Új Szó, 1994. július (47. évfolyam, 152-176. szám)

1994-07-28 / 174. szám, csütörtök

Boiyki napsugár Jegyzetek az Ipoly menti találkozóról Fekete felhők ontják vizes áldásukat Bolykra és környékére. „Még az égiek is ellenünk vannak" jegyzi meg Losoncon az Ipoly menti találkozóra igyekvő, a magyar alapiskola tanulóit kísérő tanárnő. Hátul a Kármán József Színkör dixilandženekara, elől a színkör Lehár-műsorának szereplői üdvözlik az érkezőket. „ Bolyk. Vasárnap délután. Á falu közepén, a kicsi művelődési otthon mellett az előkészületektől érezhetően fáradt szervezők kedvesen fogadnak. A ház előtt, felállított, feldíszített szabadtéri színpadon esőcseppek járják a táncot. Alatta az aszfaltborítás csak pár napja készült el. „Ez legalább megmarad" hangzik többektől szomorkás optimizmussal. Mellette sátrak alatt gulyás készül, van üdítő, sör is. Elkészítve áll a tervezett tábortűz fagúlája. Lassan hiánytalanul megérkezik a közel ötórás kultúrműsor valamennyi résztvevője. Panaszkodó szót alig hallani. A művelődési otthon nézőtere zsúfolásig telt. A száz helynyi területen lehetünk vagy kétszázan. Sokan nem jutnak be. A szereplőknek a fal mellett csak egy kis folyosónyi hely jut - ennyi, hogy feljussanak a színpadra. A kora délutáni ünnepi szentmise után a kultúrotthon színpadán a Traditional Dixiland Band tart „toborzó" bemutatót. A csoport májusban Salgótarjánban nemzetközi szinten is megállta a helyét. Meghívást kaptak a jövő évi diXilandfeSztivál fő műsorába, s ígéretet kaptak lemezfelvételre is. Itt is remekül szerepeltek. A falu neves szülötte Katona István történész. Emlékművének megkoszorúzásánál ugyan nincs méltatás, de a pillanatot a losonci római katolikus énekkar szép kórusdaia ünnepivé teszi. A megnyitó beszédet Margita Sedliaková, a falu polgármestere tartja meg szlovák nyelven, majd Bize Ernő, a Csemadok boiyki alapszervezetének és Csák István, a Csemadok területi választmányának az elnöke üdvözöli a jelenlevőket. Közös gondolatukként hangzik el, hogy a rendezvény a megértés', a kölcsönös tolerancia szellemében készült. A műsor első részében gyermekek és diákok kapnak szót. A boiyki óvodások magyarul és szlovákul szavalnak, énekelnek és táncolnak. A Losonci Magyar Tannyelvű Alapiskola diákjai palotást táncolnak. Hozzátenném - remélhetőleg nem elkiabálva a pozitívumokat hogy (végre) hosszú évek passzivitása után az utóbbi hónapokban egyre gyakrabban lehet találkozni az iskola diákjaival és néhány tanárával az iskolán kívüli kulturális életben. A már említett római katolikus ifjúsági énekkar is kedves meglepetés. Még inkább a tehetséget sejtető szólóénekesük, Kelemen Gyöngyi énekszáma. A losonci Kubinyi téri szlovák tannyelvű alapiskola Novohradské škovránky nevű ifjúsági énekkara a régión kívül is ismert. Ausztriában és Magyarországon is sikerrel szerepeltek. A napokban készült el önálló kazettájuk. Ennek legszebb dalait hallhatjuk. Vezetőjük Gordos László, koreográfusuk Marta Galádová, szólistájuk Marika Kožíková. A második blokkban a ragyolci Nógrád néptáncegyüttes, a lukanényei citerazenekar és a fülekpüspöki Palóc néptáncegyüttes mutatkozik be. Azt hiszem, egyiküket sem kell külön bemutatni. A táncosok tudását jellemzi, hogy a tenyérnyi színpad adta térhiány sem csökkenti bemutatójuk színvonalát és szépségét. A műsor zárórészében ismét a dixilandzenekar kap szót, majd a losonci Kármán József Színkör mutatja be a Lehár Ferenc utolsó losonci koncertjének jubileumára készült népszerű operettjeiből összeállított műsorát Jankovits Jenő rendezésében, Böszörményi István összeállításában. „ Alig több mint száz kilométerre, Zselizen hasonló, de ettől lényegesen jobban támogatott rendezvény zajlik. „Érdektelenség"', „Több szereplő, mint néző" - olvasom