Új Szó, 1994. május (47. évfolyam, 100-125. szám)

1994-05-06 / 104. szám, péntek

KALEIDOSZKÓP 5 1994. MÁJUS 1021. ÚJSZÓ' Szabadok a székely fiúk Négy év börtön - ártatlanul A romániai forradalom idején nemcsak Temesvár, Marosvásárhely, Bukarest és más nagyvárosok, hanem a kisebb települések is megvívták saját harcukat a helyi hatalmasságokkal. Oroszhegyen 1989. december 22-én este tíz órakor háromszáz fős tömeg vonult a helyi rendőrőrs elé? és a jelen lévő parancsnoktól követelte, hogy a fegyvereket helyezze a nép felügyelete alá. A milícia parancsnoka nem engedett a tömeg kérésének, dühösen fenyegetőzött. Amikor azí kiabálta, hogy egyszer úgyis visszatérnek a Securitate emberei, elszabadult a pokol, a tömegből aki érte, ütötte a milícia első emberét. A parancsnok másnap belehalt sérüléseibe. Az incidensért négy oroszhegyi lakost, nevezetesen Nagy Istvánt, Ambrus Pált, Vass Kiss Elődöt és Nagy Imrét tették felelőssé. Mint ismeretes, koholt vádak alapján elítélték őket, és csak négy év fegyház után, április elsején Ion Iliescu államelnök részleges kegyelmi rendeletére bocsájtották őket szabadon. Vass Kiss Előddel és Nagy Imrével beszélgettünk a szabadulásuk után. Az UJSZO írta j| - Imre, tulajdonképpen mi történt Oroszhegyen 1989. december 22-én, este tíz óra után? - A kérdésre csak azt tudom elmondani, amit hallottam, mert azon a tüntetésen én nem vettem részt. Tulajdonképpen akik egy kicsit is bűnösnek érezték magukat, azok időben elhagyták az országot, én maradtam, mert nem éreztem bűnösnek magamat. - Mikor tartóztatták le? - Egy hónappal az eset után. Reggel dörömböltek az ajtón. Kicsit félrehúztam a függönyt, kinéztem az ablakon, és láttam, hogy katonaság állta körül a házat, a bejáratnál pedig hal géppisztolyos katona várakozott rám. Kinyitottam az ajtót... - Nem jutott eszébe, hogy el kellene menekülni vagy elbújni valahová? - Nem. Miért bújtam volna el, hiszen nem csináltam senuni törvénybe ütközőt. Gondoltam, kinyitom az ajtót, valamit megkérdeznek, és mennek tovább. Szóval kinyitottam az ajtót. Az egyik katona közölte velem, parancsot kapott, hogy elvezessen a rendőrparancsnokságra, mert emberöléssel vádolnak. Még akkor sem sejtettem, hogy így alakul a sorom. - Említette, hogy keveset ért románul. A tárgyalás milyen nyelven folyt? - Természetesen románul. Azt mondta a bíró, Romániában élünk, kötelességünk románul beszélni: még az ügyvédünk sem beszélhetett velünk magyarul. A vádiratot sem értettük meg. Hihetetlen, de azt is csak két és fél hónappal a tárgyalás után tudtuk meg, hogy tizennyolc Nagy Imre évi fegyházra ítéltek bennünket. Pontosabban engemet és Vass Kiss Elődöt, a másik két társunk tizenöt ével kapott. - Minek az. alapján ítélték el? - Aláírtunk egy nyilatkozatot, annak alapján. - Mit tartalmazott a nyilatkozat? V. K. E.: - Nem tudom, csak sejtem, mert a tárgyaláson sokszor szóba került, gyakran hivatkoztak rá. Amíg nem írtuk alá, idegileg és fizikailag teljesen kikészítettek bennünket. Mi a cellából még sétára sem mehettünk ki, nappal nem ülhettünk le, éjszakánként a cellaajtónk előtt acélabroncsot dobáltak a kemény kövezetre. Az éjszakai csendben az a csörgés őrjítő volt. Az őrök oldalán gumibot lógott, de nem azzal vertek bennünket, hanem egy másfél méter hosszú, simára esztergályozott vastag léccel. Emlékszem, az volt a közepébe vésve, hogy N1NDJA. Azt mondták, ha aláírjuk az általuk megVass Kiss Előd fogalmazott levelet, minden zaklatásnak vége szakad. Aláírtuk, nem is bántottak tovább, de