Új Szó, 1994. október (47. évfolyam, 227-252. szám)

1994-10-19 / 242. szám, szerda

HIRDETÉS TEGNAP OLVASTUK | Az Estonia elsüllyedésével Észtország elvesztette elitjét A Balti-tengeren a közelmúltban elsüllyedt Estonia komphajó áldozatainak a száma meghaladja a 900 főt. Az első sokk után máris felmerült a kérdés: miért történt? A szakértők lázasan kutatták a katasztrófa okát, miközben a felelős körök Tallinban és Stockholmbán először óvatosan, majd egyre nyíltabban egymást kezdték vádolni a történtekért. A svédek és az észtek ugyanis tudatosították, hogy az Estonia elsüllyedése többet jelent, mint ezer ember egyéni tragédiáját. A katasztrófa alapjaiban rázta meg a fiatal, csak 3 éve önálló Észt Köztársaságot. A 368 észt áldozat között túlnyomórészt vállalkozók voltak. Egy kis nemzet, 1,6 millió lakos számára ez óriási veszteség. Például az Észtország déli részén fekvő Voru város elvesztette teljes vállalkozói elitjét, a polgármesterével együtt. Pärnu város teljes balettkarát siratja. A vállalkozói élet, amely még alig szökött szárba, máris szinte teljesen megsemmisült. Észtország a volt szovjet tömb mintaállama, elsőként valósította meg pénzneme teljes konvertibilitását, gazdasága 1991 -tői gyorsan fejlődik. Most mindez veszélybe került. A hajókatasztrófa emellett alaposan megzavarta az eddigi viszonyt a balti állam legfontosabb kereskedelmi partnerével. - A Svédországgal fenntartott kapcsolatok összeomlottak - mondta Seem Kelles, az Észt Bank elnöke. Svédország, Norvégia mellett, Észtország legfontosabb export- és importpartnere. Svédország mindig felelősséget érzett a kis ország iránt, 1991 -ben például az elsők között ismerte el a független Észtországot és anyagilag is támogatta. Az Estonia elsüllyedése után ismét felmerültek a régi, ám eddig nem bolygatott előítéletek és vádaskodások a két nemzet között. - Az észtek túl sokáig éltek az orosz uralom alatt. Ugyanolyan lusták és rendetlenek mint az oroszok - állítják a svédek. És hozzáteszik: - Nem csoda, hogy az Estonia kapui nem bírták ki a megterhelést. Ennek oka valószínűleg a régi szovjet lezserségben keresendő. Tallin a következőképpen védekezik a vádak ellen: - Ez tipikus svéd arrogancia. Mindig is a legintelligensebbeknek és a legjobbaknak tartották magukat. Ráadásul egy héttel a katasztrófa után a Norström and Tullin hajózási vállalat bejelentette, nem vesz részt a Tallin és Stockholm közti utasforgalom lebonyolításában. Észtország ezzel elszigetelődött - mindenki, aki a svéd fővárosba szeretne utazni, ezt csak kerülőúton. Helsinkin keresztül teheti meg. (Denník) Ok nyertek a i/BSÉrnBp -ban Tegnap közjegyző jelenlétében Miklósi Péter, a Vasárnap vezető szerkesztője sorsolta ki a BÖNGÉSZŐ című verseny győzteseit. Ezer koronát nyert: Gál Lajosné, Tornaija, Šafárikova 37. ötszáz koronát küldünk: Morvay Ilonának Vágsellyére, Horná č. 14. és Jurcsák Bélának Kistárkányba 272 (Tőketerebesi járás). A BÖNGÉSZŐ helyes megfejtése: Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom. A nyerteseknek gratulálunk, a pénzt postafordultával küldjük. KÖZLEMÉNY ]| A Csemadok Lévai Területi Választmánya 1994. október 23-án (vasárnap) 14.00 órakor a palásti művelődési házban járási dal- és táncünnepélyt rendez. A műsorban fellépnek a kétyi, nagyölvedi, tesmagi éneklőcsoportok, a százdi citerazenekar, az ipolyszakállosi és palásti folklórcsoportok, a nagyölvedi gyermektáncegyüttes és a vámosladányi Tormás táncegyüttes. K-l 49 -ór&zó" Ľuptákékkal igen, a kommunistákkal nem •ÚJSZÓ' 1994. OKTÓBER 19. (Folytatás az 1. oldalról) fordulója előtt azonban korainak tartom a spekulációkat. A DSZM-nek kell megtennie a következő lépéseket. hiszen ő nyerte meg a választásokat, őt terheli a kormányalakítás felelőssége. • A DBP egyes élenjáró politikusai azt a nézetet vallják, hogy a DSZM-et csupán belülről, tehát a kormányból lehet hatásosan ellenőrizni. Miként vélekedik erről? - Elképzelhetetlennek tartok egy olyan kormányt, amelyből hiányozna a győztes DSZM. Az országnak kormányra van szüksége. Ennek érdekében valamennyi parlamenti párttal, így a DSZM-mel is hajlandóak vagyunk tárgyalni. Ezt a kihívást azonban a DSZM-nek kell vállalnia. Neki kell megteremteni a feltételeket a többségi támogatású kormány megalakításához. 