Új Szó, 1994. május (47. évfolyam, 100-125. szám)
1994-05-31 / 125. szám, kedd
1994. MÁJUS 28. • Ú / SZÓ 1 HÍREK - VeLEMÉNYEK Honecker gyászszertartása Santiagóban Hol lesz eltemetve Honecker? Német földbe vágyott (TA SR-hír) Egyelőre nem tudni, hol fogják eltemetni a vasárnap Chilében elhunyt néhai keletnémet pártás állami vezető, Erich Honecker földi maradványait. A 81 éves korában májrákban elhunyt Honecker hamvasztási ceremóniája tegnap volt Santiago de Chilében. A Sky News tévéállomás jelentésében tudni vélte: Honecker utolsó kívánságainak egyike az volt, hogy német földbe temessék el. A hamvait tartalmazó urna családja kívánságára egyelőre még Chilében marad. A súlyosan beteg Honeckernek még sikerült befejeznie az Emiékiíratok című könyvét, amely a közeli hónapokban Németországban jelenik meg. Honecker elhalálozása kapcsán a német kormány szóvivője, Dieter Vogel úgy nyilatkozott, hogy az. egykori államférfi politikai céljai zátonyra futottak, uralkodása mérhetetlenül sok szenvedést és megpróbáltatást okozott a németek jelentős részének. Kubaiak a belga követségen Vízum lenne, útlevél nincs (TA SR-hír) Idén immár másodízben vannak hívatlan lakói a havannai belga nagykövetség épületének. Először január elején menekült a külképviseletre kilenc kubai, akik belga vízumot próbáltak szerezni. Most 114-en jutottak be a misszió épületébe. Néhányuknak sikerült átmászniuk a védőfalon, a többieket pedig már a főkapun engedték be. A belga külügyminiszter a történtek kapcsán kijelentette: országa ugyan adna vízumot a kubaiaknak, de ez nem segítene rajtuk, hiszen útlevelük nincsen. A kubai hatóságok egyáltalán nem adnak útlevelet a vízumért folyamodóknak. „Ha Fidel Castro kivételt tenne, és engedélyezné honfitársainak a ország elhagyását, akkor a karibi szigetország rövidesen elnéptelenedne" - nyilatkozta Willy Claes, a belga kormány alelnöke. A havannai belga nagykövetség ígéretét tett arra, hogy megpróbál eleget tenni a vízumkérelmeknek, s addig is megoldja a menekültek elszállásolásával, higiéniai és ellátási problémáival összefüggő gondokat. Olasz újfasiszta javaslat Lágerba a homokosokkal (TA SR-hír) Koncentrációs táborba kell zárni a homoszexuális férfiakat és nőket. Ezt a meghökkentő javaslatot Piero Buscaroli, az olasz újfasiszta Nemzeti Szövetség kép-. viselője tette, aki megpályázza az Európa Parlament egyik mandátumát is. A neofasiszta párt napilapja, az II Secolo igazat adott Buscarolinak, hozzáfűzve, hogy a homoszexualitás bűntett. Az újnáci újság szerint Piero Buscaroli esetleg ott követhetett el hibát, hogy hangosan kimondta azt, amit az utca népe gondol. A sokakban megrökönyödést kiváltó kijelentések miatt az újfasiszta olasz politikusnak nyilván a bíróság előtt kell felelnie, hiszen Franco Grillini, a homoszexuálisok szervezetének vezetője máris közölte: beperli Buscarolit. Arafatnak komoly hatalma lesz Alakulóban a palesztin kormány (TA SR-hír) Jasszer Arafat lesz az autonóm palesztin kormány vezetője, s emellett megtartja magának a belügyi és biztonsági tárcát is. A huszonnégy fős kabinet miniszteri székei közül 15-nek már van gazdája. A kiszemelt kormánytagok közül nyolcan már a héten hazatérnek Tuniszból Ciszjordániába és a Gáza-övezetbe. A külföldi száműzetésben élő leendő kabinettagok hazajövetele később várható. A legfontosabb gazdasági tárcákat két olyan palesztin politikus kapta, akik az Izraellel folytatott tárgyalásokon a palesztin delegációt vezették. Jelentések szerint Arafat a palesztin ellenzék képviselőit is be kívánja vonni a kormányba, erről már folynak is a