Új Szó, 1994. június (47. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-24 / 146. szám, péntek

MOZAIK Nézze velünk! A Szlovák Televízió magyar adását szombaton 17.15-kor A tartalomból: • Terjedelmes beszámoló a XXXI. Jókai Napok rendezvénysorozatáról Komáromban • A nemzetközi családév alkalmából Kolonba látogatunk Műsorvezető: BÁRDOS ÁGNES Könnyen jött, könnyen ment... (Új Szó-hír), A vasárnapról hétfőre virradó éjszaka R. L. muzslai lakos testvérével együtt a karvai kocsma előtt erőszakosan bántalmazta L. B. helybeli lakost, akit a tettesek késsel a nála levő pénz átadására kényszerítettek. Mivel a sértett fél részéről ellenállásba ütköztek, használták az öklüket, átkutatták L. B. zsebeit, elvették a nála talált 500 koronát, ugyanakkor kerékpárjától is megfosztották, amelyet a sértett leánytestvére a söröző közelében talált meg. A rendőrség a nyomozás során megállapította, hogy ugyanazon tettesek az említett helyszínen J. N. karvai lakost is durván bántalmazták, a földre terítették, miközben elrabolták pénztárcáját a benne lévő 800 koronával. J. N. azonban, erősen ittas állapotára hi"vatkozva, az esetet követően nem tett feljelentést. A zsákmányolt pénzt a két testvér, saját bevallásuk szerint, melegében elköltötte. Egyiküknek a kártya nem hozott szerencsét, míg másikukat a játékautomaták tették lóvá. (kosár) Gyilkosságok napirenden (Új Szó-hír) Kassán néhány napja temették el azt a fiatalembert, akit a felesége nadrágszíjjal megfojtott, s már itt az újabb hasonló eset. Ezúttal egy 36 éves fiatalember az áldozat. Akik látták őt hétfőn éjjel a téhányi lakótelepen, azt hitték róla, hogy részeg. Amikor a rendőrség kiszállt a helyszínre, majd megérkezett a mentőautó is, már nem lehetett rajta segíteni. Elvérzett. A nyomozók rövid idő alatl kiderítették, hogy gyilkosság történt. Az emberölés az áldozat volt feleségének a forgatókönyve szerint ment végbe. Éjfél után kicsalta a fiatalembert a lakásból, és a piszkos munkával megbízott mostani élettársa háromszor szúrt... A rendőrség úgy tudja, a voll feleség így akart bosszút állni azért, hogy a bíróság a két fiúgyermekük közül az egyiket az apának ítélte oda. (g-f) ÚJ SZÓ' I.Bugár Béla, 2. Csáky Pál, 3. Duka Zólyomi Árpád ÚJ SZÓ' 1994. JÚNIUS 24. (Folytatás az I. oldalról) Összesített eredmények - százalékban • Bugár Bála 27% M Csáky Pál 23% • Duka Zólyomi H Duray Miklós 12% Árpád 17% • A. Nagy László 9% H Tóth Károly 4% BO Popély Gyula 3% S Farkas Pál 2% • Harna István 1% H Bauer Edit 1% H Rózsa Ernő 1% Vele kelek, vele fekszem Beszélgetés Milan Králikkal, a FUN Radio Igazgatótanácsának tagjával Két ok miatt tartottak kisebb háziünnepséget a FUN Radio pozsonyi szerkesztőségében. Néhány hete ötéves lett a népszerű rádióadás, amely már Besztercebánya és Kassa környékén is hallgatható. Milan Králikot, a FUN RADIO egyik alapítóját és Igazgatótanácsának tagját a jelenről és a tervekről kérdeztük. 1% 1% 3% 2% —1% 600 r 500 400 300 200 100 Pártok szavazatszám szerint 533 380 57 n 34 231 48 d 12 DBP EGYÜTT- KOM MKDM MN ÉLÉS MPP UNIÓ Pártok - százalékban Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom 40 % Együttélés 29 % 29

% Magyar Polgári Párt 18 % Magyar Néppárt 4 % Demokratikus Baloldal Pártja 4 % Kereszténydemokrata Mozgalom 3 % Unió 1 % Demokrata Párt 1 % Köszönjük tisztelt olvasóink válaszát. A szelvényekhez csatolt levelek alapján az ankétot augusztusban megismételjük. A szerkesztőség - Kik indították és milyen elgondolásokkal ezt az adást? - Azok a szlovákiai szakemberek, akik az osztrák Ö 3 adásain nevelkedtek. Velük társult a francia SERC Társaság, amely ma a Szlovákiai Főiskolák Tanácsával együtt társtulajdonos. Célunk korszerű és népszerű kereskedelmi adás kiépítése volt. A szórakoztatás és a tájékoztatás, sok jó zenével, kevés, de a hallgató számára különösen fontos szöveggel. Olyanok szeretnénk lenni, mint a jó barát: akinek mindig örülünk, ha jelen van, ugyanakkor tudja, mikor vonuljon háttérbe