Új Szó, 1994. október (47. évfolyam, 227-252. szám)

1994-10-17 / 240. szám, hétfő

1994. OKTÓBER 17. ÚJSZÓ KALEIDOSZKÓP 5 az utasítására íródott az osztály megszüntetését közlőháromosoros értesítés. Kiderült, hogy a tanügyi hivatal vezetőjének az utasítására, aki ezt vállalta is, újra gazdasági okokra hivatkozva. Előzőleg kinyomoztam, hogy a helyi községháza volt a lédeci - eredetileg magyar nyelvű- kisiskola alapítója, és az sosem lett megszüntetve, kivonva az iskolahálózatból. Nem tudták semmiféle okmánnyal bizonyítani, hogy ez a magyar kisiskola egybe lett volna vonva a szlovák oktatási nyelvűvel, így tehát nem egy, hanem két szubjektumról van szó. Igaz, hogy az idő folyamán egyetlen összevont osztályra zsugorodott és gyakorlatilag egybefolyt a szlovák kisiskolával, de ez jogilag nem jelent semmit. Megkérdeztem, miért csak az utolsó pillanatban, augusztus 30-án szerezhettek tudomást a döntésről az érintettek, Zuberec úr ezt azzal magyarázta, hogy vártak, hátha időközben még akad további tanuló, mert szinte sosem tudható, szeptemberig hány gyerek lesz', Mivel a beOktóberi tanévnyitó Lédecen folytathatja működését a magyar osztály Mint már arról lapunkban írtunk, Udecen augusztus 30-án, közvetlenül a tanévkezdet előtt mindössze egy cédulára írt háromsoros szövegben értesítették a szülőket arról, hogy szeptember l-jétől a nyitrai tanügyi hivatal döntése alapján megszűnik a magyar oktatási nyelvű osztály, és a tanulók a gímesi alapiskolában folytatják tanulmányaikat. Szerencsére a lédeciek nem hagyták annyiban a dolgot. Mészáros Lajos ügyvédhez fordultak segítségért, és az ő közbenjárásával sikerült elérniük a jogtalan döntés megváltoztatását. A magyar tannyelvű kisiskolák anyagi okokra való hivatkozással történő csöndes likvidálására precedens lehetett volna a lédeci osztály megszüntetése. A lédeci ügy azonban egészen más perecedenst teremtett: példát arra, hogy a helybeliek összefogása, kitartása, a magyar iskolához való szívós ragaszkodása és egy alapos tudású jogász fáradságot nem ismerő kiállása, okos, körültekintő érvelése csodákat művelhet, meghátrálásra kényszerítheti a magyar nyelvű oktatás kiszorításán buzgólkodókat. Ismerni jogainkat, tudni élni velük és megvédeni őket - erre ragyogó példa Lédec. Az eset ismertetésére Mészáros Lajos ügyvédet kértük meg. Szeptember 4-én keresték fel a lédeci szülők, hogy tanácsot kéljenek tőle. Elmondták, úgy döntöttek, sztrájkolni fognak, mégpedig olyan formában, hogy a gyerekeket nem küldik iskolába. Nem tartottam helyesnek, hogy a gyerekeket eszközként használják fel az ügyben, annál is inkább, mivel még nem merítettek ki minden törvényes lehetőséget. A lédeci iskola igazgatónőjének aláírásával ellátott háromsoros értesítés, amelyet a szülők augusztus 30-án kaptak kézhez, nem államigazgatási döntés. A kérdés az, vajon 5 gyerek esetében működtethető-e egy kisiskola. Áttanulmányoztam az idevágó törvényeket, melyekből kitűnt, hogy 12 gyermek esetében lehet kisiskolát alapítani, ám egyetlen olyan rendelkezést sem találtam, amely előírná az iskola megszüntetését, amennyiben a tanulók létszáma 12 alá csökken. Igyekeztem feltérképezni a kisiskolák helyzetét a tanulók létszámát illetően. Az ügyvéd megtudta, hogy 2-3 gyerekkel is működnek szlovák oktatási nyelvű kisiskolák. Még szeptember 4-én megírta a szülőkkel a fellebbezést, és kérte, hogy a helyi önkormányzat is