Új Szó, 1994. július (47. évfolyam, 152-176. szám)
1994-07-12 / 160. szám, kedd
VÉLEMÉNYEK ÚJ SZÓ' 1994. JULIUS 12. A polgármesterek jogállásában megegyeztek A fizetésekről tovább tárgyalnak (Új Szó-tudósítás) A polgármesterek jogállásáról és fizetéséről szóló, a kormány által a múlt héten visszautasított törvénytervezetről tárgyaltak tegnap a parlament, a kormány és a polgármesterek képviselői. Ľudovít Cérnák, a parlament alelnöke, aki a koalíciós tanács megbízásából hívta össze a tanácskozást, azzal indokolta a kormány elutasító magatartását, hogy a törvény az önkormányzatok hatáskörébe való beavatkozás volna. Michal Sýkora, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának elnöke ezt nem így látja, szerinte ezután is az önkormányzat dolga lesz a polgármester fizetésének megszavazása, de szükség van egy bizonyos alsó határ megállapítására, hogy az önkormányzati képviselők ne zsarolhassák a polgármestert aránytalanul alacsony fizetés megszavazásával. Milan Horst, a Szlovákiai Városok Uniójának alelnöke szerint bár a kisközségekben vagy a különböző politikai irányzatokat képviselő önkormányzatokban valóban problémát jelenthet a fizetés megállapítása, annak - az önkormányzati demokrácia megőrzése érdekében - mégis a helyi képviselőtestületek hatáskörében kellene maradnia. Roman Vavrík belügyminisztériumi államtitkártól megtudtuk, hogy a tegnapi tárgyalás minden résztvevője támogatja a polgármesterek jogállásáról szóló tervezetet mely szerint a polgármestert közjogi méltóságnak ismerik el, aki ezentúl ne juttatást, hanem fizetést kapjon a községtől, valamint jogosult legyen szabadságra és táppénzre. A polgármesteri fizetéseket illetően a tárgyaló felek abban egyeztek meg, hogy jövő keddig, azaz a következő kormányülésig keresnek egy olyan kompromisszumos megoldást, amely minden résztvevő számára elfogadható. G. L. Elhurcoltak figyelmébe A határidő': augusztus 13. Megtartja mindkét tisztségét? Horn még nem tudja (Budapesti tudósítás) Horn Gyula miniszterelnök-jelölt, a Magyar Szocialista Párt elnöke tegnap kijelentette: túlságosan elfoglalt ahhoz, hogy jelenleg azzal a kérdéssel foglalkozzon, megtartja-e a miniszterelnökség mellett a pártelnöki posztot is, vagy sem. Elmondta, hogy az MSZP októberi kongresszusán szükség van a tisztújításra, mert - mint fogalmazott kiürült a párt Köztársaság téri központja, valamint a megyei központok, hiszen sok szocialista politikus parlamenti képviselő lett, vagy más komoly tisztségeket tölt be. Leszögezte, hogy a pártra minden szinten megújítás vár. A leendő miniszterelnök Pető Iván szabaddemokrata pártelnök társaságában szerdán szeretne találkozni az egyeztetések során megnevezett médiumelnök-jelöltekkel. Mint ismeretes, a televízió vezetőjelöltjeit már megnevezték, míg a rádió tervezett új vezetőinek nevei egyelőre ismeretlenek. A hírek szerint szerdáig ezekről is lesz döntés. Az MSZP és az SZDSZ a neveket konzultálni kívánja az ellenzéki pártokkal is. KOKES JÁNOS Dízelszivattyűk a Szigetközben (Budapesti tudósítás) A Szigetközben tegnap megkezdték a dízelszivattyúk telepítését, amelyekkel egy korábbi kormányhatározat értelmében ideiglenesen biztosítani kell a térség vízpótlását. Jakus György, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a győri, továbbá gyulai székhelyű vízügyi szervezetek, valamint a budapesti árvízvédelmi készenléti szervezet dolgozói a szükséges engedélyek birtokában 30 szivattyút fognak telepíteni Dunaremete, Dunasziget és Dunakiliti térségébe. A berendezések másodpercenként 15 köbméternyi vizet szivattyúznak