a tárgyaláson felhasználták a nyilatkozatot, gondolom, annak alapján ítéltek el. Tanút nem tudtak állítani, a mi tanúinkat pedig nem hallgatták ki. - Milyen viszonyok uralkodnak a romániai börtönökben? Esetleg szekusokkal is voltak egy cellában? V. K. E.: - Kilencvenben bejárta a börtönöket egy bizottság Helsinkiből, azóta sokkal jobb a helyzet. A szekusokról csak annyit: persze, hogy voltak velünk is, nekik külön étel jár, meg másfajta bánásmód. Úgy értve, hogy sokkal jobb, mint másoknak. - Iliescu amnesztiája nem vonatkozott mindenkire. Boldizsár Ferenc és Illyés István még most is börtönben van. N. I.: - Ők zetelakiak. A harmadik társuktól, Karsai Lászlótól tudom, aki egy ideig Szamosújváron, a szomszéd cellában ült, hogy ők is gyilkosság vádjával lettek letartóztatva, majd elítélve. Karsait szabadon engedték, de nem sokkal szabadulása után öngyilkos lett. Boldizsárt és Illyést az enyedi börtönparancsnok nem engedte el, börtönlázadásban való részvétellel vádolja őket. - Ha amnesztiával szabadultak, az. még nem mentesít az alól a bélyeg alól, hogy bűnösök. A bíróság szerint még mindig gyilkosok? V. K. E.: - Igen, ez így van, ezért kerestük fel azonnal az ügyvédünket, és kértük, hogy rehabilitáltasson bennünket. - Kártérítést is kérnek? V. K. E.: - Ez eddig eszünkbe sem jutott. Mi azzal is beérjük, ha tisztára mossák a becsületünket. - Mikor szereztek tudomást az amnesztiáról? N. I.: -- Még aznap, amikor Ion Iliescu kihirdette. Délután négykor bemondták a hírekben, csak azt nem tudtuk, mikor bocsájtanak el bennünket. - Milyen érzés volt kilépni az utcára? N. I.: - Azt nem tudom elmondani. Kicsit örültünk is, féltünk is, hihetetlennek tűnt... Amikor kiléptünk az utcára, elhatároztuk, hogy felkeressük a tiszteletes urat, aki bejárt hozzánk a börtönbe. Tanakodtunk, merre menjünk, amikor feltűnt két hölgy az utcán. Ők útbaigazítottak, s megkérdezték, vajon valóban igaz-e a hír a székely fiúk szabadulásáról. Mondtuk, hogy az bizony igaz, mert azok mi vagyunk. A nyakunkba borultak, sírtak. Egyikük elmondta, hírül adja egész Erdélynek, hogy szabadok a székely fiúk. Valószínűleg meg is tette, mert este tíz órakor értünk Oroszhegy határába, és a fél falu ott várt bennünket. Együtt mentünk be a faluba, de nem beszélgettünk, csak sírtunk. Odahaza nagyon nehéz volt kibírni az első napokat. Negyvennyolc óráig sem aludni, de még ülni sem tudtam. Akkor éreztem, mennyire kikészültek az idegeim. FARKAS OTTÓ 45 éve A város képe a májusi tavaszi fényben úszik, siető járókelők szövik és szelik át az utcákat. Asszonyok zöldséges szatyrokkal, illatos orgonával és gyöngyvirággal felszerelve igyekeznek hazafelé, míg a férfiak aktatáskával a hónuk alatt komoly arccal sietnek céljuk felé. A Sztálin téren gondosan egymás mellé és egymás fölé rakva csillog a zsíros parenicák és ostyepkák nagy tömege. Senki sem néz, senki sem hederít rájuk, valahogy, mióta megnyíltak az élelmiszer szabad elárusító helyei, azóta az élelmiszerbevásárlás háttérbe szorult. Úgy tetszik, mintha a város a táplálkozással nem is törődne többé. A vásárcsarnok például teljesen üres, egy pár vidéki magyar asszony garmadában kínálja a szépen fejlett tojást, amit a szorgalmas tyúkok komoly igyekezettel tojtak. Sajnos, a tojás iránt is kevés az érdeklődés. A magyar asszonyok gondterhelt arccal lesik a vevőt és oly udvariasan szolgálják ki, hogy ez már a békeidők napjait juttatja eszünkbe. Ittott egy lekopasztott tyúk vagy liba hever elszórtan, de senki sem néz feléje, és az a pár hentes, aki nyitva tartja üzletét, unatkozva őrzi áruját. 