írásban tiltakozzon a tanügyi hivatalnál és az oktatási minisztériumnál. - Miután ez megtörtént, elmentem az oktatási minisztériumba, ott azonban azt mondták, az ügy nem rájuk tartozik - mivel nem egy iskola, „csak" egy osztály megszüntetéséről van szó - hanem a nyitrai járási tanügyi hivatalra. Nyitrán Sokol úr, az iskolaszék vezetője, aki mellesleg a DSZM képviselője, nyomban fogadott, és elmondta, gazdasági okok akadályozzák a lédeci magyar osztály működtetését, ám amennyiben azt a minisztérium támogatja és találunk megfelelő gazdasági megoldást, az osztály megmaradhat. Sokol úr azt is közölte, hogy már az előző évben is felmerültek hasonló akadályok, de miután beszélt az ügyről Bauer Edit képviselővel, a saját felelősségére engedélyezte az osztály fenntartását. - Előadtam, hogy a lédeci tanítónő, Jókai Mária nyugdíjaztatása nem jelenthet akadályt, ő ugyanis ingyen lujjlandó vállalni a tanítást addig, amíg találnak megfelelő tanerőt. A lédeci községháza és a Márai Alapítvány is hajlandó anyagi támogatást adni, amíg az ügy nem rendeződik A köztársasági elnök által összehívott kerekasztal-beszélgetésen, amelyen A. Nagy Lászlónak, az MPP elnökének a társaságában Mészáros Lajos is részt vett, az ügyvéd felhozta a lédeci kisiskola ügyét. Michal Kováč azt javasolta, forduljanak ismét az oktatási minisztérium nemzetiségi osztályához, és beadvánnyal kérelmezzék a törvény szigorának enyhítését. Időközben az ügyvéd ismét járt az oktatásügyi minisztériumban, s mindezek eredményeként október 4-én tárgyalásra került sor Lédecen. A községházán tartott megbeszélésen jelen volt Július Eliáš, a minisztérium nemzetiségi osztályának vezetője, Ján Zuberec, az alap- és középiskolák osztályának vezetője, Jozef Sokol, a nyitrai iskolaszék vezetője és további három beosztottja, valamint Kovačíková asszony, a lédeci iskola igazgatónője, Fazekas József, Lédec polgármestere és helyettese, illetve az érintett szülők két képviselője és Mészáros Lajos. Elsősorban azt szerettem volna megtudni, kinek íratások februárban vannak, a minisztériumban már akkor tudták, hány gyerekre számíthatnak ez tehát nem lehetett a valódi ok Zuberec úr végül már nem is gazdasági, hanem nevelési szempontokra hivatkozott, mondván, miért akarnak rosszat a szülők a saját gyerekeiknek, hisz a kisiskolában a tanulók nem részesülhetnek komplex oktatásban; a gímesi iskolával ellentétben például nem tanítanak németet. A német nyelv harmadik osztályig nem kötelező, tehát ez az indoklás is sántít. Kiderült az is, hogy megvan az a 70 ezer korona, amely a pedagógus bérezésére szükséges, tehát nem létezik gazdasági akadály, hisz a fűtés, világítás, takarítás és minden egyéb adott abban a közös épületben, ahol a magyar osztály található. Tehát csak ki kell nyitni, és meg kell kezdeni a tanítást. Eliáš úr tapintatos irányításának köszönhetően a tárgyalás hangneme mindvégig korrekt volt, noha nem ilyennek indult, rögtön az elején ugyanis többen az osztály mellett kiállók szemére vetették, miért kellett akkora publicitást adni az ügynek, mire volt a sok futkosás, beadvány. Arra, hogy megszülessen a döntés - a lédeci magyar osztály ismét működhet. VOJTEK KATALIN Lurkók (Illusztráció: Méry Gábor) Strasbourg és az európai nagy család Félig álom, félig valóság Strasbourg az első látásra megragadja az. idegent - hát hogyne tetszene az örökkévalóságot megtestesítő híres katedrális, a