és mikor, miről beszéljen. - Ilyen kellemes társ a FUN rádió? - Remélem, igen. Mi bizonyos értelemben úttörők voltunk, hiszen a kereskedelmi adásnak semmi hagyománya nem volt Szlovákiában. Mára már sokkal színesebb a szlovákiai rádiózás, hiszen közszolgálati, kereskedelmi és regionális adók, továbbá nemzetiségi műsorok egyaránt hallgathatók. A legutóbbi felmérések szerint Pozsonyban a második, a Nyugat-szlovákiai kerületben a harmadik leghallgatottabb a mi adásunk. A húszévesek között vagyunk a legnépszerűbbek, de például az elmúlt héten 91 ezer hallgató a 40-49 év közöttiek közül került ki. - Melyek az adás karakteres vonásai? - Három fő műsorblokkra épül jelenlegi adásunk. Reggel hat órától jó muzsikát és sok információt sugárzunk. Célunk, hogy hallgatóink minden lényeges hírről, fontos tudnivalóról tájékozódjanak. Ilyenkor általában mindenki siet, tehát a tömörség és a szellemes szöveg alapvető követelmény. Napközben igyekszünk ott maradni a hallgató közelében, de a háttérbe húzódva. Ilyenkor sokan egy bizonyos órában kapcsolnak be bennünket, amikor kedvenc műsoruk vagy összeállításuk indul. Újdonság az esti blokkunk, amely tíztől éjfél után egyig tart. Ilyenkor meghittebb a muzsika és a szöveg. Ekkor szeretnénk minden lényeges napi eseményről és érdekességről tájékoztatni, érdekes problémákat fölvetni, ugyancsak sok zenével. -Ez a sok zene milyen stílust képvisel? - Leginkább új külföldi és hazai slágereket sugárzunk, de az örökzöld dallamok kedvelői sem panaszkodhatnak. Sokféle könnyűzenei stílusból válogatunk, a lényeg az, hogy a muzsika magával ragadjon, leMéry Gábor felvétele hetőleg mindenkiben kellemes érzést váltson ki. - Milyen forrásokból értesülnek a hallgatók véleményéről? - Rendszeresen elemezzük az AISA és a Szlovák Rádió Közvélemény-kutató Kabinetje által készített adatokat, mi magunk is végzünk felméréseket. Sok érdekes vélemény hangzik el a FUN-discók során is. - Tudják-e, vajon hány magyar hallgatja az adást? - Igen. Hallgatóink több mint harminc százaléka magyar nemzetiségű. Ez az arány a besztercebányai és a kassai sugárzás óta valamivel kevesebb, de ez a szám továbbra is jelentős. - Gondolnak külön rájuk is műsorkészítés közben? - Mi elsősorban bizonyos, korosztályokhoz szólunk, fő szempontunk jó és még jobb műsor készítése. - Ön hallgatja a FUN Rádiót? - Persze. Nekem nemcsak hivatásom, hanem szenvedélyem is a rádiózás. Naponta több tucat adásra kapcsolok, nálam az autóban és a lakásban, természetesen az irodámban is állandóan szól a rádió. A mi adásunkkal kelek és fekszem, de érdekel a konkurencia, amely egyre erősebb Szlovákiában és nem hagy időt a semmittevésre. - Tudjuk már, hogy mivel fekszik le, de azt még nem, hogy mivel alszik el... - Tudok olyan adást, amely perceken belül elaltat... - Melyik adás ez? - Csak annyit árulok el, hogy szerencsére már nem hazai... (-y-f) Görbült lelkek Bár nagyon távol állnak tőlem az okkult tudományok, a minap mégis úgy éreztem, én is egy vagyok a koreai kiskamaszok közül. Történetesen Japánban. Mert ott élnek, néhány százezren, s ott ők: nemzetiség. Ha úgy tetszik: nemzetrész, nemzeti kisebbség stb. Gondolom, nekik édesmindegy, nem foglalkoznak vele. Szóval, hogyan is lettem koreai kiskamasz? Most, amikor a politikusok már ki tudja hányadszor cselezték ki a boszniai békét, Ruandában több százezer embert öltek meg, Etiópiában arat az éhhalál és Kozirev éppen aláírta a Békepartnerséget, egy egészen rövid „érdektelen" hírre figyeltem fel. Tokióban áprilistól - tehát mióta Amerika ismét felpörgette a koreai atombomba körüli kampányt - június közepéig 124 inzultus történt. Az inzultáltak többnyire koreai kislányok, akiket könnyű felismerni hagyományos viseletükről. Az inzultálok pedig hasonló korú japán kamaszok, akiket szüleik a hagyományos és nagyon is érthető atomellenesség szellemében neveltek. Lám, milyen károkat okozhat, feszültségeket gerjeszthet az egyébként jó ügy érdekében kifejtett, de