Új Szó, 1994. május (47. évfolyam, 100-125. szám)

1994-05-10 / 107. szám, kedd

TEGNAP OLVASTUK Uniót vagy koalíciót? Nagy visszhangot váltott ki a múlt héten közzétett Együttélés­felhívás az egységes magyar politikai képviselet megteremtéséről. Az alábbiakban két véleményt közlünk. Kissé meglepetten olvastam az Együttélés felhívását az egységes magyar politizálásra, mert mint az MKDM 1992-es koalíciós tárgyaló­bizottságának tagja (két tárgyaláson kívül részt vettem a koalíció meg­kötését megelőző összes tárgyalá­son) a két évvel ezelőtti tapasztala­tok alapján mást vártam az Együtt­éléstől. Azt hittem, hogy politikusai képesek lesznek felismerni az Euró­pában fújdogáló új szelet. Remél­tem, hogy a szlovákiai magyarság minden politikai vezetője tanul az RMDSZ, illetve a VMDK körül ki­alakult helyzetből. Érdemes ele­mezni az 1989-ben kialakult hely­zetet, amikor a felvidéki magyar­ság, bizonyítva politikai érettségét és elszántságát, létrehozta három irányú politikai képviseletét: a libe­rálisát, a gyűjtőpártot és a keresz­ténydemokratát, ezekben mindenki megtalálhatja a maga politikai el­képzeléseit. Természetesen mind a három politikai tömörülésben meg­található más-más mértékben a nép­nemzeti irányzat is. Még parlamen­ti képviselőségem alatt többször be­szélgettem külföldi politikusokkal, akik elismerésüket fejezték ki, hogy a szlovákiai magyarság kisebbségi viszonylatban is a pluralista politi­zálás mellett döntött. Ez a helyzet ha nem is egyedülálló, de nagyon ritka a világban. Éppen ez bizonyít­ja, hogy népünk nem érzi kifejezet­ten veszélyeztetve magát kisebbsé­gi státuszában annak ellenére, hogy bizony, van sok változtatni- és javí­tanivaló kisebbségi sorsunkat il­letően. Ezért furcsa a felhívás most, ami­kor Szlovákiában is megindult egy bizonyos fokú demokratizálódási folyamat. Most, amikor unió nélkül is két évig birtokolta egy ember 3. hatalmat. Az egypártrendszer nem vált be sehol sem a világon. Petréér­tés ne essék, az egységes fellépésre most van igazán csak szükség! Megtartva identitásunkat, sok­színűségünket egyet kell értenünk a sorsunkat meghatározó kérdések­ben. Hogy ez lehetséges, bizonyítja a szlovákiai magyar pártok számos egységes fellépése, mint például az Európa Tanács felé vagy a januári komáromi összejövetel. Tehál meg lehet és meg is kell egyezni! Plura­lizmusunkból kifolyólag nem kép­zünk egyetlen támadófel ü letet azoknak, akik csak bírálni és tá­madni tudnak. Külföldi partnereink (EUCD, EDU, Liberális Internacio­nálé stb.) sokrétűen vannak infor­málva az itteni helyzetről. Az egyet­értés és az egységes fellépés azért szükséges, hogy a nemzetközi szer­vezeteket egyformán tájékoztassuk kisebbségi helyzetünkről és gondja­inkról. Ugyanúgy elengedhetetlenül szükséges az egyeztetett belföldi politizálás is. Ennek eléréséhez nincs szükségünk a kisebbségi egy­pártrendszer bevezetésére, nincs szükségünk arra sem, hogy „min­den magyarok egyetemes vezére" intézményét létrehozzuk, mert a ki­sebbségi diktatúra szelleme is kí­sérthet. A gyakorlat bizonyította: lehetséges a hosszú távú együttműködés, de ehhez a partne­rek kompromisszumkészsége is szükségeltetik. Az a benyomásom, hogy azért kell az unió, mert