30 éve Mérlegelni kezdték azt, mi mindent kellene tenni kulturális téren a szocialista munkabrigádok érdekében: közös mozi- színházlátogatásokat szerveztek, sőt még családi összejöveteleket is tartottak. A szervezőknek főtt a feje, hogyan „szilárdítsák" meg a kollektívákat, és csak hajszálon múlott, hogy nem öltöztették egyenruhába a brigádok tagjait. Gyakran nem törődtek azzal, hogy mindez érdekli-e a brigádtagokat, s kielégíti-e igényeiket. Kijelentették: az egyéni érdekeket összhangba kell hozni a kollektíva érdekeivel és nevelési céljaival. Így született meg az unalmas egyformaság, amely a formalizmustól is áthatva a brigádtagok egy részét nemcsak a társadalmi rendezvényektől, hanem a kulturális társadalmi élettől is elriasztotta. A kényszerjellegű előadások és összejövete-, lek a kollektíva számára csak felesleges időtöltést jelentettek. 20 éve Néhány nappal ezelőtt egy dolgozó rádöbbent a mulasztásra: a munkahelyen nincs kézi tűzoltókészülék! Jobb későn, mint soha - kiáltott a dolgozó, és tüstént írt egy megrendelést a szakosított vállalat címére, szíveskedjenek haladéktalanul pótolni a hiányt, mert ugyebár a rendeletek értelmében minden munkahelyen fel kell szerelni ilyen készüléket. A szakosított vállalat udvarias válaszlevélben igazolta a megrendelést és közölte, hogy a készüléket természetesen felszereli 1975-ben! Mert csak akkor lesz készülék, kapacitás. „Igazán nagyon sajnáljuk - írta a szakosított vállalat -, de előbb nem megy, az istennek sem, legyetek türelmesek. Puszilunk Benneteket!" Ez nagyon szép, mondták a megrendelő munkahelyen ügyködő dolgozók, de mi lesz, ha 1975-ig - véletlenül - tűz üt ki? Ezt a kérdést nekem is feltették, mondván: „Gyula, neked olyan nagy, kövér fejed van, talán tudsz valami épkézláb tippet adni?!" 5 éve „Tiszta lelkiismerettel kijelenthetjük, nekünk nincsenek összeköttetéseink. Ahogy a férjem is mondotta, az árurendeléssel törődni kell. Mi mindig teleírjuk a megrendelési lapot. Ha nincs az egyik áruból, van a másikból" - nyilatkozta Vlasta asszony. „Sok jogos és jogtalan vád éri a kereskedőket, már ami az árusítás tisztességét illeti. Mi itt nemcsak arra ügyelünk, hogy elegendő árunk legyen, hanem arra is, hogy például másodosztályú árut még csak véletlenül se adjunk el első osztályú áron, mint ahogy ez egyik-másik boltban megtörténik. Vagyis, hogy bizalom legyen köztünk és a vásárlók között. Meg aztán mi senkivel sem állunk le vitatkozni, még akkor sem, ha történetesen nekünk vari igazunk" - mondja Fekete József, a nagykürtösi Közép II. lakótelep zöldségboltjának vezetője. Tisztán anyagi okokból? II Avagy: egy szülői értekezlet tanulságai Lapunkban már foglalkoztunk a vereknyei óvoda ügyével. Pozsony II. városkerületének tanügyi igazgatója, Rudolf Novák úr akkor úgy tájékoztatott bennünket, gazdasági okokból kénytelenek az említett óvoda bezárására, öt másikkal együtt. Hozzátette ugyan, hogy amennyiben elkészülnek az oktatási intézmények gazdasági bérbevételét szabályozó rendeletek, a helyzet változhat. Azóta eltelt pár hét, és történt egy s más a oktatásügy háza táján. A tárca új vezetője is olyan értelemben nyilatkozott, hogy az óvodák tömeges bezárását nem szabad megengedni. A sajtóban szó esett bizonyos összegek átirányításáról, a hiányzó rendeletek kidolgozásának meggyorsításáról. A vereknyei óvoda ügye viszont tovább bonyolódott. A szülők petíciójára a tanügyi hivatal elutasítóan reagált, közben