Új Szó, 1994. május (47. évfolyam, 100-125. szám)
1994-05-10 / 107. szám, kedd
1994. MÁJUS 1049. ÚJSZÓ' KALEIDOSZKÓP 5 Ha odahaza nem segítenek, nem azt jelenti, hogy nincs segítség Búcsú a dioptriáktól Nem túl gyakran éri a tollforgatót az az öröm, hogy írására - segítő szándéktól vezérelve - úgy reagál az olvasó, mint ahogy azt H. Tibor tette. - Szeretnék tanácsot adni a Nem adom fel című riportban szereplő nagytúri Petrežil Lászlónak. Ne várjon arra, míg látása teljesen megromlik. Keresse fel a budapesti FOCUS-MEDICAL Mikro-szemsebészeti intézetet, s ha van remény a gyógyulásra, vagy ott, vagy Csebokszáriban megműtik. Úgy, mint engem - közölte, s csak nagy rábeszélés után vállalta, hogy elmondja saját esetét. A ma 32 éves fiatalember, kétgyermekes családapa gyermekkorától sokat szenvedett veleszületett rövidlátása miatt. Hiába mondogatták szülei, barátai, hogy bele kell nyugodnia abba, hogy 16, illelve 17 dioptriás szemüveget visel, lélekben mégis lázadozott a sors kegyetlensége ellen. Tizennyolc éves korában a vastag üvegű szemüveget kontaktlencsére váltotta, ám gondjai nem szűntek meg. Bizonyos idő elteltével a lencsétől mindkét szeme égni, könnyezni kezdett. Ritkán kereste fel a szemész szakembereket, hiszen azok minduntalan azzal utasították el, hogy a rövidlátás ugyan szembetegség, ám nem súlyos. 1985-ben a pozsonyi Egyetemi Kórház szemészeti klinikáján lézeres recehártyaerősítést végeztek el mindkét szemén, ám ez a beavatkozás nem a látáskorrekció céljából történt. A szkleroplasztika arra volt jó, hogy megállítsa a rövidlátás romlását, és elősegítse a szem jobb vérkeringését. Egy évvel ezután - barátja segítségével - bejutott egy moszkvai pártkórházba, ahol közölték vele, hogy rövidlátása nem orvosolható. - 1986-ban még nem tudtam a Fjodorov professzor vezette moszkvai szemklinikáról. A legmegdöbbentőbbnek viszont azt tartom, hogy abban a pártkórházban sem ajánlották, próbálkozzak másutt... Meri ha valaki megemlítette volna a nevét, biztosan Jelkerestem volna. Ráadásul a hazai orvosok is hallgattak, pedig aligha hiszem, hogy ne tudtak volna a világhírű professzorról mondta hévvel, jogos fölháborodással. Igazat kellett adnom neki, hiszen már jóval előbb megszabadulhatott volna dioptriáitól. - í992 júniusában a budapesti tévében vetített Szemműtétek futószalagon című riport megtekintését követően azonnal megszereztem az intézet címét, s kivizsgálásra jelentkeztem. Fél évi várakozás után behívtak a budapesti FOCUS MEDICAL Mikro-szemsebészeti intézetbe, ahol előbb orosz, majd magyar szemészfőorvos vizsgált meg, s egymástól függetlenül ajánlották, várjak egy évet, hiszen látniuk kell, tovább romlik-e a látásom vagy sem. Amikor egy év elteltével visszamentem, közölték, hogy a rövidlátás műtéti úton megszüntethető. Nem Budapesten, hanem Csebakszdriban. Úgy volt, hogy 1994 január végére összeáll egy 30 fős csoport, akikkel utazhatom én is. Az időpont eltolódott, március végén 33 beteg és 13 kísérő előbb Moszkvába repült, onnan belföldi járattal tovább, a Gorkijon és Kazanyon túl levő Csebokszáriba. Tibort és társait nemcsak a hó lepte meg, hanem az intézetben uralkodó rend és fegyelem is. A hatszintes szanatóriumban kétágyas, tévével, telefonnal ellátott kényelmes szobákban helyezték el őket, s másnap, noha vasárnap volt, komoly szemvizsgálat-sorozaton vettek részt. —' Soha sehol nem láttam