Új Szó, 1994. augusztus (47. évfolyam, 177-202. szám)

1994-08-03 / 179. szám, szerda

1 Az UJSZO írta j 45 éve Horný Smokovecről üdvözlöm az Üj Szó olvasótáborát. Röviden írok, mert ez a levelem nem munka közben íródik, hanem nyaralás közben, ahol nagyon jól érezzük magunkat. Tizenhat éve dolgozok már a füleki zománcgyárban, és most kaptam meg kétheti fizetett szabadságomat. Beteljesült régi vágyam, most már a munkások is nyaralhatnak és méghozzá ilyen gyönyörű vidéken. Ez a népi demokrácia eredménye és áldása. A régi rendszer alatt nem is hallottam arról, hogy a munkást nyaralni küldték volna, ma, aki akar, mehet. És még válogathat is abban, hogy hová menjen. Nálunk is a gyárban, szociális gondozónőnk sorba megkérdezett bennünket, hogy hová akartok menni, elvtársak, nyaralni. Hát most még csak annyit írok, hogy igazán jól érezzük magunkat itt mindannyian, és ha lejár a szabadságidőnk, megújult erővel térünk vissza a munkába, hogy teljes erővel részt vehessünk a szocializmus építésében. 30 éve A Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulójának közelgő ünnepségei előtt a turisták ezrei keresik fel a harcok színhelyét, a fasizmus áldozatainak emlékműveit. A prašivái, poľanai, sitnói és ďumbieri partizánösvényeken dolgozóink és fiataljaink csoportjai járnak, hogy a helyszínen megismerkedhessenek a 20 évvel ezelőtt lezajlott hősi eseményekkel. Az Antifasiszta Harcosok Szövetségének tagjai a közép-szlovákiai kerületben megjelölték ezeket az ösvényeket, valamint a harcok színhelyét, a partizánok volt székhelyét. így például a Staré Hory melletti Szarvassziklánál levő óvóhely - ahol a folyóiratokat és röplapokat nyomták a felkelés idejében - olyan állapotban várja a kirándulókat, mint 20 évvel ezelőtt. Sokan látogatnak el Čierny Balogba, Svermovóba és további Garam menti partizánközségekbe, melyek a felkelés idején a felkelők központjai voltak. 20 éve A Zlaté Klasy-i (Aranykalász) helyi pártszervezet nagy súlyt helyez a szemléltető agitáció elmélyítésére. Az SZLKP dunaszerdahelyi járási bizottsága ideológiai osztályának felhívására a múlt évben beneveztek a szemléltető agitációs versenybe, s jó! helytálltak. Munkájuk során sokoldalúan tükröződik a község fejlődése, az efsz és a községben működő tömegszervezetek és üzemek ténykedése. (...) A község főutcájának három pontján két-két propagációs táblát helyeztek el, s ezeken a falu életének egyes mozzanatait, a kulturális életét, a legjobb termelési eredményeket elérő személyeket és kollektívákat mutatják be. Itt láthatók az aratási munkálatok menetét szemléltető képek és plakátok is. 5 éve Mi, a frýdek-místeki városi pártbizottság tagjai és póttagjai, középkorú kollektíva vagyunk. Több mint felerészt munkások, egyikünk politikai munkatárs, hárman állami alkalmazottak, a többiek technikusok. Tisztségünket díjtalanul, munkaidő után gyakoroljuk. Nem tartottunk a választások demokratikus módjától, és tavaly az egész városi pártbizottságot titkos választáson választották meg. Bizalmat kaptunk, ezért ügyelünk arra, hogy városunk lakosai jól éljenek. Nyitott, becsületes politikát folytatunk, kikérjük a lakosok véleményét, s biztosítjuk önöket, hogy nem a „zöld asztal" mögül, hanem közvetlenül munka- és lakhelyünkön. Higgyék el, hogy nap nap után számos problémát kell megoldani, és az élet törvényszerűen egyre újabb gondokkal jár. Közülük néhányat azonban, feleslegesen, mi magunk idézünk elő. Nem akarjuk önöket megsérteni, sem a meggyőződésükbe gázolni, de az ilyen gondok egyike a Néhány mondat felhívás is. Volt alkalmunk megismerni. Nem értünk vele egyet, és ki akarjuk fejteni ezzel kapcsolatos álláspontunkat. 