Új Szó, 1994. szeptember (47. évfolyam, 203-226. szám)

1994-09-14 / 213. szám, szerda

1994. SZEPTEMBER 2185. •órszö•órszö- KALEIDOSZKÓ P Mítoszok és előítéletek Holnap tudományos konferencia kezdődik az etnikai konfliktusokról Az európai egyensúly felborulásának lehetősége a balkáni válság kitörése óta egyre több intézményt foglalkoztat. Céljuk azonos: azoknak a lehetséges társadalmi és élethelyzeteknek az. előrevetítése, amelyek a volt kommunista blokk országaiban etnikai konfliktusokhoz vezethetnek. Kevesen vállalkoznak ugyanakkor arra, hogy a diagnózis pontos meghatározása mellett hatékony terápia kidolgozásával is megpróbálkozzanak. A pozsonyi Márai Sándor Alapítvány egy a kevesek közül. A csütörtökön kezdődő kétnapos konferenciája az etnikai konfliktusok megoldásával foglalkozik. Részletes tájékoztatásra Hunéík Pétert, az alapítvány elnökét kértük fel. - Az etnikai konfliktusok megoldása című konferencia elsősorban a szlovák-magyar kapcsolatok vizsgálatából indul ki. Megrendezéséhez az adott lökést, hogy az elmúlt négy-öt évben nagyon sok felmérés készült, és több szakmai tanácskozás is folyt az etnikai konfliktusokról, de senki nem tudta kellőképpen meghatározni ezeknek a konfliktusoknak a lényegét. E sikertelen kísérletek nyomán erősödött meg bennünk a gondolat, hogy talán a módszertanon kellene változtatni. A szociológiai felmérések ugyanis csak nagy vonásokban jelzik a konfliktus határait, nem adnak pontos választ a kérdésekre, és nem képesek a szakember számára egy olyan problémamegoldási szoftveralapanyagot biztosítani, melynek felhasználásával hatékony konfliktusmegoldó programot tudnak kidolgozni. A szociológiai felmérést ezért kibővítettük egy új tudományág, az etnopszichológia módszertanával. Ennek lényege az, hogy a szociológiai felmérés által behatárolt témaköröket úgynevezett mélyinterjúk keretében egy kisebb csoporttal sokkal részletesebben megtárgyaljuk. • A mélyinterjúk segítségéve! tehát meghatározható az etnikai konfliktusok kiváltó oka? - Pontosan. Az elmúlt években végzett szociológiai felmérések eredményeiből ugyan tudjuk, hogy százalékarányban hány szlovák nem szeretné, ha magyar lenne a szomszédja, hány magyar nem szeretné, ha szlovák nemzetiségű kerülne a családjába, ha cigány lenne a munkatársa... Az viszont továbbra is kérdés maradt, hogy ezeknek az előítéleteknek mi a lelki mozgatórugója. Ezt csak egy hosszabb, intim beszélgetés során lehet kideríteni. Egy mélyinterjú 5-6 órát vesz igénybe. Pszichológusokból álló csapatunk 150 mélyinterjút készíteti, melyek alanyait a szociológiai felmérések során alkalmazott standard módszer alapján válogatták össze. • Mennyire általánosítható ennek a 150 személyt vizsgáló kutatásnak az eredménye? - Igaz, hogy a szociológiai felmérések során megkérdezett 15(H) személynek csupán az egytizedével foglalkoztunk behatóan, ám az egy személyre fordított idő alatt rendkívül részletes és ériékes információkra tettünk szert, melyek révén most már világos képet alkothatunk arról, miért is nem szeretné X., hogy magyar legyen a szomszédja, vagy miért nem szeretné Y., hogy szlovák legyen a munkatársa. Választ kaptunk arra, hogy egyes szociológiai csoportok esetében mi képezi az agresszió, a frusztráció leggyakoribb mozgatórugóját, hogy miből fakadnak identitászavaraik, és képet alkothattunk az ilyen helyzetekből kivezető megoldásokról. Nagyon érdekes például a családi mítoszok szerepe, tehát az, ahogy a családokban