Új Szó, 1994. szeptember (47. évfolyam, 203-226. szám)

1994-09-14 / 213. szám, szerda

6 TUDOMÁNYOS CSIPEGETŐ ÚJ SZÓ 1994. SZEPTEMBER 14. Információs szuperországút Házhoz szállított világ ••--• Tudja-e, hogy... Az Egészségügyi Világszervezet kezdeményezésére az elmúlt hetekben sok millió, veszettség elleni vakcinát tartalmazó piailát szórtak le helikopterekről Nyugat-Európa veszélyeztetett területeire, 3(X) ezer négyzetkilométeren; ez az első „kontinensméretű" akció a jobbára rókák terjesztette kór likvidálására. Az Európai Unió tervei szerint négy éven belül teljes mentességet kell elérni az érintett tíz országban, ahová a negyvenes években - állítólag - lengyel földről származó rókák hurcolták be a veszettség vírusát, a háziállatok tízezreinek pusztulását okozva. Évente mintegy kétszázezerre lehető azoknak az európai embereknek a száma, akik a vészes fertőzés miatt kezelésre szorulnak, s nagy a halálesetek száma is. 1978-ban svájci kutatók jöttek rá, hogy ha a rókák a veszettség gyengített vírusát tartalmazó táplálékot fogyasztanak, immúnissá válnak a betegséggel szemben; ilyen módon tehát meg lehet szakítani a fertőzés továbbteijedését. Már sok helyütt sikeresnek bizonyult a módszer. Csakhogy mostanáig az elszórt kísérletek összehangolása elmaradt, s így a már megtisztított területek is újra megfertőződtek a szomszédból odavetődő rókáktól. Franciaországi rókák például „átcsempészték" a kórt a néniét határon, oda, ahol már korábban immunizálták az állatokat. (Németországban a fertőzött egyedek száma három év alatt 5572-ről 858-ra csökkent.) Az Európai Unió tekintélyes összeget áldoz arra, hogy védőzónát alakítson ki Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország határa mentén, s ősszel folytatja majd a kampányt, hatmillió olyan „csalétekkel", amely a francia Merieux cég által gyártott vakcinát tartalmaz. Az Egészségügyi Világszervezet pedig a harmadik világ városaiban a kutyák immunizálását tervezi, tudniillik a veszett kutyák még nagyobb veszélyt jelentenek az emberekre, csupán Kínában évente harmincezren halnak meg harapásuk nyomán. „Okos" pisztoly gyártására szövetkezett az amerikai igazságügy-minisztérium és a Pentagon: csak annak a kezében süljön el, aki használatára hivatott. Különösen a rendőrtisztek és a gyermekek védelmében szeretnének ilyen fegyvert előállítani. Amint azt David Bovd, az igazságügyi intézet tudományos igazgatója a Képviselőház fegyveres szolgálatokkal foglalkozó bizottsága előtt nemrég elmondta, a statisztika szerint minden négy meggyilkolt rendőrtiszt közül egyet a saját revolverével lőnek le (például a rabok, ha sikerül lefegyverezniük őreiket). Ugyancsak szomorú tény, hogy évente a gyermekek százai lövik agyon magukat véletlenül, miközben szüleik pisztolyával játszanak. A megoldás kulcsa: a pisztoly „agyába" szenzort építenek, amely érzékeli, hogy jogos tulajdonosa vette-e kézbe; ha nem csütörtököt mond. Mivel az ötlet kivitelezése kezdeti stádiumban van, a tervezők még nem döntötték el, hogy milyen módszert alkalmaznak az azonosításra. A nyomás, a testhőmérséklet, a tenyér- vagy ujjlenyomat, illetve ezek keveréke közül választhatnak. Mindenesetre abban bíznak, hogy az elkészítendő új fegyver alaposan csökkenti majd a lőfegyverekkel való visszaélés lehetőségét; ez manapság - a közlekedési balesetek után - a második leggyakoribb nem természetes halálnem az Egyesült Államokban. Egy halász a görög Aloniszosz-sziget közelében, 30—50 méter mélyen bizánci hajóroncsra