1994. AUGUSZTUS 3. - » RIPORT Ó/SZÓelvonultak Beszélgettünk, sok mindenről szó esett. Néhány óra társalgás után hetvenhét esztendős vendéglátóm közlékenyebb lett, és szinte gyermeki őszinteséggel mondta el élettörténetét. nyeket. A tank megállt és egy fiatal fej bukkant elő belőle. A katona levette a sapkáját, hosszú gesztenyebarna haja a vállára omlott. Lány vezette a tankot. Keresztet vetett és annyit mondott: szpaszíba. Majd afelől érdeklődött, nincsenek-e németek a faluban. A lábam is reszketett, úgy féltem. Reverendában csak igazat szabad mondani. Én pedig hazudtam, azt mondtam, nincsenek. A lány egy szál cigarettát dobott felém, meg sem várta, amíg megköszönöm, visszabújt a tankba. A harci járművek elvonultak, lövöldö- Már kiskoromban is ügyes kezű voltam, szüleim hamar észrevették tehetségemet, így kerültem Budapestre a ferences kolostorba. Oltárkészítőnek tanultam: többnyire fából és gipszből készítettünk szobrokat, különböző díszítőelemeket. Nem fejezhettem be az iskolát, mert közben kitört a második világháború. A kolostort bezárták, a diákokat hazaengedték. Amikor megérkeztem szüleim házába, a vidékünkön dúlt a háború. A portánkra német katonák telepedtek be. Egy napon, amikor az oroszok már Losonc irányából nyomultak előre, orosz tankókat láttam közeledni, felfelé a völgyben. Megijedtem. Szóltam édesapámnak, engedje ki azonnal az istállóból a tehenet. Kiengedte, én pedig az út mellett legeltettem - természetesen reverendában. Az orosz tankok lassan haladtak felfelé az úton. Ha a házunkhoz érnek, biztosan észreveszik a németeket, és akkor... Amikor a „vezértank" a közelembe ért, felemeltem a jobb kezemet és egy keresztet írtam le vele a levegőbe. Azután imára kulcsolt kézzel, lehajtott fejjel vártam afejlemézés, emberáldozat nélkül végződött a kaland. Az ötletet adó buszsofőr A háború után egy ferences rendi nehezen talált képességeinek megfelelő beosztást. Agócs Barnabás egy ideig a füleki Kovosmaltban dolgozott, majd egy csehországi porcelángyárban kapott munkát. Időnként hazalátogatott Kurtányba a szüleihez. Jihlava közelében az autóbuszsofőr az egyik megálló előtt mindig hátraszólt az utasokhoz: „Orosz kápolna, lesz leszálló?". Akkor támadt az ötlete: azon a helyen, ahol a háborúban papi ruhában megmentette a katonák életét, kápolnát emel. A szüleit időközben eltemette, Kurtányban nem maradt számára más érték csak az ősi birtok, a ház és a kert. A régi házat lebontotta, annak a helyén lerakta a kápolna alapjait. Kápolnát tervezett, de később úgy határozott, kastélyt épít és bele egy hatalmas kápolnát. Huszonhat évvel ezelőtt látott munkához, minden téglát maga helyezett a falba, minden kanál maltert egyedül kevert meg és vitt fél áz emeletre. Fizetését, gipszfiguráiért kapott mellékjövedelmét építőanyagra költötte, minden szabadidejét az építkezésre fordította. A kastély, a jelenlegi állapotában, két évtized alatt készült el. Persze, nem ment minden zökkenőmentesen. A rendőrség zaklatta a szenteket ábrázoló gipszfigurákért, a kápolnáért, a kastélyért... Egy-egy házkutatás so-rán--«úndig összegyűjtötték és elkobozták értékesíthető portékáit. Magányosan Amíg tető alá nem került a kastély, azért gondolom, mert időközben ők állítólag elszegényedtek, és áruba bocsájtották a kastélyt. Pontosabban: hirdetést adtak fel, és jóval magasabb áron kínálják eladásra, mint amennyiért tőlem vásárolták. Azóta nem láttam őket, ezért maradtam a helyemen, hiszen az építkezést sem fejezték be, amihez én az eladáskor ragaszkodtam. Véletlenül kezembe kerültek azok a tervek, amelyek szerint a vállalkozók be akarták