Új Szó, 1994. július (47. évfolyam, 152-176. szám)

1994-07-08 / 157. szám, péntek

OLVASÓINK OLDALA ÚJ SZÓ' 1994. JULIUS 8. Tisztelt szerkesztőség! .. .Gyertek valünk, kérték a gyerekek szüleiket, testvéreiket egy napsütéses vasárnap délután. A zselizi művelődési házban nem mindennapi esemény zajlott. A művészeti alapiskola Horváth és Straňák tanító nénik vezetésével szép műsort készített. A szavalatok, pantomim, hangszeres játék, a Mogyoró című színpadi kép és A három kis malac című mesejáték minden szereplőjét szívébe zárta a közönség. Ügyes gyerekek segítettek a jelenetek díszleteinek és a kosztümöknek az elkészítésében. Az előcsarnokban bemutatták a kis művészek fantáziadús alkotásait. Az ünnepség része volt a család éve alkalmából szervezett rendezvénysorozatnak. . JANA BENlKOVÁ Zseliz ...Ma már a fürdőzés sem kellemes kikapcsolódás, pihenés. A kisebb és a nagyobb gyerekek is vízipuskával harcolnak egymás ellen a medencékben. Sokszor olyannyira ' eldurvul a , játék", hogy a felnőtteknek kel! síró csemetéik megsegítségére sietniük. Csakhogy ezeket a játékszereket a szülők adják gyermekeik kezébe, sokszor ahelyett, hogy úszni tanítanák meg őket. Mert a vízi" sportok iránti érdeklődés nem a puskáknál kezdődik. HAJTMAN KORNÉLIA Nána Segítsünk közösen! A zoboraljai magyar falvak kritikus helyzetben vannak. A valaha tiszta magyar települések lakossága csökkenő tendenciát mutat, és ma már csak a legidősebbek beszélik anyanyelvi szinten a magyart és hibásan a szlovákot. Ez fordítva érvényes a legfiatalabb generációra, melyben a magyarságot a még élő szülők, nagyszülők tudják úgyahogy fenntartani. Valószínűleg ezt a lakosságot már csak a legnagyobb jóakarattal lehet magyarnak nevezni. A folyamat pedig nem rejtélyes - a magyar iskolák megszüntetésével megszakították a nép éltető, erőt adó gyökereit. De még pislog az emberekben az ősi magyar szellem, és tenni kell felélesztéséért. A gyerekek az egyik faluból a másikba járnak magyar iskolába. Van, ahol az önkormányzat - a szülők és a vállalkozók támogatásával - autóbusszal szállítja a gyerekeket magyar iskolába. Égető szükség van a segítségre. De ez a segítség csak addig lehet eredményes, amíg életben van a mai legidősebb generáció. Ezért mielőbb segíteni kell, meg kell teremteni a magyar iskolák vagy legalább osztályok megnyitásának a lehetőségét. Tervezetet kell kidolgozni a Zoboralján élő magyar kisebbség felkarolására. Ebben az önkormányzatokon kívül a politikai és társadalmi szervezeteknek és a magyar oktatásügy szerveinek is részt kell venniük. GY. NAGY LAJOS Dunaszerdahely A/ olvasói leveleket, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük menA né/etek sokrétűsége érdekéhen olyanokat Is klj/lünk, amelyeknek tartalmával szerkes/tftségünk nem ért teljes mértékben egyet. Köszönjük oivasőinfc bizalmát, és várjuk további leveleiket. A kormány száz napja Több politikai fórumon is értékelik a Jozef Moravčík vezette kormány száz napi munkáját. Egyesek elismeréssel nyilatkoznak eddigi tevékenységéről, mások keményen bírálják. A kritika főleg a Vladimír Mečiar vezette DSZM részéről érkezik. De vajon milyen alapon bírálja a volt miniszterelnök a jelenlegi kormányt, hisz ez a kormány többet tett száz napja alatt Szlovákia érdekében, mint a Mečiar-kormány egész működése alatt! Már az is nagy pozitívum, hogy állandósult a politikai helyzet, nincsenek áskálódások, politikai botrányok. Vladimír Mečiarnak rá kellett jönnie arra, hogy az ország gépezete nélküle is működik, sőt sokkal jobban, és ez talán nehezen emészthető meg. Az egyik legutóbbi Lépések című tévéműsor nézőiben bizonyosan átfogó kép