bukkant, benne mintegy ötezer amforával, amelyek valószínűleg bort vagy olívaolajat tartalmaztak. A XI. századi, fából készült kereskedőhajó két darabra törve ágyazódott be a tengerfenék homokjába, de meglehetősen jó állapotban maradt. Felfedezése alkalmából a görög kulturális miniszter bejelentette, hogy hamarosan megnyitják az ország első víz alatti régészeti parkját a most megtalált hajó és a közélében levő további tíz roncs körül, s az eddigi tilalmat feloldva engedélyezik a búvárkodást az Égei-tengeren, az egykori fontos tengeri kereskedelmi útvonal mentén, ahol a feltételezések szerint legalább ezer hajóroncs hever a mélyben. A ma isniert televízió rövidesen forradalmi változáson mehet át, ami sokak szerint legalább akkora lépés lesz, mint amikor a mozgókép megszületett. A médiumbirodalmak, a kábelcégek és a telefontársaságok elsősorban az Egyesült Államokban ugyanis olyan információs országút építésének az alapkövét rakták le, amely az egyszerű képdobozi multimédia-készülékké varázsolhajta. Csak egy távirányító kell hozzá, esetleg egy billentyűzet, no meg természetesen egy nagyképernyős, számítógéppel összekapcsolt tévékészülék, s egy-két évtized múlva az amerikaiaknak már fel sem kell állniuk kedvenc foteljukból, hogy a jelenleg leginkább csak filmnézésre alkalmas tévékészülékükön keresztül kutakodhassanak a legkülönbözőbb képes adatbankokban, ügyes programok segítségével körbejárhassák a megrendelt bútort, bevásárolhassanak a következő hétre, elintézzék a hétvégi élelmiszer-bevásárlást, színházjegyei rendeljenek vagy videóbeszélgetést folytassanak rég nem látott nénikéjükkel. Ezt a szép új világot varázsolja az USA otthonaiba és irodáiba az úgynevezett információs szuperországút, amelynek megépítését Al Gore amerikai alelnök nemrégiben a következő évszázad egyik legnagyobb kihívásaként jelölte meg. Az információs szuperországút a különböző adatbázisokat köti össze az előfizetők tévékészülékével, olyan optikaiszál-hálózaton keresztül, amely a tervek szerint akár egy évtizeden belül is lehetővé teszi az amerikaiak számára, hogy otthonukban mintegy 5(X) csatorna között válogathassanak. Az ezeken fogható műsorok azonban korántsem a mai értelemben vett televíziós produkciók, s a hálózatra felfűzött adatbázisok sem egyszerű könyvtárak. Az intelligenssé tett televízióra - amelyből így afféle házi kommunikátor lesz - ugyanis Csaknem mindent rá lehet csatlakoztatni: katalógusáruházakat, filmkölcsönzőket, jegypénztárakat, szupermarketek házhoz szállító szolgálatait. mindazt, amit napjaink fogyasztói társadalma ajánlani tud. Az első teljes körű szolgáltatásokat ígérő „sztrádaszakaszt" az év végén helyezik üzembe Washingtonban. A Bell Atlantic távközlési mamutvállalat újszerű televíziós szolgáltatását az első nekifutásra mintegy negyedmillió családnak szánja. Az egyik újdonsága a „videó igény szerint" elnevezésű szolgáltatás lesz, amely feleslegessé teheti a videókölcsönzőket. A rendszerhez csatlakozó nézők egy távirányítóval felszerelt speciális dekóder, valamint képernyőn megjelenő valósághű ábrák és feliratok révén választhatnak a filmkínálatból, s irányíthatják a lejátszást. A néző szünetet iktathat a műsorba, lelassíthatja, megállíthatja és visszapergetheti az érdekesebb jeleneteket - függetlenül attól, hogy ezzel egy időben hányan nézik ugyanazt a filmet. Az infoszupersztrádán a „hagyományos" médium is végigfuthat, de a képernyőre érkező napilap „igény szerint" olvasható. Van, aki a nemzetközi híreket, mondjuk, a