Új Szó, 1994. június (47. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-30 / 151. szám, csütörtök

HAZAI KÖRKÉP ÚJ SZÓ* 1994. JÚNIUS 30. Nyolcadikosok a' holnap W • • MM H ar küszöbén (Folytatás az 1. oldalról) konkrét elképzeléseim. Eddig németül tanultam, ezt folytatni szeretném. Kovács Erika, szenei alapiskola: Nálunk hétfőn volt a ballagás, nagyon jól sikerült, habár kicsit szomorkodtunk is, hogy elhagyjuk ezt az iskolát. Én a pozsonyi egészségügyi- szakközépiskolába jelentkeztém, s mivel kitüntetett tanuló vagyok, nem kellett felvételiznem. Az egészségügyi pálya kiskorom óta vonz, azt hiszem, szívvel-lélekkel tudnám végezni ezt a munkát, mert szeretnék segíteni a betegeken. Kelezsda Szilvia, szenei alapiskola: A ballagáson nem sírtam ugyan, de amikor a tanárnőnk megkérdezte, ki sajnálja, hogy itt kell hagyni az iskolát, én is jelentkeztem, mert nagyon szerettem ezt az iskolát. A szenei gimnáziumban folytatom szeptembertől a tanulmányaimat. Farkas István, szenei alapiskola: A ballagás kitűnően sikerült, csak a hőség volt kibírhatatlan. Sok kellemes emlékem van erről az iskoláról. Eredetileg a bazini kereskedelmi akadémiára jelentkeztem, de helyszűke miatt nem vettek fel, így aztán a szenei gimnázium mellett döntöttem. Varga Katalin, párkányi alapiskola: Mi múlt pénteken ballagtunk. Kitűnő volt a hangulat, de a végén mindenki sírt, sajnáltuk, hogy széthullik ez a jó közösség. Itt a környéken az az általános vélemény, hogy a komáromi gimnázium a legjobb, sokan kérdezték is, miért nem oda jelentkeztem. Azért döntöttem a párkányi gimnázium mellett, mert a harmadik évfolyamban szeretnék ösztöndíjasként külföldön tanulni. Nagyon örülök a szünetnek, mert írásaimmal részt vettem egy magyarországi pályázaton, és díjazottként részt vehetek egy balatoni üdülésen. Szabó Judit, párkányi alapiskola: Nagyon megfogadtam, hogy nem fogok sírni a ballagáson, a banketten mégis elsírtam magam, mert nagyon szerettem ezt az iskolát. Mivel nincs szándékomban továbbtanulni, nem gimnáziumba, hanem a párkányi kereskedelmi akadémiára jelentkeztem. Azt hiszem, az első félév nehéz lész, mert a szaktantárgyakat szlovákul tanítják, de mindenbe belejön az ember. Jastrabsky Lívia, párkányi alapiskola: A komáromi gimnázium nyelvi osztályába jelentkeztem, mivel szeretnék továbbtanulni. Egyelőre még nem választottam, a pedagógia és a régészet egyaránt érdekel. Az utóbbit itt, az alapiskolában, a történelemórákon szerettem meg. Az Egyiptomról tanultak felkeltették az érdeklődésemet, rengeteget olvastam, s így bukkantam rá Schliemannnak, a nagy archeológusnak az élettörténetére. Most türelmetlenül várom a szünidőt, mert a Magyar Rádió történelmi vetélkedőjén kéthetes balatoni üdülést nyertem. - vk KÔZLEMYEK I Az MKDM-napok keretében 1994. június 30-án Csallóközcsütörtökön 20 órakor a községi hivatal tanácstermében találkozik az érdeklődőkkel Sárközy Klára. K-35 Az Együttélés járási titkársága értesíti az érdeklődőket, hogy 1994. június 30-án 19.30 órai kezdettel lakossági fórumot tartanak Bősön, a művelődési házban, amelynek vendégei Duray Miklós és Fehér Miklós lesznek. Lakossági fórumot rendez az Együttélés dunaszerdahelyi járási titkársága 1994. július l-jén a bátorkeszi művelődési házban 19 órai kezdettel Duka Zólyomi Árpád, Rózsa Ernő és Fehér Miklós részvételével. K-33 Egy szándék színe és visszája A műit és a hármas koalíció Jókora önmérsékletre és józanságra