az Együttélésből (vagy talán csak né­hány vezető politikusából) valaho­gyan hiányzik a kompromisszum­készség. Érdemes volna meghall­gatni az egyszerű emberek vélemé­nyét, hogy mit is akarnak a három politikai képviseletüktől. A kétéves politikai lecke az MPP-t is megtaní­totta, hogy kompromisszumkészség nélkül nem lehet politizálni. Az MKDM Országos Választmánya, valamin! Elnöksége kimondta a le­hetséges megoldási - létrehozni a szlovákiai magyarságnak leginkább megfelelő hármas koalíciót. Az el­képzeléseket és a tárgyalások során született megegyezéseket a koalíci­ós szerződésben kell lefektetni, hogy a választások megtartsák a nyugat által is megcsodáll kisebbsé­gi pluralizmust. Hogy csak egy hasonlattal éljek: a háromlábú szék nem billeg, az egylábú nem áll meg sokáig, a négylábú (mint a tapasztalat is bizo­nyítja), ide-oda billeg, a lábak kü­lönbözőségének függvényében. AGÁRDY GÁBOR az MKDM Elnökségének tagja Öröm és üröm Néhány gondolat az Együttélés felhívásának ürügyén Valamennyi józanul gondolkodó, népünkért aggódó és érte önzetlenül tenni akaró felvidéki magyar előtt eleitől fogva nyilvánvaló, hogy ki­sebbségi sorban élő nemzettöredé­künk számára létszükséglet a valós politikai egység megteremtése. A ki­sebbségi magyarságra nehezedő nyomással szemben csakis az egysé­ges magyar politizálás nyújthat némi védelmet. Őszinte örömmel hallgattam a rá­dióban, majd olvastam az Új Szóban az Együttélés felhívását a szlovákiai magyar pártok uniójának megterem­tésére, a közös fellépésre a választá­sokon, valamint az egységes politi­zálás menetrendjének kialakítására. Annál is inkább öröm ez számomra, mivel saját gondolataimat, elképze­léseimet hallom, látom visszakö­szönni a közzétett lehívásból. Jóma­gam ugyanis már évek óta unos-un­talan az. egységes magyar politikai reprezentáció megteremtésének szükségességét fejtegetem, jobban mondva: hányom a falra a borsót, politikai közéletünk gúnyos moso­lya, illetve cinikus nemtörődömsége közcpctlc. A Magyar Néppárt nevé­ben már 1992 januárjában de később is - többször kifejtettem, hogy a felvidéki magyarságnak kö­zös listán kellene fellépnie a parla­menti választásokon, vagyis egysé­ges politikai szubjektumként, mivel ezáltal már az 5 százalékos küszöb teljesítése is elegendőnek bizonyul­na; továbbá törekednie kellene az egységes magyar párt létrehozására. Komoly tényezők figyelemre sem méltatták javaslataimat. Igaz, az Új Szó garabonciása gúnyolódva rio­gatta nevemmel jámbor magyarjain­kat: „(...) azt nem lenne szabad megengedni, hogy Popély Gyula szóhoz jusson a magyarok koalíció­jának létrehozásában, hiszen - nem is burkoltan - nyílt levélben kimond­ta: végső célja a csehszlovákiai ma­gyar egypártrendszer létrehozása." (Tóth Mihály: Unja a többpártrend­szert? Új Szó, 1992. január 21., 5. old.) Azonban tempóra mutantur, vál­toznak az idők, és én örömmel ta­pasztalom, hogy gondolataim végre kezdenek időszerűvé válni. De vajon miért kellett fölöslegesen elveszteget­nünk annyi időt és energiát, amíg rá­jöttünk erre a nyilvánvaló szükség­szerűségre? És vajon rájöttünk-e már valamennyien? Én az Együttélés szándékának őszinteségében nem ké­telkedem, és felhívását mind a ma­gam, mind a Magyar