Új Szó, 1994. október (47. évfolyam, 227-252. szám)

1994-10-18 / 241. szám, kedd

4 SZÜLŐFÖLD ÚJSZÓ 1994. OKTÓBER 18. A Bódva völgyének lehetőségei A határ menti együttműködés jövőjéről A Bódva völgye és a Csere hát, azaz Torna és Szepsi vidéke évszázadokon át szerves gazdasági egységet képezve fejlődött. Az 1920han megvont államhatár ezt az összetartozó területet szelte ketté, nehezítve, később teljesen ellehetetlenítve a határ innenső és túlsó oldalán lévő települések gazdasági lélegzését. Az 50-es évek óta ugyanis az államhatár szinte átjárhatatlanná vált, a régió egyik, addig működő határátkelőhelyét - a Buzita és Kány közöttit - pedig bezárták. Csak a Bódvavendégi - Tornanádaska átkelőt hagyták meg. A kommunizmus évtizedei alatt bizonyos mértékben kapcsolatban maradtak ugyan egymással a határ menti területek, ezek a kapcsolatok azonban nem voltak sem koncepciózusok, sem gazdasági megfontolásból eredőek. 1989 után úgy tűnt, változhat a helyzet ezen a téren is. Bár a közös akarat nem hiányzik, főként adminisztratív akadályoztatás miatt mégsem sikerült jelentős előrelépést tenni az utóbbi négy évben sem. Simonyi Legenda és valóság Simonyiban, a Rima folyó partjától alig egy kőhajításnyira ált az a régi épület, amelyet a környékbeliek egyszerűen csak kastélynak neveznek. Pedig nem is kastély, hanem kúria, amelynek eredete után eddig még nem nyomoztam. Hallottam viszont egy régi történetet, amely szerint a házfalai között éjszakázott egyszer maga Mátyás király is. A legenáa szerint, amikor a török elfoglalta a szomszédos Serke várát, a magyarok királya Sajógömörből azonnal a Rima völgyébe sietett, hogy a serege élén megküzdjön az ellenséggel A csata kimeneteléről nem szól a legenda, az sem bizonyítható, hogy valóban járt ott a király. A kúria azonban létezik és impozáns méreteivel, a maga jellegzetességeivel dísze lehetne a községnek, ha... Úgy húsz évvel ezelőtt a maga módján korszerűsítették az épületet. A falu felé néző homlokzatán egy kivételével kicseréltek minden ablakot, az udvarát és környékét kitakarították, a kúriába beköltözött az iskola napközi otthona. Amikor a gyerekek elhagyták az épületet, a falak enyészetnek indultak, az udvart felverte az embermagasságú dudva és gaz. Őszbe fordult már az idő, amikor kilencvenkettőben az egyik helyi vállalkozó, nevezetesen Ruszó-Bón László szobafestő megvette a kastélyt, de csak az épület felét, mert a másik a községi hivatal tulajdonát képezte és képezi. - Nappali bárt akartam nyimi kezdte a vállalkozó - Azt javasolták, vegyem meg a kastélyt, ha rendbe teszem, többet nyerek vele, mint a kocsma épületével. Azon a nyáron Görögországban jártam, ott láttam hasonló épületekben presszókat, éttermeket műköátetni, tetszett az ötlet. Közel ötven teherautónyi szemetet takarítottunk el a kúria portájáról. A munkálatok gyorsan folytak, az épületet gyakorlatilag három-négy hét alatt rendbe tették a kőművesek Már az árut hordtam a pulttal, asztalokkal berendezett épületbe, amikor a Műemlékvédelmi Hivatal leállíttatta a munkát. Az. történt, hogy a homlokzaton kicseréltettem azt az ablakot, amelyet az előző rekonstrukció során elfelejtettek. A hivatal megfenyegetett, hogy 50 ezertől egymillió koronáig büntethet, amennyiben nem állítom vissza a kúria eredeti jellegét. Erre tizenöt év haladékot kaptam. Az épület most - egy oldalról - a tervek szerint néz ki. A forgalom kicsi, a kölcsönöket törlesztenem