tárgyalások a Damaszkuszban székelő Palesztin Népi Felszabadítási Front mérsékelt vezetőjével. Elkészült egyébként az alakuló kabinet programnyilatkozata, amelyet az elmúlt hétvégén már jóváhagyott a Palesztinai Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizottsága. A testület megerősítette az Izraellel kötött megállapodást, és közölte: elvárja, hogy Tel Aviv az utolső betűig betartsa a kétoldalú szerződésben foglaltakat. A programnyilatkozat leszögezi, hogy Kelet-Jeruzsálem a palesztin területek oszthatatlan része: A PFSZ kötelezte magát arra, hogy a tervezett választások szabadok és tisztességesek lesznek. Továbbá ígéretet tett az alapvető polgári jogok tiszteletben tartására is. Több arab állam kérésére BT-vita lesz Jemenről (TA SR-hír) Az észak-jemeni Sanaában székelő jemeni kormány elutasított mindennemű vitát az ENSZ talaján az országban kialakult polgárháborús állapotokról. A tervek szerint a világszervezet New York-i központjában ma kezdődik meg a válság vitája. A jemeni külügyminiszter még vasárnap úgy nyilatkozott, hogy ez beavatkozást jelent az ország belügyeibe. Ellenben a déliek - ahogy azt várni lehetett - üdvözölték a kezdeményezést. A Biztonsági Tanács Egyiptom, Szaúd-Arábia és Öböl-beli szövetségeseik kezdeményezésére tűzte napirendre a kérdést, azzal a céllal, hogy megpróbálják tűzszünetre rábírni a szembenálló északi és déli országrészt: A győzelem színe és visszája Nincs kényelmesebb dolog a politikában, mint a madátumok többségével rendelkezve állítani kormányt. Ritkán fordul elő, hogy valamely párt, koalíció ekkora győzelmet arasson. Horn Gyula szocialistái a magyar parlamenti választások során megszerezték az abszolút többséget. S hogy még sincs kedvük egyedül kormányozni, annak több oka lehet. A 209 képviselő, aki az MSZP-frakció padsoraiban ül júniustól, korántsem alkot homogén közösséget. A szocialisták rendelkeznek néhány kiváló gazdasági szakemberrel, akik mellett - lehet, hogy éppen abban a padsorban - foglalnak majd helyet a szakszervezeti szövetségek frontemberei. Könnyen előfordulhat, hogy a győztes MSZP-n belül alakulnak ki érdekellentétek a gazdasági törvények, döntések tárgyalásakor. Békési László, a gazdasági program atyja jól tudja, hogy nem művelhet csodákat. Az MSZP-kormányzat a közeljövőben kénytelen lesz korántsem népszerű döntéseket hozni, s ezek egy része rossz hatással lesz az életszínvonalra, adókra, árakra, jövedelmekre. Mégsem hagyhatók ki az átalakulóban lévő, de a szocialista direktív elemeket még magában hordozó gazdaság irányításából. Kérdés, miként reagál erre Nagy Sándor szakszervezeti elnök. Ó ugyanis más elvárásoknak tesz eleget, hiszen más választói réteg juttatta a törvényhozásba. Horn Gyula persze azt is tudja, hogy a népszerűtlen döntéseket okosabb nagyobb társadalmi háttérrel meghozni. Nem arról van szó, hogy az SZDSZ mint lehetséges koalíciós partner a szocialistákkal együtt „vigye el a balhét". Egyszerűen könnyebb úgy cselekedni, hogy a kormányra senki nem süti rá az egyszínűség bélyegét, lekommunistázva és lebolsevikozva a rövidesen megalakuló kabinetet. S mindezzel tisztában vannak az SZDSZ frontemberei is. Ha lesz koalíció, minden bizonnyal ők lesznek nehezebb helyzetben. Ezért néhány bársonyszékért biztosan nem kötnek elvtelen alkut. Mindkét párt számára világos az is, hogy a magas részvételi arány nemcsak pozitív jelzés. A magyar választópolgár akart választani, szükségét érezte, hogy véleményt mondjon. A befutott parlamenti demokráciákban már a negyvenszázalékos arány is siker. Az embereket a politika nem