annyi műszert egyszerre, mint ott. A háromórás vizsgálat során legalább 15 féle amerikai, japán és francia gyártmányú géppel mérték, nézték a szemünket, míg közölték az. eredményt s azt, mivel kell számolnunk. Kedden megműtötték hat csoportbeli kollégámat, szerdán engem is. Az előkészítéssel együtt talán egy órát foglalkoztak velení, maga a műtét húsz percig tartott. A műtőben található nyolc műtőasztalnál egyszerre nyolc szemsebész operált. Velem annyit közöltek, hogy a rövidlátásomat + 1 dioptriára csökkentik. Nem lézerrel, hanem hagyományos amerikai gyémántszikével operáltak, s a jobb szemembe dioptriát helyettesítő műlencsét ültettek. Tíz napot töltöttem a szanatóriumban, ahol naponta megvizsgáltak. Hazajövetelem óta a budapesti intézetben ellenőriznek. Látásom javult, de legalább két hónap kell ahhoz, hogy a szem „beálljon " a normálra. Ezzel az egy műtéttel nem tudtam le a dolgokat, május végén, június elején ismét Csebokszáriba repülök, hogy megműtsék a bal szememet is. Szinte el sem tudom hinni, hogy soha többé nem lesz szükségem a kontaktlencsére - közölte boldogan. Bár tudom, hogy nem illik pénzről beszélni, nem állhattam meg, hogy ne kérdezzek rá a kezelés anyagi vonatkozásaira. H. Tibort nem lepte meg a kérdésem, elmondta, a kezdet kezdetén nyíltan közölték vele az árakat. - A FOCUS MEDICAL magánintézet, ahol mindenért fizetni kell. A szakmai konzultáció diagnosztikával 4000 forint, a korrekciós műtét ára (szemenként) 3 kontrollal együtt 3040 ezer forint körül mozog. Csebokszáriban a műtét 400 dollárba kerül, a tíznapi ellátásért 12 000forintot fizettünk. A repülőjegy ára 20 000forint. A csoportban volt olyan, aki „csak " lézerkezelést kapott, 100 dollárt fizetett. Nekem nagyon tetszett az ottani orvosok nyíltsága. Nem bolondították ígéretekkel azt, akin nem tudtak segíteni, s a pénzt sem húzták ki belőle. Volt viszont, akinek kerek perec megmondták, ne gondolkodjék, mert az időhúzás vaksággal járhat. Tapasztaltam, hogy az emberek, zöme látásuk megmentése érdekében, hajlandók mindenüket pénzzé tenni. Volt velünk egy hölgy, 28 dioptriás szemüveget viselt. Húsz dioptriával javították a látását. H. Tibor nem tagadta, az anyagiakat szülői segítség nélkül nem tudta volna előteremteni, mint ahogy azt sem, hogy a hazai egészségügyi minisztérium nem járult hozzá a kiadások fedezéséhez. — Nem ez a bántó, hanem elsősorban az, hogy a honi szakemberek nem tájékoztatják a betegeket a létező lehetőségekről. Elképzelhető, hogy nem tudnak a budapesti intézetről, de aligha hiszem, hogy nincs tudomásuk arról, mi folyik Csebokszáriban. A sok-sok szembeteg talán elvárhatná a segítő szándék felülkerekedését, a szakmai irigység háttérbe szorítását. Nem igaz? Egyetértettünk. PÉTERFI SZONYA Nyolcan a műtőasztalon A konyhájában megcsillan a fény egy Rohypnolos altatófiolán. Köberl egyre mélyebben alszik. Egy pisztoly többször dörren. A halott Köberll hőseink a fürdőszobába cipelik, belegyömöszölik a kádba. Előkerül egy elektromos és egy kézifűrész, balta, kés... Pesti becsönget a szomszédokhoz, elnézést kér, de átépítik a lakást, ami zajjal, piszokkal, jövés-menéssel jár. Az egyik lakótól elkéri a liftkulcsot, aztán lemegy, s az utca másik oldalán álló Nissannal közvetlenül a kapubejárat elé áll. 6. jelenet Frodl műanyag zsákokat cipel. Pestinél aktatáska. Bepakolnak a kocsiba. Még találkoznak egy lakóval. - Én már úgy elfáradtam, elmegyek egy szállodába - veti oda Pesti Frodlnak. Beülnek az autóba, és elhajtanak. A kietlen külvárosban előkerülnek a műanyag Zsákok a csomagtartóból. Sötét van, a zsákok eltűnnek. Megvillan egy pisztoly fémje, majd vízcsobbanás. 