Új Szó, 1994. június (47. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-30 / 151. szám, csütörtök

1994. JÚNIUS 3. IOJSZŐ' HÍREK - VELEMENYEK 3 Moravčík Szlovákia esélyeiről EU-tagság az űj évezred elején (TA SR-hír) Jozef Morcivčík szlo­vák kormányfő interjút adott a Han­delsblatt című német gazdasági­pénzügyi napilapnak. A beszélgetés­ben részt vettek a Wall Street Jour­nal Europe szerkesztői-is. Moravčík kifejtette véleményét, miszerint Szlovákia teljes jogú tagsá­ga az Európai Unióban az évezred végén vagy az új évezred elején válik lehetségessé. Az országnak fel kell . készülnie erre a lépésre. Tanult azok­ból a gondokból, melyekkel a volt NDK-nak kell szembenéznie azok után, hogy egyik napról a másikra az EU tagja lett Elmondta, nem tartja ésszerűnek Václav Klaus cseh kor­mányfő kifogásait az ellen, hogy á visegrádi négyek egyidőben szerez­zék meg a tagságot. Nincs azonban szükség arra, hogy Csehország mint­egy mozdonyként húzza maga után a többi országot, hiszen mind a négy­nek egyenlő esélyei vannak. A kormányfő úgy vélekedett, hogy Szlovákia még nem küzdötte le az átalakítás válságát és a cseh gaz­daságtól való elszakadás következ­ményeit. Ugyanakkor megmutatko­zott, hogy Szlovákia önállóságának kihirdetése nem járt olyan súlyos kö­vetkezményekkel, mint feltételezték. A külföldi beruházók attraktív és alkalmazkodóképes gazdaság­politikát tulajdonítanak Szlovákiá­nak. Viszont szemmel láthatóan ki­várnak, várják a közelgő parlamen­ti választások eredményeit. Mo­ravčík a beszélgetés során úgy vé­lekedett, hogy a kormánykoalíció képes lesz megőrizni többségét a parlamentben. Tőkés László elvárásai (Budapesti tudósítónktól) Az új magyar kormánynak egy össznem­zeti politikai elvárásra nem állampo­litikai, hanem nemzetpolitikai maga­tartással kell választ adnia - jelentet­te ki Tőkés László püspök, a Romá­niai Magyar Demokrata Szövetség tiszteletbeli elnöke a konzervatív Uj Magyarország című lap tegnapi ki­adásában megjelent interjújában. Tőkés úgy véli, hogy az új kor­mánynak olyan politikát kell folytat­nia, amely meghaladja a határokat. „Az új magyar kormánnyal való vi­szony részemről nem a bizalom kér­désén múlik, hanem annak igényén, hogy semmivel se nyújtson keveseb­bet a határon túl élő magyaroknak, mint az eddigi kabinet. Ebből kiin­dulva jobbra, többre várok." Kifej­tette továbbá: A távozóban lévő kor­mány elvi-eszmei eredményeket tudhat magáénak. Szakított egy több évtizedes nemzetellenes politikai szemlélettel és gyakorlattal, az ún. „aradi típusú" politizálással. „En egyébként ez utóbbitól szeretném óv­ni az új kormányt. Mert nagy baj len­ne, ha a magyar politikai gondolko­dás a megalkuvással terhes és politi­kai korlátokat emelő »aradi útra« tévedne." Tőkés arról is nyilatkozott, hogy mi a véleménye az alapszerződések gyors megkötését illetően. Elmond­ta, hogy ő nem az alapszerződések hatásában nem bízik, hanem: „Én az alapszerződéssel kapcsolatos fe­lelőtlen, a bennünket figyelmen kívül hagyó ígérgetésekkel és alaptalan optimizmust sugalló kijelentésekkel nem értek egyet. Ilyen elhangzott már Horn Gyula pártelnök úr és Göncz Árpád államelnök részéről is. Mire alapozza Göncz Árpád a ma­gyar-szlovák alapszerződéssel