Új Szó, 1994. szeptember (47. évfolyam, 203-226. szám)

1994-09-08 / 208. szám, csütörtök

1994. SZEPTEMBER 9. >OJ£ZO" Ó/SZÓ' RIPORT Hiányos vádemelés avagy: a gyógyíthatatlan beteget meg kell ölni? Január 13-án hajnalban keltek, nehogy elkéssék a Po­zsonyba induló autóbuszt. Kacz Éva gyerekkocsiba ültette két és fél éves kislányát, Kacz Ferenc pedig 7 éves kisfia nyakán szorosabbra húzta a sálat, majd kézen fogva elin­dultak... Elöl a lányok, mögöttük a férfiak. - A sötétben, az esőben mi vigyázunk rátok - nevetett össze apa és fia. Már látták az autóbuszt, már majdnem elérték a megállót, ami­kor a tragédia megtörtént. Egy Skoda 1203 -as kis teherau­tó hátulról belehajtott a mit sem Sejtő családba. Az ütközést követően az apa és kisfia az út melletti fűre zuhantak, Éva asszony, annak ellenére, hogy gyermeke a combjának ütkö­zött, talpon maradt. A gázoló elhajtott a helyszínről. Cser­benhagyta élettelen áldozatát, a segítségért kiáltó, rémült nőt és síró gyermekeit... A cserbenhagyásos gázolás óta nyolc hónap telt el. Ez az idő elég volt ahhoz, hogy a gútaiak megfe­ledkezzenek az esetről, ám nem volt elég ahhoz, hogy a Komáromi Já­rásbíróság H. Z. 22 éves szimői pék ellen nemcsak a gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés, hanem cserbenhagyás miatt is vádat emel­jen. Mert míg Éva asszony véralá­futásokkal, Krisztián fia pedig agy­rázkódással, arcsérüléssel vészelte át a balesetet, a 43 esztendős Kacz Ferenc súlyos agysérülést szenve­dett, melynek következtében élő holttá vált. Mozdulni, beszélni, gondolkodni nem tud. s nem is fog talán. Nem ismeri fel feleségét, gyermekeit, orvosait a komáromi kórház neurológiai osztályán... Kacz Éva a családját ért tragédiát végső kétségbeesésében tárta a nyilvánosság elé. - Már nem hiszek az igazságszol­gáltatásban, pontosabban a komáro­mi ügyészség munkájában, hiszen annak ellenére, hogy a tanúvallo­mások alapján bebizonyosodott a csérbenhagyás ténye, a járási főügyész csak a súlyos testi sértés okozása miatt emelt vádat a gázoló ellen. Fellebbeztem a főügyésznél, panasszal fordultam a a pozsonyi Legfőbb Ügyészségre, de a beadvá­nyomat a kerületre továbbították, s tudatták: kifogásaimat az előkészítő eljárás során kellett volna érvénye­sítenem. Utaltak arra, hogy ha a tárgyalás során bebizonyosodik a cserbenhagyás ténye, sor kerülhet a vádemelés kibővítésére, s a büntető­eljárás elkezdésére. Mintha én nem ezt akartam volna! Ki tudja miért, a főügyészt nem a tények érdeklik... S a gázoló ismét a volán mögött ül. Ami viszont ennél jobban ag­gaszt, az a családom további sorsa. Magatehetetlen férjem március 2­tól a komáromi kórház neurológiai osztályán fekszik. A szociális nővér tudtomra adta, hogy gondoskodjam férjem . elhelyezéséről. Nem azt mondta, hogy a kórház talál egy in­tézetet, ahol befogadják és utókeze­lik, hanem azt, hogy én intézked­jem. Megpróbáltam telefonon és személyesen is. Szociális intézetbe kora, a kórház rehabilitációs osztá­lyára kilátástalan állapota miatt nem fogadják, anyagi helyzetem pedig nem engedi, hogy esetleg ma­gánpanzióban ápoltassam, mint ahogy azt sem, hogy én rriaradjak mellette. Mivel a járásban nincs utókezelésre szakosodott intézet, viszont Érsekújvárott van, ott pró­bálkoztam. Már-már bízni kezdtem a sikerben, de míg eleinte férjem felvételét a két járás regionális biz­tosítóinak megegyezésétől tették függővé, most szóba került a hely­hiány. Úgy érzem, összecsapnak a hullámok ^ fejem fölött, s egyre jobban félek a jövőtől. Tudom, gyermekeim miatt erősnek kell len­nem, hiszen fel kell nevelnem őket. Egyedül - mondta a 33 éves töré­keny asszony -, s bár igyekezett erősnek mutatkozni, a beszélgetés során könnyeit gyakran nem tudta visszafogni. - Hogyan viselkedik a cserben­hagyásos gázoló? - vetettem közbe. - Azt igazán nem