rosszul célzott és a célon túllövő propaganda! Mert szó se róla, az észak-koreai atombombát utálni kell, magam is írtam már ellene néhány kommentárt. No de a koreai kamaszlányokat? Akik talán már inkább japánok, mint koreaiak? Olcsó fordulatnak tűnhet most azt mondani: a propaganda veszélyesebb lehet Kim Ir Szen még meg sem lévő szerencsétlen bombáinál. De gondoljunk bele. A japán kamaszoknak már nem lehet közvetlen élményük Hirosimáról és Nagaszakiról, tehát az atomellenességet beléjük sulykolták. A koreai kislányok sem tehetnek Kim bombáiról. Ők nem észak- vagy dél-koreaiak. Az ő nagyszüleik voltak azok, akiket erőszakkal hurcoltak el az akkor még ketté nem szakított Koreából, természetesen kényszermunkára. Vagyis, a ma Japánban élő 700 ezer koreai azoknak a leszármazottja, akik még 1910 és 1945 között kerültek a szigetországba. S ha már a történelemnél tartunk, tényleg, miért utálják a japán kamaszok a koreaiakat, amikor a japánok tartották megszállva a Koreai-félszigetet és nem megfordítva, ráadásul a megszállók hírhedten kegyetlenül bántak a leigázottakkal? Mondom, furcsa a propaganda. Azt még megérteném, ha japán kamaszok amerikai turistákat támadnának meg „Hirosimáért", de ilyen nemigen szokott történni. Lélekben teljesen azonosulni tudtam a koreai kamaszokkal. Mintha engem agyabugyáltak volna el az utcán, löktek volna ki a metrókocsiból vagy zavartak volna el a metróállomásról. A bőröm alatt, a zsigereimben éreztem, mennyire megalázták őket. Ami még a pofonnál is jobban sajog. A fájdalom akkor kezd elviselhetetlen lenni, rombol inkább lelket, mint testet, ha ártatlanul bántják az embert. Csóró kis koreaiak, éppen most tanulják meg, hogy mi az nemzetiségnek lenni, kisebbségben lenni. Bizony, nem leányálom az még egy gazdag országban sem. Ha el akarják kerülni a pofonokat, a megszégyenítést, akkor a szekrény legaljára dugják rakott koreai szoknyájukat. És a régi viselettel együtt magukból, az egyéniségükből, a nemzetiségükből is levetkőznek egy darabot. Egy pillantra tehát magam is koreai lettem, annak ellenére, hogy tudom, nem most van itt az ideje a sérelmek felhánytorgatásának. Az aktuálpolitika felől más szelek fújdogálnak, s végre már megbékélni kellene. „Kaptunk" már egy névhasználati törvényt, és végre csak megszületik az a szerencsétlen táblatörvény is. Meg aztán békülésre hajlamos ember vagyok, ezért nem is hánytorgatok fel semmit. Inkább a nemzedékemen kesergek, mert mi valahol belerokkantunk ebbe az egészbe, nekünk a lelkünk sérült. Milyen szuverénül viselkedik egy angol, német vagy francia külföldön! Nos, hát mi erre a büdös életben nem leszünk már képesek, a legnagyobb szabadságban és demokráciában sem. Mert mi ez a nemzedék vagyunk. Mi sunnyogtunk, amikor hangoskodó magyar kisiskolásokat durván lekáromítottak a buszon, s ha közbe mertünk szólni, akkor sem szuverénül. Jobbik esetben azért, mert nem tudtunk megfelelően, szellemesen visszavágni. Hiszen az ember dühében keresi az idegen szavakat, mert folyékonyan veszekedni, kiabálni vagy káromkodni csak anyanyelvén tud igazán az ember. Rosszabbik esetben beszariságból, a belénk nevelt-ivódott beszariságból. Mi tanítottuk meg apró csemetéinket, hogy nyilvános helyen nem illik hangoskodni. Persze, a jólneveltségről papoltunk nekik, pedig csak attól féltünk, nehogy valakik megint belénk kössenek, megint megalázzanak, megint konfliktusunk legyen. Örülök én a névhasználati törvénynek, nagy dolognak tartom. És hízik a májam, ha magyarul is el tudom olvasni, hogy melyik faluba hajtok be éppen, vagy melyik utcán járok. De attól tartok, hogy amúgy-istenigazából felszabadult emberek már sosem lesznek nemzedékem tagjaiból .Nekünk a táblatörvény sem magunk miatt kelLHanem a csemetéinkért. Túl bombasztikus lenne azt mondani, a táblatörvénytől azt várom, hogy első lépés legyen a görbült lelkek kiegyenesedéséhez? Hogy egy hangosabb magyar szó miatt sehol senki se kapja fel rosszallóan a fejét. Malinák István