7. jelenet Másnap újra a •Visegrádi utcai házban. A lakás ragyog, a takarítás nyomán az emeleti eiőtér még vizes. Frodl darabokra szaggatott ágybetétet visz le a liften, s a közeli kukába dobja. Az ágy keretét a lépcsőház aljában hagyja. Pesti is megjelenik, és a Nissannal elhajtanak. Rövidesen átszállnak egy Audiba, amit Pesti a magyarországi munkahelyétől kapott használatra. Elindulnak Bécs felé. Mosonmagyaróvár közelében Frodl kidobja a Black and Decker típusú Alligátor fűrészt, majd átlépik a magyar-osztrák határt. Egy bécsi kerületi rendőrőrsön végződik a jelenet, ahol is Frodl feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, aki a villája garázsában álló Jaguárjából ellopott egy elektromos fűrészt. 8. jelenet Frodl pénzt ad Biljánának, s utasítja, hogy utazzon el nyaralni külföldre. Pesti a titkárnőjének levelet diktál: - Ausztriai vagyonom kezelésének kizárólagos jogával dr. Pesti Gábort bízom meg. Frodl telefonál, felhívja Köberl nagynénjét, szinte teljesen átváltozott Köberllé, s azt mondja: - Itt vagyok Belgrádban, majd újra felhívlak. Frodl megint Köberlt alakítja. A Bank Austria egyik kerületi fiókjának helyettes vezetőjével beszél telefonon, s Köbérl hangján megkérdi, lelvehetne-e a banktól egymillió schillinget, túllépve ezzel a számlakeretét. Frodl és Pesti ismét két külön autóban, a munkahelyi Audival és Köberl Nissanjával. Az útirány: Hegyeshalom, aztán Nagylak. Elhagyatott romániai szántóföldön megáll a két gépkocsi. A Nissant lelocsolják benzinnel és felgyújtják. Az Audi, benne a kél férfival, távolodik, a lángok a magasba csapnak, s a Nissan porig ég. 9. jelenet Az áldozat, Köberl film- és hangstúdiójában működésbe lép az üzenetrögzítő. Pesti Gábor jelentkezik, egy találkozót kér a rendezőtől. Frodl beszélget Köberl egyik munkatársával. Azzal az ürüggyel jutott be a stúdióba, hogy egy videókazettát hagyott Köberlnél - s mialatt beszél, szétnéz, igyekszik felbecsülni a stúdió értékét, megjegyezni a berendezését. Hamarosan úgyis az övé lesz. Frodl az Alitalia gépén Milánóba érkezik, majd onnan továbbrepül Londonba. A megtévesztésig hitelesen Köberlnek maszkírozva előbb Ausztria nagykövetségére siet. Frodl - mint Köberl - lepecsételteti, és tanúkkal íratja alá nyilatkozatát, hogy bécsi vagyonának kizárólagos kezelésével dr. Pesti Gábort bízza meg. Aztán a Hilton Szállóból Frodl faxot küld Köberl barátainak, a követségen hitelesített megbízólevelet pedig feladja gyorspostával Pestinek. A fax szövege szerint ő, Köberl búcsúzik, lemond „a jólétről és a gazdagságról" (ezek a szavak a rendező lakásában lévő üzenőtáblára vannak vésve), s szerelmese oldalán elhajózik a boldogság távoli szigetére. Ilyen lett volna a tökéletes bűntény, ha megvalósul az a forgatókönyv, amelyet a filmszakmában jártas férfi, illetve kezdő társa heteken át tervezgetett, gazdag fantáziával kerekített, érlelt. Meghökkentő, milyen kevésen múlott, hogy tervük nem sikerült. (Folytatjuk) Az UJ SZO írta \ 45 éve Mert mondanunk sem kell, mindannyian, akik ebbe az élterembe járunk, egy kicsit sérültek, ütődöttek vagyunk az elmúlt háború borzalmaitól. Az is