0 A nyilvánosság azonban kíváncsi arra, hogy a DBP mit vár el a DSZM-től, s a győztes párt mely feltételeit tartaná elfogadhatatlannak? - Országos tanácsunk szigorúan megszabta, mely általános politikai feltételekhez tartsuk magunkat. A kormányprogram kérdéséig még nem jutottunk el. A legtöbben azonban megfeledkeznek arról, hogy a DBP egy választási koalíció része. Közös frakciónkban a DBP-nek 13, a Szlovákiai Szociáldemokrata Pártnak és a Szlovákiai Zöldek Pártjának 2-2, a Mezőgazdászok Mozgalmának pedig egy parlamenti képviselője van. A koalícióval kapcsolatos kérdések megválaszolása a többiek álláspontjától is függ. • Az országos tanács megvitatta azt az egyezménytervezetet is, amely a Közős Választás koalíció tagjai közti együttműködés mechanizmusát határozná meg, amennyiben valamennyien részt vennének a kormány munkájában. Együttműködnének abban az esetben is, ha csak a DBP lépne be a kormányba? - Egyezségünk egy fejezete a kormánykoalícióban való együttműködést szabályozná. Ha bekövetkezne az ön által említeti lehetőség, másféle módon működnénk együtt. Közös választási programunk van, és választóink előtt teljesítésére köteleztük magunkat. • Mi a véleménye a baloldali erők egyesítéséről? Reálisnak tartja a közeljövőben ? - A Szlovákiai Szociáldemokrata Párttal szorosan együttműködünk. Lehetségesnek tartjuk az együttműködést a Munkásszövetség realisztikus elképzeléseket valló részével is. Szlovákia Kommunista Pártjáról annyit: nehéz elképzelni az együttműködést egy olyan politikai erővel, amely válogatás nélkül felvette soraiba az általunk 1989 decemberében elküldötteket. Nehéz együttműködni olyan párttal, melynek választási programja a múltbéli jobb életre épül. Ennek semmi köze a DBP programjához. • Milyennek látja a magyar pártok kormányzásban való részvételének lehetőségét? - Mi olyan kormánykoalíció felállításának lehetőségeit vettük sorra, amely stabil többséget biztosít a parlamentben. Egy DBP-KDM-DÚMagyar Koalíció alkotta kormány a Munkásszövetség csendes támogatásával csupán elméleti lehetőség, nem hiszem, hogy hosszabb ideig kormányozhatna. 0A magyar pártok miatt ? - Többek között azért, mert a Magyar Koalíció programja összeegyeztethetetlen a miénkkel, s a parlamenti matematika könyörtelen. Ennek a koalíciónak csupán 80 szavazata lenne, a Munkásszövetség ráadásul csak kívülről támogatná. • A magyar választókat eléggé meglephette, hogy az előző parlamenti időszakból jól ismert magyar nemzetiségű képviselők nevét olyan helyeken olvashatták választási koalíciójuk közös listáján, ahonnan nem juthattak be a parlamentbe. Milyen elgondolásból történhetett ez meg? - A jelölőlista a járási szervek javaslatára alakult ki. A választási eredmények megmutatták: ha általánosan jobb eredményt érünk el. Borza Erzsébet bejuthatott volna a parlamentbe. • Közelednek a helyhatósági választások. Meg tudná mondani, hogy a DBP hány magyar nemzetiségű polgármesterjelöltet állított? - Erről nincsenek pontos információim, de tudom, hogy többen vannak. • A DBP helyi csoportjai tudomásom szerint a DSZM-mel és a Munkásszövetséggel is állítottak közös jelölteket. Mivel magyarázza ezt? - Nézze, miután a magyar pártok úgy döntöttek, hogy kizárólag nacionalista alapon működnek együtt, s az egyes dél-szlovákiai járásokban született választási eredmények alapján, nem lehet csodálkozni azon, hogy ilyen koalíciók jönnek létre. HORVÁTH GABRIELLA Zsebbenézo avagy: honatyának jól megy dolga... Ha a kedves olvasók közül bárki megkérdezné tőlem, hogy mennyit keresek az Uj Szóban, azt felelném: semmi köze hozzá. Mert ez magánügy, még - hadd éljek azzal, amire mindenki hivatkozni