Új Szó, 1994. június (47. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-07 / 131. szám, kedd

1994. JÚNIUS 10. ÚJSZÓ HÍREk - VÉlEMÉNYEK 5 Fekete felhők Zseliz fölött Hűvösre vált az idő Zselizen. Az eső, amely elmosta a vasárnapi programot, és kusza improvizációra kényszerítette a szervezőket, akár égi figyelmeztetésnek is tekinthető: befellegzett a régi szép időknek, mikor a kisebbségi folklórfesztivál bokréta volt a szocializmus kalapján, amellyel látványosan lehetett köszöngetni. A paternalista támogatás és a pőtcselekvésjefleg megszűnése megtörte a varázst: a folklórfesztivál végre az lehet, ami. Nem több, de nem is kevesebb. Egyelőre azonban minden jel arra vall, hogy a rendezvény tútorai nem tudnak mit kezdeni a rájuk szakadt szabadsággal, és továbbra is a jól bevált szocialista szervezés útjain poroszkálnak. Szervezést mondtam, holott inkább szervezetlenségét kellett volna. A folklórfesztivált megelőző Csemadokbeli* sajtótájékoztatón is elhangzott panaszként Zseliz városának teljes érdektelensége, mostoha hozzáállása. A fesztivált hirdető plakátokat állítólag időben elküldték Zselizre,"de a város utcáin csak az utolsó pillanatban jelentek meg. A helyi vendéglők egyáltalán nem készültek t'el arra, hogy a rendezvényre érkezők esetleg ebédre is igényt tartanának. A helybelieket még az együttesek hagyományos utcai felvonulása sem tudta felrázni letargiájukból, a zenés-táncos menet szinte néptelen, utcákon vonult végig. A lokálpatriotizmus teljes hiányára utaló makacs helyi érdektelenség évek óta kísérőjelensége a zselizi ünnepségnek, amit nem lehet egyértelműen a város kasszájának ürességére fogni. Zseliz egyszerűen alkalmatlan arra, hogy a sajátjának fogadja el és igyekezzen megtartani ezt a fesztivált. Kár az erőlködésért, más helyszín után kell nézni. Hogy az esetleg többe kerülne? Ennek a fesztiválnak a megrendezése sem kerülhetett kevés pénzbe, ráadásul a kiadások messze meghaladták a bevételt. Kérdés, meddig lehet még napjainkban így gazdálkodni. Ráadásul a zselizi fesztiválnak van egy további negatív hagyománya is: csaknem mindig esős időben zajlik. Ez már szinte köztudott, a rendezők mégsem vettek maguknak annyi fáradságot, hogy számoljanak ezzel az eshetőséggel. A rendezvény második napján, vasárnap délelőtt még nem tudták pontosan, hol fognak a táncosok fellépni. Azt hiszem, ehhez nem kell kommentár. Az említett Csemadok-beli sajtótájékoztatón elhangzott egy olyan ötlet is, hogy ha már helyben képtelenség közönséget toborozni, érdemes lenne külföldi érdeklődők után nézni. A turistabuszokkal érkező osztrákok számára bizonyára ínyenccsemege lenne a folklórfesztivál. A' látottak alapján nem kételkedem abban, hogy maga a műsor valóban megnyerné a nyugati vendégek tetszését, hisz ilyesmit otthon nincs alkalmuk látni, de ez még nem elég az üdvösséghez. Az omladozó kastély, az örökké zárva tartott Schubert-emlékszoba, a minden kulturáltságot nélkülöző vendéglők és illemhelyek, sok egyéb zselizi couleur locale-ról már ném is szólva, nem jelentenek olyan vonzerőt, amely tartósan odacsalogathatná a jópénzű nyugati turistákat. A hétvégi rendezvény belterjes szakmai találkozóhoz hasonlított. Mint ilyen, élvezetes és hasznos volt, maguknak a résztvevőknek. A fesztiválépület katakombaszerű, sötét alsó traktusában próbáló zenészek egymást hallgatták, néha kivették egymás kezéből a hangszert, és ott folytatták, ahol a kolléga abbahagyta. Kicsit más ízzel, stílusban, rögtönözve, ami még eredetibbé, autentikusabbá tette a produkciót. A táncosok kedvtelve hallgatták, időnként a zenészek elé állva ropni kezdték, csak úgy, a maguk örömére. Majdnem ilyen volt Elgondolkoztatott az öt törékeny, apró növésű erdélyi cigánymuzsikus, akik elveszettként álldogáltak a sok egymást ismerő résztvevő icö