tudom, hiszen velem a kapcsolatot nem vette fel, soha nem érdeklődött férjem hogy­léte iránt. Annyit tudok csak, hogy a gázolás után sem önként jelentke­zett a rendőrségen, sőt két vallomá­sa is eltér egymástól. Először azt ál­lította, hogy a meleg kenyér miatt autójának ablakai bepárá&odtak, s ezért nem látott minket. Néhány héttel azután, már ügyvédje jelenlé­tében, akinek fia mellesleg a rendőrségen dolgozik, úgy nyilat­kozott, hogy a férjem rosszul lépett, és az autó alá esett. A szakértők ezt határozottan cáfolják, s a gázolásért egyértelműen a sofőrt teszik fe­lelőssé. Furcsa az is, hogy míg először azt állította, miután ütést ér­zett, azonnal fékezni kezdett, a későbbiekben erre nem emlékezett, viszont tudta, hogy a gázolás szín­helyétől 50-100 méterre megállt, és a baleset színhelyére rohant, ahol a mozdulatlanul fekvő férjem állapo­ta iránt érdeklődött. Érdekes vi­szont az, hogy a szemtanúk, akik a gázolást követő kiáltozásomra jöt­tek segítségemre, s hívták a mentőket, az orvost és a rendőröket, látták ugyan a Skoda 1203-as autót, de a sofőrrel senki nem beszélt. A járási főügyészt ez nem érdekli, mint ahogy az sem, hogy H. Z. tette elkövetése után folytatta a kenyér­szállítást, majd hazatért. Észbontó a kerületi ügyészség érvelése, aki a cserbenhagyással nem foglalkozik, mert szerinte a szükséges segítsé­get megkaptuk. Dé nem a gázolás elkövetőjétől! Azon nem csodálko­zom, hogy H. Z. ügyvédje segítségé­vel, még a vádirat elkészülése előtt a 224-es paragrafus - súlyos testi sértés okozása - ellen is tiltakozott, de bánt, hogy a felelősséget az áldo­zatára akarja hárítani. Kacz Éva egyebekről is beszá­molt. Arról, hogy amikor május 26­án kézhez kapta a vádiratot, amelyből hiányzott a cserbenha­gyás vádja, a június 9-re kitűzött tárgyalás elnapolását kérte. Akkor még bízott abban, hogý a főügyész a vádat a 208-as paragrafussal kie­gészíti. Akkor még hitt abban, hogy a jog a vétlenek oldalán áll. Sajnos, ez idáig ennek ellenkezőjéről győződött meg... Fényképeket rak elém, a közös együttlétek emlékeit. - Mennyire boldogok voltunk. Kész, vége, soha többé?... - csuklott el a hangja, majd nyugalmat erőltet­ve magára a baleset utáni hónapokat foglalta össze: - A mentőautóban a kisfiamat nyugtattam, dehogy gondoltam vol­na a legrosszabbra! Még akkor is bíztam férjem gyógyulásában, ami­kor eszméletlen állapotban helikop­terrel az érsekújvári agysebészetre szállították. Kétszer műtötték. Eltá­volították homloklebenyének egy részét, a beszéd és gondolkodás központját. Az agykárosodás és a bevérzés, következtében férjem bal oldala megbénult. Márciusban visszahozták a komáromi kórházba, s az orvosok szinte egybehangzó, véleménye szerint tudatos cselek­vésre képtelen, élete végéig ápolás­ra szorul. Az orvosszakértő vélemé­nye is az, hogy agykárosodása tar­tós, s a jövőben sincs remény arra, hogy egyszer talán beszélni kezd. Mindezek ellenére az utóbbi hetek­ben mintha állapota mégis változott volna. Lehet, hogy a 107 napja tartó rehabilitációnak vagy a logopédus, a pszichológus lelkiismeretes mun­kájának köszönhetően, néha úgy tűnik, Feri reagál az utasításokra. Mintha engem is felismert volna... Délutánjaimat, hetente négyszer, betegágyánál töltöm, a gyerekeket ezalatt 74 éves, szívbeteg édes­anyám látja el. A férjemet megete­tem, borotválom, tornásztatom, be­szélek neki a gyerekekről, a befeje­zetlen házról, arról, hogy hazavár­juk, arról, hogy küzdenie kell... Bármennyire is szeretném otthon tudni őt, képtelen vagyok megolda­ni. Noha 85 kilóról 50-re fogyott, lehetetlen - s nemcsak fizikailag ­házilag ápolni. Dolgoznom kell, hogy élni tudjunk. Szükség van a keresetemre, hiszen a férjem táp­pénze 1550 korona. Abban bíztam, ha vaióban el kell hagynia a neurológiai osztályt, ahol az ápolónőktől kezdve az orvosokig