Új Szó, 1994. szeptember (47. évfolyam, 203-226. szám)
1994-09-30 / 226. szám, péntek
10 SPORT ÚJ SZÓ' 1994. SZEPTEMBER 28. Mikor lesz főszponzora a csallóközaranyosi női kézilabdacsapatnak? Akiket mindenki a tizedik helyre vár Csallóközaranyos női kézilabdasportja jövő szerdán újabb mérföldkőhöz érkezik: a falu felnőtt csapata először mutatkozik be az élvonalban. Nyitrán vár rá nehéz hatvan perc (hazai közönség előtt október 19-én szerepel először). S bár májusban nagy üdvrivalgás és ünneplés fogadta a többnyire helybeliekre épülő együttes feljutását, azóta sokkal nem mozdult előre az aranyosiak szekere. Fábián Ferenc edző külföldre távozása miatt szinte szögről akasztották le Ľubomír Popluhán, aki időzavarral küszködve készítette fel védenceit. Eközben a klubkassza se akar •valahogy megtelni, legalábbis nagyobb összeggel nem, mert a várt erősítésekre és a holnapok megalapozására már kevés a csarnokból befolyó pénz, a helyiek és a kisszponzorok támogatása. Többre lenne szükség. De egyelőre csak az ígéretek és a tárgyalások váltogatják egymást. Ettől függetlenül a csapatban jó hangulat uralkodik. Lengyel Anita újdonsült kapitányként jelzi, az edzőcsere sem rázta meg a társaságot. „Korábban hét évig játszottam Nyárasdon, így már belekóstoltam az. I. ligába. Nincs olyan élvonalbeli együttes, melyből ne isShort halálos fenyegetése Migel Shortot, a brit sakkbajnokot, akit tavaly kihívta Garri Kaszparovot, most halállal fenyegette egy másik orosz, Rustam Kamsky, a Nemzetközi Profi Sakk Szövetség (PCA) linaresi világbajnoki elődöntője közben. Short hétfő este ötödik mérkőzését is elvesztette az amerikai színekben játszó 20 éves Gata Kamskyval szemben, de előzőleg még Gata apja, Rustam Kamsky egy linaresi szálloda éttermében odalépett Shorthoz, és így kiáltott rá: .Azért jöttem, hogy megöljelek.!" A bősz apát, aki korábban ökölvívó volt, az amerikai sakkcsapat két tagja elvonszolta a helyszínről. Az eseményről beszámoló brit lapok szerint Short följelentést tett a rendőrségen. A versenyszervezők kitiltották az idősebb Kamskyt a mérkőzések nézőteréről, és a verseny sajtótitkára úgy nyilatkozott, hogy valószínűleg bűnvádi eljárás indul. Rustam Kamsky, aki öt évvel ezelőtt, egy New York-i sakkverseny után az Egyesült Államokban maradt a fiával együtt, állítólag azon dühödött fel, hogy Short beszélt Gata Kamskyhoz vasárnapi mérkőzésükön, amelyet Short megnyert. Short kedden úgy nyilatkozott a The Daily Telegraphnak, hogy zavarta ellenfele szüntelen köhécselése, és ezért annyit mondott neki: igyon egy kis vizet. -A Kamsky-papa, aki jól ismert erőszakos természetéről, nagy garral fölém hajolt az ebédnél, és rámkiáltott: „Miért beszéltél a fiamhoz? Azért jöttem, hogy megöljelek!" Nem álltam vele szóba. Elcipelték, én pedig följelentettem. Nagyon komolynak és dühösnek látszott. A fia vezet ellenem. Ha én vezetnék, talán már meg is késelt volna valami sötét kapualjban. Még hat mérkőzésem van Gatával, és ezek elég feszültnek ígérkeznek. A sakk elég passzív játéknak tűnik, habár közben magasra csapnak az érzelmek. De azért halállal fenyegetni valakit, az. mégiscsak újdonság - mondta Short a brit lapnak. (NS) SAKK I A PCA-világbajnok Garri Kaszparov sikerével végződött a Zürichi-tó