van szükség ahhoz, hogy napjaink politikai ki kicsodájára mérsékelt választ adhassunk. Hetek óta folyik a hármas koalíciót sürgető kampány, elkerülhetetlennek tartva a szlovákiai magyar politikai pártok összefogását a választások előtt. Ki-ki vérmérséklete és politikai tapasztalata alapján minősíti a kérdést, s ilyenkor a szélsőséges megnyilvánulások sem maradnak el. A kibontakozás kérdésében mégis vajmi kevés támpontunk lehet. Míg a Magyar Polgári Párt egyértelműen a hármas koalíciót szorgalmazza, addig a koalíciós pártok (MKDM, Együttélés) eltérő szereposztásban és felfogásban mondják a magukét. Az MKDM a hármas koalíció támogatójaként lép fel, az Együttélés viszont hűvös mértéktartással, bár nem elutasítóan kezeli a kérdést, de feltételekhez köti az együttműködést. Nem a koalíciót ellenzi, inkább a közös politizálásra való hajlandóság őszinteségét kérdőjelezi meg. Olyannyira, hogy az Országos Választmány losonci tanácskozása álláspontban szögezte le: a korábban kormánykoalícióban részt vett elődpárt (Független Magyar Kezdeményezés) képviselőit és csúcsvezetőit alkalmatlannak tartja a képviselő-jelöltségre. Egyesek, köztük a sajtó képviselői, ultimátumnak minősítették ezt, alkalmatlannak arra, hogy az állásfoglalás a tárgyalások alapját képezze. Persze, jámbor óhajokból nem született még politikai akarat, s az erkölcsi posztulátumok is alkalmatlanok a döntés befolyásolására. A politika ugyanis elsősorban érdek, s csak ezt követően olyan értékrendszer, melyet egy-egy párt a maga számára követendőnek tart. Az elmúlt hetek politikai kampányára, sajtómonolögjaira elsősorban az jellemző, hogy tollforgatóink jobbára az okok és okozatok mélyebb vizsgálata nélkül, érzelmeikre hallgatva, mondtak véleményt a javaslatról. A lelkesedés és a lelkendezés szintjén kezelték a kérdést, anélkül, hogy megvizsgálták volna, az előzmények, a pártok „előélete" mennyire kedvez az együttműködésnek. Az események, a politikai szintér fejleményei azt bizonyítják, a szóban forgó politikai pártok között az elmúlt évek során súlyos bizalmi válság alakult ki. Ezt az MPP koalíciós javaslata egyik napról a másikra nem tudja meg nem történtté tenni. Ezzel magyarázható, hogy az Együttélés vezetői és hívei a „keményebb" vonalat képviselik. Teszik ezt annak ellenére, hogy tudják, az MKDM „hajlékonyabb" (bár eddig nem konkretizált) hozzáállása óhatatlanul növelheti a szimpatizánsok számát. Hiba volna azonban, ha a „héják" és a „galambok" háborúját látnánk az események mögött, a dolog ugyanis ennél összetettebb. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, a rendszerváltás után a magyar politikai pártok és mozgalmak a legfőbb hibát ott vétették, hogy egymás ellen politizáltak. Igaz, közben a szlovákiai magyarság érdekeit emlegették... Régi igazság, akik rosszul ismerik a múltat, rosszul ítélhetik meg a jelent, s jövőképük sem lehet gubancoktól mentes. A két világháború közötti magyar pártok legfőbb taktikája az volt: nagyon vigyáztak arra, egymás ellen ne politizáljanak! Ennek érdekében „találták ki" már 1921-ben a „vezérlő bizottságot", majd a losonci „központi irodát". Mai viszonyainkra viszont az jellemző, mindeddig nem jött létre olyan szerv, mely például az oktatás és a művelődésügy kérdéseiben egybehangolná a pártok, mozgalmak elképzeléseit. A „kisiklást" talán az okozta, hogy míg a múltban az ellenzéki (és nem aktivista!) pártok sajátos érdekeiről volt