kap­csolatos derűlátását akkor, amikor nem lehet elfogadtatni a szlovák par­lamentben egy, a helységnévtáblák­ra vonatkozó méltányos törvényt? Gondolom, Michal Kováč és Göncz Árpád Amerikában köttetett barátsá­gára nem lehet építeni a két ország alapszerződését, ráadásul úgy, hogy arról Duray Miklóst és a most koalí­cióra lépő három szlovákiai magyar pártot sem kérdezték meg. Göncz Ár­pádnak csínján kellene bánnia kije­lentéseivel. Tudnia kell: a nemzeti ellentéteket nem egyes személyek dramatizálják túl, hanem maga a helyzet drámai." Ami a magyar-román viszonyt il­leti, Tőkés szerint „a gyulai kézfogá­sok vagy a pécsi magyar-román társaság barátkozási gesztusai szemfényvesztőek. Habár a jószán­dékót egyik fél részéről sem vitatom, ezek nem tesznek jó szolgálatot az erdélyi magyarság ügyének, csupán azt a látszatot keltik, hogy lám, előrelépés történt a kisebbségi kér­dés megoldásában. A múlt hét eleje óta a legintenzívebb és legátfogóbb támadás van folyamatban a románi­ai magyarság ellen, amelynek a Má­tyás-szobor akció voltaképpen egy beszédes megnyilvánulása. Ebben a helyzetben felettébb károsak az el­lentétek megszűnésének látszatát keltő megnyilvánulások" - hangsú­lyozta a püspök. KOKES JÁNOS G7: nem lesz bővítés (TA SR-hír) Az amerikai kormány képviselője Washingtonban sajtóérte­kezleten jelentette be: Borisz Jelcin orosz elnök a G7 csoport nápolyi csúcs­konferenciáján első ízben lesz jelen egyenjogú részvevőként. A korábbi években Jelcin - s előtte Gorbacsov - csak meghívottak voltak, akik ismer­tették álláspontjukat. Ennek ellenére nincs szó arról, hogy Oroszországot is felvennék a csoportba, mivel gazdasága még nagyon messze van az elvárt színvonaltól. Robert Rubin, Clinton elnök gazdaságpolitikai tanácsadója el­mondta: nem számolnak azzal sem, hogy a hét legfejlettebb ország csoportját kibővítsék olyan ázsiai államokkal, amelyek gazdasága növekedő tendenciát mutat. Az USA szoros kapcsolatokra törekszik velük, de ehhez nincs szükség formális változtatásokra a G7-ben. „Bermuda-háromszög" Oroszországban Elfogták az emberrablökat (TA SR-hír) A biztonsági erők teg­nap reggel letartóztatták azt a három banditát, akik Minyeralnije Vodiban kedden hatalmukba kerítettek egy autóbuszt 40 utasával egyetemben. Visszaszerezték a több mint 3 millió dollár váltságdíjat is. Az orosz sajtó „Bermuda-háromszögnek" nevezte el a város térségét, mivel itt az el­múlt hét hónap során immár harmad­szor történt tömeges emberrablás. A három kaukázusi születésű em­berrabló nemcsak váltságdíjat köve­telt a túszokért, hanem egy helikop­tert is, személyzettel együtt. Ezen né­hány tússzal - a többit az indulás előtt elengedték - Csecsenföldre re­pültek. Itt megpróbáltak eltűnni, de eredménytelenül. Sikerült visszasze­rezni a helikoptert is, minden túsz sértetlen, a biztonságiak közül sem sebesült meg senki. Kedden a Reuter azt jelentette, hogy,egy túszt az em­berrablók megöltek. Tegnap az Inter­fax cáfolta ezt, és közölte: az egyik túszt arra kényszerítették, tettesse magát holtnak, hogy így adjanak na­gyobb nyomatékot követeléseiknek. Bécs: betiltott tüntetések Az alkancellár bojkottálja Li Peng látogatását (TA SR-hír) A bécsi hatóságok előbb betiltották az emberjogi