át az Öreg-Dunából a hullámtéri mellékágakba. Az ideiglenes vízpótlás feltételeinek megteremtésén jelenleg mintegy ötven ember dolgozik. A szivattyúkat a tervek szerint július 20-án indítanák meg, mégpedig egyszerre. Üzemeltetési költségük naponta eléri a 2,5 millió forintot, mivel naponta mintegy 15 ezer liter gázolajat fogyasztanak. Az előzetes hatástanulmányok szerint zajszintjük és légszennyezésük helyenként nagyobb lesz a megengedett értéknél. (Kokes) Ma: Clinton-beszéd a Brandenburgi-kapunál 2 HÍREK A többség egyezkedne ('Új Szó-hír) A statiszikai hivatal egyik júniusi közvélemény-kutatásában arra összpontosított, vajon a polgárok milyen érdeklődést tanúsítanak a szakszervezetek iránt. A megkérdezettek zöme nem tartja haszontalan intézménynek a szakszervezetet, és annak ellenére ésszerűnek tartja, hogy az alkalmazottak szervezettsége mérsékelten csökken. A múlt év júliusában megkérdezettek 47 százaléka volt tagja valamelyik szakszervezetnek, idén már 5 százalékkal kevesebben válaszoltak igennel arra a kérdésre, vajon tagjai-e valamelyik érdekvédelmi szervezetnek. A 18-24 éves megkérdezettek 27 százaléka szakszervezeti tag, a nyugdíjasoknak pedig mindössze a 18 százaléka. A 25 éves, illetve idősebb, gazdaságilag aktív lakosok körében körülbelül minden második szakszervezeti tag. Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben milyen eszközökhöz folyamodnának a kormánnyal való egyezkedés során, a megkérdezettek 18 százaléka válaszolt úgy, hogy követelményeiknek minden áron, tehát szélsőséges eszközökkel (például sztrájkkal) is érvényt kellene szerezni, többségük (60 százalék) véleménye azonban az, hogy először is kölcsönös párbeszédre van szükség. Elhunyt Hubik István Tegnap kaptuk a hírt, hogy hetvennyolc esztendős korában elhunyt Hubik István neves műfordító-szerkesztő, több iro, dalmi díj kitüntetettje. A Madách Könyvkiadó egyik alapítója, főszerkesztője és sok éven át munkatársa volt. IÖVIDEN J Valamennyi Dél-Szlovákiában élő szlovák nevében fordul a Szlovák Nemzeti Párt Michal Kováč köztársasági elnökhöz, hogy „gondolkodás nélkül adja vissza a Nemzeti Tanácsnak az úgynevezett táblatörvényt, amelyet a parlament július 7-én hagyottjóvá". Az idézet a köztársasági elnöknek címzett és a sajtóirodához is eljuttatott nyílt levélből való. A munkaadók szövetsége szerint az elektronikus pénztárgépek kötelező bevezetésének rendeletben megszabott határideje (ez év december 31.) nagyon rövid idő, ezért kérik a pénzügy-minisztériumtól, hogy ezt a határidőt 1997 végére módosítsák. Továbbá kérik, hogy a pénztárgépek vásárlásához mintegy 70 százalékkal járuljon hozzá az állam. Július 6-án lejárt a Koltán (Érsekújvári járás) és 30 kilométeres körzetében a sertéspestis miatt bevezetett, a mezőgazdasági termékek kivitelére vonatkozó féléves tilalom. Jelenleg főleg Csehország és Lengyelország érdeklődik takarmányvásárlás iránt. A szóban forgó övezetből továbbra is tilos a sertéshús és a nem hőkezelt termékek kivitele, azok kivételével, amelyeket a járási állat-egészségiügyi igazgatóság engedélyez. (TA SR) KÖZLEMÉNY J A Komáromi Városi Egyetem értesíti az érdeklődőket, hogy a kecskeméti kertészeti főiskolai kar 8 szemeszteres levelező tagozatára felvételi vizsgát szervez. A vizsgák 1994. augusztus 25-én (csütörtökön) lesznek biológiából és kémiából. A jelentkezést július 31-éig kell feladni az alábbi címre: City University, P. O. BOX 100, 945 01 Komárno. (Új Szó-hír) Bauer Edit és Köteles László parlamenti képviselők felhívással fordulnak mindazokhoz, akiket a volt Szovjetunió