Új Szó, 1994. augusztus (47. évfolyam, 177-202. szám)

1994-08-22 / 195. szám, hétfő

1994. AUGUSZTUS 1953. ÚJ SZÓ POLITIKAI HIRDETÉS 7 7 Kitörni a bezártságból Szellemi fogyatékosok a pozsonyeperjesi üdülőben Más sors jutott nekik, mint egészséges társaiknak. A szociális intézetekben más - jobb, rosszabb? - körülmények között élnek. Más - több, kevesebb ? - szeretetet kapnak, mint eredeti családjukban. Nem egy esetben előfordul, hogy családjuk, hozzátartozójuk nincs is már. Szellemi fogyatékosságuk miatt képtelenek egyedül élni, ám néha a közösségben sem jó. Mert mindig ugyanazokat az arcokat látják, s a napi tevékenység is ismétlődik. Napról napra, évről évre. A nagy semmittevésben - mert az intézetek helyszűkével éš pénztelenséggel küszködnek, ami miatt egyre kevesebb programot szervezhetnek védenceiknek - a változatosságot többnyire csak at étkezés időpontja jelenti... Szabó Jolán, a Dunaszerdahelyi Regionális Kulturális Központ szakelőadója - látva ezt az egyhangúságot - gondolt egy merészet: nyári népművészeti tábor szervezésébe fogott. Olyanba, ahol népművészek és népművelők, bábosok foglalkoznak a szellemi fogyatékosokkal, s együtt készítenek rongybabát, tűpárnát, játékhemyót. Olyanba, ahová ellátogat néhány kosárfonó is. Olyanba, ahol a táborozóknak a környékbeli gyermekcsoportok adnak elő műsort, ahol volna móka, kacagás, zene, tánc és este tábortűz. Egy héttel ezelőtt ápolónők kíséretében a pozsonyepeijesi üdülőbe megérkeztek a várkonyi, a medvei, a nyárasd-lapagosi és az izsappusztai szociális intézet lakói. - Most már bevallhatom - jelentette ki Szabó Jolán a táborozás harmadik napján -, hogy a tábornyitás első két órája kínszenvedést jelentett számomra. A „gyerekek", már csak így nevezem őket, noha vannak közöttük nálamnál jóval idősebbek is, sőt a bősi nyugdíjasotthonból három nagymamakorú hölgy érkezett, szóval a „gyerekek" bizalmatlanul vagy inkább félénken nézelődtek, s megszeppenve várták, mi is történik majd. Mi meg, Vígh Katica néni, a Nyírfácska bábcsoport vezetője, Ágh Erzsébet, pozsonyeperjesi népművelő, Nagy Erzsébet papírhajtogató, a bősi Borbély Béla és A fűzfa előkészítésébe bekapcsolódtak a kísérők is Bartal Miklós kosárfonó, Gábriska Júlia népművész csuhébaba-készítő, Puss Kornélia somorjai keramikus, noha azonnal munkához láttunk, nem sok nézőnk akadt. A szinte lemerevedett társaságot a 76 éves Bartal Miklós bácsi ébresztette fel: „Megmutatom a kosárfonás alapjait. Aki kíváncsi, kövessen az udvarra" - jelentette ki kedves határozottsággal, s néhányan azonnal a nyomába szegődtek. Ezt követően hirtelen mindenki megmozdult, s bekapcsolódott a rongybaba-, képeslap- és hemyókészítésbe, a gyöngyfűzésbe, papírhajtogatásba. Az alkotó tevékenységbe mélyedt táborozók szinte parancsszóra mentek csak ebédelni, s noha voltak, akik lepihentek, a legtöbben visszatértek félbehagyott műveikhez. A foglalkozásnak az esti diszkó vetett véget, ám addigra kedvesebbnél kedvesebb baba, tűpárna, hernyó, lánc és karkötő készült el, sőt egy rózsa is. „A rózsát én készítettem - közölte közvetlen egyszerűséggel a Várkonyból érkezett Iván, s büszkén mutatta a valóban sikerült alkotást. - Igaz nem teljesen egyedül..." - Amikor Iván azzal a kéréssel állt elő, hogy ő nem babát, nem tűpárnát, hanem rózsát szeretne készíteni, kissé megijedtem - mesélte Szabó Jolán. Nem akartam neki csalódást okozni, ezért addig ügyeskedtünk, míg el nem készült. Mit mondjak? Nem hittem, hogy ilyen jól sikerül... Amikor az udvar felől jóízű, szívből jövő kacagást hallottunk, kíváncsiak lettünk a nagy derültség okára. „Kosaratfonni csak vidáman lehet" - titkolódzott Bartal Miklós bácsi, miközben az izsappusztai Boris, aki csak szlovákul tud, egyetértett a csak magyarul értekező kosárfonóval, majd megjegyezte: „Nem kell mindent a lányók orrára kötni, ugye?" „A vörösfűz, az aranyvessző