és a tibetiekkel szolidáris szervezetek figyelmeztető nagygyűlését, majd a rendőrség nem adott engedélyt a Zöldeknek sem, hogy ma délután a városban tüntessenek Li Peng kínai kormányfő látogatása ellen. Holnapra viszont a Zöldek a parlament épületébén konferenciát tartanak az emberi jogokról, amelyen részt vesz­nek az emberjogi szervezetek képvi­selői. Ezzel összefüggésben felszólítot­ták Heinz Fischert, a törvényhozás el­nökét, mondja le a kínai kormányfő meghívását a parlament épületébe, ahol képviselőkkel találkozott volna. Li Peng tegnap délután kezdte meg Ausztriában ötnapos látogatá­sát, amelyre a külkereskedelmi mi­niszter mellett elkísérte őt a gazdasá­gi szakemberek népes csoportja is. Erhard Busek alkancellár még kedden közölte, hogy bojkottálni fogja Li Peng látogatását, mivel ez a politikus visszautasította a Kína cí­mére elhangzott kritikákat az emberi jogok megsértése miatt. A trónörökös vallomása (TA SR-hír) A londoni ITN magántévé-állomás tegnap sugározta azt a 2 órás exkluzív interjút, amelyet Károly herceggel készített abból az alka­lomból, hogy immár 25. éve hivatalosan is ő a brit trónörökös. A 45 éves walesi herceg az interjú során először ismerte el nyilvánosan, hogy meg­csalta feleségét, Diana hercegnőt. Azt állította, csak azután lett hűtlen, hogy nyilvánvalóvá vált számára: házasságukat már nem lehet megmen­teni. Az interjút és szenzációs részeit már hétfő este beharangozta az ITN. A témára azonnal lecsapott a sajtó, nagyon sok újságíró úgy vélekedett, Károly így próbálta helyrehozni alattvalói szemében megtépázott tekinté­lyét. Többen feltették a kérdést, erkölcsi szempontból vállalhatja-e egyál­talán Károly az uralkodó szerepét. Holnaptól: filmfesztivál Karlovy Varyban Becherovka nélkül nem megy Pénz, pénz, pénz. Harmadszor is pénz. Gyógy­gejzírek helyett anyagi forrásokat számolnak ez idő tájt Karlovy Varyban, Nyugat-Csehország vi­lágszerte híres fürdővárosában, amely kétéves ki­hagyás után ismét filmfesztivált rendez. Nem ti­tok: Csehország és Szlovákia szétválása okozta a szünetet, egy olyan visszás helyzet, amelyben még e rangos, több évtizedes múltra visszatekintő ren­dezvény is majdnem megfeneklett. Amit ugyanis 1992-ig ketten fizettek, a cseh és a szlovák kultu­rális minisztérium, azt most egyesegyedül a cseh „triumvirátus", pontosabban a prágai Harvard Be­fektetési Alap, az Európa-szerte ismert pilzeni sörgyár és a nem kevésbé híres Becherovka hívja életre. Harmincnégy ásvány erős koncentrációja a gyógyvizekben, harminchétmillió cseh korona erős koncentrációja a szervezők zsebében. Nem negyvenhárom, amennyiről fekete-fehérben ál­modtak, de ahhoz, hogy a fesztivál működőképes legyen, talán ennyi is eiég. Nézzük előbb a versenyfilmek listáját. Tizen­négy ország húsz filmje küzd majd a Kristály Gló­buszért, köztük két-két cseh, svájci, amerikai, egy­egy német, norvég, indiai, ír, spanyol, angol és olasz produkció. Magyarországot Dárday István és Szalai Györgyi magyaros road-movie-ja, a Nyu­gatról keletre, avagy a média diszkrét bája, á len­gyeleket Gregorz Krolikiéwicz hangosan beharan­gozott rendezése, A Pekoscinski-ügy, az oroszokat pedig az ugyancsak tehetséges Jevgenyij Ivanov Nikotinja (a Kifulladásig