: zött. Elmondták, hogy lakodalmakból élnek, egyéb foglalkozásuk nincs, most, hogy Zselizre jöttek, elestek a hétvégi keresettől. A mi cigányzenészeinktől eltérően nem igyekeztek kontaktust teremteni hallgatóikkal. Mosolytalan, rezzenéstelen arccal, változatlan pózban nyűtték a vonót - dolgoztak itt is, akárcsak Vámosgálfalván a búcsúkon és lakodalmakon. De a zenéjük csupa tűz volt, hatalmas tapsot kaptak. Vajon kárpótolta ezeket a messziről jött embereket, akik csak kölcsönhangszeren játszhattak, mert a sajátjaikat nem engedte ki a román vámhatóság, az alig pár tucat ember tenyerétől származott taps? A kultúrház nézőterének első soraiban gyerekek ültek, akik fokozatosan elszállingóztak, úgy, hogy a műsor végén alig maradt 50-60 néző. Ha a közönség nem is, egy csodálatos hang megtöltötte a termet. Tulajdonosa a feketebalogi népi zenekar tagbaszakadt prímása volt, akit az ember inkább rakodómunkásnak nézne, mint zenésznek. De amikor kinyitotta a száját, ömlött belőle a hang, spontánul, a legkisebb erőfeszítés nélkül, akkora vivőerővel és olyan bársonyos színnel, hogy az operaszínpadok bármelyik ünnepelt hőstenora megirigyelhetné. Pedig ez az ember már jócskán túllépte azt a kort, amikor a hang még intaktnak mondható. Még idősebb volt Cselényi József.\ aki az alsókálosai zenekarral szerepelt, a műsorfüzet szerint népdalénekesként. Énekelt is, de amivel a közönség zajos tetszését kivívta, az a tánca volt. Egy virtuóz botozótáncot adott elő, néha szinte csak jelezve a lépéseket, tüneményes tartással és eleganciával. Ez a hetvenen túl járó férfi azt mutatta be, amit tőle és kortársaitól a mai táncházak táncosai örökbe kaptak. És hál' istennek úgy vettek át, hogy közben nem pergett le róla a spontaneitás hímpora. Erről tanúskodott a közkedvelt Muzsikás együttes szólistájának tánca, amiben megvolt mindaz a könnyed eleganciával párosult hetyke szilajság, ami férfi néptáncainkat annyira jellemzi. Kitűnőek volták még... Nem sorolom, mert akik felléptek, mind színvonalat képviseltek, tudásuk javát adták mostoha körülmények között, félig üres nézőtér előtt. Legközelebb is így lesz? Egyáltalán - les'z-e még zselizi folklórfesztivál? Pedig a tüzet tovább kell adni. A bódvavendégi 72 éves Király József, a tréfás lakodalmi verbunk nagy sikert aratott rigmusmondója ezt így fogalmazta meg: „Amit mi, öregek tudunk, át kell adni az unokáknak, hogy fennmaradjon." Józsi bácsi nem használ nagy szavakat, nem beszél ősi örökségről, népi kultúráról, csak teszi, amit kell, tudja a dolgát. Bárcsak tudnák a folklórfesztivál rendezői is! VOJTEK KATALIN Prikler László felvétele Földvári Zsuzsa Umrub ulő g^üíllkos BQ Köberl ügyvédje azt tanácsolja, mindenképpen próbáljanak a „végzet asszonya" után nyomozni. Miközben Köberl környezete a rejtély megfejtésével próbálkozik, Frodl és Pesti ismét útra kel. Előbb Budapestre autóznak Pesti hivatali Audiján. A Tövis utcában azután Frodl átül a balsorsú rendező Nissanjába, s a páros a két autóval átmegy Romániába. Ott egy elhagyatott szántóföld szélén megállnak, a Nissant lelocsolják „ benzinnel és felgyújtják. Nyomban indulnak is vissza Bécsbe. A tevékeny Frodl nem sokáig marad egy helyben. Június l-jén repülőre