generációról generációra öröklődnek az előítéletek. • Tudna erre példát mondani? - Nagyon izgalmasnak tartom az egyik első világháború idejébe visszavezethető előítélet-csoportot. Köztudott, hogy nagyapáink, dédnagyapáink közül sokan harcoltak az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében az olasz fronton, mikor az olaszok átálltak az ellenség oldalára. Ez nagyon kellemetlenül érintette a Doberdónál harcoló őseinket, akik gyötrő emlékekkel tértek haza. Negatív ítéletük nyomán a családban megjelent a digók, a macskazabáló, köpönyegforgató olaszok képzete, ami több generációváltás után még ma sem lűnt el. De van egy még tipikusabb példa. A század elején meghozott Apponyi-törvények negatívan érintették a szlovákok széles rélegeit, elősegítve az ezeréves magyar elnyomás mítoszának kialakulását. Az egyén csak alapos, önfeltáró beszélgetés után jön rá arra, hogy előítélete egy konkrét politikus behatárolt történelmi időszakban ható konkrét lépése nyomán alakult ki. Miután ezeket az okokat felderítettük, tehetünk ellene valamit. Ezzel próbálkozunk a konferencia második napján. • A program erre a napra gyakorlati képzést ír elő. Mit kell ezen érteni? - Kétfajta ismert módszert próbálunk ki: a pszichodrámát és az úgynevezett Rogcrs-féle egyéni terápia módszerét. A pszichodráma lényege az, hogy szimulálunk egy veszélyhelyzetet, és ebben a helyzetben eljátszatunk az emberekkel bizonyos szerepeket. A csoportvezetőtől függ, hogy milyen krízishelyzetet alkalmaz, és ezen keresztül miként bizonyítja be a résztvevőknek, hogy korábbi gyűlölködésük alaptalan, sőt kimondottan káros lehet a túlélés szempontjából. A cél tehát annak bebizonyítása, hogy egzisztenciális szempontból sokkal fontosabb, ha felfedezik egymásban a közös vonásokat. Ennek a módszernek azonban van egy hiányossága: bizonyos attitűdökkel ruházhatja fel az embert, miközben kérdéses marad, hogy másfajta krízishelyzetekben nem kezd-e ismét úgy viselkedni, ahogy korábban szokott. Ezért próbáljuk ki a Rogers-módszert is, amely újdonságnak tekinthető. Az elmélet lényege az, hogy az embert nem csoporttagként, hanem személyként kell megközelíteni, és nem viselkedésmódokat, hanem önmaga megismerését kell neki felkínálni. Első hallásra ez bonyolultnak tűnhet, ám valójában nem az. Azt kell csupán elérni, hogy az ember képes legyen szembesülni önmagával, és tisztában legyen vele, hogy milyen, illetve milyen szeretne lenni. A konferencia célja tulajdonképpen az, hogy ezt az egyelőre még sehol nem alkalmazott módszert kipróbáljuk, és ha arra az eredményre jutunk, hogy segít, akkor a következő két évben megpróbáljuk a gyakorlatba is bevezetni. • Milyenek az elképzelések ? - Ahhoz, hogy ezt valóra válthassuk, a vegyes lakosságú területek önkormányzatainak együttműködésére volna szükségünk. Önkéntesekkel, polgármesterekkel, újságírókkal, papokkal, tanítókkal, bírókkal, rendőrökkel foglalkoznánk a szóban forgó módszerrel. Ha igyekezetünk sikeresnek bizonyulna, szeretnénk ezt a tapasztalatot továbbadni a román-erdélyieknek, a szerb-horvátoknak, a szerb-magyaroknak, az ukránoroszoknak, az ukrán-szlovákoknak mint egy olyan lehetőséget, amellyel sikeresen előzhetők meg az etnikai konfliktusok. • A szlovákiai társadalmi és politikai szervezetek részéről milyen az érdeklődés? - Az eddigi visszajelzések alapján Csáky Pál és A. Nagy László részvételére számítunk. Ők előadást is tartanak. Csáky Pál a nemzetiségi kérdés és a