Új Szó, 1994. október (47. évfolyam, 227-252. szám)

1994-10-17 / 240. szám, hétfő

6 KULTÚRA ÚJ SZÓ 1994. OKTÓBER 17. Megihlette a vasárnap Pár hónappal ezelőtt egy valamikori losonci városrészletet ábrázoló grafika előtt álldogáltam sokáig. Élvezve a város egykori hangulatát, fel sem merült bennem a gondolat, hogy csak a téma régi, a kép új. Barátaim nem sokkal később elárulták, hogy alkotója egy fiatal, az iskolát alig feledő hölgy, Petik Nóra. Az általam látott első képet azután nagyon sok követte. A losonci Vigadó termeiben és falain, a Bég bástyában és másutt. A különös hatású, elvontságot és realizmust együtt ábrázoló témák újra és újra hatnak. Néhány grafikája társaságában a losonci Lehár kávéházban ültünk le beszélgetni. Színe és visszája Embertársi leckék. A brit „Udvariassági Társaság" október 7-ére meghirdette az „udvariasság országos napját" annak érdekében, hogy - úgymond - az emberi érintkezés ismét meghonosodjék a brit társadalomban. A társaság ugyanis úgy véli, hogy az egymás iránt tanúsított udvariasság, szívélyesség és egyáltalán az emberi érintkezés hiánya a számítógépkorszak nagy vesztesége. Az udvariassági napon mindenkit arra bátorítottunk: gomolkr>zzék el azon, hogy az elgépiesedett világ átveszi az uralmat a családi és baráti kapcsolatok felett - áll a társaság közleményében. • •• Film és valóság. A francia szupersztár, Gérard Depardieu, aki gyakran játszik „keménylegényeket", most megízlelte, milyen a banditizmus a valóságban. Hongkongban forgatott egy gengszterfilmet, amikor hat fiatalember támadta meg. Kijelentették, hogy Hongkong egyik hírhedt „triad" gengszterbandájához tartoznak. Félbeszakították a forgatási, és azzal fenyegetőztek, hogy megakadályozzák a film készítését, amennyiben nem kapnak fejenként 2000 hongkongi dollárt (260 amerikai dollár). Miután tárgyaltak a producerekkel, visszatértek, hogy felvegyék a követelt összeget. Ekkor a rendőrség letartóztatta őket. • •• A Lauder cégnek szaga van. A Lauder család birtokolja a cseh Nova magánkézben levő televíziós társaság részvényeinek ellenőrző pakettjét - közölte a Týden című cseh hírmagazin első száma. A hírmagazin Estéé Lauder asszony ifjabb fiától, Rónáidtól szerezte értesülését. A Týden szerint Ronald Lauder irányítja a világszerte ismert kozmetikai cég összes, „nem illatos tevékenységét". Vladimír Železný, a fennállásának fél éve alatt a legnézettebb cseh csatornává vált Nova tévé vezérigazgatója a Týdennek elmondta, hogy szántszándékkal olyan tőkeerős partnert kerestek, aki addig még nem volt érdekelt más televíziós vállalkozásban. Egy Berlinből kapott tanácsra így kerültek kapcsolatba az apai ágról pozsonyi, anyai ágról magyar származású Estéé Lauder 1946ban alapított cégével, amelynek persze parfümériája is van Prága belvárosában. • •• Hajtalankodás. Az indonéz állami televízió a következő hónaptól kezdve nem mutat a képernyőn hosszú hajú muzsikusokat. Ha egy hosszú hajú vendég mégis szeretne megjelenni a képernyőn, haját hátul copfba kell összefognia. Az intézkedés oka az a megfontolás, hogy a fiatal nemzedéknek pozitív példát kell mutatni, s a hosszú haj különben sem tartozik az indonéz kultúrához. Az állami tévé hajthatatlan a hajviselettel kapcsolatban, de rajta kívül Indonéziában létezik még négy magánadó is, amelyre a szigorú tilalom egyelőre nem vonatkozik. • •• Nem fog rajta az idő. Elmúlt 710 éves a világ legszebb tinédzsere. Giulietta Capelletti kisasszonyról van szó, azaz Capulet