ül. Milánó az úticélja. Azt próbálja törvényesíteni, hitelesen végigjátszani, hogy Köberl lemond ausztriai vagyonáról, és anyagi ügyeinek intézését teljhatalmú meghatalmazottra testálja, aki nem más, mint dr. Pesti Gábor. Ő már betanulta Szerepét. A budapesti darabolós júra után, ismét egy szabadkőműves páholybeli találkozón Frodl megkéri Pestit, hogy érdeklődje meg egy ügyvéd ismerősétől, miként tehető valaki teljhatalmú vagyonkezelővé. Pesti több lehetőséget is végigpróbál, de mindegyikben szerepel egy „kellemetlen" kitétel. Nevezetesen az, hogy a megbízónak közjegyző előtt kell kijelentenie, hogy vagyona sorsának az irányítását átruházza. Frodl a külföldi megoldást tartja a legkevésbé kockázatosnak, amelyben a közjegyző szerepét bármelyik osztrák követség konzulja elláthatja. Pesti vonakodik, hogy ő legyen a vagyon kezelője, de Frodl érvei kivédhetetlenek. Ot ismerik Köberl köreiben, Pestit viszont nem. Másrészt Pesti tanácsadó, adószakértő, tehát a vagyonkezelői megbízatásban nincs semmi rendkívüli. A nyomozás fényt derített rá, hogy Pesti elküldte titkárnőjét a. földhivatalba, s kikérette a Köberl-stúdió ingatlanpapírjait. Az iratokat Frodlnak adta tovább, akitől később vissza is kapta őket. Milánóba saját nevén utazik Frodl, de még nem érez magában elég bátorságot a nagy alakításra, még nem érett meg benne a szerep. Június 2-án továbbutazik hát Londonba, immár Köberl néven, az elhallgattatott rendező útlevelével. Magával, viszi a rendező hitelkártyáját is, s azzal fedezi a költségeit, persze kizárólag az életjelek fenntartása végett. A londoni Hiltonban száll meg, immár tetőtől-talpig KÖberlként: fekete hajjal, bajusszal, szakállal. Harci díszben Frodl bevonul Ausztria londoni nagykövetségére, s a közjegyzői tevékenységre felhatalmazott hölgy előtt .hibátlanul eljátssza a vagyonát átruházó bódult rendező szerepét. Frodl talán még fájlalja is, hogy ennyire szűk közönség élvezheti csak a produkciót? A konzulnő mindenesetre utólag döbbenten hallotta, högy nem az állt előtte,.akit hitt. Köberl több barátja a munkahelyén azonos szövegű faxot kap Londonból, június 3-i keltezéssel, a Hilton szálló levélpapírján. Hogy a fax a munkahelyükre érkezett, eleve gyanút kelt bennük, hiszen Fritzre sohasem volt jellemző, hogy a magánügyeket illetlenül összekeverje a munkahelyi dolgokkal. S tudta azt is, hogy barátainak a lakásukra is faxolhat. Az eset után a bécsi lapok teljes terjedelemben közölték a levelet. Frodl a levélben tájékoztatja a barátait arról, hogy megromlott az egészségi állapota, amit mindaddig igyekezett titokban tartani, s még több munkával feledtetni. De a sors most egy olyan embert sodort az életébe, aki segít neki abban, hogy a fontos és a lényegtelen dolgokat újra egyértelműen szét tudja egymástól választani. Persze hogy végig tudta volna forgatni a filmjét, írja szívhez szólóan a megvilágosodott rendező, de pillanatnyilag minden olyan perc fontosabb számára, amit a saját életének tud szentelni. Még e levél megírása is terhet jelent neki, időt vesz el élete meglelt értelmétől, vallja be Frodl-Köberl, s kéri barátait, hogy ezt ne vegyék személyeskedésnek. Innen kezdve a szép jövő taglalásával foglalkozik az írás. „Föl fogjuk keresni a világ legszebb helyeit, a, közösen átélt élmények lesznek mindennél fontosabbak (rég , szegre akasztott álmok). Mint látod, nem ádtam föl a reményt, hogy szokatlan, rendkívül szépségű elétet (gazdagság és jólét) élhessek." « (Folytatjuk) Az UJSZO irta | 45 éve Kérem, a