melletti Horgenben rendezett nagymesterveseny. A nyolcadik fordulóig még a világranglista harmadik helyén álló lett Sirov lépést tudott tartani Kaszparbvval. de azután a világbajnok remek hajrával, melyben vetélytársát is legyőzte - másfél pontos fölénnyel nyerte a tornát 8 és fél ponttal 11 játszmából, a 7 pontos Juszupov és Sirov előtt. Nagy érdeklődés előzte meg a magyar LékóPéter- minden idők legfiatalabb nagymesterének rajtját. A 15 éves Péter - bár az első fordulóban éppen Kaszparovtól kapott ki - bátran küzdött és az erős mezőnyben 5 pontot gyűjtött, csak fél pont választotta el az 50 százalékos teljesítménytől! Egy játszma a horgeni tornáról: SZICÍLIAI VÉDELEM Világos: Sirov - Sötét: Benjamin 1. e4 c5 2. Hf3 e6 3. d4 cxd4 4. Hxd4 Hc6 5. Hc3 a6 6 Fe2 Vc7 7. Fe3 Hf6 8. 0-0 Fe7 9. f4 d6 10. Vei 0-0 11. Vg3 Hxd4 12. Fxd4 b5 13. a3 (13. Bael is számításba jött. Érdekes bonyodalmakra vezet 13. e5!? dxe5 14. fxe5 Hd7 15. He4! és most nem tanácsos ütni e5-re: 15. ... Hxe5 16. Vg3 f6 17. Hxf6 Fxfó 18. Bxf6 Bxfó 19. Fxe5 Vf7 20. Fxfó Vxfó 21. Bfl Vxb2 22. Vf3 és világos nyer. Ezért 15. ... Hxe5 helyett 15. ... Fb7 a helyes folytatás, amire egy Ivanovics-Rajkovics, 1994 játszmában 16. Hf6+!? Hxf6 - gxf6-ra 17. Vg3+ és exf6 nyerne - 17. exfó Fxf6! 18. Bxf6! Bfd8ü - nem 18. ... gxf6 19. Vh4 majd Fd3 - 19. Vh4 Bxd4! 20. Vxd4 gxf6 21. Vxf6 Vxc2 egyenlő állásra vezetett) 13. ... Fb7 14. Khl Fc6 15. Bael Vb7 16. Fd3 b4 17. Hdl g6 (ezt a gyöngítést nehéz volt elkerülni) 18. Hf2 bxa3 19. bxa3 Hh5 20. Ve3 Hxf4?! (20. ... f5-öt sötét túl kockázatosnak vélte, de most Sirov néhány látványos lépéssel döntő előnybe kerül) 21. Vxf4 e5 22. Hg4! (természetesen a vezér nem üthető Hh6 matt miatt) 22. ... f6 23. Fc4+ Kh8 (csak egy árnyalattal volt jobb Kg7) 24. Hxe5! dxe5 (24. ... fxe5-re 25. Fxe5+ Ff6 26. Bxf6 nyer) 25. Vxe5! Kg7 26. Vf4 Bad8 27. c3 h6 28. Bdl Va8 29. Bb6! Bxd4 (29. ... Fxe4-re 30. Be I!! nyer) 30. cxd4 Fxe4 31. Bel! f5 32. Ve5+ Ff6 33. Bxf6! és sötét feladta, mert 33. ... Bxf6 ra 34. Ve7+ következik. 1894. SZ. FEJTÖRŐ KOVÁCS FLÓRIÁN (1925) 4 Ä 2 1 A 1 * % W A i i. A 2 Világos indul és 2 lépésben matott ad Ellenőrző jelzés: Világos: Kg3, Vh4, Bc5 és e 1, Ha6 és g6, Fc 1 és f5, gy: c6 (9 báb). Sötét: Kd4, Hg4, Fe2, gy: c2, c3, c7, d5 és h5 (8 báb). A megfejtések az Üj Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldök között - minden feladvány után - két 200 koronás pénzdíjat sorsolunk ki! A megfejtés beküldésének határideje: - az 1892. és az 1893. sz. fejtörőkkel együtt - október 17. DELMÁR GÁBOR mernék valakit. Míg Nyárasdon ne'tn jutottam sokszor szóhoz, itt kezdőember leszek. Ennyiben változik a helyzetem. Bízunk a bennmaradásban, szurkolóink legalább olyan biztatásában, mint tavaszi feljutásunkkor." . Tóth Károly mindenes menedzser nem rejti véka alá csalódottmeg, hogy akár hazai, akár külföldi kézilabdázókat vásároljunk. Egyértelműen a saját nevelésű és a környékbeli játékosokra számítunk. " Ľubomír Popluhár ismert nevelőedzőink közé tartozik. Nyolcvanhat óta foglalkozott Partizánskeban az utánpótlással. Fél idényt Együtt a csapat a feljutás pillanataiban. (A rchív felvétel) ságát, ugyanakkor kifogyhatatlan derűlátása is megszólal belőle: „Remélem, a bajnokság