oly lelkiismeretesen gondózták, hogy mozdulatlansága ellenére nincs egy felfekvése sem, a rehabi­litációs osztályra helyezik, s tovább foglalkoznak vele. Nem többet, csak annyit, mint ez idáig. Mert ugye, nem lehet lemondani egy 43 éves emberrről csak azért, mert 107 napja tartó kezelése szinte ered­ménytelen? Lehet, hogy csak továb­bi 100-200 nap után áll be válto­zás; ki tudhatja előre? A rehabilitációs főorvosnő vi­szont nem hajlandó átvenni az osz­tályára, mond­ván, az ágy a gyógyítható betegeknek kell. Nem haj­landó beutalni a kovácspata­ki gyógyinté­zetbe sem, mert ott is csak az ak­tívan köz­reműködőket fogadják. Az ügyintézések során annyi érzéketlenség­gel találkoz­tam, hogy az szinte hihetet­len. Pedig én nemcsak' elhe­lyezni akarom a férjemet, ha­nem azt, hogy foglalkozza­nak vele. A balesetért nem őt terheli a fe­lelősség, ő csak áldozat. Súlyos agyká­rosodása el­lenére ember­hez méltó gondoskodásra van szüksége, joga. Ennyivel tartozunk neki - közölte mindenre elszántan. Dr. Viola Pál, a neurológiai osz­tály főorvosa, mindenféle rendelet ellenére, már több mint száz napja foglalkozik a beteggel. - Mélységesen egyiittérzek a csa­láddal, s ami orvosilag elvégezhető, azt megtettük. Március 2-tól, amió­ta az osztályunkra került, állapota sajnos, változatlan. Hangsúlyoz­nom sem kell talán, hogy ha a járás­ban volna egy utógondozó intézet, vagy legalább néhány kórterem, megszűnne a gyógyíthatatlan, ma­gatehetetlen, ellátásra szoruló bete­gek elhelyezésének gondja. Sajnos, az előírások értelmében az osztá­lyon egy beteg átlagban 17 napot tölthet, ezért már tőlem is kérdez­ték, meddig lesz még nálunk. Az ér­deklődőkkel közöltem: addig, amíg nem találunk más megoldást. - A beteget miért nem veszi át a rehabilitációs osztály? - értetlen­kedtem. - Gondolom, a huzamos ágyfog­lalás miatt. Meg azért, mert . egy­szerűbb más osztályon tornásztatni a betegét... Dr. Petra Kjoseboneva főorvosnő véleményére is kíváncsi voltam. - A Kacz család esetében külön kell választani a szociális és az egészségügyi szempontokat. Saj­nos, a beteg, haláláig, mozdulatlan­ságra van ítélve, nagyobb mértékű agyműködésre nincs remény. Gyógytornászaim naponta- foglal­koztak vele, ám az esetleges együttműködésnek a leghalvá­nyabb jelét sem tapasztalták. Osz­tályunkon a betegek, a rendeletek értelmében, 34 napot tölthetnek, ám ha állapotuk javul, akár több hónapon át is kezeljük őket. Kacz Ferenc esete más. Állapota re­ménytelen. Ezért nem fogadjuk, s nincs értelme a felesége által szor­galmazott kovácspataki gyógyke­zelésnek sem. - Értsem úgy, hogy az ilyen bete­geket, hogy ne terheljék a kórházak szűk anyagi költségvetését, meg kell ölni? - veszítettem el béketűré­semet, de a főorvosnő a kérdésfel­vetést kikérte magának. - Persze, most én leszek a rossz, a Szívtelen, aki nem érti meg a csa­lád szorult helyzetét. Meg kell érte­nie, hogy a fiatalembert nem tudjuk . meggyógyítani. A felesége vágy vi­gye haza, vagy adja intézetbe. A kórház nem szociális intézet. - A 33 éves kétgyermekes anya családfenntartó. Nem ápolhatja a férjét, mert valamennyien a kerese­téből élnek. Az életben maradáshoz pénz kell. Nem teheti félre a szak­mai szempontokat, s nem vállalhat­ja a beteget csupán emberségből? Vagy netán igazgatói megrovástól, fegyelmitől tart csupán, s nem akarja megharagítani feletteseit? ­akadékoskodtam, mire a főorvosnő ismét a 30 ágyas osztály korlátozott lehetőségeiről kezdett beszélni. A beteg elhelyezésének gondja nem hárulhat a családtagra, a hoz­zátartozókra, s nem függhet egy­egy főorvos (jó- vagy rossz-) akara­tától sem. A komáromi kórház igazgatójától tudakoltam, mi lesz Kacz Ferenccel. - A beteg állapota valóban sú­lyos, nem valószínű, hogy a huza­mosabb rehabilitáció segítene raj­ta.Persze, örülnék, ha tévednék... Sajnos, a járásban