gyufaskatulya rázásának semmi értelme sincsen. Megmondom, miért nincsen: Az ember ugyebár azért rázza meg a skatulyát, hogy meggyőződjön afelől, van-e gyufa bennne vagy üres. De kérem, mondjuk egy órája vettem a tráfikban egy skatulya gyufát és most másodszor gyújtok rá azóta, nincs az az őrült, aki azt gyanítaná, hogy netalán kifogyott már a skatulyából a gyufa. Mindezek alapján nyugodt lelkiismerettel kimondhatom, hogy a gyufaskatulyát megrázni tiszta szamárság. Míg két szál van a skatulyában, addig mindig zörög, ugyebár. Mikor már csak egyetlen egy szál gyufa maradt, az is zöröghet, de az néha nem zörög, mert odaszorult a skatulya oldalához. Ilyen esetben, mikor a skatulya már nem zörög, feltétlenül kinyitjuk a skatulyát megnézni, nincs-e benne még egy szál gyufa. És így rázza mindenki a világon a skatulyát, az utolsó gyufaszálig, akármelyik nemzethez, valláshoz, vagy fajtához tartozzék is. Mert láttam négert is, arabot is, kínait is, sőt, indiánt is (Párizsban), akik ráztak egyet a gyufaskatulyán, mielőtt rágyújtottak. Ebben egyek vagyunk itt a Földön. 30 éve 1944. június 6... Jól emlékszem, keddi nap volt. A csehszlovák hadtest katonáinak napja éppúgy kezdődött, mint máskor. A kürtös reggel öt órakor ébresztőt fújt, felugrottunk fekvőhelyünkről és kifutottunk reggeli tornára. Fél óra múlva jó étvággyal megreggeliztünk és én régi szokásomhoz híven a rádió mellé ültem, hogy meghallgassam a híreket. Moszkva jelentette: „...a szovjet alakulatok IasitóJ északra sikeresen visszaverték az ellenséges gyalogság és harckocsik támadását..." Azután a londoni rádió jelentette: „A repülő erődök angol és orosz vadászrepülőgépek kíséretében romániai célpontok ellen intéztek támadást..." Ez volt a Szovjetunió, az USA és Nagy-Britannia légi haderőinek első közös akciója. A londoni rádiót hallgattam, szinte megkövültem a meglepetéstől: a francia himnuszt játszották! Az utolsó akkordok után megszólalt a bemondó: „Június 5éről 6-ára virradó éjszaka megkezdődött Normandiában a szövetségesek partraszállása.... A szövetséges katonai alakulatok több hídfőt elfoglaltak, és előrenyomulnak... A hadműveletekben csehszlovák repülők is részt vesznek..." 20 éve Sokan még ma is csóválják a fejüket: minek kell a könnyűzenéről komolyan beszélni, Más gondunk nincs? A szerzők új táncdalokat komponálnak, melyek vagy. tetszenek a közönségnek vagy nem, tehát ennek megfelelően az egyik számból sláger lesz, a másikat szinte amint, halljuk, máris elfelejtjük. Tiszta sor, minek kell erről „problémázni", mondják egyesek. Ezek az emberek tévednek, ugyanis a valóság nem ilyen egyszerű. Lényegében ugyanis arról van sző, hogy igenis „oda kell figyelnünk" a táncdalokra. A könnyűzenének s ezen belül a táncdaloknak hazánkban is milliós tábora van. A táncdal tehát a tömegkultúra szerves része. Éppen ezért nem lehetünk közömbösek az iránt, hogy táncdalaink megfelelő formában kifejezik-e gondolatainkat és érzéseinket, avagy szépen szólnak a semmiről, s a régen „letarolt" úton járnak. S éve Teheránban tegnap mégis sor került a szombaton elhunyt Khomeini ajatollah temetésére. Az iráni tévé. egyenes adásban közvetítette a rendkívül rövid ceremóniát, amelyre azután rögtön sor került, hogy másodszorra sikerült leszállnia az imám földi maradványait szállító helikopternek a temető mellett. A Teheránba érkezett mintegy 10 milliós tömeg teljesen megbénította a fővárost, és elözönlötte azt a 120 km-es, háromsávos utat, amely az északi elővárost köti össze a temetővel.