Júliáról, ahogy Shakespeare révén megismerte a világ. Hála az irodalomtörténészeknek, már korábban ismertté vált, hogy Júlia valóban létezett. Egy krónikás - Da Porta - már a XVI. században közzétette két nemes szerető, Romeo és Júlia históriáját. Egy veronai levéltáros nemrégen a krónikák alapján kikutatta: Bartolomeo della Scala 1302 novemberétől 1304 áprilisáig tartó uralkodása idején nagy ünnepség volt a Capelletti-házban, és Júlia akkor már 18 éves volt, minthogy Szent Eufémia napján született. Vagyis 1824. szeptember 16-án. Veronában elhatározták, hogy ezentúl minden évben megünneplik a halhatatlan szerelmes születésnapját. • •• Szarajevói Romeo és Júlia. Két filmes egyórás dokumentumot forgatott az amerikai PBS közszolgálati televízió számára Admira Ismic 25 éves muzulmán lány és Bosko Brckic 24 éves szerb fiú szerelméről. 1984-ben ismerkedtek meg, s tavaly májusban egy szarajevói hídon vesztették életüket: agyonlőtték őket. Holttestük egy hétig hevert ott. A szerb katonai temetőben az ortodox szerb pap beszédében egyetlen szót sem szólt a lányról, akinek a koporsóját a fiú anyja azzal a szvetterrel takarta le, amelyet ő kötött Admirának. (k-s) Bemutatjuk Petik Nórát • Misztikumokkal telitett képeit nézve önkéntelenül is adódik a kérdés: mi motiválja? - A stílusom formálása már az iskolában elkezdődött. Úgy igazából csak most kezdtem érezni, tanulni, keresni az igazi saját énemet. Miután megtanultam rajzolni a reálisan fogható tárgyakat, fantáziámra, elképzeléseim kivitelezésére kezdtem összpontosítani. Egy fényképpel vetekedő képet készíteni számomra nem sokat jelent. A tökéletes tájképek, másolatok készítése nem az én hobbiin. Engem maga az élet motivál és minden, ami mozgásban van, Ezért van az, hogy képeim drámai lefolyású eseményekkel, misztikus elképzelésekkel és vágyakkal telítettek. • Pesszinásta? - Kicsit talán igen. Már az iskolában is felfigyeltek rá, hogy én nagyon nehezen tudok szép arcot rajzolni. Főleg mosollyal. Abba mindig bekerül valamilyen pesszimizmus. Kedvenc témáim a bohócok és a pantomim. A bohócok többnyire nagyon szomorú, összetört emberek. Igazából nem is tudnak bohóckodni, mert lelkük mélyén inkább sírnak. Bennük van az élet, a mozgás, amit bronz plakettába öntve érettségi munkámban is megpróbáltam feldolgozni. • Többször szóba került az iskola. Hol tanult rajzolni? - A körmöcbányai középiskolában, Klastová Mária festőművész kezei alatt. Szerencsémre a vésőkhöz kerültem, akiknek alapszükségletük a rajzolás. Harmadikosként az iskola javaslatára több grafikai tervet készítettem a harmaneci papírgyár részére. Nálunk is megjelent, s igen nagy sikert aratott az egyik levélpapírom - rajta egy kis egérkével. Mindenütt találkoztam vele, s bevallom, nagyon boldog voltam. További négy tervem exportra, elsősorban Németországba kerüli. Ez volt az első komoly motiváció, amikor „rajzos" jövőm s a kemény munka mellett döntöttem. • Ha jól tudom, a prágai képzőművészeti főiskolára is sikerrel felvételizett. - Kétszer felvételiztem. Először háromszáz jelentkező közül - legfiatalabbként - a legjobb hat közé kerültem. Egy évvel később már sikerrel próbálkoztam, egyedüliként felvettek. De akkor már két ország voltunk... A tények ismeretében az iskola igazgatója személyesen próbált meggyőzni arról, hogy ne adjam fel. Jólesett a bizalom, de csak a tandíj szemeszterenként ötezer dollárba került, az iskola meg hét éves! Nem tudtam vállalni. • A losonci AVANT-ban eltöltött közel két