fejezni az épületet. Fogalmuk sincs arról, hogy én mit akartam itt csinálni. Nekem nem tetszik az ő elképzelésük. Hogy mit teszek, ha megjelennek és kiköltöztetnek innét? Levelezek a Kapisztrán Szent János Rendtartomány budapesti főnökségével, hozzájuk bármikor elmehetek, befogadnak. Egy orvos ismerősöm régóta hív magához. Az igaz, hogy amikor hírét vette a kastély eladásának, nagyon megharagudott. Ő is alacsonynak találta az eladási árat. Nem tudom, mitévő legyek, megmondom őszintén: még egy telet nem tudnék itt magányosan eltölteni. Beleőrülnék! Az idős emberen látszik az elkeseredés, a kétségbeesés. Fél a magánytól, de még jobban fél elköltözni a kastélyból. Félti az épületet, tudja, érzi, ha elmegy, hamarosan romhalmazzá válik. Amikor utoljára beszélgettünk (június végén) még nem tudott dönteni: menjen, vagy maradjon. Hetente többször összecsomagol, de az épületből nem tudja kivinni bőröndjét. Mintha mágnest helyezett volna a téglák közé, úgy húzzák vissza a vakolatlan falak. FARKAS OTTÓ (A szerző felvételei) Otthontalanul Egy kastély(lakó) története a lapátok és ásók között hált a fabódéban, néhány éve pedig az említett helyiségben tölti nappalait és éjszakáit. Télen-nyáron egyedül. Időnként beruccan Fülekre vagy Losoncra, ilyenkor megvásárolja a legszükségesebb élelmiszert. Ha ismerőssel találkozik, szóba elegyedik vele. Én úgy tapasztaltam, kiéhezett a társaságra, az emberi szóra. Sokáig úgy hírlett, Agócs Barnabás öregotthonba vonul, a kastélyát pedig a katolikus egyházra hagyja. De mint megtudtuk, nem így történt. - Nem úgy cselekedtem, ahogy elterveztem - folytatja. -- Nem az egyháznak adtam a kastélyt, hanem eladtam a poprádi uraknak. Most már nagyon bánom, de mondja, mit tehetek? Tavaly nyáron felkeresett három úriember és megegyeztünk. Ők azon nyomban kifizették az árát és odébbálltak. Abban állapodtunk meg, hogy szeptember 10-ig - még tavaly - kiköltözöm a kastélyból, ők pedig befejezik az építési munkálatokat. Azoknak adtam el, akik Losoncon megvették a Pelikán, Füleken pedig a Palma szállót. Hogy minek kellett nekik, azt nem tudom, hogy mennyiért adtam, arról nem akarok beszélni. Megígértem nekik, hogy erről nem nyilatkozók. Annyit azonban elmondhatok: nagyon olcsón adtam. Ezt A Losonc és Fülek közötti útszakaszon egy vakolatlan kastély visz csendes derűt az egyhangú tájba. Ajtó- és ablakrései évek óta üresen merednek a szemközti hegyekre, legfelső emeletéről valamikor kecskék, mostanában leginkább kutya vagy macska bámul lustán az országút felé. Jelezve azt, hogy nem lakatlan a félig elkészült épület. Persze a környékbeliek ezt nagyon jól tudják, sőt lakóját, az egykori f erénces szerzetest, Agócs Barnabást is ismerik. Az a lehetőség azonban eddig keveseknek adatott meg, hogy belülről is megtekinthessék a kastélyt. Én ezen szerencsések közé tartozom. A kastélyban A lépcső még nem épült meg sem a kastélyban, sem a kastélyhoz. Rozzant létrán jutottunk fel az emeletre. - A szögre lépjen! - figyelmeztetett, amikor megroppant lábam alatt a létrafok. A kastély üres, sehol egy szék, asztal vagy szekrény. Hiányzik a belső vakolat, csak a huzat van jelen minden helységben. A kastélyszemle után a „lakosztályban", a legfelső emeleti kétablakos szobában ültünk le. Ő a deszkából eszkábált priccsre, ón a földre - pontosabban a betonra. Ez a helyiség különbözik a többitől, bár itt is csupaszok a téglák, de a falon színesre festett, figurákkal díszített tányérok lógnak, a földön formás virágvázák, gipszből formált alakok sorakoznak. Néhány évvel ezelőtt még másokat is tanított ilyen és hasonló gipsztárgyak készítésére. Az orosz tankok