viszont, más óvodák esetében, megváltoztatta korábbi döntését. A vereknyei nem volt közöttük. Sőt, már hozzá is kezdtek a likvidáláshoz. A szülők, látva, hogy petíciójukkal nem értek célt, úgy határoztak, legjobb lesz, ha személyesen tárgyalnak az illetékesekkel. Az április 27-re meghirdetett szülői értekezletre meghívták a tanügyi hivatal igazgatóját, a szaktanfelügyelőnőt és annak az óvodának az igazgatónőjét is, ahová a gyerekeket át akarják helyezni. - A beszélgetés időnként a süketek párbeszédére emlékeztetett - idézi lol a történteket Jozef Ivan, a szülői A tanügyi hivatal igazgatója, Rudolf Novák úr „skizofrénnek" jellemzi a saját helyzetét. Mint mondja, szülőként megérti a szülőket, másrészt mint hivatalnokot kötelezi a beosztása, és kényszerítik a gazdasági körülmények. - Amíg nincsenek meg a hiányzó rendeletek, addig a gazdasági bérbevételre nincs mód - mondja. Viszont az ellen nincs kifogásuk, hogy az igazgatónő magánóvodaként üzemeltesse az intézményt, ha tudja. Ez a javaslata azonban sem a szülők, sem az igazgatónő számára nem volt elfogadható. Végül kompromisszum született. Ha a szülők vállalják az üzemeltetéssel járó költségek fedezését, akkor a tanügyi hivatal engedélyezi az óvoda további működését, egyúttal vállalja az alkalmazottak alapbérének biztosítását. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a szülőknek havonta gyerekenként (az étkeztetési költségen kívül) 600 koronával kellene hozzájárulniuk az óvoda fenntartásához. Nem jelentene ez túl nagy terhet a szülők számára? Kinek hogy. Az a harminc, aki ott volt az értekezleten, még ebbe is belemenne. De ki tudja, hogyan fogadnák ezt a feltételt azok a szülők, akiknek a gyereke majd szeptemberben kezdene óvodába járni. Igaz, nem egy átlagos óvodába. Individuális nevelési program, angol-német nyelvtanfolyam, (ez már négy éve folyik), külön logopédus, a racionális táplálkozás elveire épülő étkeztetés, 24 órás gyerekfelügyelet - ezek az igazgatónő elképzelései. Az illetékeseknek inkább támogatniuk kellene megvalósításukat, semmint akadályozni.A szülők egyelőre még nem adták fel. A pluszköltségeket is vállalják, ha arról van szó, hogy az óvoda, amelyhez gyerekeik érdekében ragaszkodnak, tovább működhessen. Egyelőre harcolnak, noha valahol a lelkük mélyén érzik, az idő ellenük dolgozik. Ezért az óvodáért azért is kár lenne, mert kétnyelvű intézményként olyan nevelési programot valósít meg immár több éve, mely példaértékű. Magyar és szlovák anyanyelvű gyerekek a legnagyobb természetességgel tanulnak, játszanak együtt, s közben észrevétlenül válik sajátjukká a tolerancia, a másik szeretete, tisztelete, megbecsülése. Ezt is pozitívumként emelték ki a szülők szlovákok és magyarok egyaránt. A tanügyi hivatalt azonban úgy látszik, más szempontok vezérlik. Ezek után csupán az a kérdés, hogy miért, kiért van a hivatal. S.FORGON SZILVIA tanács elnöke. A szülők nem fogadták el a tanügyi igazgató érveit, aki viszont az ő véleményük iránt mutatkozott közömbösnek. Hiába bizonygatta a jelen lévő mintegy 30 szülő az óvoda előnyeit, dicsérte a pedagógusok munkáját, a gyerekekhez való viszonyukat. - Nem hisszük, hogy a másik, modernebb, nagyobb épületben ugyanilyen meghitt, családi légkört, fejlődésükhöz ugyanilyen ideális körülményeket tudnának biztosítani. Aki ezt az óvodát „választotta, tudta, hogy miért választotta. Engedjék, hogy ez az óvoda tovább működhessen, vagy tegyék lehetővé, hogy az igazgatónő bérbe vehesse az intézményt, mondta az egyik szülő.