Washington Posthól, az üzleti információkat a Wall Street Journalhói, a kulturális eseményeket pedig a New York Timeshó'l akarja olvasni. Sőt ha külön lapot akar ,járatni" a helyi hírek, a sporthírek, a színházi és szórakoztató információk, valamint a hirdetések olvasásához, csak „lapoznia" kell a képernyőn megjelenő menükön, és a szupersztrádarendszer mellékeli az egybeszerkesztett lapösszeállítást a reggelihez. A sztrádahívők úgy vélik, hogy az új technológia az élet minden területére behatol, úgy mint a század elején az elektromosság. Itt van például a távgyógyítás. A kórházak megoszthatják egymással a szervátültetésre várakozók adatait, a röntgenfelvételeket s egyéb laboratóriumi eredményeket késedelem nélkül a specialistákhoz lehet továbbítani. Nem kell feleslegesen a rendelőbe járni, például a várandós anyák otthonukból távdialógust folytatva konzultálhatnak az orvossal. Már napjainkban folyik a multimédiának nevezett komplex szolgáltatás kialakulása, amely újabb vállalati koncentrációt indított el a szórakoztatóiparban. A jelek szerint, miként a szórakoztatóipar globalizálása, úgy a multimédia területén is az Egyesült Államoké a vezető szerep. A nagy szövetségkötések tavaly indultak be, amikor a hagyományos médiabirodalmak társra találtak a kábelcsatornákat üzemeltető cégekben, valamint a multimédiát az adattovábbítással és a távközléssel kiegészítő telefontársaságokban. A dollármilliárdokat felemésztő befektetési tervek már körvonalazódnak, ám a szkeptikusokban felmerül a kérdés: a jelenlegi, nem egyszer több tucatnyi csatorna között is „eltévedő" nézők mit kezdenek azzal, ha majd több száz különböző csatornát zúdítanak rájuk. S amikor még az információs országúton iránytűt is adnak a kezükbe, hajlandóak-e kifizetni az „úthasználati díjat"? A személyiségi jogok védelmezői is veszélyekről beszélnek: az 1984 példáját emlegetik, az orwelli vízió mindent látó és ellenőrző „Nagy Fivére" megjelenésétől rettegnek. Az eddigi szórványos kísérletek tapasztalatai vegyes képel mutatnak. A Time Warner New York egyik részében interaktív, azaz választást felkínáló és válaszreakciókat elfogadó moziszolgáltatással próbálkozik, ám a kereslet élénkítése érdekében már árat kellett csökkentenie. A Groupe Videotron nevű cég vállalkozása viszont sikeresebbnek látszik: Kanada keleti vidékén 220 ezer előfizetőhöz juttat el - más programok mellett - olyan sportközvetítéseket, amelyek interaktív kapcsolat révén lehetővé teszik, hogy a nézők kiválaszthassák az eseményt vevő kamerák „műsora" közül azt, amelynek a közvetítési szöge megfelel nekik. (HVG - Különszám) Összeállította: SIDÓ H. ZOLTÁN Kiből lesz az alkoholista? M. Nagy László felvétele A tág körű felmérések ellenére sem tudjuk még pontosan, hogy miképp öröklődik az alkoholtól való függőség a családban. Csupán az látszik biztosnak, hogy ebben nemcsak biológiai (egyebek között genetikai) veszélyeztető tényezők játszanak közre, hanem lelkiek és környezetiek (társadalmiak) is. Tévedés volna azt hinni, hogy ha ráakadnánk az alkoholizmus génjére (génjeire), akkor kezünkbe kerülne a megelőzés és a gyógyítás lehetséges kulcsa. A gének ugyanis nem közvetlenül idéznek elő afféle magatartásformát, mint amilyen az italozás is, hanem közvetve, azaz különböző idegkémiai és -élettani rendszerek működésének a módosítása révén. Ebben a központi idegrendszer (az agy és a gerincvelő) ugyanúgy érintve van, mint az agy- és a környéki idegek, valamint a legkülönfélébb ingerületközvetítő