jablonec 1,8-2,7-3,5, 231. Hradec-Sparta 4,5-2,8-1,6; 232. Bohemians-C. Budéjovice 1,9-2,8-3,2. • Spanyol labdarúgóliga: 233. Oviedo-FC Sevilla 2,5-2,7-2,6; 234. Valladolid-San Sebastian 2,0-2,8-3,2; 235. Barcelona-Tenerife 1 ,4-3,0-6,0; 236. Atl. Bilbao-Gijon 1,7-2,8-3,8; 237. La Coruna-Valencia 1,6-2,84,2, 238. Albacete-Santander 1,82,8-3,5; 239. Celta-Atl. Madrid 2,52,7-2,6; 240. Logrones-Espanol 2,52.7-2,6; 241. B. Sevilla-Zaragoza 2,1-2,7-3,0; 242. Real Madrid-Compostella 1,2-3,0-8,0. Olasz labdarúgóliga: 243. Cremonese-Juventus 3,0-2,6-2,2; 244. Fiorentina-Padova 1,4-2,8-6,0; 245. Foggia-Inter 2,52,6-2,7; 246. Genoa-Lazio 2,6-2,62,6; 247. Milan-Sampdoria 2,0-2,63,3; 248. Napoli-Bari 1,6-2,8-4,2; 249. Parma-Reggiana 1,2-3,0-9,0, 250. Roma-Cagliari 1,4-3,0-5,5, 251. Torino-Brescia 1,4-2,8-6,0. • Olasz II. labdarúgóliga: 252. Acireale-Vicenza 2,4-2,4-3,0; 253. Ascolia-Piacenza 2,4-2,4-3,0; 254. Atalanta-Pescara 1,7-2,6-4,2; 255. Como-Ancona 2,4-2,6-2,8; 256. Cosenza-Cesena 2,3-2,4-3,1; 257. Andria-Salernitana 1,5-2,8-5,2; 258. Lecce-Palermo 2,1 -2,6-3, 1; 259. Venezia-Chievo 1,7-2,6-4,2; 260. Verona-Peruggia 1,7-2,6-4,2. 0 Dán futballbajnokság: 26 1. Aarhus-Odense 2,9-2,8-2,1; 262. Ikast-Bröndby 2,8-2,8-2,2; 263. FC Koppenhága-Aalborg 2,6-2,7-2,5; 264. Naestved-F. Koppenhága 1,82.8-3,6; 265. Lyngby-Silkeborg 1,92,8-3,2. • Svéd futball-liga: 266. Norrköping-Hacken 1,2-3,0-9,0; 267. Östers-Trelleborg 1,6-3,0-4,0; 268. Degerfors-Helsingborg 1,7-2,83,8; 269. Landskrona-Örebro 3,82,8-1,7; 270. Malmö-Göteborg 2,22,8-2,8; 271. Frölunda-Hammarby 1,6-3.0-4,0, 272. AIK Stockholm-Halmstad 2,1-3,0-2,7. KOMBINÁLT-tippek 401. Oviedo-FC Sevilla; 402. Celta-A. Madrid; 403. Logrones-Espanol; 404. Genoa-Lazio; 405. Nagykanizsa-DVSC; 406. Graz-Salzburg; 407. Rapid-Austria; 408. Sochaux-Nantes; 409. Aston Villa-Nottingham; 410. Dundee-Hibernian, 411. Notts-Derby; 412. Eindhoven-Ajax. A nyerési szorzószám menet közben változhat!