év alatt volt lehetősége a művészi továbbfejlődésre ? - Volt, főleg az építészei területén. Technikám egyik jellemzője a játékosság. A cégnél megtanultam a vonalzóval dolgozni, épületeket tervezni. Úgy, hogy felépíthetők is legyenek. Az utóbbi egy évben nem volt módom igazán mélyen elmélyülni a rajzban, inkább csak reklámhirdetésekkel és plakátokkal foglalkoztam, komolyabb munkára nem jutott idő. S így csak idő kérdése volt, hogy mikor győz a rajz a „munka" felett. • Megrendelői megadják a témakört? - Többnyire igen. Kevesen vannak olyanok - közeli barátaim, ismerőseim -, akik rám bízzák a döntést. Jelenleg is tervezek emblémákat, belső brendezéseket, csempéket, de még fürdőszobákat is. Egyik legutóbbi nagyobb munkámként a tamásfalvi modern evangélikus templomba teveztem a belső csillárt. Kicsit féltem tőle, de a lelkésznek három tervezet js megtetszett. Azóta az egyiken már dolgozik a kovács. 9 A most is divatos tájképek, arcok? - Az arcképek rajzolását sokáig élveztem, de most már nem fedezek fel benne semmi újat. Az iskolában a többség realisztikus dolgokat, portrékat rajzolgatott. Én akkor kezdtem magamat jól érezni, amikor azt a feladatot kaptuk, hogy olyan érzéseket, elvont témákat rajzoljunk le, mint például a „vasárnap". • Utolsó kérdés: mit kíván a jövőnek? - Hogy le tudjam küzdeni a pesszimizmusomat. Változzon úgy a világ, hogy a tanulni akarók tanulKi mit tud harmadszor A MIÉSZ rendezésében A Magyar Ifjúság Érdekeit Védő Szövetség 1995-ben immár harmadszor rendezi meg a Ki mit lud vetélkedőt, amelyen, mint arról Pereszlényi Árpád, a szervezet titkára tájékoztatott, az alábbi kategóriákban versenyezhetnek a fiatalok: - ének; - hangszeres zene (egyének és együttesek); - vers- és prózamondás; - tánc; - saját szerzemény; - egyéb. Tavaly nagy érdeklődés mutatkozott a vetélkedő iránt, s a szervezők remélik, hogy idén sem lesz kisebb a jelentkezők száma. Az elődöntőket a tervek szerint három helyszínen tartják: a Csallóközben (Érsekújváron vagy Léván), Gömörben (Rimaszombatban) és a keleti régió valamelyik városában. Nevezési életkor (a tavalyihoz hasonlóan): 6-20 év. Egy ilyen országos rendezvényhez jelentős anyagi háttér szükséges, mondta a titkár. Tavaly nagy segítségükre voltak a községi hivatalok, a vállalkozók és üzemek. Idén is számítanak a segítségükre. A legtehetségesebb szereplőknek a verseny után fellépési lehetőséget keresnek. Pereszlényi Árpád többek között budapesti vendégszereplési lehetőséget hangsúlyozott. (farkas) Amiről a színház szólhat Miről is? Egyre kevésbé tudom. Mennél több időt töltök el a közelében, annál kevésbé találom a választ. Másról szól nekem, másról másoknak. Nyilván ettől annyira varázslatos. Két ember által ugyanúgy soha nem látható valóságától. Mégis oly sokszor gondoljuk ugyanazt, érzünk ugyanúgy, ha látunk egy színházi előadást. Ennek ellenére a dolog sokszorozódásával a befogadást, a feldolgozást és az értelmezést annyiféleképpen végezzük el önmagunkban, ahányan vagyunk. Ebből következően a színház számomra mindig arról szól, amit az ott látottak és hallottak kapcsán a világról s benne magamról gondolok. Természetesen másról is. Nemrég a nyitrai nemzetközi fesztiválon a szlovákiai „nemzetköziséget" képviselte a Jókai Színház. A komáromi csapat Sámuel Beckett immár klasszikus abszurdja, a Godot-ra várva előadásával nem csak a produkció megszületése óta rárakódott súlyos lelki terhekkel, a játékban a nem-játszás, pontosabban a ritkán közönség elé