munkatáboraiban tartottak fogva, hogy augusztus 13-áig még benyújthatják kárpótlási kérvényüket, éspedig a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa által elfogadott törvénymódosítás értelmében. Eszerint az jogosult kárpótlásra, akit Szlovákia mai területéről polgári személyként hurcoltak el a szovjet hadsereg által fenntartott táborokba, il-' letve a már elhalálozottak özvegye, gyermekei, esetleg testvére. Kérvényüket az igazságügyi minisztériumba címezzék: Ministerstvo spravodlivosti SR, Župné námestie (Folytatás az 1. oldalról) szerint a vélemények tegnap nagyban közeledtek. Kifejtette: merőben más hangulatú volt a tegnapi tanácskozás, mint az előző fordulók. Annál is inkább, hogy tudtak tárgyalni és véleményt cserélni. - Akár már szerdán, illetve a hét folyamán létrejöhetne a megállapodás a még nyitott kérdésekről - szögezte le az MPP elnöke. Duka Zólyomi Árpád, az Együttélés alelnöke is pozitívan értékelte a tegnapi tanácskozást. Elmondotta: megtárgyalták mindazon anyagokat, amelyekről konszenzus született, s amelyeket az Együttélés Országos (Folytatás az 1. oldalról) oktatás háza táján történt legújabb eseményekről. Ezúttal be kellett érnünk annyival, hogy a parlament által elvetett új felsőoktatási törvény helyett a kissé módosított régi novellizálása készül, valamint a kidolgozás stádiumában van az oktatásügyben dolgozók bérét szabályozó új törvénytervezet. Ľubomír Harach szerint a minisztériumban lezajlott átszervezések tisztán szakmai alapon történtek, s ha egy-két dolgozótól meg is váltak, ez a racionalizálás 13, 813 U Bratislava. Az illetékes hivatalok a már meghosszabbított határidő után beérkezett kérvényeket nem fogadják el. A felhívást tevők javasolják, hogy minden kérvényező saját érdekében győződjön meg, hogy érvényesen regisztrálták-e kérvényét az igazságügy-minisztériumban, mivel korábban ez több esetben nem történt meg. Amennyiben tanácsra, segítségre van szüksége, az Együttélés parlamenti képviselői továbbra is felajánlják segítségüket - Bauer Edit, Bratislavská 17, 931 01 Šamorín, tel.: 07/497 877, 492 564; Köteles László, Mier 12, 045 01 Moldava nad Bodvou, tel.: 0943-3600. Tanácsa is ratifikált. A negyedik, a jelölőlisták felállításával kapcsolatos dokumentumot illetően az OT-nek van egy határozata, amely megszabja az Együttélés tárgyalódelegációjának a feladatát. Megtudtuk azt is, hogy ma összeül az Együttélés Intéző Bizottsága. Duka Zólyomi Árpád szerint a három félnek tisztáznia kell még a választási törvényből eredő kérdéseket is, így például a töredékszavazatok elosztásával, valamint a választási bizottságokba történő delegálással kapcsolatosakat. Az Együttélés alelnöke szerint is a még nyitott kérdéseket e héten le lehetne zárni. (gágyor) nem azonosítható az előző kormányzat tisztogatásaival. Véleménye szerint egyébként az egész oktatásügy struktúrája rossz Szlovákiában, hiszen - egy kézzelfogható példával élve - furcsa helyzet, hogy az óvodarendszer összeomlása, mondjuk, az egyetemek szintjén is érezteti hatását. Ezen persze - s ez már nem miniszteri vélemény - a választásokig nyilvánvalóan nehéz változtatni valamit is, hiszen átgondolt és alapos, koncepciózus változtatásokra volna szükség. (k-y) (TA SR-hír) Bili Clinton tegnap első ízben járt Bonnban azóta, hogy, a két Németország egyesült. Az amerikai elnök a nápolyi G7-es csúcstalálkozóról érkezett Németországba, melynek vezetőivel saját elmondása szerint elsősorban Európa másik felének Nyugat-Európához való integrálódásáról. Clinton az Európai Uniót, a Kereskedelmi