politika, A. Nagy László pedig - aki eredeti foglalkozását tekintve pszichológus - az etnikai konfliktusok és a politika öszefúggéseit kutatja. Részvételüknek azért is nagy jelenlőséget tulajdonítunk, mert elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a jövőt illető elképzeléseinket a politikai pártok jóindulata nélkül is megvalósíthassuk. HORVÁTH GABRIELLA Már készülnek a sikeremberek Magyar gyerekek szlovák iskolákban Fontosnak tartotta a szlovák sajtóügynökség közhírré tenni az Érsekújvári Járási Tanügyi Hivatal vezetőjének, Štefan Veršeghynek ama közlését, miszerint a járás csaknem 23 ezer alapiskolásának és óvodásának csupán egyharmada jár magyar oktatási nyelvű iskolába, illetve óvodába. A sajtóiroda optimista hangvételben tálalta a hírt, és meg is kommentálta: mivel, úgymond, a járás lakosságának csaknem 50 százaléka magyar nemzetiségű (a hivatalos statisztika szerint 41,73 százalék - a szerző megj.), a számadat világosan tükrözi a magyar szülők egy részének azon meggyőződését, hogy gyermekeik a szlovák iskolából kikerülve jobban érvényesülhetnek az életben. A hírolvasója pedig elhűlve gondol arra, micsoda áradata lesz itt minisztereknek, főügyészeknek, Einstein-szabású tudósoknak és más nagy embereknek, ha ez a sok érvényesülni képes magyar szlovák (vagy szlovák magyar?) gyerkőc kirajzik az iskolából. Talán nem is akad annyi miniszteri bársonyszék, magas hivatal széles e hazában, amennyi elegendő lenne számukra. Érdekes módon eddig egyetlen olyan hír sem jelent meg a honi sajtóban, amely arról tudósítana, hogy szlovák gyerekek járnának ilyen hatalmas tömegben magyar iskolába, holott Slota úr és elvbarátai másról sem szónokolnak, mint a szlovák iskolák hiányáról és a dél-szlovákiai szlovákokat emiatt fenyegető elmagyarosításról. A buszozás, a szomszédos falvak iskoláiba kényszerülés ebben az esetben nem érv, mivel az mindkét nemzetiségű tanulókra egyaránt vonatkozik. Aki pedig csak az „államalkotó nemzet" gyermekeihez tartja méltatlannak a buszozást, az megfeledkezik arról, hogy ezt az államot más anyanyelvű polgárok is alkotják és gyarapítják, akik egyenjogúak többségi polgártársaikkal, tehát gyermekeikre vonatkozóan is ugyanazok a jogok illetik meg őket, mint többségi polgártársaikat. Az a többségi politikus pedig, aki rövidlátóan nem tekinti szívügyének a hazai magyar nyelvű oktatást, vagyis azt, hogy Szlovákia magyar oktatási nyelvű iskoláiból sokoldalúan képzett, ennek az országnak a felemelkedésén hathatósan munkálkodni tudó fiatalok kerüljenek ki - amit csakis a színvonalas anyanyelvű képzés tesz lehetővé -, az nem gondolja komolyan az ország felvirágoztatásáról pufogtatott saját frázisait sem. Aki azon munkálkodik és örvend, hogy egyre több magyar nemzetiségű gyerek jár szlovák iskolába, az vallja be nyíltan, hogy az ország polgárainak csaknem 11 százalékát alkotó magyarokat nem veszi partnerszámba, nem fogadja el őket olyannak, amilyenek, és ezért megmásításukra, tehát asszimilálásukra törekszik, aminek semmi köze a folytonosan hangoztatott demokráciához és polgári elvhez. De ezt akkor vállalja és vallja be őszintén, ne burkolja selyempapírba, jobb érvényesülés kecsegtetésébe, az államnyelv tudásának kötelességébe, a javunkat akarás szirupos maszlagába. Az, aki nem a magyar iskolákban folyó szlováknyelv-oktatás elavult módszerét kívánja korszerűvel és hatékonnyal helyettesíteni, hanem a tantárgyak kétnyelvű oktatása, a félnyelvet, féltudást kínáló, skizoid