szokott - a nyugati demokrácia íratlan szabályai szerint is. Ugyanezek az íratlan játékszabályok teszik nemcsak hogy lehetővé, hanem szinte kötelezővé nyilvánosságra hozni, hogy mennyivel honorálják pl. Nagy-Britanniában az uralkodót, a honatyákról már nem is beszélve. Mert az már nem magánügy, hiszen közjogi méltóságokról és személyekről van szó. Azért bocsátottam ezt előre, nehogy valaki azt gondolja, ízléstelenül a más zsebébe ütöm az orromat. A parlamenti képviselők fizetését és juttatásait a 120/93 számú törvény szabályozza. Emlékezhetünk, milyen nagy társadalmi visszhangja volt a múlt év tavaszán annak, hogy a honatyák jelentős mértékű emelést szavaztak meg maguknak. Nem volt nehéz kiszámítani, hogy a „sima" képviselő az alapbérrel és a pótlékokkal együtt havonta jócskán többet vág zsebre húszezer koronánál, s akkor még nem szóltunk a bizottsági elnökökről, alelnökökről stb. Ugyanakkor szavazták meg maguknak azt is, hogy a képviselők, mandátumuk lejártával, öthavi bérüket kapják kézhez. Mit jelent ez most, az idő előtti választások után? Az új parlament új honatyáinak október elsejétől jár a képviselői fizetés. De mi van azokkal, akiket újraválasztottak? Szavahihetőnek tartott jogászismerősöm szerint az említett törvény nem szabályozza egyértelműen az ő esetüket, s nagyon valószínű, hogy ők is megkapják az említett öthavi „végkielégítést". Hacsak nem monáanak le róla önként gondolom én, a laikus. Gondolom, bár magam sem hiszem, mert okultam a tavaly márciusi és áprilisi tapasztalatokból, amikor oly sokat emlegettük a szenteket meg a képviselőket a maguk felé hajló kezükkel. Egyébként ha az újraválasztottak is megkapják az említett pénzt, az hozzávetőleges becslések szerint 4,5 millió korona kiadást jelent majd. Most vegyem populistára a dolgot és hecceljem azzal az olvasót, hogy mindez a mi zsebünkre megy, ráadásul az ország pocsék gazdasági helyzetben van, meg emlékeztessek arra, hogy a családok fele már úgyis a létminimum alatt él? Ezt úgyis tuája, érzi mindenki. Inkább ragaszkodjunk a tényekhez. Sok pénz annak jár, aki sok hasznot hajt. De annak a parlamentnek a munkájáról, amelynek helyébe most az újat választottuk - hetekkel ezelőtt, amikor divat volt azt értékelni - még a legelfogulatlanabb elemzők, politikai szemleírók sem állítottak ki fényes bizonyítványt. Magyarán: ha a pék elfuserálja a kenyeret, nemhogy prémiumot nem érdemel, hanem még a fizetését is csökkentik. Legalábbis így kellene legyen, maszekéknál, a piacgazdaságban. Persze, a parlament egyelőre állami (de még mennyire az!) vállalat... Ha már piszkálódom, tegyem hozzá: polgármesternek is érdemes lenni, ugyanis ők, tekintet nélkül arra, hogy a novemberi helyhatósági választások után megmaradnak-e tisztségükben, szintén felvehetik, „fájdalomdíjként" öthavi bérüket. Mondom, ez csak piszkálódás, mert a polgármester, az más tészta. Őt közvetlenül választja a lakosság, neki személyesen szavaznak bizalmat, szemben a honatyával, akit többnyire a pártja ültet a képviselői székbe. (Tudom, lehetett bekarikázni is.) Következésképpen legyek jóhiszemű, és mondjam azt, ha egy polgármestert a lakosság újraválaszt, akkor azért teszi, mert elégedett vele, jól végezte az elmúlt négy évben a munkáját, tehát megérdemel egy „kis" pluszpénzt. Ennek ellenére piszkálják a csőrömet a csak úgy röpködő tíz-, húsz- meg százezrek és milliók. Mert valahol mégis az lenne igazságos, ha a pékek meg az újságírók szintén megbízatási időszakban sütnének, írnának. És ha jól csinálják, dőljön hozzájuk is a pénz. De csak akkor! Ennyi különbség azért mindig lesz a pék, az újságíró, meg egy képviselő között. MALINÁK ISTVÁN AHOGY ÉN LÁTOM Tabu - öt év után Sok minden hátborzongató történt Szlovákiában 1989 novembere óta, azt azonban senki sem állíthatja, hogy a sajtószabadság visszaállítása óta eltelt öt év alatt bármelyik kormány, vagy hatóság eredményesen megpróbálkozott volna a cenzúra intézményes