szó (nem a negativista ellenzékiségre gondolunk!), addig a rendszerváltás után az egyik magyar politikai mozgalom olyan helyzetbe került, hogy koalíciós pártként politizálhatott. Nem csekély parlamenti képviselettel. E politizálás „szépséghibája" azonban az volt, hogy az FMK - a hatalom sáncai mögé jutva - elfelejtett szót érteni a magyar mozgalmakkal. A túlzott önbizalom és tapasztalatlanság miatt az FMK súlyos árat fizetett a kormányzásban és a parlamenti munkában egyaránt. Ezzel kezdődött a súlyos bizalmi válság, mely később a választási csatározással folytatódott. A politikai élet fejleményei azonban később is „kísértésbe" hozták az utódpárt (MPP) vezetőit, a közvetítői szándék azonban mindig hívatlanul érkezett. A „naprakész lojalitás" végeredménye az lett, hogy jelenleg nincs olyan szlovák politikai párt vagy mozgalom, mely - a szlovák választókra kacsingatva - koalíciós partnerként elfogadná az MPP-t. A hiba, persze, nem az MPP liberális politikájában keresendő, hanem abban a nemzetállami politikai szerkezetben, melyben a szlovákiai politikai pártok (még a polgári pártok is!) vergődnek. Az elődpárt (FMK) egyik legsúlyosabb „tévedése" talán az volt, hogy polgári értékrendben gondolkodott, liberális elvekről, jogállamiságról álmodott (ezt kérte számon a magyar pártoktól is), holott a szlovák politikai életben már 1990 elején tért hódított a nacionalizmus, amely végül (belső bomlás révén) elsodorta .azt a politikai mozgalmat is (Nyilvánosság az Erőszak Ellen), mely a rendszerváltás után megpróbált európai normák szerint politizálni. Ennyi a múlt, s részben a jelen is. Súlyosbította a kialakult helyzetet az 1992-es választási versengés, melyben az FMK alulmaradt, nem jutott be a parlamentbe. Anélkül, hogy szándékaik tisztességét kétségbevonnánk, természetesnek kell tartanunk, hogy számukra fontosabb ma a kolíció, mint például az Együttélés számára, hisz az újabb kudarc magát a pártot is súlyos helyzet elé állíthatja. A bizalmi válságot jelzi, hogy az Együttélés Országos Választmánya - a politikai életben szokatlan módon - nem pártközi tárgyaláson, hanem előzetes állásfoglalásban fogalmazta meg feltételeit. A feltételek kíméletlenek, s nincsenek tekintettel arra, hogy az FMK, majd az MPP korábban már foglalkozott az elkövetett hibákkal, s próbálta a tanulságokat is levonni. A komáromi nagygyűlés előkészületei során igyekeztek ezt a gyakorlatban is bizonyítani. Az egyenlőtlen vagy megalázó helyzet aligha kedvez a politikai akarat kimunkálásában. A jelek azt mutatják, az Együttélés esetében az „emlékezetkiesésre" nem lehet várni. Igaz viszont az is, hogy - a politikában - az emlékezetre hagyatkozni nem mindig a legcélravezetőbb módszer. Űj fejezetet ugyanis „haragszomrád" nélkül kell, vagy lehet nyitni a kapcsolatokban. Feltételezve, hogy a partner esetében a követhető politikai gyakorlatot, valamint az együttműködésre való érettséget egyaránt megtalálják. A személyes érintkezésben pedig a - tisztességet. Azt viszont a leendő partnernek kellené tudnia, hogyan és kikkel képzeli el az együttműködést. A polgári párt népes szakembergárdával rendelkezik (nem annyival azonban, hogy a koalíciós partnerek „tartsanak" tőlük ahogy a közelmúltban A. Nagy László nyilatkozta). Mindez kedvező feltételeket jelenthet a közeledésben, a megbékélésben, sőt az együttműködésben. Hogyan tovább?!... „A fejedelem eszes voltát elsősorban az dicséri - írja