alakult ki az ott jelen levő politikusokról. Ha összehasonlítjuk a résztvevők politikai nívóját, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy Vladimír Mečiar végképp nem változtatott és nem is fog változtatni politikai stílusán, ugyanaz a hatalomravágyó politikus, mint azelőtt volt. Egy nyilatkozat ebben a műsorban engem (és biztos nem vagyok egyedül) fölöttébb kellemetlenül érintett. Gondolok itt Ján Slota jellemző magyarellenes fellépésére. Szerinte Szlovákiában csak 250 ezer magyar él, és még a 250 ezer, magát magyarnak valló romával együtt is csak 500 ezren vagyunk. Hát erre a kijelentésre már nem találok szavakat. A többi magyart már Slota úr elméletileg ki is telepítette valahová, úgy mint 1946-ban?! Nagyon pozitívan tudom értékelni a műsorban részt vevő magyar politikusok fellépését. Csáky Pál angol hidegvérrel felkínálta a fent említett úrnak a magyar pártok programját ellenőrzés céljából, hogy lássa, a program nem tartalmaz Szlovákia szétverésére utaló célkitűzéseket. BENYOVSZKY LÁSZLÓ Léva Ragaszkodunk községneveinkhez! Június közepén kegyeletteljes megemlékezés volt Tardoskedden a holocaust áldozatainak tiszteletére. Ezen a megemlékezésen avatták fel azt az emlékművei'., amelyet a falu állított az 1944-ben elhurcolt zsidó családok tiszteletére. A falu polgármestere megható beszédében hangsúlyozta, hogy ezzel a falu régi adósságát rótta le. Az ünnepségen részt vett a zsidó hitközség több érsekújvári tagja, akik közös imával tisztelegtek az elhurcoltak emlékének. Az emlékműavatás után a Magyar Tanítók Központi Énekkara hangversenyt adott a helyi templomban. B. É. Szóvá teszem Július l-jén vasárnapi műszakra utaztam a Bős-Dunaszerdahely vonalon a rendszeresen közlekedő 26os járattal. Megkértem az autóbusz vezetőjét, hogy adjon nekem egy 28 koronás hetijegyet. Láttam, hogy egy egész köteg jegy fekszik előtte, de ennek ellenére egy egyszeri utazásra szóló, 5,50 koronás jegyet nyomott a kezembe, megjegyezve, hogy nem adhatja el az általa helyettesített kollegája hetijegyeit. Mit tehettem, kifizettem, elfoglaltam a helyem, és közben azon tűnődtem, vajon mennyivel fog többe kerülni heti utazásunk, ha a Józsi nevű fiatalember sokáig helyettesíti kollegáját. A dunaszerdahelyi buszállomáson megtudtam, hogy az autóbusz-vezetők helyettesítéskor a hetijegyeket is átadják egymásnak. Nem tudta ezt az a bizonyos sofőr? BALOGH GYULA Várkony Olvasni kell, olvasni jó Már évek óta különböző' fórumokon mutatnak rá arra, hogy az ifjúság keveset olvas, nem olvas. Az okokat a tömegtájékoztató eszközökben, televízióban, videóban, filmekben keressük. Gondolkodjunk el azonban azon is, hogy mi mindnyájan, pedagógusok, szülők, könyvtárosok megtettünk-e mindent azért, hogy gyermekeink rákapjanak az olvasásra. Azt hiszem, hogy a mi könyvtárunk nem töpreng és meditál ezen, hanem cselekszik, és nem is akárhogyan. Erre a legmegfelelőbb kifejezés a rendhagyóan, ám mellé kívánkozik az is, hogy odaadóan. Mi másnak nevezhetném Majoros Magdolnának, az Ipolysági könyvtár ifjúsági részlege vezetőjének a munkáját, ha nem odaadónak. Találékonysága és türelme határtalan a kis olvasók megnyerésében. Mondhatná bárki, hogy ez beletartozik a munkakörébe, ám csak olyan, aki nem vett részt, legalább mint néző, egy ilyen rendezvényen. Legutóbb is, a gyermekek észre sem vették, hogy az egyes rejtvények megfejtése közben magyar közmondásokat, meséket, irodalmi alkotásokat, hősöket ismertek meg, logikával érdekes matematikai feladványt oldottak meg, sőt ők ábrázoltak rajzzal közmondásokat. Olyan sokrétű és vonzó volt ez a könyvtári rendezvény, hogy észre sem vettük az idő múlását. A