újraélesztésével. Ami, persze nem jelenti azt, hogy nem tettek rá kísérletet. Volt egy időszak, amikor némelyek újságpapírkiutalási rendszert vezettek volna be a szabad sajtó legnagyobb dicsőségére. De ez a módi nem tartott tovább három hétnél. Később a pornográfia elleni harc ürügyén próbálták korlátok közé szorítani a közvélemény-formálást. Ez sem sikerült. Ügy 1992 őszén már a terjesztőhálózat kézbentartásában rejlő lehetőségeket igyekezett kiaknázni az éppen hivatalben levő kormány. És így tovább... Mindhiába. Egészen mostanáig joggal állíthattuk, hogy 1989. november 17-ének talán legérintetlenebb, legkevésbé leépült vívmánya az volt, hogy ha a hírszerkesztő vagy a kommentátor igazán akarta, írása megjelenését hivatalos intézkedés nem akadályozta, és - úgy tűnik - a legközelebbi időszakban sem változik meg e téren a helyzet. A vélemény vagy az egyik, vagy egy másik lapban nyomdafestéket láthatott. Október 1-je óta mégis megváltoztak a sajtóviszonyok. A cenzúrának egy olyan válfaja kezdett hatni, amely veszélyesebb a véleménynyilvánítási szabadság megnyirbálásának minden más formájánál. Az öncezúrára gondolok. Ami főképp azóta tapasztalható, hogy Ján Ľupták nyilvánosságra hozta a maga 12 pontját. Az teljesen érthető, hogy a parlamentbe bejutott politikai pártok kormányalakítással próbálkozó vezetői nem minősítik a munkásszövetség pontokba foglalt törekvéseit. Aki tárgyalni akar és nem óhajtja eleve megsérteni tárgyalópartnerét, az legyen óvatos. Ne rúgja fel az asztalt. Főképp, ha olyan parttnerrel ül le tárgyalni, aki szeret megsértődni. Amilyen sok hír jelenik meg mostanában Ján Luptákról és pártjáról, olyan kevés elemzés, elmélyült kommentár, oknyomozó írás foglalkozik ezzel a tájainkon váratlanul felbukkant jelenséggel. A publicisták vagy nem tudnak, vagy nem is akarnak „hozzányúlni". Már olyat is hallottam nagymenő politikai hírmagyarázótól, hogy „most célszerűbb, ha a munkásszövetség jellemzésével, elemzésével, minősítésével nem bőszítjük fel Ján Luptákot és általában a munkásosztályt." Olyan tollforgató mondta ezt, aki az elmúlt öt év alatt számtalan remekbe szabott publicisztikát közölt olyan időszerű témákról, mint például: a bolsevizmus tartalékainak kimerülése; a modernizáció jelentősége; a modern szociáldemokrácia kilátásai; a privatizálás jelentősége a fordulat óta stb. E szemlélet látszólag a kormányalakításra készülő politikusok munkájának megkönnyítését, a viszonyok stabilizálását szolgálja. A valóságban itt és most - az öncenzúra legvisszataszítóbb, mert álcázott formájáról van szó. Ján Ľupták Munkásszövetsége ma még valóban csak annyiban tudja akár a Mečiar által uralt kormányban, akár a legjobban értelmezett széles koalícióban befolyásolni az eseményeket, amekkora súlyt a parlament képvisel. Ma még nincs ideológiája, és ha van is, ezt az ideológiát legfeljebb a 19. század közepi munkásmozgalom eszmeisége fölöttébb híg párlatának tekinthetjük. Össze sem hasonlítható a századfordulói szociáldemokráciával, de még Lenin bolsevik szervezetével sem. Ugyanis mind az egyik, mind a másik mögött nem jelentéktelen intellektuális potenciál is volt. Ľupták szervezete viszont legfeljebb csak lázadásra lenne képes. Ami ugyan nem egészen veszélytelen, ez a lehetőség azonban remélhetőleg még nincs napirenden. Az igazi veszélyt majd az jelentheti, ha Ľupták szervezetét, a könnyen befolyásolható, anyagilag leépült tömeget majd valamelyik tekintélyuralomra törő párt megpróbálja mindenestül a hatása alá vonni. Vagy ha akad ideológus (és miért ne akadna), aki majd szívesen megsúgja azt is a pártvezérnek, hogy - mi a teendő. Vajon mit szól mindehhez a Demokratikus Baloldal Pártjának politológiailag kiválóan képzett vezetése? Ez azonban a politikusokra tartozik. Más dolog, ami ránk, újságírókra vonatkozik. Az elmúlt öt év alatt, mitagadás, soha nem gondoltam volna, hogy nem az intézményes cenzúrától, hanem az öncenzúrától kell féltenünk a sajtószabadságot. TÓTH MIHÁLY