Világszervezetet, valamint a Békepartnerség programot olyan intézményeknek, illetve projekteknek minősítette, amelyek a hidegháború utáni időszakban hozzájárulhatnak a stabilitás megőrzéséhez. Bili Clinton és vendéglátója, Helmut Kohl a megbeszéléseken hangsúlyozta, hogy a két (TA SR-hír) Németország havannai nagykövetségéről újabb öt személy távozott azok közül a kubaiak közül, akik június közepén hatoltak be a külképviselet épületébe. A kubai külügyminisztérium tegnapi közlése szerint az elmúlt hét végén négy férfi és egy nő hagyta el a külföldi missziót. Pénteken két személy döntött ugyanígy, s jelenleg már csak tizennégy kubai tartózkodik a nagykövetségen, pedig létszámuk kezdetben meghaladta a százhúszat. A menekültstátuszért folyamadó ország mindent megtesz a posztkommunista államok gyorsabb ütemű felzárkózásáért a földrész nyugati feléhez, a biztonságot erősítő jószomszédi kapcsolatok kiépítéséért, a keleti reformok támogatásáért, s tőkebefektetések is ezt célozzák. Az amerikai vendég tegnap találkozott Roman Herzog államfővel, majd a német kancellár ebédet adott a tiszteletére. Bili Clinton németországi látogatásának mai zárónapján a Brandenburgi-kapu keleti oldalán beszédet mond, amelyet a helyszínen tartózkodó tudósítók történelmi jelentőségűnek mondanak. kubaiaik június 13-án lopott teherautóval hatoltak be az épületbe. Miguel Alfonso, a kubai külügyminisztérium szóvivője a múlt héten kijelentette, hogy a nagykövetség megszállását végrehajtóknak bűnhődniük kell, de nem bírósági eljárást helyezett kilátásba, hanem más, közelebbről meg nem vezetett büntetési módot. A múlt héten már eltávozott a nagykövetségről egy ötventagú csoport, miután úgy mérték fel a helyzetet, hogy nincs reményük kiutazási okmányok megszerzésére. l.ap/arta: 22.10 Szaporodnak a biztosítók? (TA SR-hír) A kormány törvény-előkészítő tanácsa tegnapi ülésén megvitatta és a kabinetnek jóváhagyásra ajánlotta az egészségügyi biztosításról szóló törvényjavaslatot. A törvényjavaslat módosítja az egészségügyi ellátás feltételeit, szervezését, valamint a természetes és jogi személyek kötelezettségeit. A javaslat egyebeken kívül számol további ágazati, vállalati és polgári egészségügyi biztosítók létrehozásával is, és egyúttal feltételezi a Nemzeti Biztosító létrehozásáról szóló törvény hatályon kívül helyezését. Már csak néhány részletkérdés Čarnogurskýval Brüsszelben közölték: A szlovák-magyar viszony már nem európai probléma (TA SR-hír) Ján Čarnogurský, a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke az Európai Bizottság meghívására egyhetes brüsszeli látogatáson tartózkodik, s tegnap az Európai Unió külügyi és külkereskedelmi ügyekben illetékes két biztosával, Hans van den Broekkel és Leon Brittannel tárgyalt. A Ján Čarnogurský kérésére megtartott találkozón Leon Brittan és Hans van den Broek arról biztosította a szlovák politikust, hogy az EU tagfelvételi stratégiájában ugyanúgy kezeli Szlovákiát, mint az EU-ba belépni kívánó többi közép-európai országot. Leon Brittan a megbeszéléseken az EU kibővítésével kapcsolatban leszögezte: - Közép- és Kelet-Európa országai az unió tagjai lehetnek, mihelyt képesek lesznek a maastrichti megállapodásban foglalt kritériumok teljesítésére. Ján Čarnogurský a szlovák hírügynökség tudósítójának elmondta, hogy az EU külügyi biztosa megelégedéssel szólt a szlovák-magyar viszony alakulásáról az utóbbi időben, és úgy vélte, hogy e két szomszédos ország kapcsolatai már nem jelentenek európai problémát. Havanna Megbüntetik a követségfoglalókat Olasz-szlovák tanügyi kapcsolatok