Machiavelli A fejedelem című művében -, kik vannak körülötte... Mert háromféle az emberi felfogás: az egyik magától képes felismerni a dolgokat, a másik azt fogja fel, amit a többiek felismertek, a harmadik se maga, se mások által nem képes felismerni..." A nyilvánvaló igazságok felismerésére is önmérséklet kell, sőt - személyes bátorságra is szükség lehet. FÓNOD ZOLTÁN A suszter, a kaptafa meg a Matica De szépek is lehettek azok a régi jó békeidők, amikor még mindenki tudta, mi a dolga! A pedellus becsengetett, a tanár tanított, a paraszt "szántott-vetett, az orvos gyógyított. Egyik sem akarta felvállalni a másik feladatát, mert mindenki tudta, azt kell tennie, amihez ért. Persze, lehet, hogy akkor sem volt ennyire egyszerű a dolog, de ettől már nem fáj a fejünk. A suszter meg a kaptafája lényegében nagyon gyakorlatias elv volt, valamiféle védekezés a zűrzavar ellen. Manapság is szükség lenne rá, igaz, talán nem volna mindig demokratikus, ami viszont korántsem annyira veszélyes, mint amikor léptennyomon visszaélnek a demokráciával. Milyen szép is lenne, ha például a „kultúrmunkás" a kultúrával foglalkozna, népnevelne, magyarán: azt csinálná, amiért a fizetését kapja, amiért az állam nem kis pénzekkel dotálja a szervezetét. Hogy konkrét legyek: ha Jozef Markuš és társai azt tennék, amiért a Maticát létrehozták. Viszont ők egyre nyíltabban és arrogánsabban politizálnak, de még ennél is nagyobb baj, hogy nem egyszerűen csak politizálnak, hanem egyértelműen vezető szerepet szeretnének játszani a szlovák politikai életben. Gondolom, nem járok messze az igazságtól, amikor azt mondom, ha Markušék a nyelvtörvény elfogadásának idején nem azt tették volna, amit, akkor mostanra nem éleződött volna ki ennyire a szlovák-magyar viszony. Most valami hasonlónak lehetünk a tanúi: a választások közeledtével ismét a politika mezején lendültek támadásba, csakhogy sokkal rafináltabban, burkoltabban. Persze, nem tudnak annyira kilépni a saját árnyékukból, hogy ki ne lógjon a lóláb. Már jó ideje beszélnek arról, hogy a Matica a Klepáč-féle KSZU-val lepaktálva, ennek a listáján akarja indítani saját embereit a választásokon. Tették mindezt olyan áldemokratikus érveléssel, miszerint a politika iránt érdeklődő Matica-funkcionáriusoknak sem tiltható meg, hogy aktívan bekapcsolódjanak a politikába. Tévedett, aki azt gondolta, hogy Markušék ennyivel beérik, és nem mutatják ki még jobban a foguk fehérét. Mint az ARTÉRIA hírügynökség kedd esti jelentéséből kiderült, még tekertek is egyet a dolgon. Markuš úr elmondta, minden párttal tárgyaltak a választásokról, s azt a pártot fogják támogatni, amelyiknek a programja a legközelebb áll a Matica téziseihez és programjához. Ezért a téziseket minden szlovákiai pártnak megküldték, az Együttélést kivéve. (Nem hiszem, hogy az Együttélés emiatt krokodilkönnyeket fog hullámi, de ez most mellékes.) Eddig a DSZM, az SZNP és a KSZU reagált Markuš szerint egyértelműen pozitívan. Még érdekesebb, hogy miként képzeli el az úgynevezett támogatást. Először jön a ködösítés: ami olyan formában is történhet, hogy a Matica ezen pártok rendelkezésére bocsátja szakembereit a pártprogramok egyes pontjainak kidolgozásához, a pártok legfelsőbb vezetői pedig részt vesznek a Matica akcióin. Ez a jelentés is kitér arra, hogy a Matica tisztségviselőinek lehetővé kell tenni az indulást a nekik szimpatikus pártok listáin. Az egyedüli korlátozás eddig