kétségtelen, hogy a gyomorhurut és rokonbetegségei a rossz idegállapotnak gyakori következményei. Ezt az állításunkat hajlandók vagyunk egy példával is bizonyítani. Ismertünk egy leánykát, akit elhagyott a barátja, és azonnal gyomorhurutot kapott. Pár hónapra megismerkedett egy másik fiatalemberrel, és azon a napon, amikor a gyűrűvásárlás komoly formában szóba került, a hurutot hirtelen elfújta a szél. A diétás konyha irányítói számolnak ezzel az idegállapottal is, és egyéni módon elkészített főztjük csillapítólag hat az idegrendszerre is. Egyébként az orvosi igazolvány bizonyos időhöz van kötve, a beteg 3-4 hónapig ápolhatja a diétás konyhában betegségét, aztán újra komoly lendülettel dolgoznia kell, és gondozhatja egészségét. A diétás konyha a Masaryk téren székel. A sarokház vaspántos kapuja, amely tömör zárjával valaha komoly kincseket őrizhetett és a polgári tulajdonjog címere, jelképe lehetne, ma odáig süllyedt, hogy fiatal salátafejeket és konzervba zárt zöld borsószemeket őriz. Ha majd a többi hasonló kapu hasonló szerepváltozáson megy keresztül, ez a haladásnak újabb lépését fogja jelenteni. 30 éve Évente sok tízezer traktort, rengeteg szerszámgépet, személy- és tehergépkocsit és ki tudná felsorolni, mi minden mást gyártoltunk az elmúlt évek alatt. Ha intenzívebbé akarjuk tenni a mezőgazdasági termelést, traktor kell ahhoz, meg tömérdek műtrágya és vegyszer. Valamennyien tudjuk, hogy mindehhez óriási mennyiségű acélra van szükség. Ezért a párt javaslatára elhatároztuk, hogy a lehető legrövidebb időn beliil Kelet-Szlovákiában, Sacán felépítjük az ország másik acél-bázisát. A tervek szerint a teljes kapacitású termelés megindítása után hazánk acéltermelése meghaladja az évi 10 millió tonnát. Tudjuk, hogy az összehasonlítások általában sántítanak, de azért nem érdektelen megjegyezni, hogy három hatalmas ország: Brazília, India és Ausztrália mai acéltermelése együttvéve tesz ki ennyit. 20 éve A CSKP prágai városi bizottságának elnöksége egy esztendővel ezelőtt felhívássál fordult a metró építésével megbízott 37 vállalathoz, üzemhez és szervezethez, legyenek meg minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy a C útvonalat két hónappal a határidő előtt, tehát május 9-én üzembe helyezhessék. A metró építői e fontos feladat teljesítésére kötelezettségeket vállaltak, s ma elismeréssel állapíthatjuk meg, hogy sikeresen eleget tettek adott szavuknak. Egyesek tervrajzaikkal vagy ötleteikkel, mások két kezük munkájával járultak hozzá egy olyan feladat teljesítéséhez, amelyben nem volt, és nem is lehetett még gyakorlatuk, hiszen azelőtt csupán duzzasztógátakat, ipari komplexumokat, repülőtereket, közműveket építettek. 5 éve Budapesten hétfőn az esti órákban fejeződött be a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülése, amelyen értékelték a politikai pártokra vonatkozó törvény előkészítése vitájának tapasztalatait, és az ezeket összegző jelentést. Javaslatot hagytak jóvá az MSZMP káderpolitikájának módosításáról és egyesítő politikai fórum létrehozásáról. A központi bizottság jelentést hallgatott meg Kádár Jánosnak, az MSZMP elnökének egészségi állapotáról, és úgy döntött, hogy felmenti pártelnöki és közponii bizottsági tagsági tisztségéből. A közponii bizottság üzenetet intézett Kádár Jánoshoz, amelyet később nyilvánosságra hoznak. Földvári Zsuzsa Düíiib Ľ>1Ô gylilLoz | 2. rész