úgy hajlik, ahogyan akarom - magyarázta a 76 éves mester, miközben néha-néha besegített az ügyesen dolgozó és szaporán bólogató Borisnak. - Meglátod, fiam, estére elkészülsz életed első, de biztosan nem utolsó kosarával, s holnap akár egy újabba is belefoghatsz." - Tegnap sötétedésig ültünk a fa alatt, addig nem mozdult, amíg nem készült el a kosár alja. Az ápolónőtől tudom, hogy még csak hajnalodott, de ő már kosarat akart fonni - fordult felénk meghatódva Miklós bácsi. - A szellemi fogyatékosokkal való foglalkozás bennünket is gazdagít. Tapasztaljuk, mennyire érző, szeretetékés emberek, akik képesek arra, hogy kimutassák érzéseiket. Ha értelmes, érdekes, szórakoztató tevékenységet kínálunk nékik, több órán át elmélyülten tudnak „alkotni". Sikerélményük van, s mit tagadjam, nekünk is. Most már nyugodtak vagyunk, mert az eredmény leolvasható a „gyerekek" arcáról. Megbeszéltük, hogy az ápolónők, visszatérve az intézetekbe, tovább gyaintézeti gyerekekkel van, többször játszóházat szervezett számukra. Eredetileg a táborozást is „valódi" gyerekek számára intézte, ám amikor a jelentkezők zöme „nagyobb" gyerekekből verbuválódott, akkor sem hátrált meg. Persze aki bekapcsolódott már valaha egy tábor előkészítésébe, jól tudja, hogy mivel jár. Függetlenül attól, hogy egészségesek vagy betegek nyaraltatásáról van szó. Nem álltam meg, s megkérdeztem, hogy miért fogott hozzá. - A válaszom egyszerű. Ezeknek az embereknek adni akartunk valamit. A szeretet mellett lehetőséget arra, hogy megtanuljanak ezt-azt. És arra is, hogy kijussanak az intézeti élet egyhangúságából... Nem is tudom. A lényeg nem a A pihenő Bartal Miklós (jobboldalt) mögött ülő Boris alig várja, hogy újból nekilássanak a kosárfonásnak (Fotók: Ľubomír Navrátil) koroltatját velük az itt megtanultakat. Hisszük, hogy legalább ők már nem semmittevéssel fogják múlatni az időt. Mi azzal számoltunk, hogy már azt is sikerként könyvelhetjük el, ha a 40 főből legalább tízen bakapcsolódnak a foglalkozásokba. S mi a helyzet? Csak ketten-hárman vannak, akik nézelődnek csupán. Szabó Jolán népművelő olyan lelkesen beszélt a szellemi fogyatékos táborlakókról, mintha régóta ismémé őket. Pedig nem. Kapcsolata leginkább miérten van. így voltak ezzel a táborozást támogató szponzorok Dunatőkésről, Nagylégről, Nagymagyarról és többen Dunaszerdahelyről, akik gyümölcsöt, zöldséget, üdítőt, tojást küldtek, de a tiszteletdíjukról lemondó népművelők és népművészek sem kérdezték: miért? Volt egy ötletem, amit sok-sok érző ember segítségével megvalósítottunk, s örömet szereztünk néhány szellemi fogyatékos embertársunknak, Nemcsak nekik, hanem magunknakis. pÉTERFISZONY

A Cs. Kiss Ernő népi iparművész alkotásai Gútán Cs. Kiss Ernő legnagyobb darab pedig a négyes kakasos hinta. Ami a maga nemében olyan térplasztika, amely majdnem szoborszintű szerepet kap a térben mondta ez utóbbiról az alkotó. Tudomása szerint itt, Szlovákiában ez volt az első ilyen tábor, ahol tervezett programban a tér- és játszótéri plasztikával foglalkoztak, holott Magyarországon az ilyen jellegű alkotótáborok húsz-huszonöt éves hagyományökra tekintenek vissza. - A gyerekeknek is egészen más élményt nyújt, ha természetes anyagokból készülnek ezek a játékok - magyarázta az alkotó. - Valamelyest figurálisak, ami egy kis érzelmi kötődést is teremt. Például az is előfordult, hogy a félig kész ökröt „megetették" a gyerekek, füvet raktak a szájába. Magyarországon van olyan óvoda, ahol a hasonló játékokra az óvónéninek időre be kell osztani, ki meddig lovagolhat, úgy meg vannak érte indulva a gyerekek. Megtudtam, hogy az ilyen szabadtéri játékszeréket nem lehet csak kisgyerekeknek tervezni, hiszen például az éjszaka diszkóból hazatérő fiatalok is rácsimpaszkodnak, ahányan csak tudnak, s a játékszernek ezt a „megpróbáltatást" is túl kell élnie. A gútai ökrök és