az, hogy a Matica elnöke, titkára és gondnoka nem jelöltetheti magát, „ mivel az összes maticást képviselik, akiknek viszont különböző a politikai beállítottságuk". És most jön az aduász: „Ha sikerülne létrehozni az összes nemzeti demokratikus orientációjú párt vagy legalábbis e pártok többségének választási koalícióját, akkor a Matica már félig-meddig közvetlenül beszállhatna a poltikai harcba úgy, hogy ezt a pártszövetséget már a Matica legfelsőbb vezetői is megtámogathatnák a jelöltlistákon való indulásukkal." És azt hiszem, ez a leglényegesebb mindabból, amit Markuš úr el akart mondani. Kiket tart ő úgynevezett nemzeti demokratikus beállítottságúaknak? Az ultranacionalista Slotáéket, az ugyancsak a nemzeti jelleget kidomborító Klepáčékat és természetesen a DSZM-et, amely Mečiar vezénylete alatt jelentős mértékben a magyarellenességre építi kampányát. Kutya világ lenne Szlovákiában, ha egy ilyen blokk kerülne hatalomra! Hiszen egyértelmű: Csehszlovákia kettéválása óta a nemzetieknél a nemzeti jelleg mindinkább a magyarellenességben ölt testet, mivel a csehek pocskondiázásának már nincs értelme. Más lapra tartozik, hogy vane esélye egy ilyen koalíció létrehozásának. Igaz, Slotáék úgy döntöttek, hogy egyedül indulnak a választásokon. Viszont a nyílt vagy burkolt választási paktumok a politikai érdekek függvényei, az erdekek pedig, különösen választások előtt, egyik napról a másikra változhatnak. Senki se higgye azt, hogy Mečiart, ha érdeke úgy kívánná, visszatartaná egy ilyen szoros szövetség felvállalásától az a tény, hogy Európa nem venné jó néven az ultranacionalista blokk létrehozását. Mindenkinek szíve joga eldönteni, lát-e reális veszélyeket Markuš úr elgondolásában. Abban viszont - azt hiszem - egyet lehet érteni, hogy nem kis mértékben a szlovákiai magyarság ellen irányul. S következményeit nemcsak mi, magyarok sínylenénk meg, hanem egész Szlovákia, amely saját kezűleg csapná be maga előtt az európai demokráciák utóbbi három hónapban megnyílt kapuit. Aminek minden politikai és gazdasági következményét is vállalnia kellene. MALINAK ISTVÁN | TEGNAP OLVASTUK | Fölösleges botlás Kétségtelenül komoly külpolitikai jelentősége van Szlovákia számára annak a kitüntetésnek, amelyet Michal Kováč államfő vehetett át az Egyesült Államokban a Kelet-Nyugati Tanulmányi Intézettől. A szlovák köztársasági elnöknek adományozott kitüntetéssel egy olyan személyt tiszteltek meg bizalmukkal, aki sokat tehet Magyarországhoz fűződő kapcsolatunk javításáért. Valószínűleg elvárják tőle, hogy az elnöki poszt latba vetésével állítsa meg a politikai pártok „magyar kártyával" való visszaélését, főleg a választásokat megelőző hónapokban, hetekben. A déli szomszédainkhoz fűződő kapcsolataink összekuszálódott szálait bizonyára nem lesz könnyű kibogoznia. Ügy tűnik, hogy Michal Kováč Amerikából való megérkezésének napján az államfő saját maga előre bonyolította a helyzetét. Újságírók körében (tehát a nyilvánosság előtt) hozta szóba azokat a megjegyzéseket, amelyek Amerikában hangzottak el Vladimír Mečiarral kapcsolatban. Az, hogy sokan tartanak az exkormányfő visszatérésétől, képezheti magánbeszélgetések tárgyát,- de nem lehet a sajtótájékoztató tárgya. Legkevésbé nem a diplomáciai protokoll szempontjából, de nem lehét az az államfői protokoll szempontjából sem. Nem beszélve arról, hogy „Szlovákia összes állampolgárának elnökéről" van szó. (Sme, Mária Hlucháňová)