közben szerzünk főszponzort. Az élvonalban vagyunk, de a csapatépítés ezután is folytatódik, feltörésünk ebben nem állíthat meg bennünket. Nagyon fiatal együttessel vágunk neki a bajnokságnak. Az átlagéletkor mindössze 19-20 között mozog. Szeretnénk bennmaradni, de nem minden áron. Anyagi lehetőségeink egyelőre nem engedik segédkezett Csollár Tibor mellett a női csapatnál. Csallóközaranyoson ő lesz a főedző (Novák Jenő ül mellé, Szalay Lajos marad a csapatvezető és a Nyárasdról távozott Alekszandr Boltenkov lett a gyúró). „Amúgy is ide készültem. Érkezésem előtt egy héttel értesültem Fábián edző távozásáról, így kerültem a helyére. Nem maradt már sok időnk a ligarajtig. Főleg a védekezést gyakoroltuk, az edzőmeccsek ebben tárták fel a legtöbb hiányosságot. Elfogadható erőnléte van a csapatnak, hetente hétszer edzettünk, sok-sok meccsel tarkítva. Nincs mit veszítenünk az I. ligában. Mindenki arra számít, hogy mi leszünk a tizedikek. Megpróbálunk kilencedikek lenni. Úgy érzem, vannak együttesek az élvonalban, melyekkel kiegyensúlyozott csatái vívhatunk. Tőlük kellene pontokat szerezni. " Kik vannak a csallóközaranyosiak keretében? Kapusok: Vargáné Garai Éva, Varga Andrea (a vendégjátékra jelentkezett Katona Olgát visszahívta az Inter). Mezőnyjátékosok: Volner Éva, Ľudmila Boltenkova, Mikus Lídia, Lengyel Anita, Pazsúr Milada, Lapos Tímea, Füssy Nagy Ildikó, Ľubomíra Javoríková, Zlatica Račková (mindketten partizánskei vendégjátékosok), Monika Juráčková (vágsellyei vendégjátékos), Víg h Éva, Molnárné Szalay Renáta (nyáron tért vissza), Tóth Erzsébet, Olajos Szilvia (mindketten az ifiből). Horváth Zsuzsa sérült. Fekete Katalin Fábián edzővel együtt a németországi Boxbergbe (III. liga) távozott. Amint lehetségessé válik, egy kapust (Tarhaiová?) és egy átlövőt akarnak leigazolni. És mi újság az utánpótlás körül? Novák Jenő foglalkozik I. ligás ifikkel, akik sikeres őszi rajtot vettek a bajnokságban. E korosztályban szorosan együttműködnek a gútaiakkal és a naszvadiakkal, ami a jövőre nézve igazán biztató. Az iskolai sportközpont edzői teendőit pedig Ľubomír Popluhár látja el, Ágh Eleonóra közreműködésével. Úgy látszik, mégsem támadd) űr Fábián Ferenc távozása után... J. MÉSZÁROS KÁROLY Szabálymódosítás a teniszben Capriati újra a pályán, de... - Nagyon hiányzott a tenisz. A játék kedvéért térek vissza. De amíg régebben minden mérkőzésemen nagy becsvággyal léptem pályára, világelső akartam lenni, az eredmény jelenleg nem érdekel. Egyszerűen ott akarok lenni a versenyeken, játszani szeretnék - nyilatkozta a több mint egyéves kényszerpihenő után visszatérésre készülő Jennifer Capriati, az egykor csodagyerekként feltűnt amerikai olimpiai bajnoknő. Capriati az elmúlt évi US Open tornán még a hetedik helyen volt kiemelve, de már az első fordulóban vereséget szenvedett a grúz Leila Meszhitől. A vereség valósággal sokkolta, sérüléssel is bajlódott és tanulányainak folytatására hivatkozva időlegesen visszavonult. Nem sokkal később egy áruházban „elfelejtett" fizetni, holott igazán lett volna miből. Rövid, három és fél éves profi pályafutása alatt csak a pénzdíjakból másfél millió dollárt szedett össze, de a reklámokból egyes hírek szerint több mint tízmilliót kasszírozott. Időleges