hibrid iskola mellett tör lándzsát, és a magyar gyerekeket kísérleti nyulaknak használva egy mindenfajta szakmai és tudományos megalapozottságol nélkülöző oktatási programot erőszakol rájuk, nem tekinthető felelősségteljes, tisztességes szakembernek, még olyan embernek sem. akire gyerekek bízhatók. Márpedig az oktatási tárca ezen munkálkodik, s vezetőjétől, attól a Harach úrtól sem várhatunk sokat, aki nyíltan védelmébe vette a „kiegészítő olvasmányként" ajánlott, de nagyvonalúan ingyen minden iskolának (még magyaroknak is) szétküldött, Starý národ - mladý štát című könyvet, ezt a minden történelmi objektivitást nélkülöző, mítoszmelengető, XIX. századi hangvételű, torz nemzettudatot tápláló primitív olvasmányt, amely a szlovák történészek és pedagógusok körében is éles vitát váltott ki. És ugyan mi várható az oktatási minisztérium sok huzavona után létesülgető, a nagyvonalú ígéretektől ugyancsak elmaradó nemzetiségi osztályától, amelynek a magyar oktatás ügyét képviselő beosztottja nyomban szlovákra vált, mihelyt egy szakkifejezést kell használnia? Ha magára nézve nem tartotta fontosnak a magyar szakterminológia elsajátítását, vajon miért tartaná fontosnak mások esetében, miért állna ki a magyar nyelvű oktatás vagy urambocsá! a magyar pedagógusképzés mellett? A kétnyelvűsítő oktatási program tehát készen áll, s bevetésre vár már az elfogadtatását célzó széles körű előzetes kampányra vonatkozó utasítás is. Hamarosan a vízcsapból is az folyik majd, hogy a magyar oktatási nyelvű iskola nem biztosítja diákjai számára az érvényesülés lehetőségét. És mindig találtatnak jámbor lelkek, akik ezt elhiszik. A valós tényeket napi tapasztalataiból ismerő ember meg azon töpreng, vajon miért nem létezik olyan összehasonlító statisztika, amely világosan kimutatná, valóban igaz-e, hogy több szlovák iskolát végzett magyar gyerek nyert magasabb szintű képzést, esetleg diplomát, mint magyar iskolái végzett? Erre már két oktatási miniszternél is rákérdeztem, de mindketten azzal utasítottak el. hogy ilyen nyilvántartás diszkriminatív jellegénél fogva nem készülhet. Csak azt nem árulták el, kire nézve lenne diszkriminatív? A magyar iskolát végzettekre aligha, mert akkor, kitűnő ütőkártyaként, már rég elkészült volna. Mikor mozdul meg már végre a magyar pedagógusközösség, s legalább a kis falvakban, ahol mindenki mindenkit ismer, mikor készítik el helyi szinten áldozatkész, többletmunkára is hajlandó emberek ezt az összehasonlító statisztikai kimutatást? Mikor hajlandó ezt megszervezni vagy legalább szorgalmazni a Szlovákiai Ma gyar Pedagógusok Szövetsége? Ha csak 20-25 faluból lennének ellenőrizhető számadataink a szlovák és a magyar oktatási nyelvű iskolát végzett, magyar nemzetiségű diákok sorsának alakulásáról, az Európa Tanács raportőrei is jobban megértenék ódzkodásunkat a kétnyelvű iskoláktól, és a szülők körében kisebb hatása lenne a többségi riogatásnak, miszerint a magyar iskola képtelen biztosítani diákjai számára az érvényesülés lehetőségét. VOJTEK KATALIN Drágaság a légtérben Már nem emlékszem pontosan arra az évekkel ezelőtt hallott viccre, amely olyasmiről szólt, hogy valamelyik nagyhatalom repülőgépeket akart kölcsönkérni az egykori Csehszlovákiától, mire az elnök megkérdezte: - És mennyit

