Új Szó, 1994. augusztus (47. évfolyam, 177-202. szám)

1994-08-17 / 191. szám, szerda

FOGYASZTÓI FIGYELŐ ÚJ SZÓ* 1994. AUGUSZTUS 17. A vásárló (még) nem űr A privatizáció kezdetén a Kereskedők" Ligája sztrájkkal fenyegetőzött, mert a tagjai azt szerették volna elérni, hogy elsősorban a boltokban dolgozók vehessék meg az általuk irányított egységeket, illetve' az összeszokott kollektívák kezében maradjanak az üzletek. A legnyomósabb érvük az volt, továbbra is szakemberek kell, hogy irányítsák az áruellátást, olyanok, akik megfelelően ismerik a piacot, és kellő információjuk van a forgalmazott áruról is. Arra figyelmeztettek: ha olyanok kezébe. kerül az ellátás, akik csupán a saját zsebükre ügyelnek, a fogyasztók majd megnézhetik magukat. Tudjuk: megszületett a törvény, és mindenki egyforma eséllyel vehetett részt az árveréseken. Sok szakmabeli minden erejét és az elérhető anyagiakat összeszedve beült és licitált, míg úgy érezte, győzi a pénztárcája. Amikor a kikiáltott összeget túlságosan magasnak és alaptalannak tartották (hiszen ők ismerték, milyen az egység forgalma, illetve a nyeresége) általában átengedték helyüket a jobb „háttérrel" rendelkezőknek. így aztán szép számmal jutottak bolthoz olyanok, akik korábban legfeljebb csak néhanéha vásárolni jártak az üzletbe. Igaz, ez utóbbiak közül a körültekintőbbek igyekeztek szakmabelieketalkalmazni, de sokan ezt is feleslegesnek tartották, és maguk vágtak bele az új mesterségbe. A kereskedelmi felügyelőség munkatársai tanúsíthatják, hogy az alapvető szakmai tudás hiányában milyen felelőtlen lépéseket tetťbk (tesznek), és ezek következményeit kénytelenek is viselni. De mi fogyasztók is tapasztalhattuk (és sajnos még ma sincs másképp), mennyire hiányzik a pult mögött állók felkészültsége. Csak bosszankodhatunk, ha az eladó szinte semmit sem tud a kínált termékről. Még azt a fáradtságot sem veszi, hogy a használati útmutatót áttanulmányozza, mielőtt például egy villamosfogyasztót forgalmazni kezdene. Érdemes próbára tenni akár egyegy butik tulajdonosát vagy a nála dolgozó elárusítót. Elég ha azt kérdezzük meg tőle, hogy a bőséges választékból melyik ruhadarab mosható gépben vagy milyen hőmérsékletű vasalóval simíthatjuk ki az összegyűrt, finom anyagból készült blúzt. A válasz alapján azonnal megtudhatjuk, szakmabeli-e az' eladó vagy jobb híján állt be butikosnak. S ha már az áru került szóba: korábban annyit szidtuk a rendszert amiatt, hogy még a hiánycikkek kérdését sem tudják az illetékesek megoldani. Aztán a privatizációban és a piacgazdaság mindenhatóságában reménykedtünk. Napjainkban még mindig csak a bizakodásnál tartunk. Tény: a cipőboltban már ruhaneműt is vehetünk, ha éppen megfelelőt találunk, a háztartási cikkekből is, úgy tűnik, telített a piac, de a látszat valóban csalóka. Erre akkor jöhetünk rá, ha valamilyen konkrét dolgot szeretnénk vásárolni. Például menynyezetre szerelhető függöny tartót. De ehhez hasonló a helyzet mondjuk egy kiválasztott konyhabútorral kapcsolatban is. A maszek bolttulajdonos azzal utasítja el heteken át az érdeklődőket, hogy a gyárban üzemi szabadság miatt leállt a termelés. Hát nem észbontó ez? De az sem vall komoly kereskedelmi szellemre, ha egy-egy kis településen, bár nem csupán egyetlen bolt működik, naponta csak az vehet kenyeret, aki az előző nap megrendelte. Az idegen, a bejelentés nélküli látogató a legjobb esetben csak kiflit kap. Jogosan vetődik fel tehát a kérdés: mennyi idő kell még ahhoz, hogy a fogyasztó ne kiszolgáltatott helyzetben legyen, hanem az ő igényeihez