kakasok is jócskán túlméretezett, szinte monumentális darabok. Remélhetőleg hosszú életűek lesznek. GAÁL LÁSZLÓ Facsikó a templomkertben Sütkérező turisták helyett fúró-faragó mesteremberekkel találkoztam Gúta egyetlen - fél éve nem üzemelő - szállodájának udvarán, amikor a Nagyboldogasszony ünnepe előtti héten a városban jártam. A sátorponyvából kialakított fészerszerűségben szalagfűrésszel dolgozott valaki, a hatalmas diófa alatt fúróval és vésővel ügyködtek néhányan, az utolsó simításokat végezték egy kakasfoimájú, tölgyfából készült, négyszemélyes libikókán. Odébb egy hasonló rendeltetésű, de a változatosság kedvéért ökörfejjel díszített alkalmatosság egy facsikó társaságában láthatólag már csak arra várt, hogy rendeltetési helyére szállítsák. A lelkes kis csapat tagjai Cs. Kiss Ernő tatai illetőségű népi iparművész fafaragó alkotótáborának résztvevői: Csekély hazai részvétel A magyarországi vendégművész és öttagú csapata a városi önkormányzat megrendelésére készítette egy leendő-e riport megjelenésekor már elkészült - gyermekjátszótér „berendezését". Azért idézőjeles a berendezés, mert nem nagyon tudóm, minek is nevezhetném az alkotásokat. Rendeltetésüket tekintve játékszerek, hiszen a falovakkal vontatott hintó, a mászókának szánt facsikók, az ökörfejes, illetve kakasos libikóka a gyermekek játszásigényét hivatott kielégíteni, formáját és kivitelezését tekintve azonban inkább szobroknak vagy térplasztikának nevezhetném az alkotásokat. A fafaragó iparművész elmondta: ő tulajdonképpen kollégája, Krajcsirovits Henrik kezdeményezése alapján került kapcsolatba a városi önkormányzattal. Á szintén magyarországi festőművész már második éve vezeti a festők gútai alkotótáborát, amely tavaly Luzsica Lajos Kossuth-díjas festőművész védnöksége alatt indult. Cs. lüss Ernő még februárban kezdte az önkormányzattal közösen elképzelt terv megvalósítását, miszerint a művész elképzelései alapján a templomkertben egy különleges, térplasztikai hatású játszóteret hoznak létre. A februárban megkezdett előkészületek alatt a terepfelmérés, a faanyag kiválasztása, helyszínre szállítása és hasonló szervezési teendők értendők. Magát az alkotó munkát hat nap alatt végezték el. A vendégművész elmondta, hogy egy picit csalódott az itteni érdektelenség miatt, ő ugyanis olyan jellegű alkotótábor létrehozásával szerette volna elvégezni a feladatot, amilyent otthon, Magyaroroszágon már hatvanöt alkalommal vezetett. Árra számított, hogy majd a helybeli vagy más szlovákiai fafaragók is érdeklődnek s bekapcsolódnak a munkába, s őket oktatva-irányítva, tapasztalatait továbbadva tehet majd eleget a megrendelésnek. Biztos, ami biztos alapon azért hozott magával három magyarországi kollégát, s kiderült, ezt nagyon bölcsen tette, mert az itteniek közül csupán egyetlenegy érdeklődő, a komáromi Katona László vett részt a munkában. Úgy hallottam, nem is a hazai fafaragók érdektelensége, inkább szervezési problémák voltak a csekély hazai részvétel okozói. Egyéb segítségben azonban nem volt hiány, hiszen a polgármesteri hivatal adott embereket a rakodáshoz, szállításhoz, a durva előkészítő famunkát pedig a helybéli asztalosok műhelyében, az ő segítségükkel végezhették el. - Ahhoz azért kellett egy kis segítség, egy kis gépi háttér, hogy hat nap alatt meg lehessen teremteni a világot mondta a munkálatokat irányító szobortervező. A játékszerek tölgyfából készültek, mert mint a szobrász mondta, a tölgy elvileg örök. Akácból általában csak a földbe kerülő lábakat készítik, egyéb fát pedig nem érdemes használni, mert az néhény éven belül tönkremenne. Játékszer és térplasztika A játékszerek között van egy mozgó hintó, amelyre egyszerre akár húsz gyerek is felcsimpaszkodhat, s egyméteres vízszintes mozgást indíthatnak el. Ez előtt van két „szóló" csikó, távolabb két, 4-4 méter hosszú, ökörfejes libikóka, a