anyagok. Az állatkísérletek azt mutatják, hogy a legtöbb állat kerüli az alkoholtartalmú folyadékot, ám az egérnek és a patkánynak kitenyésztették olyan törzseit, amelyek szívesen fogyasztják a szeszes italt. Ennek nyilvánvalóan örökletes háttere van, hiszen a leszármazottaik sem idegenkednek tőle egészen fiatal koruk óta. Több mint fél évtizede mutatták ki, hogy a szesztartalmú folyadékot nem szomjúságuk oltására vagy energianyerés végett isszák (akkor ugyanis a melléje helyezett tiszta vizet sem vetnék meg), hanem az alkohol gyógyszertani hatása miatt. Ezt az is sugallja, hogy jóval többet isznak belőle, mint amennyi a szomjúság csillapításához elég volna (ezt az ellenőrző csoport vizet ivó állatai tanúsították), s addig abba sem hagyják az italozást, míg vérükben az alkoholszint el nem ér egy bizonyos (nem is csekély) értéket. „Alkoholistává" válásuk azon is lemérhető, hogy számos jellegzetességét mutatják a rendszeresen italozó embernek, s ha ilyenkor nem kapnak szeszes itali, az emberekhez hasonlóan nekik is elvonási tüneteik támadnak. Az állatkísérletek arra is bizonyítékot szolgáltattak, hogy bizonyos körülmények között az alkoholt nem kedvelő törzsek állatai is ráfanyalodnak vagy - ha úgy tetszik - rákapnak a szeszes ital fogyasztására, tehát a környezeti tényezők szerepéi (hatását) is elemezni kell. ha az italozó magatartás gyökereire vagyunk kíváncsiak. Az ikrekkel, valamint a saját és az örökbe fogadott gyerekekkel végzett vizsgálatok is egyértelműen mutatják, hogy az örökletességnek szerepe van az italozásra való hajlamban. Az .utóbbiak (vagyis a nem vér szerinti gyerekeken) az is nyomon követhető, hogy a családi környezet miképp és mennyire működik közre az italozó vagy nem italozó magatartás (az alkoholtól való függőség vagy függetlenség) megszilárdulásában. Skandináv és egyesült államokbeli felmérésekből az derült ki, hogy alkoholista szülőknek nem italozó családok állal örökbe fogadott gyermekei közölt felnőttkorban háromszor-ötször több az italozó, mint azok között, akiknek nem italoztak a vér szerinti szülei. Ez az örökletesség mellett szól. A különböző körülmények közé kerülő és ott felnövő egypetéjű ikertestvérek italozási szokásainak elemzése viszont a környezeti tényezők szerepére is felhívja a figyelmet, jóllehet egyáltalán nem ritka, hogy az alkoholista szülők különböző (italozó és nem italozó) családban felnövő egypetéjű ikreiből olyan felnőttek lesznek, akik - környezet ide vagy oda - nem vetik meg a szeszes itali. Természetszerűleg az is előfordul, hogy az alkoholista szülőkkel együtt felnövő egypetéjű ikreknek sem egyforma az italozással kapcsolatos magatartása. Ez nem az örökletesség szerepét gyengíti, hanem azt is mutathatja (merthogy ilyen vélemények szintén vannak), hogy az ikertestvérek sem részesülnek okvetlenül azonos elbánásban a családban, s ez eltérő környezeti hatásként is felfogható. Mindaz, amiről eddig szóltunk, lényegében statisztikai összefüggést tükröz, s ekképp csak közvetett bizonyíték az italozásra való hajlam örökletességére vonatkozóan. Habár ezt a hajlamot örökítő gén(ek) még nem áll(nak) rendelkezésünkre, a felmérések a létezését (létezésüket) valószínűsítik. Ahhoz ugyanis nem férhet kétség, hogy minél több és minél közelebbi rokonsági fokú italozó ember van a családban és a tágabb vérrokonságban, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a születő gyermek sem fogja majdan megvetni az italt. Különösen akkor, ha fiúgyermekként születik. (ÉT)