igazodjon a kereskedő? Az oldalt szerkesztette: Mivel világítsunk? Az energiatakarékos égők drágábbak, de... ; A villamosenergiát legrégebben a világításra használjuk. T. A. Edison bizonyára nagyon elcsodálkozna azon, hányféle fényforrást gyártanak manapság a különböző üzemekben. Aligha igazodna el a több mint 3500féle, alakjában és speciális alkalmazása miatt eltérő égő kőzött. Az első látásra úgy tűnhet, a villanyégő évszázados létezése alatt nemigen változott. Ezt viszont legfeljebb a kiviteléről állíthatjuk - bár ezt sem minden esetben -, de a használati tulajdonságairól aligha. Több fény, hosszú élettartam, alacsonyabb energiafogyasztás - ezek a mai korszerű villanyégők tulajdonságai. ^ A háztartásokban évtizedek óta a klasszikus égőket alkalmazzuk. Többféle teljesítményűeket ismerünk: a 25, 40, 60, 75, 100 és a 150 wattosakat. Ha jól választjuk meg az égőt, megfelelő erősségű megvilágítást érhetünk el. A szakembereken kívül talán azt is kevesen tudják, hogy gazdaságosabb egy nagyobb égőt, pl. 100 wattosat használni, mint több kisebb teljesítményűt, esetünkben négy 25 wattosat. A villanyégők élettartama körülbelül eléri az ezer órányi világítást. Azt viszont meg kell jegyezni, hogy a gyakori ki- és bekapcsolással ez az idő lényegesen csökken. A boltok kínálata alapján azt bizonyára már sokan felfedezték, hogy átlátszó és matt üvegű égőket is forgalmaznak. Köztük csupán annyi a különbség, hogy még az előző éles fényt ad, ez utóbbi tompább megvilágítást nyújt, fénye nem vakító. A szóban forgó hagyományos égőkön kívül fénycsöveket is választhatunk. A lakásokba a rózsaszínű árnyalatú sugárzókat ajánlják a szakemberek - ez hasonlít leginkább a villanyégő fényéhez -, a természetes megvilágítás nélküli termekben pedig a kékes fényű a legmegfelelőbb. A fénycsövek élettartama jóval hosszabb, mint a villanyégőké: körülbelül 6000 órát világíthatunk velük. A'gyakori kapcsolgatás miatt viszont ezeknek szintén csökken az élettartamuk. S ha már a villanyégőkkel hasonlítjuk őket össze: energiatakarékosabbak, de az áruk magasabb. A fényforrások gyártói igyekeznek lépést tartani a kor követelményeivel, és a fogyasztóknak felújított, tökéletesített termékeket kínálnak. A világítástechnika jelenlegi irányzatát egyértelműen a miniatűr fényforrások jellemzik. A szakemberek arra is törekednek, hogy a villamosenergiát rpinél hatékonyabban alakítsák át fénnyé. Az égők, fénycsövek használati idejének meghosszabbítása is a legfontosabb követelmények közé tartozik, s ennek megvalósításáért sokat is tesznek. Az sem mindegy, milyen színű a mesterséges fény, ezért ennek ideálissá tételére szintén nagy gondot fordítanak. Az első hasznos kezdeményezések közé sorolhatjuk a halogén és a kompakt égőket. A halogén égők egyre nagyobb teret hódítanak a háztartásokban is, hiszen a hagyományos égőkkel szemben lényegesen kisebb méretűek, de ennek ellenére kétszeres a teljesítményük. Többnyire reflektorokba szerelik, s ezáltal a fény koncentrálható, és a tetszőleges irányba állítható. A fénye kellemesen meleg. Minden előnyüket figyelembe véve mégsem tartoznak a túlságosan elterjedtek közé. A legtöbb halogén égő 12 voltos, a háztartásokban pedig 220 voltos a villanyvezeték. Tehát speciális feszültségátalakítóra is szükségünk van, ha ilyen égővel szeretnénk világítani. Ez viszont igen költséges ráfordítás. A kompakt égőkről viszont csupa jót mondhatunk. lyiéretüket tekintve az égőkhöz sorolhatjuk, paraméterei viszont a fénycsőével vethetők össze. Mivel a norma szerinti a csatlakozójuk, a hagyományos égők