Petite France kis utcáival, tipikus elzászi házaival, a parkok, sétányok, a csupa üveg Európa-torony, ahonnan belátni mindent - történelmet és jelent. Mégis bizonyos előítéletekkel utaztam Strasbourgba, talán mert a korábbi látogatástól mást vártam. Igazi „európaifővárost" - ha már annak nevezik -, ehelyett amolyan franciásan bürokratikus és németesen akkurátus, kissé álmos város fogadott, ahol este tíz felé szinte megáll az élet. A kereskedők a főtéren összecsomagolják turistacsalogató elzászi csecsebecséiket, távoznak a vacsorázók is a vendéglőkből, a boltosok bezáiják üzleteiket - a strasbourgiak lehúzzák a redőnyöket, és punktum. A tudatlan idegen hiába kopogtat pirkadatkor „európafővárosának" repülőterén, nyitásig kofferestül a parkolóban ácsoroghat. A szigorú benyomást keltő kis reptér a viszontlátáskor sem oszlatja el a korábbi, nem éppen kellemes emléket. Útlevelemet nyújtom a fináncnak. Á, Csehszlovákia - mondja. Újonc, vagy mi a csuda - csodálkozom. Magyarázom, honnan jöttem, győzködöm, nem kell vízum, mire bizalmatlanul keresgélni kezd valamit a falra ragasztott listáján. Aztán kérdőívet terjeszt elő: a biztonság kedvéért töltsem ki. Sorra előznek a franciák, németek, svájciak, az osztrák képviselő útitársak is, akik az útlevélkezelés előtt az „Európa Tanács képviselői" és a „ Turisták" feliratú ablakokhoz érve első és másodrendű európaiakról beszélnek. Természetesen tréfálkoznak. De szavaik hamar visszaköszönnek - míg az egyenruhás francia a bürokratikus kitöltősdi játékkal foglalkoztat egy ijedt arcú román kislánnyal együtt, egyre erősödik bennem a „másodrangú európai " kirekesztettségének érzése. Épp Strasbourgban, a nyugati, közép- és kelet-európai, balkáni, balti országokat azonos céllal egy szervezetbe tömörítő Európa Tanács székhelyén. Lám, az ET első bécsi csúcstalálkozóján született történet a „nagy családról" csak félig valóság. De félig álomnak tűnik, ha a mindennapi életben is saját bőrünkön tapasztaljuk, még mindig jókora nagy szakadék választja el a Nyugatot a Kelettől - a franciát a szlovákiaitól, a strasbourgit a pozsonyitól. Az illúziók azért nem oszlanak el teljesen: az Európa Palotában (a képen), be-bepillantva a parlamenti közgyűlés tanácskozótermébe, elmúlik a kirekesztettség érzése. Itt valóra válik az álom a „nagy családról", ha összeülnek 32 ország képviselői, és közös gondokkal foglalkoznak - tárgyalnak gazdaságról, környezetvédelemről, bioetikáról. ET-ajánlásokról és teljesítésükről, állammagatartásról, amely a politikán mérhető le. Szólnak az ember jogairól, a nemzetiségekről, kisebbségi magyarról. Jólesik hallani, amint nyugati képviselő aggódik sorsunk miatt, s kérdőre is vonja a parlamenti közgyűlés ülésén mondott beszéde után az egyéni jogok szilárd védelmezőjeként, a magyar autonómia határozott ellenzőjeként fellépő szlovák elnököt: - Nem gondolja, hogy ott, ahol többséget alkotnak a magyarok, autonómiát kellene adni nekik... Hiszen ő, a dél-tiroli tudja: - Nem árt senkinek a többségi nemzetnek sem... Az egyéni jogok iránti érdeklődés nem elég ahhoz, hogy kollektíván védelmezzük a kisebbség érdekeit és jogait. Van, aki kiáll a nemzetiségek kollektív jogainak védelme mellet. Még az Európa Tanácsban is, noha Viera Strážnická, a strasbourgi szervezet állandó szlovákiai missziójának nagykövete szerint a kollektív jogok bázisára épített kisebbségvédelem értelmezése itt