Néppárt nevé­ben támogatom. Á magyar egység létrehozása ma korparancs. Aki ezt nem érti meg, az csakis önös érdekből politizál, de semmiképpen sem a fel­vidéki magyar nemzetrész érdekében. POPÉLY GYULA a Magyar Néppárt elnöke A tolmácson múlik? A DBP a választásokról Időpontja végleges LAKÓ- HÁZ -ÜGY Sz. M. : A szomszédom majdnem egy méterrel emelte meg a sa­ját udvarának a szintjét, és így az magasabbra került, mint a há­zamnak a szigetelése. A következmény az, hogy a házam fala felá­zik, a szobák dohosak, penészesek lettek, holott eddig minden rendben volt, mert a házam körül volt csatornázva. Mit csinálha­tok ilyen helyzetben? A hozzáértő emberek azt mondják, megold­ható valami cső letételével a víz elvezetése, de hát én ehhez nem értek, meg aztán azt mondják, hogy sokba kerülne. Én fizessek? Túlságosan is habzó választási kampány Nem kell illúziókat táplálni a kö­zelgő választási kampány kulturált­ságával kapcsolatban. Alaphangját az a hirdetés adta meg, amelyet a DSZM tett közzé a Pravda pénteki számában. A hirdetés minden nyu­gat-eurőpai országban felkeltené a kampány tisztaságát felügyelő szerv figyelmét. Ott ugyanis bárki mond­hatja, hogy az ő szappana a leghaté­konyabb a világon, de azt már nem, hogy a konkurens szappana kevésbé habzik, sőt bűzt áraszt. A DSZM hir­detése nem a DSZM „termékeit" népszerűsíti. Támadja a köztársasági elnököt, felhánytorgatja bűneit - a Tátra kiaknázását szorgalmazó terv jóváhagyásától kezdve a Horvátor­szágba irányuló fegyverexportról szóló megegyezésén keresztül egé­szen a Percheron cég támogatásáig, amely irányítaná a Szlovákián ke­resztül áramló földgáz transzportját. Mindezekben - a hirdetés szerint ­többször is benne volt a keze; egy­szer pénzügyminiszterként még az. első Meéiar-kormányban, majd a szövetségi köztársaság parlamenti elnökeként és végül Szlovákia ál­lamfőjeként. Természetesen nem volna a DSZM az, ami, ha nem akar­na két legyet ütni egy csapásra - a fegyverafférban Milan Kňažko neve szerepel, a gázszállításban pedig Brigita Schmögnerováé. Csak azért, hogy a Pravda olvasói, akik közt szá­mosan a DBP-t és a Szlovákiai De­mokraták Unióját támogatják, tud­ják, hogyan tovább. A hirdetés egye­nesen ajánlja - a DBP-nek még van esélye arra, hogy a Szlovákia jólété­vel törődők táborába lépjen... (Alena Gottweisová Slovenský denník) „Szlovákia helyes irányba halad" Varsóban vasárnap fejeződött be a gazdasági, ipari és kereskedelmi mi­niszterek részvételével megtartott 3. Kelet-Nyugat Konferencia, amelyen Szlovákiát Peter Magvaši gazdasági miniszter képviselte. Hogyan jellemez­né a jelenlegi szlovák-lengyel kapcso­latokat, a tárgyalások mennyire segítik az előrelépést a gazdaság területén? „A szlovák-lengyel gazdasági kapcsolato­kat nem lehet egyértelműen jónak érté­kelni. Lengyelország és Szlovákia tényleges potenciálja jóval nagyobb, mint a kétoldalú kereskedelem volu­mene. Ez természetesen egy folyamai következménye, amelyet már felesle­ges elemezni, most mindent meg kell lenni az együttműködés fellendítéséért. E célt követték tárgyalásaim a külke­reskedelmi miniszterrel, akivel az utóbbi hónapban háromszor is talál­koztam. Először találkoztam a lengyel ipari és belkereskedelmi