a kesergő beszámolókban. Bolykon valami egészen mást érzek. Akaratot, hitet és lelkesedést. A szlovák polgármester asszony tettekkel bizonyítja elkötelezettségét a kultúra összetartó ereje mellett. „Mindegy, hogy milyen nyelven, esak szolgálja a falu lakosait - foglalja össze röviden hitvallását. - Mondja el, írja meg, hogy nagyon jó-együttműködő partnerre találtam Danes Dezsőben. A Csemadok területi választmánya példaképe lehetne annak, hogyan tudnak szlovákok és magyarok megértésben együtt élni." Fekete esőfelhők borítják az eget. A reményt keltő napsugár melege mégis jelen volt. Bolykon, az Ipoly menti találkozón. Szervezőkben, fellépőkben, nézőkben és lakosokban. PUNTIGÁN JÓZSEF A fiú, aki... Úgy okoskodott, kikerüli az iskolát, a kertek alatt kisurran a patak partjára. Elrejtőzik a füzesek között, csendesen horgászgat, ott várja meg a délutánt, amikor kicsöngetnek az utolsó óráról. De amint útját vette a kertalja felé, alig tett meg néhány métert, rántott egyet a vállán: - Azért is elmegyek az iskolába! - durcasága keltette ezt az elhatározását. •- Egyszerűen, semmiről sem tudok. Úgysem látta senki! Fittyet hányva mindenre, visszafordult, közben végig hányta-vetette az esetet. Előző nap a tanítás befejeztével az osztályban maradt. Faragóját ejtette le a pad alá, azt kereste. Ez az ürügy arra volt jó, hogy a többiek távozása után megkaparintsa a futball-labdát a szekrényből. Elgondolását siker koronázta, de örömébe üröm is vegyült. Kiment az udvarra, i mivel a labdarúgást nagyon kedvelte, labdakezelési gyakorlatokba kezdett. Addig-addig emelgette, passzolgatta az iskola falához, míg az egyik erősebb rúgás után felfelé pattan t, és egyenesen az ablakba repült. Az alsó üvegtábla csörömpölve darabokra tört. Nem késlekedett; előszedte a takarító néni seprűjét, lapátját és gyorsan eltüntette az üvegdarabokat. De a bizonyíték, az üres ablakráma a helyén maradt.. Vállat vont, majd 'ezt dünnyögte magában: - Hát tehetek én róla? No meg, ki tudhatja meg, hogy én voltam?! Ha megkérdeznek, letagadom: Magabiztosan ment az iskola felé vezető úton. Senki sem szólt hozzá. Nyugodtan leült a padjába. Csak akkor rezzent meg, amikor tanító néni belépett a terembe. Lesütötte a szemét, de kíváncsian leste az arcát, vajon komor, szigorú-e a tekintete. Nem volt az. Kissé komolynak látszott, viszont barát'ságosan, jóságos pillantással nézett az osztályra. - Nem vette volna még észre, hogy hiányzik az üveg ? Hisz a beáramlófriss levegő itt-ott a lányok hajába is belekapaszkodott tűnődött a fiú. Egyszeresük fellépett a dobogóra és megkérdezte: - Nem tudjátok, ki törte ki aZ ablakot? Síri csend. Mindenki higgadtan, fegyelmezetten ült. Csak a tettes efezte a szívét a torkában dobogni. Már emelkedett ülőhelyéről, hogy vallomásra nyissa száját, de még e pillanatban dacossága visszatartotta a szólástól. Mintha valaki azt súgta volna neki: úgy se tudja, hogy te voltál, Fotó: Prikler László A kilencedik csengetés után hittanóra következett. A tanító néni Jézusnak a Golgotán eltűrt szenvedéseiről kezdett beszélni. Mikor elérkezett Jézus szívének engesztelési napjához, majd ahhoz az eseményhez, amikor lándzsával oldalba szúrták - egyben azt a jóságos szívet szúrták át, mely annyira szerette aZ embereket - rámutatott arra, hányszor bántják meg ezt a szívet azok, akik valami rosszat követnek el: veszekednek, engedetlenek, hazudnak, titkolják a rosszat, megkárosítják felebarátaikat.., A fiú (szíven) találva érezte magát. Arra gondolt, ő is cselekedetének be nem vallásával beleszúrt e szívbe. A lelkiismerete nem hagyta nyugodni, felállt és elcsukló hangon közölte: - Én törtem be az ablakot. A tanító néni nem lobbant haragra, feléje fordult és magához hívta. - Gyere ide, fiam! Félénken