kell. A kúria másik felét is meg szerettem volna venni, de ezek után nem tudom, hogy mitévő legyek. Az épület felújított, vakítóan fehér fala már távolról felhívja magára a figyelmet. A többi siralmas látványt nyújt. A málladozó vakolat, a pókhálós ablakok még a néhány évvel ezelőtti állapotra emlékeztetnek. Emlékeztetnek? Úgy érzem, nem ez a legmegfelelőbb szó. Mert ha az illetékesek közül valaki visszaemlékezne arra, milyen volt korábban és milyen most a kúria, elgondolkozna a kompromisszumos megoldáson és azon, hogyan lehetne megmenteni az (egész) épületet. Természetesen úgy, hogy megmaradjon eredeti jellege. Szerintem semmiképpen nem az a megoldás, amit Simonyiban tapasztaltam. A vállalkozó tulajdonképpen néhány szóban közölt információn kívül egyebet nem kapott. ÍOOOrásban semmit. Csoda, ha most nem tudja, hogy mit tegyen? Ezzel nem azt akarom mondani, hogy adjunk el minden várat, kastélyt és kúriát a vállalkozóknak, hogy nyugati mintára szállodákat, éttermeket, bárokat létesítsenek bennük. Bár nem biztos, hogy ez rossz megoldás lenne. Természetesen szakmai tanácsadás és kevesebb bürokraükus eljárás mellett. Mert sehogy sem értem, hogy azokra az omladozó falú kúriákra, amelyeket eddig nem vett meg és nem is vett bérbe senki, nem figyelnek fel a hivatalok. Petiig sajnos, található belőlük jónéhány Gömörben, sőt a Simonyival szomszédos falvakban is. FARKAS OTTÓ Két évvel ezelőtt, 1992 decemberében tartották az első nagyobb szabású határ menti találkozót Tornanádaskán, melyen a szlovákiai Szepsi és Torna, valamint a magyarországi Bódvaszilas és Hídvégardó térségének polgármesterei, képviselői, valamint az állami hivatalok és a település-szövetségek tisztségviselői voltak jelen, összesen 24-en. A részvevők állásfoglalást és szándéknyilatkozatot fogalmaztak, pontokba foglalva a határ menti kapcsolatok sokoldalú fejlesztésének lehetőségeit. Leszögezték például, hogy a jövőben közös egyházi, politikai. Bodrogszögben, a Felső-Bodrogköz északnyugati csücskében meghúzódó településen általában a víz az úr. Pontosabban: az volt amíg el nem készült a községet kettészelő gáttöltés. A gát és a Bodrog közötti utcából már csak néhány ház maradt. A többit lebontották, illetve elmosta a folyó. Nem kímélte a víz a Bodrogköz egyik legrégibb templomát sem. Hogy miként tudott évszázadokon át megmaradni a folyó bal partján, a medertől mindössze húszegynéhány lépésnyire épített egyházi objektum, hogyan tudott ellenállni a folyó szabályozásáig gyakori árvizeknek, az rejtély. Mert igaz ugyan, hogy a kőfal majdnem egy méter vastag, ám az is tény, hogy a megvadult folyó rendszerint nem hagyott követ kövön a sodrásvonal közelében. A mai Szlovákia legalacsonyabban fekvő községének temploma, amely a XIII. század végén épülheMegyercs a Csallóköz keleti csücskében, Komáromtól mintegy tizennégy kilométer távolságra fekszik. A csaknem ezerkétszáz lakost számláló községet a fontosabb útvonalak elkerülik, ami a falufejlesztés szempontjából talán hátrányt jelent, azonban a környezetvédelem és a lakosok békés egymás mellett élése szempontjából inkább pozitívumnak számít. Ez utóbbit felismerve költöznek ide egyre töbGazdára vár a Schön-kúria kulturális rendezvényeket, baráti találkozókat tartanának, de ami legalább ennyire fontos: fel kívánják lendíteni a határ menti kereskedelmet, gazdasági együttműködést és az idegenforgalmat is. Megállapították viszont, hogy ennek