miniszterrel. Megegyeztünk, hogy június végén, jú­lius elején találkozunk, amikor is érté­kelnénk az eddigi tárgyalások végkö­vetkeztetéseit. A pénzügyi szféra né­hány szerződésére fogunk összpontosí­tani, és lehetséges, hogy e szerződése­ket Pawlak pozsonyi látogatásakor fogják aláírni. (Jozef Hiibel, Sme) Vállalatok figyelmébe (TA SR-hír) A privatizációs mi­nisztérium felszólítja azokat az állami vállalatokat, amelyeknek listáját a na­pi sajtó közölte, hogy azonnal mutas­sák be a kivonatot a kereskedelemi (vállalati) nyilvánlartásból, amely leg­később 1994 februárjából származik. Mivel a bemutatás célja a kereskedel­mi szubjektumok pontos meghatáro­zása, minden olyan változást is közöl­ni kell, amelyet a kivonat nem tartal­maz. A minisztérium címe: Minis­terstvo pre správu a privatizáciu ná­rodného majetku SR, právna sekcia. Drieňová 24, 820 09 Bratislava. Ebben az esetben feltehetőleg bírósághoz kell majd fordulnia. Á Polgári Törvénykönyv 417. parag­rafusának második bekezdése sze­rint ha komoly kár fenyeget, a veszélyeztetettnek jogában áll bí­róságtól követelni, hogy az köte­lezze a másokat károkozással veszélyeztető személyt arra, hogy megfelelő intézkedéseket tegyen a fenyegető kár elhárítása érdeké­ben. A bíróság az ítéletében felte­hetőleg ennyire általánosan állapí­taná meg a szomszédja kötelessé­gét, s csak ha a szomszédja nem vezetné el a vizet, nem akadályoz­ná meg, hogy a házfal továbbra is felázzon, akkor az esetleges vég­rehajtási eljárásban határozná meg, hogy pontosan milyen intéz­kedéseket szükséges foganatosíta­ni. Szó lehet itt olyan intézke­désről is. amelyei a levelében em­lített, de ugyanígy szó lehet más, célravezető intézkedésről is. Ami a költségeket illeti, elsősorban azt kell elmondani, a per beadásával egyidejűleg kérel­mezze, hogy a bíróság a perköltsé­gek megtérítésére is kötelezze a szomszédját (ilyen perköltség pél­dául az ügyvédi honorárium, a per illetéke stb.). Ugyanakkor önl ilyen esetben az sem kell, hogy ér­dekelje, mennyibe kerülne a szomszéd telkéről átfolyó víz el­vezetése, mivel ezeket a költsége­ket is a szomszédja viselné, hiszen a magatartásával éppen ő okozott kárveszélyt. Dr. P. D. (Új Szó-hír) A Demokratikus Balol­dal Pártjának vezetői szerinl „kuvik­hangok" folyamatosan megkérdőjele­zik a választások időpontját, melyet a DBP végérvényesnek tart, s ennek megfelelően előkészületeket tesz a ko­alíciós szerződések megkötésére. Milan Ftáčnik, a párt frakcióve­zetője rámutatott: a DSZM múlt heti megnyilvánulásai egyértelművé te­szik, hogy Mečiar mozgalma már el­kezdte választási maratonját. .Negatív kampánya a társadalom szétzilálására és ct politikai ellenfelek lejáratására irányul" - jelentette ki Ftáčnik, majd hozzáfűzte: pártja a szándékos félreve­zetésekre tényekkel fog rcágálni. A DBP sajtóértekezletén kitértek a költ­ségvetés kiegyensúlyozásának felada­tára is, amit a jelenlegi kormány a ka­tasztrofális eladósodás elkerülésével kíván megoldani. Ennek érdekében a DBP keresi a költségvetés bevételi ol­dalának feltöltését célzó alternatívá­kat, főként a pénzügyi gazdálkodás rendezése által. A DBP gazdasági szak­értői szerint a szlovákiai fizetési rend­szer túlzott liberalizálása