távozását sokan azzal hozták összefüggésbe, hogy a tizenéves lány egyszerűen nem tudta elviselni apja terrorját, aki nemcsak az edzéseken hajtotta túl, hanem a pályán is győzelmet követelt tőle, s egy-egy váratlan vereségét valóságos családi háború követte. Le is tartóztatták, börtönbüntetés várt volna rá, de közös összefogással ' megmentették. Önként vállalta az elvonókúrát, s általános öröm fogadta, amikor a nyár közepén újra edzésbe állt. Már az US Open tornán tervezte a visszatérését, de könnyebb sérülés megakadályozta ebben, sőt eredeti terveivel ellentétben a jövő hétfőn, Zürichben kezdődő fedett pályás bajnokságon sem áll rajthoz. A Nemzetközi Tenisz Szövetség Hongkongban tartott közgyűlésén - a többi között fontos szabálymódosítást fogadtak el. Ezek szerint alkalmazkodnak az ATP, a férfi teniszezők szervezete újításához és az egyes labdamenetek között az eddigi 25 másodperc helyett csak 20 másodperces szünetet engedélyeznek valamennyi nemzetközi versenyen. A másik a játék érdekességét kívánja emelni, szabályozni akarják a labdák keménységét, így Wimbledonban, a gyors, füves pályán az eddiginél puhább labdákat használnak majd, míg a lassúbb salakon keményebb, gyorsabb labdákkal rendezik a versenyeket. TIPPELŐKNEK | A NIKÉ-ben a következő vasárnapi mérkó'zésekre tippelhetünk... • Szlovák labdarúgóliga: 286. T a t r a n Prešov-Dukla Banská Bystrica 2,0-2,7-3,3. • Cseh labdarúgóliga: 287. Cheb-Olomouc 1,9-2,83,3; 288. Slavia Praha-Benešov 1,24,0-6,0; 289. Liberec-Drnovice 1,53,0-5,0; 290. Plzeň-Jablonec 2,02,8-3,2; 291. Zlín-Ceské Budéjovice 1,9-2,8-3,3; 292. Hradec Králové-Bohemians Praha 2,1-2,7-3,0. • Német labdarúgó Bundelsiga I: 293. Freiburg-Borussia Mönchengladbach 2,0-2,8-3,2. • Osztrák futballbajnokság: 296. Austria Wien-Mödling 1,3-3,0-8.0. • Svájci labdarúgó-bajnokság: 297. Lugano-Basel 1,7-2,6-4,2; 298. Grasshoppers Zürich-Young Boys Bern 1.3-3,0-8,0. • Francia labdarúgóbajnokság: 299. Auxerre-St. Etienne 1,8-2,6-3,8. • Belga labdarúgóbajnokság: 300. Ekeren-Mechelen 2.4-2,8-2,6; 301. Aalst-Séraing Liége 2,5-2,8-2,5 • Holland labdarúgó-bajnokság: 302. Sparta Rotterdam-Ajax Amsterdam 4,5-2,8-1,6; 303. Utrecht-Volendam 1,6-2,8-4,5; 304. Groningen-Feyenoord Rotterdam 2,9-2,8-2,1. • Spanyol labdarúgó-bajnokság: 305. Atletico Madrid-Valladolid 1,6-2,8-4,5; 306. Valencia-Oviedo 1,4-3,0-6,0; 307. Zaragoza-FC Barcelona 2,7-2,7-2,4; 308. Teneriffe-San Sebastian 1,72,8-4,0; 309. Espanol-Cella Vigo 1.5-3,0-5,0; 310. Santander-Betis Sevilla 2,1,-2,8-2,9; 311. Gijon-Real Madrid 3,2-2,8-2,9; 312. Bilbao-Logrones 1,6-2,8-4,5; 313. Sevilla-Albacete 1,5-3,0-5,0. • Olasz labdarúgó A-liga: 314. Bari-Cagliari 2,0-2,6-3,4; 315. Cremonese-Foggia 2,0-2,6-3,4; 316. Fiorentina-Lazio Roma 2,5-2,6-3,4; 317. FC Genoa-Reggiana 1,8-2,6-3,8; 318. Juvenlus Torino-Internazionale 1,8-2,6-3,8; 319. AC Milan-Brescia 1,3-3,0-8,0; 320. Napoli-Padova 1,3-3,0-8,0; 321. Parma-Torino 1,62,8-4,6; 322. AS Roma-Sampdoria 2,2-2, 6-3;0. • Angol labdarúgó Premier League: 332. Chelsea-West Ham United 1,7-2,8-4,0; 333. Nottingham Forest-Queen's Park Rangers 1,8-2,8-4,6. A nyerési szorzószám menet közben megváltozhat. FIGYELEM!!! A választások miatt ma és holnap zárva lesznek a NIKÉ-irodák...