legfontosabb akadálya a Bódvavendégi-Tomanádaska határátkelőhely. Pontosabban az, hogy ez az átkelőhely nem nemzetközi, a teherforgalom nem engedélyezett rajta és nem tart állandóan nyitva. Az akkori találkozó résztvevői a kapcsolatok jövőbeni koordinálásával szlovákiai oldalról Bartók Lászlót, Torna, valamint Zachatett, majdnem a XX. századig állta az elemi csapásokat. Bizonyára többször megrongálta, elárasztotta az árvíz, talajvíz, ám a lakosság mindig rendbe tette.Később azonban elben, menekülve a városi forgatagból az otthonosabb és egészségesebb vidékre. - Ma még aránylag olcsón hozzájuthatnak községünkben az ingatlanokhoz - állítja Leli Imre polgármester -, mivel vezetékes gázzal egyelőre nem dicsekedhetünk. De remélhetőleg ez az állapot már nem fog sokáig tartani, hiszen megkaptuk a gázművek enge(A szerzőfelvétele) riás Istvánt, Szepsi polgármesterét, illetve dr. Obsuth Györgyöt és Mária Timkovát bízták meg. Idén szeptemberben újra regionális találkozót tartottak, ismét a tornanádaskai Hadik-kastélyban. A résztvevők sajnálattal állapították meg: az, amit két évvel ezelőtt az együttműködés legfőbb akadályának tartottak, vagyis a határátkelő kérdése azóta sem oldódott meg. Bartók László tornai polgármester, illetve Matusz Tamás, a magyarországi Hídvégardó polgármestere beszámoltak azokról a lépésekről, melyeket e határátkelő ügyében Szlovákiában, illetve Magyarországon tettek. E beszámolókból kiderült, hogy az átkelőhely átminősítésének akadálya a szlovák hivatalos szervek elutasító magatartása volt. A célok között szerepelt és szerepel az is, hogy Torna és Tornanádaska között, ilieve Tornanádaskáról Miskolc felé újraindítsák a vasúti forgalmat. Egyelőre csupán személyforgalomra mernek gondolni, és ez sem lesz könnyű. Bár a MÁV tisztségviselője Tornanádaskán elmondta: a magyar pályaszakasz olyan állapotban van, hogy megfelel a követelményeknek, ez a szlovák oldalról nem mondható el. Ezt a Szlovák Államvasutak képviselője is megerősítette és elárulta: a Tornáról a Bódvavendégi átkelőig hanyagolták, és 1907-ben már annyira megroggyant, falai annyira megrepedeztek, hogy a katolikus egyház bezárta. A helyi katolikus lakosság azóta más községek templodélyét a vezetékhálózat lefektetésére. A nemrégiben kézhez kapott engedély azonban azt is tartalmazza, hogy a hálózat telepítésének költségeit a községnek kell állnia - beleértve annak a másfél kilométer hosszú magasnyomású vezetéknek a lefektetését is, amelyen a falu határába érkezik a gáz. Továbbá egy nyomáscsökkentő állomási is a községi költségvetésből kell felépítenünk. - Gondolja, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben képes lesz a község a gázvezeték-hálózat finanszírozására ? - Ha csupán önerőből építenénk a hálózatot, akkor bizonyára elhúzódnának a munkálatok. Abban bízunk, hogy a Környezetvédelmi Minisztériumtól kapunk némi támogatást, csakúgy, mint ahogyan a községünkhöz tartozó violíni vízvezetékhálózat telepítéséhez is kaptunk. - A het\>enes és nyolcvanas évek központosítási terveinek értelmében Megyercs a visszafejlesztésre ítéltetett községekhez tartozott. Ha jól tudom, az elmúlt időszakban építkezési engedélyeket sem nagyon osztogattak a faluban. - Az elmúlt rendszer területfejlesztési politikája bizony meglehetősen hátrányosan érintette községünket. Többek között ezért nem vezették be a gázt, és nem kaptak az igénylők építési engedélyt. Üj házak csal: közvetlenül az 1965-ös árvíz után épülhettek. De vezető vasút felújítására mintegy kétmillió szlovák koronára lenne szükség. Ez tulajdonképpen nem nagy összeg, de a szlovák vasutaknak ez sem áll rendelkezésére. A tornanádaskai találkozón részt vett Jesper Andersen is, a Phare program magyarországi koordinátora, aki elmondta: terveik szerint a Phare az 1995-ös évben módot kíván találni arra, hogy támogassa a magyar-szlovák határátkelőhelyek megnyitását vagy korszerűsítését. Ennek azonban feltétele, hogy mindkét oldalon meglegyen a jószándék és az akarat az együttműködésre. Feltétel az is, hogy mindkét országban stabil politikai viszonyok uralkodjanak, hogy demokrácia legyen és az, hogy a határátkelőhely megnyitása ne a végcélt, hanem a gazdasági együttműködés első lépését jelentse. Ezen a találkozón a szlovákiai résztvevők elmondták: nálunk nagy a választások előtti bizonytalanság. Azóta a választások után vagyunk. Reméljük, Andersen úr feltételei maradéktalanul teljesülnek! Nem csak azért, hogy a Phare támogatását megkapjuk. Egyébként a határ menti együttműködés nem csupán a Bódva völgyében létkérdés. KLINKO RÓBERT maiba jár. Főleg a bodrogszerdahelyibe. A néhány száz lakosú település katolikusai már-már lemondtak a templom felújításának gondolatáról, amikor 1988-ban Ján Chovanec, a Tőketerebesi Járási Múzeum szakembere felfigyelt az elhagyott, düledező épületre. A muzeológus néhány próbaásatás alapján úgy látta, érdemes lenne behatóbban is foglalkozni a templom múltjával. Most hozzákezdett a néhány évvel ezelőtt végzett próbaásatás folytatásához, az adatok gyűjtéséhez. Szerinte műemlékké kellene, nyilvánítani az objektumot, és vagy megóvni a mostani állagot, vagy felújítani az alapokat és a falakat. Részt vállal a templom történetének feltárásában a Királyhelmeci Honismereti Múzeum is. Bogoly János igazgató azt állítja, a régi levéltárak dokumentumai között biztosan van néhány további értékes adat a templomról, valamint az egykori Bodrogszögről,,. GAZDAG JÓZSEF nem épülhetett azóta még egy rendelőintézet sem, a kultúrházról nem is beszélve. Ha valamilyen okból kifolyólag nem kaptunk volna engedélyt a gázvezeték-hálózat lefektetésére, akkor egy olyan épületkomplexum építésébe fogtunk volna, amely otthont adott volna az orvosi rendelőnek, a postának és a kultúrának is. A komplexum építése így egy későbbi időpontra tevődik át. A körzeti orvos jelenleg csak heti egy alkalommal rendel, a községi hivatal egyik helyiségében. - Mekkora a lakosok vállalkozókedve? Egyáltalán, milyenek a munkalehetőségek? - Községünkben csupán az állami gazdaság és a szövetkezet biztosít némi munkát az embereknek. Akik dolgoznak, naponta utaznak Komáromba vagy pedig Gadócra. Ami a vállalkozásokat illeti, sajnos nagyon kevesen váltották ki a vállalkozói engedélyüket. Sőt, az engedéllyel rendelkezők is csak másodállásban vállalkoznak. Hogy mi lehet ennek az oka? Talán a fizetőképes kereslet hiánya és persze a nem éppen vállalkozópárti gazdaságpolitika. Pedig a község tulajdonában levő egykori Schön-kúriát is szívesen bérbe adnánk vagy eladnánk egy vállalkozónak, aki hasznosítani tudná az épületet. Vendéglátásra a temető szomszédsága miatt talán nem alkalmas, de gyártásra vagy valamely szolgáltatásra minden bizonnyal igen. KOSÁR DEZSŐ Műemlék az árterületen Ha kiöntött a Bodrog, víz vette körül az ősi templomot (A szerzőfelvétele) M egye res Orvosért a szomszédba