ez idáig nem tudtuk megoldani a hosszas keze­lésre szoruló betegek ellátását, noha a szándék megvan. Ennek ellenére meg kell oldanunk a betegek elhe­lyezését. S ez vonatkozik Kacz Fe­rencre is. Megígérhetem, ejhelyezé­se ügyében személyesen járok el. Szlovákiában vajon hányan van­nak hasonlóan szorult helyzetben?! PÉTERFI SZONYA IRISALÓN '94 ^ nn m Bin jr ontozes nem luxus ­(Új Szó-tudósítás) Szakemberek sze­rint az idei szárazság a mezőgazdasági termelésben mintegy 3,5 milliárd koro­na kárt okozott. Ennek a kárnak az egy­harmada a meglévő öntözőberendezé­sek hatékonyabb kihasználásával meg­előzhető lett volna - állítják az öntözé­si szakemberek. A jelenlegi helyzetre reagált az Öntözőgazdúlkodási Kutató­intézet, amely az intézet hidasi (Most pri Bratislave) kísérleti telepén egy teg­nap kezdődött kétnapos szakmai kiállí­táson megpróbálja az érdeklődőknek bemutatni mindazt, ami az öntözés­technikában a hazai piacon megtalál­ható. Imrich Santa, a kutatóintézet igazgatója a kiállítás megnyitóján is hangsúlyozta, hogy a hosszú távú me­teorológiai előrejelzések továbbra is aszályos időket jeleznek, ezért a mes­terséges eső egyre hatékonyabb ki­használása nem lesz luxus, hanem lét­szükségletté válik. A seregszemlén 9 országból 23 cég vonultatta fel berendezéseit, amelyeket működés közben figyelhetnek meg az érdeklődők. A kiállításon találkozhat­nak mind a nagyüzemi, mind pedig a háztáji gazdálkodásban alkalmazható öntözőberendezésekkel és kiegészítő tartozékaikkal. Az egyre nagyobb teret hódító csöpögtető öntözőrendsze­rekből például rendkívül széles válasz­ték került bemutatásra. Az Öntözőgaz­dálkodási Kutatóintézet munkatársai a bemutatón nemcsak szakmai tanácsok­kal látják el az érdeklődőket, az általuk forgalmazott berendezések és eszkö­zök egy része a helyszínen meg is vásá­rolható. tsz! Templomszentelés Ajnácskőn Ajnácskőn mindig a Kisboldog­asszony (szeptember 8.) napjához legközelebb eső vasárnapon tartották a búcsút, a nagy vendégeskedéseket. Bár ez a szokás a családoknál az utóbbi években kissé alábbhagyott, a napot mint a település ünnepét azért számon tartják. Szeptember 11-én a 17 órakor kezdődő istentiszteleten Eduard Koj­nok rozsnyói püspök ünnepélyes ke­retek között felszenteli a község új templomát. A szemplomszentelőre ismert szlovák, cseh, magyar és szlo­vákiai magyar képviselők, illetve poli­tikusok jelezték érkezésüket. A nagy érdeklődésre való tekintettel a med­vesaljai falvakból külön autóbusz gyűjti össze és szállítja haza az isten­tiszteleten részt vevőket. (farkas) á telefonközpontoktól a pénztárgépekig (Új Szó-hír) Holnap fejeződik be a számítógépek, irodatechnikai eszkö­zök és távközlési berendezések CO­FAX '94 címen rendezett kassai kiállí­tása. A városi sporttelep kosárlabda­csarnokában kedd óta tartó sereg­szemlén 75 gyártó és forgalmazó cég mutatja be legkorszerűbb termékeit, áruit. A több mint száz éves múltra visszatekintő, ám szerelőcsarnokai­ban tíz évnél régebbi technológiai be­rendezéseket, gépsorokat már nem üzemeltető német DeTeWe cég (Szlo­vákiában Kassán és Pozsonyban 1992 óta van kereskedelmi kirendeltsége) olyan automata telefonközpontokat és telefonkészülékeket sorakoztat fel, amelyek iránt nemcsak a németorszá­gi posta- és távközlési hálózatban nagy az érdeklődés, hanem többek kö­zött hazánkban is, mert azok szinte mindent tudnak, amit a mai világ leg­fejlettebb országaiban elvárnak tőlük a hivatalok, cégek, üzlet- és magán­emberek, A martini GITy cég kábel­rendszereket kínál az érdeklődőknek, több kiállító pedig világmárkájú szá­mítógépeket. A vállalkozók elégedett­ségére nagy a választék az elektroni­kus pénztárgépekből is. Más dolog, hogy nem minden üzlettulajdonos örül e kasszatípus törvényileg köte­lezővé tett alkalmazásának... (g-f)

Next

/
Thumbnails
Contents