is egyértelműen a háttérbe szorul. Ehhez a témához, mint ahogy az államfő szlovákiai helyzetelemzéséhez sem volt hozzáfűznivalójuk a magyar képviselőknek. Szlovák oldalról, mondjuk úgy, kevésbé jószándékú kollégák kaptak volna a magyaroktól várt „tolakodó kérdéseken". Ezúttal azonban mély hallgatásba burlcolództak... Miguel Angel Martinez, az ET parlamenti közgyűlésének spanyol szocialista párti elnöke röviddel Michal Kováč strasbourgi látogatása után Budapesten tárgyalt, s köszönettel fogadta, hogy a Horn-kormány elődjével ellentétben nem pártpolitikai célokra használja ki a kisebbségi kérdést. A strasbourgi hallgatás is talán előre megfontolt hallgatás volt - s, ugye, nem érdektelenség. Ilyen szempontból nyugati kollégáikkal szemben semmiféle kétségeket sem lehet támasztani. - Természetesen minket is foglalkoztat, mi történik Pozsonyban, hiszen szomszédok vagyunk erős szálak kötnek össze bennünket. Ezen túlmenően gazdasági érdekek fűznek Szlovákiához. Perszehogy nem mindegy, merre veszi politikai irányát - válaszolta érdeklődésemre az osztrákok szociáldemokrata képviselője, dr. Alfred Gusenbauer. A szlovákiai választási eredményekre, az „örökös visszatérő' győzelmére terelve a szót, Bécs álláspontjáról faggattam hosszasan, míg a politikai illendőség megkövetelte mondanivalója után mégiscsak bevallotta: Ausztria aggódik, nem örül Mečiar visszatérésének Strasbourgban az is bebizonyosodott, nem az osztrákok aggodalmaskodóak túlságosan, másoknak is vannak „bizonyos kétségeik". Még az olaszoknak is a „kampánytámogató" Forza Italia hazájában. Amolyan újságírói terefere során az A venire című lap munkatársai bevallották: őket ugyan úgy isten igazából nem érdekli a szlovákiai viszonyok alakulása, de furcsának találják, hogy a választók visszakérették a nem éppen jó hírben álló Mečiart. A hivatalos európai álláspontok érthető okok miatt - másak. Jóval visszafogottabbak, amit a szlovák elnök vezette küldöttség maga is tapasztalhatott az elzászi fővárosban. Eduard Kukán külügyminiszter nyilatkozata szerint a nyugati diplomaták nagyon finoman jelezték aggodalmukat, főleg az érdekelte őket, vajon a választások nyomán nem változik-e meg Szlovákia külpolitikai irányvonala. A leköszönő miniszter nyugtatgatta nyugati kollégáit. Meg kell vallani, a félelemoszlatás lehetőségét - úgy érzem - a köztársasági elnök nem használta fel teljes mértékben, noha erre nagyszerű alkalmat kínáltak (volna) az újságírók. Bár megtehette volna az államfő, nem tartott nemzetközi sajtóértekezletet. Ellentétben román kollégájával, akit annak rendje-módja szerint kivallattak az újságírók, képviselők egyaránt. Nem kis hatás nélkül: az ET döntése értelmében továbbra is havonta utaznak majd jelentéstevők Romániába. Michal Kováč kissé idillikusra sikeredett helyzetjelentése után egy újságírói-elnöki szóváltás minden területen teljesebb képet alkothatott volna Szlovákiáról, amelyről a politika körein kívül állók vajmi keveset tudnak. Legutóbbi strasbourgi tapasztalatom szerint olykor még azt sem, hol a csudában is van, és miféle emberek lakják. Perszehogy politikai féligazság marad a „nagy családról" szóló történet, ha magunk sem igyekszünk teljessé változtatni. Ha ilyen-olyan okok miatt még az álktmirányítók is valamiféle struccpolitikához folyamodnak, s inkább kikerülik az esetleg kellemetlennek mutatkozó helyzeteket. URBAN GABRIELLA Archív felvétel