című Godard-film paraf­rázisa) képviseli a mezőnyben. Lesznek természe­tesen koprodukciós munkák is. Az írek a németek­kel szövetkeztek, a kazahok az üzbégekkel és az oroszokkal, a franciák a svájciakkal. Tekintélyes szerzői és komoly művészfilmeket vetítenek a Más szemmel című sorozatban. Itt pe­reg a kubaiak Berlinben már nagy feltűnést kel­tett Eper és csokoládéja, amely egyszerre két ta­but is érint: a diktatúrát és a homoszexualitást. A finn mozi fenegyereke, Aki Kaurismäki is „belo­vagol" Karlovy Varyba, Legfrissebb alkotása, a Leningrádi kovbojok találkozása Mózessal egy rockzenéért felelős KGB-ügynök mulatságos tör­ténete. Mike Leigh-tői, Jim Jarmusch és Stephen Frears „rokonától" a Meztelenült, a Taviani fivé­rektől a Fiorilét kínálják a rendezők, napjaink legjelesebb kínai filmesétől, Csen Kaj-kötői pe­dig az Isten veled, ágyasom! című történelmi tab­lót, amely a polgárháború, a japán megszállás, a Mao-korszak eseményei és a vörös gárdisták bot­rányai mellett a pekingi opera nagyhatalmú pat­rónusainak hálószobatitkait is megmutatja. Kék és Fehér című alkotásaival a francia színekben dolgozó Krzysztof Kieslowski is jelen lesz a mustrán. Trilógiájának harmadik részét, a testvé­riséget jelképező Vöröse t csak azért nem láthatja a fesztivál közönsége, mert a párizsi forgalmazó szeszélyében úgy döntött: majd később, egy má­sik fesztiválon áll elő a farbával. Retrospektív sorozatot a spanyolok ásza, Pedro Almodóvar (Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, A vágy törvénye, Kötözz meg és ölelj!), az olasz Maurizio Nichetti (Szappantolvajok) és az animációs filmek cseh nagymestere, Jan Švank­majer tiszteletére rendeznek. Külön kategóriában tűzik műsorra azokat az al­kotásokat, amelyek a kelet-európai filmgyártás „forradalom utáni" terméséből adnak ízelítőt. Ti­zennyolc munka szerepel a listán, köztük moldá­viai, üzbég, kazah, fehérorosz, kirgiz „sorsrapszó­diák". Nem maradnak el a dokumentumfilmek sem. Az amerikaiak Clinton választási kampányáról küldenek szokatlan tudósítást, a kanadaiak a ho­moszexualitás kérdéskörét tárgyalják, egy prágai rendező a németek csehországi kitelepítésének gyógyulatlan sebeit tárja fel. Magyarországot eb­ben a sorozatban Jancsó Miklós opusza, a Kárpát­medencei zsidó emlékekről szóló Kövek üzenete képviseli. S mivel minden szentnek maga felé hajlik a ke­ze, az elmúlt két év cseh filmjeit is sorra levetítik a fesztiválon, köztük a most elkészült Erődít­ményt, Drahomíra Vihanová alkotását Cserhalmi Györggyel a főszerepben. A fesztivál nyitófilmje július elsején John Schlesinger Oscar-díjas Éjféli kovbojmak mozi­ban eddig soha nem vetített rendezői „példánya" 1969-ből. Mike Newell Négy lagzi, egy temetés című vígjátékát a fesztivál utolsó napján, július 9­én vetítik. Végül négy név a zsűriből: Rusztam Ibragimbe­kov (Nyikita Mihalkov forgatókönyvírója), Jana Brejchová, Mészáros Márta és az elnöki tisztet be­töltő horvát származású amerikai producer: Bran­ko Lustig, aki pár hónappal ezelőtt a Schindler lis­tájával szerzett babérokat. Karlovy Varyban tehát kezdődik a visszaszám­lálás. SZABÓ G. LÁSZLÓ NÉHÁNY SORBAN U krajna lehetővé teszi a Nem­zetközi Atomenergia Ügy­nökség számára, hogy ellenőrzése­ket