helyett minden további átalakítás helyett használhatjuk ezeket. A gyártók szerint hat-riyolcezer órán át világíthatunk egy-egy ilyen égővel, az energiafogyasztása viszont ötször kisebb. Tehát ez azt jelenti: ugyanannyi fényhez csupán 20 százalék villamosenergiára van szükségünk. Kétségtelen előnye az is, hogy több mint fél millió ki-bekapcsolást minden következmény nélkül kibír. Nem melegszik fel a kritikus hőmérsékletre. Az sem elhanyagolható tény, hogy modern és dekoratív kivitelezése miatt még a legigényesebb terek berendezéséhez is jól illik. Igaz, az áruk nem nevezhető alacsonynak: 400-800 koronába kerülnek, a típustól és a nagyságtól függően. Éppen az az oka annak, hogy a viszonylag olcsó energiaár miatt még nem terjedtek el úgy a háztartásokban, mint ahogyan azt energiatakarékos voltuk miatt gondolnánk. A szakemberek kiszámították: a vállalkozói szférában, ahol eltérőek az energiaárak, az égő 4000 óra használata után már gazdasági szempontból megéri. Ezért nem csoda, hogy egyre többen ismerik fel: a drága is lehet olcsó. A fényforrások új generációjához sorolható kompakt égőket az energiaigényesség csökkenésén kívül a környezetkímélő tulajdonság is jellemzi. Ezért érdemes nemcsak felfigyelni a kedvező tulajdonságaikra, hanem egyre szélesebb körben alkalmazni őket. 11 • s • Edes, mint a méz A forró nyári napokon jólesik beleharapni az édes, vizes dinnyébe. De vajon tudják-e, honnan származik ez a kellemes csemege? A piros dinnye őshazája a dél-afrikai sivatag. Livingstone, az ismert utazó több mint 150 évvel ezelőtt fedezte fel, amikör a Kalahári sivatagon át vitt az útja. Természetesen ott vadon nőtt e számára furcsa növény. Erről az élményéről a következőket írta: Azokban az években, amikor az átlagosnál több csapadék hull, az egész területet dinnye takarja be. Ekkor a különböző állatok szinte mérték nélkül fogyasztják. Az elefánt ugyanúgy, mint az oroszlán, a hiéna, a sakál vagy az egerek. Minden állat ismeri ezt a „hasznos ajándékot". A piros dinnye vadon nő Indiában és Afganisztánban is. Valószínű, hogy kultúrnövényként Egyiptomban kezdték termeszteni. Erről tanúskodnak a freskók rajzain ábrázolt gyümölcsök, de a sírokban dinnyemagokat és leveleket is találtak. Később Egyiptomból Európába és Elő-Ázsiába is behozták. Ma már a Délisark kivételével az egész világon termesztik. Egy-egy példány maximális súlya 20 kg körül van, de ismertek 50-60 kilós óriásdinnyék is. Leggyakrabban frissen fogyasztjuk, de egyesek készítenek belőle dzsemet, dinnyemézet, vagy cukorban tartósítják. Az aprókat sóval is konzerváhatjuk. Némely betegség esetén a dinnyének közismert a gyógyhatása is. E nyári gyümölcsnek jelenleg'körülbelül 500 fajtáját ismerjük. Különbözik á vegetációs idejük, színük, cukortartalmuk, és tárolhatóságuk ideje is eltérő. Hasznos tanács háziasszonyoknak Ne sós vízben főzzük... A lapokban és szakácskönyvekben megjelenő receptek még mindig ^rról szólnak, hogy a különféle zöldségeket sós vízben főzzük puhára. Ez azért is káros, mert a só felbontja a sejtek falát, ezért kárba vesznek az értékes nedvek, és csak a rostok maradnak vissza. Ma már szinte minden háztartásban vannak kukták, párolóedények, amelyekben a zöldségfélék kevés vízzel vagy saját levükben is megpuhíthatok. Ámde a puhítást sem célszerű túlzásba vinni, mert a főzés sok tápanyagot bomlaszt el, A párolás titka: minden zöldséget csak akkor sózzunk, amikor már levettük a tűzről, mert akkor kevés levet ereszt, és minden tápanyag benne marad. Ha vízzel párolunk, csak annyi vizet öntsünk az