könyvespolcok is vonzóak, hiszen minden korosztály talál rajtuk érdeklődésének megfelelő olvasmányt. Ám ez önmagában nem sokat érne, ha a gyerekek Magdi nénije nem volna ilyen találékony, kedves és megnyerő. Sok gyereket tett már olvasóvá, ami ebben a rohanó, agyontechnizált világban nem csekélység. Ma úton-útfélen csak azt hallani, hogy nincs pénz, nem tudunk semmit szervezni. Nagyon jó, hogy vannak köztünk olyanok, akik a kevésből is tudnak találékonysággal érdekeset, vonzót formálni. BELLUS JÚLIA Ipolyság Szlovák barátainknak tudatosítaniuk kell, hogy ragaszkodunk magyar községneveinkhez, és ezeket naponta használjuk és használni fogjuk. Függetlenül attól, hogy megszavazzák-e az úgynevezett táblatörvényt a parlamentben. Ez a törvény csak a község végén felállítandó táblákról szól. Tagadhatatlan, de természetesen agyonhallgatható, hogy a második világháború utáni szlovákiai községkeresztelés a magyarlakta vidékeken diktátum volt. Nem kérdezték meg a lakosokat. A kollektív bűnösség érvényesítésének a része volt ez. Jól beillett a deportálások, erőszakos kitelepítések, a magyar nyelv teljes kiszorítását célzó intézkedések légkörébe. Egyébként mostanában az említett eljárásokat etnikai tisztogatásnak nevezik. Különösen nagy durvaságot tanúsítottak azok, akik abban az időben a magyar községeket szlovák személyiségekről nevezték el annak ellenére, hogy ezeknek a személyiségeknek semmi kötődésük sem volt az illető helyekhez. A lakosok abban az időben nem is tudtak a névadó személyekről. Az ember azt hitte, hogy amikor ezek a névváltoztatások a bársonyos forradalom után újra a figyelem középpontjába kerültek, a személyiségekhez valóban közelálló községek (születési helyek, lakhelyek stb.) tömegesen fogják kérni, hogy felvehessék a jeles neveket. De nem így történik. A születési helyek nem versengenek, hanem mélyen hallgatnak. Viszont az általános hangulat nem nagyon különbözik a diktátum idejétől. Sokan ahelyett, hogy az érintett lakosoktól bocsánatot kérnének, a negyvennyolcas diktátorok szellemében tevékenykednek. Az érzékenységre hivatkoznak, pedig az említett diktátum maga az érzéketlenség mintapéldánya, a gyűlölet szüleménye. Érdemes elgondolkodni azon, vajon mi hajtja azokat, akik manapság is ä gyűlöletet szítják. Hogy vannak ilyenek, könnyen meggyőződhetünk a szélsőséges sajtóban. A kútmérgezők célja pedig az, hogy jobb pozíciókat éljenek el valamelyik politikai vagy kulturális szervezetben, Egyesek számára már az is sikert jelent, ha a félrevezetettek tapsolnak nekik, és így reflektorfénybe kerülhetnek. Ennek érdekében képesek tényeket hamisítani, elferdíteni a történelmet és féligazságokkal tömni az olvasót, illetve hallgatót. KELECSÉNY1 IMRE Pozsony A fogadás Most, hogy ismét közeleg az aratás, akaratlanul is eszembe jut egy tizenöt évvel ezelőtti eset. Az Érsekújvári járás egyik jól működő efsz-ének elnöke azzal büszkélkedett, hogy ők teljes mértékben magukévá tették az SZLKP KB által kikiáltott jelszót, azt, hogy „egy szem gabona se vesszen kárba". Kijelentette ezt annak ellenére, hogy még az autóbusz ablakából is jól lehetett látni, hogy az út szélén összefüggő sávban virított az elszórt gabona. Hencegésében odáig ment, hogy fogadást ajánlott fel nekem: amennyiben egy százaléknál több veszteséget észlelek a gabonatáblák bármelyikén, akkor tíz liter bort ad. A szövetkezeti irodától alig három kilométerre megpillantottam, hogy az egyik búzatáblán a kombájnok szorgosan róják a köröket, sűrű porfelhőt hagyva maguk után. Megláttam, hogy a lányok párosával egy-egy léckerettel sétálnak a táblán, szemlélve, hogy hová is tegyék le. Ennek