hajtson végre nukleáris objek­tumaiban. A szervezet képviselői tegnap Bécsben jelentették be: az elmúlt napokban dolgozták ki a vo­natkozó megállapodást, amelyben Ukrajna kötelezi magát, hogy atomlétesítményeit kizárólag békés célokra használja ki. A lekszandr Lukasenko, a be­lorusz elnökválasztás első fordulójának győztese, ellentétben korábbi kijelentéseivel, az ország függetlensége mellett foglalt állást. Ezt tegnap közölte egyik munkatár­sa. Lukasenko, aki egyébként a Szovjetunió visszaállításának a hí­ve, a fent idézett kijelentésével a második forduló előtt nyilván a na­cionalisták szavazatait akarja biz­tosítani magának. Kínai specialitás Munkatábor Markosoknak (TA SR-hír) Kínában azt terve­zik, hogy munkatáborban helyezik el a kábítószer-élvezőket. Ezzel a lehetőséggel is számol az a tör­vény, amelyet a drogfogyasztás el­leni harc keretében fogadtak el. A China Daily tegnapi számában kö­zölte: a visszaeső narkósokat, akik nem hajlandóak önként lemondani a tiltott szerekről, kényszermunká­ra fogják, s a táborokban nem jut­hatnak hozzá kedvenc élvezeti cik­kükhöz. A jövő évtől érvénybe lépő törvény szerint a kábítószer­fogyasztók legtovább három évig tartózkodhatnak a táborban. A hi­vatalos statisztika szerint Kínában negyedmillió alkalmi drogfogyasz­tó van. Tapie, a csaló Talán mégsem érdemes az adó­csalók népes táborához csatlakozni? Lehetséges, épp ezen morfondíro­zott Bemard Tapie, a kétes hírű fran­cia politikus-sztár, amikor tegnap ko­ra reggel rendőrök lepték meg és tar­tóztatták le párizsi luxuslakásában. A francia fővárosban óriási izgalmat váltott ki a letartóztatás, és egyben meglepetést keltett a gyors akció, hi­szen Tapie-t a nemzetgyűlés csak kedden este fosztotta meg képviselői mentelmi jogától. Igaz, sietnie is kell a vizsgálóbírónak, ha valamit kezde­ni akar a csalással megvádolt popu­lista baloldali politikussal, mert a közelmúltban megtartott „európai választások" nyomán július 19-től újabb képviselői mentelmi jogot sze­rez, ezúttal az Európa Partementtől. Most viszont szabad kezet kapott az adóhivatal, a vizsgálóbíró, aki pénzügyi visszaéléssel vádolja Ta­pie-t, valamint azzal, hogy ,,Phocea" nevű hatalmas luxusjachtját kereske­delmi hajóként regisztráltatta adó­megtakarítás céljából. A bennfente­sek szerint nem ez az egyetlen vétke, kihágásainak, törvénysértéseinek listája jóval hosszabb: korábban állí­tólag kétes üzleteket bonyolított le az Olympique Marseille futballcsa­pat elnökeként. Tapie persze min­dent tagad, azt állítja, hogy a konzer­vatív kormány politikai össszeeskü­vésének áldozata. A hatóságok több­ször próbálták adócsalás miatt rács mögé juttatni - eddig mindhiába. Maga Mitterrand elnök pátyolgatta a volt minisztert, milliomos üzlete ,i­bert, aki a marseille-i, párizsi külvá­rosokban a futballkarierről, sikerről, gazdagságról álmodozó fiatalok kö­rében óriási népszerűségre tett szert - valamiféle eszményképpé vált. Eszménykép ide, eszmén; .vép oda, Tapie ellen bírósági vizsgák tot kezdtek. Bár tegnap röviddel let,_> tóztatása után szabadon bocsátották, rendszeresen kell jelentkeznie a rendőrségen. Arról pedig szó sem le­het, hogy engedély nélkül külföldre utazzon (urbán)

Next

/
Thumbnails
Contents