is szerepet játszott abban, hogy jelenleg a fizetés­Még egyszer a magyar videokazettákról A közelmúltban a Miért nem le­hetnek magyar nyelvű videokazet­ták a kölcsönzőkben címmel köz­zétett írásunkban arra kerestünk választ, vajon jogosan jártak-e el a szlovák audiovizuális Kalózelle­nes Unió ellenőrei, amikor az egyik galánlai kölcsönzőből elvit­lék a magyarra szinkronizált fil­meket. Tatiana Šumcová, az emlí­tett intézmény igazgatónője el­mondta, hogy nincs szó diszkrimi­nációról. Az említett szankciót a szerzői jogok megsértése indokol­ta. A magyarországi Mokép Vi­deo, az Ariic és a Videorent cégek egyike sem rendelkezik Szlovákia területén is érvényes, a nemzetkö­zi jogok által megköveteli forgal­mazási engedéllyel - állította -, majd leszögezte, ha megveszik a terjesztés jogát, és azt szabályos szerződéssel igazolják, semmi akadálya sem lesz annak, hogy az itteni magyarok saját anyanyelvü­kön nézhessenek bizonyos filmal­kotásokat. Röviddel a cikk megjelenése után jelentkezett Szabó Attila ko­máromi videoforgalmazó, és cá­folta a cikk, pontosabban Tatiana Šumcová azon állítását, hogy az Artic kazettái feketén, tehát illegá­lisan kerülnek forgalmazásba. „Itt van előttem az említett cég írásos engedélye, illetve a Szlovákiára vonatkozó szerződés, melynek ér­telmében az általuk forgalmazott kazetták a szlovák kölcsönzők vá­lasztékát is bővíthetik. Szeretném, ha ez megjelenne a lapjukban, mert néhány kölcsönző vezetői az emlí­tett cikk után ódzkodnak az emlí­tett cég által forgalmazott filmek megvásárlásától. Természetesen felhívluk Tatia­na Šumcová igazgatónőt, megkér­tük, mondjon véleményt. - Szabó úr velem is kapcsolatba tépett, és közölte, az ő, illetve az Artic részéről minden rendben van. Én az említett szerződést nem láttam, leltál nem tudom megítélni, hogy vajon minden téren megfelel­e a szigorú nemzetközi előírások­nak. A bonyolult angol nyelvű szö­veget csak tolmács, illetve ügyvéd közreműködésével lehet tárgyila­gosan megítélni. •Ez viszont már nem Szabó Atti­la és a többi forgalmazó gondja, úgyszintén annak a bizonyítása sem. hogy ők nem követtek el tör­vénysértésl. (ordódy) képtelenség nagysága mintegy 100 milliárd koronát tesz ki. Ez nézetük szerinl indokolttá teszi, hogy a kor­mány nagyobb szabadságot biztosít­son - átmeneti időre - az adóellenőrök számára, egyebek között a bankszám­lák ellenőrzése terén. Lapunk kérdésére, hogy a DBP mi­ként értékeli a magyarországi válasz­tások első fordulójának eredményeit s azt a tényt, hogy a szakszervezetek közvetlen befolyással lesznek az új kormány politikájának alakítására, Milan Ftáčnik elmondta: a választások eredményeivel kapcsolatban csak a hi­vatalos adatok közzététele után adnak ki nyilatkozatot. „Azt pedig, hogy a magyar parlamentben a szakszerveze­tek is jelen lesznek, nem tartom tragé­diának. Nézetem szerint hasznos, ha a szakszervezetek bizonyos felelősséget éreznek a konkrét politika formálása során, annak ellenére, hogy elsődleges feladatuk a munkavállalók érdekeinek védelme. Parlamenti részvételük hoz­zásegíthet ahhoz, hogy tudatosítsák: a problémákra nem minden esetben le­ltet gyors és egyszerű megoldásokat találni." (horváth)

Next

/
Thumbnails
Contents