kerülés okozta szerkezeti lebomlásokkal, az érezhetően megkopott színészi alakításokkal küzdött. A legnagyobb falat az ottani közönség és a játéktér közé mégis az előítélet emelte. Olyan előítélet, aminek lényegét színházművészeten kívüli tényezők adják. Lehet ez nemzeti, politikai, de akár világnézeti is, ha ma már a történelmi indítékú előítéletet kissé megfoghatatlannak látom. Kétségtelen, hogy egy jobbára szakmai meghatározottságú fórumon az előítéleteket le kellene győzni. Azt azonban tapasztalhattam, milyen erőteljes szakmai érvrendszerbe bújtatva jelent meg a szlovák színházakkal szembeni előítélet a cseh szakemberek részéről. Ennek lényegét egyáltalán nem szakmai korlátok között termelik ki, mert van benne lenézés, ítélkezés, feljebbvalósági érzés, talán még sértődöttség is a politikai döntések miatt. Végtére mindenfajta előítélet mögött igazából az előítélet tárgyától független befolyásoló tényezők munkálnak. Hogy aztán ez a legtöbb esetben irracionálisán negatív, romboló hatást eredményez még a legtisztább szakmai ítélkezésben is, lépten-nyomon bizonyítható. Nyitrán a Budapesti Kamaraszínház Marlowe II. Edward-jítvai vendégszerepelt. Miközben a kissé késedelmes kezdésre vártunk, egy hangos méltatlankodást voltam kénytelen végighallgatni. Kezükben a fesztivál szlovák és angol nyelven alaposan tájékoztató kiadványával, magállapíthatóan értelmiségi körbe tartozó nézők egymás között a vendégszínház magyar nyelvű színlapját firtatták. Miért csak magyar nyelven íródott? Bezzeg így, bezzeg úgy. Mert azt azért Bezzegék sem tudják, hogy nem a színház saját vendégszerepléséről volt szó, hanem egy fesztiválra való meghívásról. Ahol ennek megfelelően a szervezők gondoskodtak a szlovák és angol nyelvű tájékoztató anyagról. Igaz, a budapestiek is osztogattak a szakma képviselőinek angol nyelvű tájkoztatót, telerakva azt a világsajtóban megjelent kritikák fénymásolataival. Csakhát az előítélet és az ebből fakadó rosszindulat sokkal nagyobb úr a szakmai tapintatnál és a kíváncsiságnál. Ezek után már azon sem lepődtem meg, hogy az illetők többnyire végigbeszélgették volna az előadást, talán oly módon, ahogyan a televíziós műsorokat kommentálják vacsorázás közben. Miről is szól hát a színház? Tagadhatatlanul rólunk. Még akkor is, ha deklarálja, hogy ő most magáról, művészetének útkereséseiről akar beszélni. Egy előadás, benne egy drámai alapanyag vagy szüzsé, az ezen keresztül megnyilvánuló színészi játék, az ennek dimenziókat adó tér, s a mindezt egybefogó rendezés másról nem is szólhat, mint az adott időben a játékot figyelő nézőről. Ha nem így van, akkor igazából szükségtelen dolgot csináltak. Ez ugyanúgy elmondható az érzelmek áradásával visszaélő kommersz zenés darabról, mint az emberi lét örök kérdései körül zajló komédiák és tragédiák előadásairól. A színház ugyanis csak a nézőnek szólhat. Néző nélkül halott, működésképtelen valami. Az már egy más jegyzet témája lehet, hogy mikor tekintik gondolkodó embernek és mikor nézőtéri fogyasztónak. DUSZA ISTVÁN hassanak, ne vesszenek el a tehetségek. Térjen vissza az a hagyomány, hogy az idősebb, tapasztaltabb művészek tanítványokat fogadjanak magukhoz, és tanítják őket. Én is csak úgy tudok fejlődni, ha az általam ismeretlen technikákat ellesem, kipróbálom, megtanulom. Most legfőbb célom, hogy elkészítsek egy kiállítási anyagot. Ehhez hosszú idő, nyugalom és anyagi támogatás kell. PUNTIGÁN JÓZSEF Petik Nóra alkotás közben (Hermel Ödön felvétele)