edénybe, amennyi elpárolog. A zöldségek leragadását, lesülését párolórosta behelyezésével vagy lángrostával előzzük meg és az edényt fedjük le. A legjobban akkor őrizzük meg a zöldségek tápanyagát, ha langyosra melegített zsírban vagy olajban elkeverve melegítjük amíg megüvegesedik, majd kevés vízzel, fedő alatt pároljuk addig, amíg éppen fogyaszthatóra puhul. Kocogócipőket teszteltek Megnyugtató minőség • Ne viseljük egész nap! A Magyarországon megjelenő TESZT Magazin utóbbi számának címlapján joggingcipők (magyarosan kocogócipők) virítanak, utalva arra, hogy ezeknek a sportos lábbeliknek a tesztjét találjuk első helyen a lapban. Mivel ezek a termékek nálunk is kaphatóak, sőt valószínűleg ugyanazoktól a szállítóktól érkeznek hozzánk, mint szomszédainkhoz, érdemes felfigyelni a szakemberek észrevételeire. A Kereskedelmi Minőségellenőrzési Intézet szakértői tizennégy típus mintadarabjait tépték, hajlítgatták, koptatták speciális gépekkel, annak érdekében, hogy igazságos osztályzatot adhassanak e cipők tartósságára, de nem feledkeztek meg a láb kényelmének és egészségének szempontjairól sem, amelyek pontértékei szintén részét képezték a végső minősítésnek. A mezőny amúgy egész jól szerepelt. Négy kiváló és nyolc jó besorolású mellett csak két típust ítéltek közepesnek az összesítés nyomán, ennél rosszabbra pedig nem is bukkantak a mérnökök. Ennek oka lehet az is, hogy eleve csak forgalombahozatali engedéllyel bíró, a hivatalos kereskedelemben árusított termékek kerültek tesztelésre. Másrészt elég erős a minőségi verseny ezen a piacon is. A gyártók igyekeznek elégedett, márkahű ügyfeleket faragni vevőikből, akik a félévente, évente megújuló modellválasztékból majd legközelebb is az ő termékeiket keresik. Ha nem az üzlet, hanem az egészség oldaláról közeledünk e kérdéshez, akkor viszont elég nagy baj, ha valaki néhány hónap alatt azért használja el a joggingcipőjét, mert egész napos viseletként reggeltől estig magán tartja. Ezek a lábbelik kifejezetten egykét órás edzésre, kocogásra, kirándulásra készültek, anyaguk között gyakoriak arosszul szellőző műanyagok. Nem csak az igazi „civil" cipőkkel, hanem az igazán sportosakkal is gyakran összekeverik a joggingokat. A különböző versenysportokhoz ugyanis készülnek speciális edzőcipők, amelyek anyagukban és kialakításukban eltérnek a közönséges kocogócipőktől, akármennyire emlékeztetnek is rájuk első pillantásra. A két leglényegesebb különbséget az jeleneti e termékek között, hogy a joggingok csak ragasztottak, míg az edzőcipők varrás és ragasztás kombinációjával készülnek; illetve, hogy az igazi sportcipőkre nem jellemző a járótalp és a talpbélés közé illesztett köztalp, ami a másik csoportban általános. Nincs módunk a TESZT Magazin által alaposan körüljárt téma valóban részletes ismertetésére, ezért már csak két figyelmeztetésértékű információt emelünk ki a cikkből. Az egyik egy ortopédiai tény, mely szerint futás és ugrás során lábfejünk átlagosan fél centiméterrel megnyúlik a rugaszkodás pillanataiban, ezért hibát követünk el,,ha olyan passzentos cipőt veszünk, amely nem biztosítja ezt a játékot lábunk számára. *. A másik egy köznapi dologgal, e lábbelik tisztításával kapcsolatos. Az elterjedt vélekedéssel szemben nem ajánlatos ezeket mosógépben mosni, mert a különböző anyagokból készült részek már negyven-ötven fokon is eltérő mértékben zsugorodnak, és az amúgy jól sikerült tisztítás után cipőnk olyan ívelt lesz, mint a roston sült pisztráng vagy mint az a „csuka" - ahogy azt a mellékelt ábrán elrettentő példaként láthatják-