segítségével állapították meg, hogy egy négyzetméteren mennyi szemet találnak. Az elnök pechjére, alighogy kiszálltam a kocsiból, valami puhaságot észleltem a talpam alatt. Ami a szemem elé tárult, az szinte rémálomnak tűnt. Ugyanis a búza vagy két centiméter vastagságban volt elszórva - egész csíkot alkotva. Azonban hiába kérleltem aveszteséget mérő lányokat, azlstennek sem akarták oda helyezni a léckeretet, mondván, nekik olyan parancsuk van az elnöktől és azagronómustól, hogy olyan helyre tegyék le, ahol alig van vagy egyáltalán nincs elszórva szem, nehogy a kimutatásba bele kelljen írni az igazságot. Tehát itt van a kutya elásva! - villant át agyamon. Az elnök tehát ezért olyan magabiztos, mert a felsőbb szerveknek elküldött kimutatásokban csakis az szerepelt, hogy a veszteség nem haladja meg az egy százalékot sem. Több felvételt is készítettem és a fényképek elkészülte után felkerestem a dicsekvő elnök rezidenciáját, ahol a portás már újságolta, hogy nemcsak az elnök, hanem az egész „vezérkar" türelmetlenül vár. Kitettem az asztalra a tényt igazoló képeket. Mondanom sem kell, hogy a vezetőségi tagok egymás kezéből kap-, kodták őket. Az azelőtt oly magabiztos elnök fúlig elvörösödve megkérdezte, hogy mik a terveim a fényképekkel: Naivan bevallottam, hogy elküldöm az egyik országos szaklapnak, hadd lássák az országban, hogyan is lehet „szemveszteség nélkül" végezni az aratást egy menő szövetkezetben. Ezek után közölte, hogy mivel a fogadást elveszítette, a tíz liter bor rendelkezésemre áll, sőt, ha megsemmisítem a képeket, akár megötszörözi az eredeti tétet. Mondanom sem kell, hogy nem álltam rá az alkura. Egyben azonban nagyot tévedtem. Ugyanis hiába küldtem el a felvételeket a megfelelő szöveg kíséretében, azok nem jelentek meg. Sőt elhidegült a kapcsolatom a szaklappal. Abban az .időben ugyanis nem lehetett világgá kürtölni a valóságot, azt, hogy a pártközpontba nem a valós tények kerülnek. NAGYANDRÁS Szimő Tornaija még mindig nem létezik? Lényegében egy banális történetről van szó, de úgy gondolom, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni. A történtek kedvezőtlenül hatnak az emberi kapcsolatokra és rossz fényt vetnek a vasútra. A vasutat sok jogos bírálat éri. Drága, nem rentábilis. A piszkos kocsik szinte üresen közlekednek. Mindent a pénzhiánnyal magyaráznak. A normális emberi viszonyulás azonban nem kerül pénzbe. Mellékelve elküldöm azt a panaszlevelemet, amellyel a kassai vasútállomás főnökéhez fordultam. Június 14-én menetjegyet kértem a kassai pályaudvaron Tornaijára, vagyis Tornalába. A jegy helyett azt a rövid választ kaptam, hogy Tornaľa nem létezik. Én ott lakom, így tudom, hogy vasútállomás is van ott. Ráadásul az új menetrendben is meggyőződtem erről, amikor megnéztem, mikor érkezik oda a vonat. Kértem a pénztárosnőt, ha kétségei vannak, győződjön meg az új menetrendben, hogy Tornala létezik. Azt a választ kaptam, hogy őt a menetrend nem érdekli. Mivel érvényes jeggyel akartam haza utazni, és sejtettem mi a probléma, Šafárikovóba kértem jegyet, amit azonnal meg is kaptam. Ezután figyelmeztettem a pénztárost, hogy Šafárikovót már régebben hivatalosan Tornaiának hívják, és mivel a menetrendben is ezt a nevet használják, ez kötelező a vasútra nézve. Ellenkező esetben a messziről érkezőknek* akik nem ismerik a helyi viszonyokat, problémáik keletkezhetnek. Észrevételemre azt válaszolta, hogy őt ez nem érdekli, számára az az állomás létezik, amelyet a jegykiadó gép kinyomtat. Megjegyeztem, hogy ezzel nem érthetek egyet, és panaszt emelek ellene. Erre flegmán odavatette, hogy nyugodtan megtehetem. JOSEF HUBACEK Tornaija