közeledett. Nem tudta elképzelni, mit akar a tanító néni. - Mivel tettedet eddig eltitkoltad, helytelenül viselkedtél, szinte megsértetted a drága szívet. A fiúra hatott az intelem, úgy érezte, jól fejbe kólintották: durcássága-dacossága egyszeriben elszállt. Lehajtott fővel állt oktatója előtt, és szipogva ennyit mondott: - Bevallom, elhallgattam kártevésemet, megérdemlem a büntetést. Tovább nem tudott beszélni. Torka összeszorult, könnyei kicsordultak. Lehangolt volt az egész osztály, de vele érzett. RÉTI TALLO KÁLMÁN Magány (Méry Gábor felvétele) Elbizonytalanító szépség Nézem a lányt. A színházi előadás okozta nézői lázas állapot tükröződik a szemén. Látni akar mindent: a színészek arcát, a mozdulatokat, egy-egy sajátságos gesztust, a szavakkal kifejezhetetlen drámaiságot, a látható és finoman rejtett jeleket, a történésben fel-felragyogó színészi egyéniséget. A mellettem ülő fiú is a lányt nézi. Mindketten pimaszul fiatalok. Szemükben a látás okossága. Ez a fiú azonban mégis másképpen lát, mint a lány. Érthető. Mindketten mást néznek. Másról tudnak ugyanabban a pillanatban. Mást nézek én is. Őket. A fiúnak nem látom a szemét, csak néha-néha pillant rám, mintha kérdezné: Látom-e, amit ő lát? Ebből.tudom, ugyanazt látjuk. A lányt és az előadást egyszerre. A közöttünk lévő térben a színészek egy szerelem véres drámáját játsszák. Borzalmak dúlnak a színpadon. Borzalmak tükröződnek a lány arcán. , " A fiúval már nem tudjuk, hol látjuk a nagyobb drámát. A szent áhítattól kipirult lányarcon vagy a színpadon? Egyszerre mind a kettőn? Elfogy a játék. A felcsattanó taps sem csitítja az élmény szenvedélyességét. Kettőnk élményének kettős csodáját. Ettől színház a színház. Persze az olyan, amelyben nem csupán egyetlen irányból látható a játék. Az aréna lehetővé teszi a néző és a játék összekapcsolódását úgy is, hogy a túlsó oldalon velem szemben ülő lányt az előadás részeként láthatjuk... Lépdelünk lefelé az alkalmi nézőtér sorai között. Velünk szemben ugyanezt teszi a lány. Akaratlanul is mindhárman egymás mellé sodródunk. Á fiú könnyed fejtartással elnéz a lány feje fölött. Magam rácsodálkozom a hétköznapiságában is gyönyörű arcra. Néhány perc múlva a rendezéssel komolyan foglalkozó fiúval vitatjuk a látottakat. A lány a művelődési ház előtti lépcsősoron ül. Elnyújtott lábakkal, hátravetett fejjel mutatja meg magából a démont. Lassú fejmozdulattal mutatom a fiúnak. Felhúzza a vállát. - Mi történt veled? Talán mégsem tetszik? - csodálkozom. - Nagyon szép, ezért számomra reménytelen. Meglepődve bámulok a fiúra. Nyílt tekintet, telve a gimnazisták pimaszságával, a frissen szerzett tudás adta magabiztossággal. Eszembe jut az az előadás, amit rendezett: az egyik fesztiválon rendezői díjat nyert vele. - Mi ez nálad? Józan önmérséklet vagy gyávaság? - szegezem neki a kérdést. • Válasz helyett elmélázva nézi a lányt. Csend, csend, amelyben a csapos légycsapója kezd dolgozni. A fiú elé sört tesz, elém jeges ásványvizet. Kilépve a sorból már a két pohár pereme fölött elnézve vizslatjuk a lányt. Váratlanul hátrafordul. Azzal a mozdulattal, amivel percekkel ezelőtt feltehetőleg hátravetette a fejét. Haja most aláhullik a két lépcsőfok bezárta semmibe. Nézésében egyszerre fedezem fel az ártatlanságot, a démon vonzását és a fiú számára megvívhatatlannak látszó szépséget. - Nem lehetsz ennyire gyáva - kezdem piszkálni a fiút. - Nem adhatod fel jó előre. - Tudom, de mégis reménytelen. Budapesti. Engem meg otthon vár a barátnőm. - Barátnőd? Nem inkább a szerelmed? - Nem tudom, de vár - szögezi le azzal a bizonyossággal, amivel már jobb nem vitatkozni. Némán állunk egymás mellett, s minden korty közben a pohár fölött nézzük az elbizonytalanító szépséget. 1)1 'SZA ISTVÁN