t adjunk? Egyet, kettőt vagy mind a hármat? Persze ez csak vicc volt, de ma még inkább az, hiszen három gép aligha fogyasztana el évente félmilliárd korona értékű repülőbenzint. Márpedig a szlovák hadsereg évente ennyit kénytelen költeni arra, hogy pilótái teljesíteni tudják az előírt minimumot - azaz hogy évente legalább ötven órái repüljenek. Tomáš Švec ezredestől, a vezérkar sajtótitkárától megtudtuk, ez a kötelező óraszám nagyon alacsony, hiszen például az amerikai hadsereg pilótái csaknem két hónap alall repülnek annyit, mint a mieink egész évben. Ha az amerikai pilóta havonta nem tölt el a levegőben legalább húsz órát, akkor gyakorlóberendezésen kell vizsgát tennie, hogy újra repülhessen. A szlovák hadseregben ilyenfajta megkötés nincs. Nem is azért állapították meg nálunk az ötven órát, mintha az optimális volna, hanem azért, mert többre egyszerűen nincs pénz. - Annyit repülünk, amennyire a költségvetésünkből futja - mondta a szóvivő. - De hát nemcsak a hadsereg küszködik pénzhiánnyal, az egészségügyre, oktatásra vagy a szociális szférára sem jut annyi, amennyire szükség lenne. Azt pedig mégsem tehetjük meg, hogy a pilótáink kétszáz órákat f ognak repülni, közben pedig nem jut pénz gyógyszerekre. Igaz, hogy a kiadások legnagyobb részét a repülőbenzin-fogyasztás jelenti, de a repülésre még további milliókat költenek. Új harci eszközöket a szóvivő állítása szerint egyáltalán nem vásárolnak. A pilóták fizetése is szép summát tesz ki. Az ezredes ugyan nem árulta el a repülők havi átlagkeresetét, de annyit megtudtunk, hogy a 12. fizetési osztályba tartoznak, ezenkívül beosztástól és rangtól függően jutalékokat kapnak. Arra a kérdésemre, hogy hány pilótája van a szlovák hadseregnek, őszintén szólva nem is reméltem választ, gondolván, hogy talán hadititok. Tévedtem. A szóvivő köntörfalazás nélkül megmondta, hogy pontosan annyi pilótánk van, amennyi gépünk, ezek száma pedig háromszázhuszonkilenc. Persze naiv dolog azt gondolni, hogy egy ilyen adat hadititok lenne. Mert miért is kellene titkolni, ha nincs ellenségünk? Ha pedig volna, a hírszerzők révén valószínűleg pontosabb adatokkal rendelkezne, mint egy sajtótitkár. Nem csoda, hogy jól megfizetik a pilótákat, hiszen nem veszélytelen foglalkozás repülőgépet vezetni. Štefan Gombík vezérőrnagy, a repülők főparancsnoka egy, a napokban közreadott nyilatkozatában sikerként említette, hogy a szlovák hadsereg önállósulása óta teljesített 26 ezer óra alatt csupán egy baleset lörtént - a malackai gyakorlótér felett az egyik fiatal pilóta katapultált, a gépe pedig lezuhant -, holott világviszonylatban átlagban 11 ezer repülőórára jut egy baleset. Hogy ezen belül hány emberéletlel számolnak, arról nem szól a statisztika. Mindezek ellenére rendkívül nagy az érdeklődés a szakma iránt. Az ország egyetlen ilyen irányzatú tanintézetében, a kassai katonai repülőfőiskola pilótaképző szakán állítólag nem ritka a háromszázszoros (!) túljelentkezés. Igaz, nagyon kevés diákot vesznek fel - tavaly például tíz pilóta hagyta el az iskolái -, és minden évben nem is nyitnak osztályt. A kassai főiskolán kizárólag katonai pilótákat képeznek, de tulajdonképpen a civil járatokon repülő pilóták is innét kerülnek ki.. Azelőtt löbb pilótát képeztek Kassán, hiszen az egész csehszlovák hadsereg számára ez volt az egyetlen iskola. Az ország kettéválása után Csehország sajál iskolái nyitott, s az utóbbi időben Magyarország sem tart igényt a kassai pilótaképzésre. A sajtószóvivő úgy ludja, már nem is az. egyetlen ilyer. jellegű intézmény a kassai, mert a zsolnai közlekedési főiskolán is létrehoztak egy pilótaképző szakot. GAÁL LÁSZLÓ