érdekli. A magyar választópolgár viszont bizonyára nem él oly békében és komfortban, mint például a svájciak. A magas részvételi arány latens feszültségeket, nemegyszer szociális félelmeket takar. Aki ezeket fel akarja oldani, fölkötheti azt a bizonyos fehérneműt. Akár koalícióban, akár egyedül . LOVÁSZ ATTILA, Budapest PARLAMENTI LEVÉL I Minek nevezzelek (a törvény szerint)? A parlamentben a heves viták és a menetrendszerű miniszter-menesztési kísérletek közt időnként törvényt is tárgyalnak és szavaznak meg a képviselők. A hozzáértés főleg akkor nyilvánul meg, amikor az adott téma a nemzetiségi kérdéssel van bárminemű összefüggésben. A gazdasági vagy szociális törvényekhez igazából nem sokan értenek, s mióta a zöldek nincsenek a Házban, a környezetvédelmi törvények sem váltanak ki különösebb vitákat. A választási csizmákra kerülő sarkantyúkat pedig minden párt élezi. így még jól is jött egyeseknek az anyakönyvekről szóló törvény, hogy szlovákságukat kellőképpen láthatóvá tegyék. Hátha a választónak ez kell. A törvénytervezet vitája során kiderült, hogy egy szemtelen javaslatról van szó, mely a szlovák nyelv végének kezdetét jelenti. Sőt, arról is vitázott a Tisztelt Ház, hogy a vezetéknév milyen szófaj, s hogy egyáltalán nem bizonyított, hogy melléknév lenne... A Szlovák Nemzeti Párt és a Mečiar-párt képviselőinek hozzászólásai alapján már-már úgy tűnt, hogy a törvényhozás a szlovák nyelv egyik törvényét fogja a törvénytárban megjelentetni. A vér is meghűlt ereimben, amikor ana gondoltam, hogy a buzgóságban egymásra licitáló, nemzetibbnél nemzetibb képviselők azt fogják javasolni, hogy a szlovák nyelv grammatikája emelkedjék törvényerőre. A diák ezentúl hármas vagy négyes osztályzat helyett majd kihágás miatt bírságot fizet, ötös érdemjegy helyett pedig dutyiba dugják a nyelvtani törvények megsértéséért... Valószínűleg azért nem harapózott el eddig a dolog, mert sok szlovák képviselőnek is meggyűlne a baja a nyelvi rendőrséggel... A szavazás azonban már más képet mutatott. Végeredményben a törvény hatálybalépésétől, július elsejétől az, aki nem szlovák nemzetiségű, kérvényezheti nevének a szláv -ová képző nélküli írását. Rendezi a törvény a keresztnév megváltoztatásának lehetőségét is. S megnyugtató volt szlovák képviselő kolléga szájából hallani, hogy a más nemzetiségűekre kiszabott magasabb illeték névváltoztatás esetén diszkrimináló, s nincs összhangban az alkotmánnyal. (Persze, nem teljesen világos, hogy akkor miért szavazott a"törvény ellen? Netán kötötte őt a pártfegyelem?) Végül is a törvényt a kormánykoalíciót támogató képviselők mindnyájan megszavazták. A kiélezett helyzet okozta feszültség ilyenkor lassan oldódik. A siker érzését nem túl gyakran éltük meg az elmúlt időszakban. A kétéves, sőt inkább a négyéves, nem mindig látványos aprómunka egyik gyümölcse érett be. Sok-sok órányi tárgyalás, személyes beszélgetés, lobbizás, amíg megszületett az a törvény, ami azt teszi lehetővé, hogy úgy írhassam a nevem, ahogy azt anyanyelvemen használom... S közben talán valami más is történt. A szlovák politikai színtér egyik jeles képviselője így vonta le a törvény tárgyalásának konzekvenciáját: „az ilyen helyzetekben politikailag rni 'S érettebbé válunk." Egy lépéssel közelebb Európához... (Július 2-ától hivatalosan is): Bauer Edit (Együttélés) NÉHÁNY SORBAÜ | K igaliban az ENSZ védnökségével tegnap délelőtt megkezdődtek a tűzszüneti tárgyalások Ruanda ideiglenes kormánya és a felkelők képviselői között. Annak ellenére tárgyalóasztalhoz ültek, hogy a két fél fegyveresei közben heves harcokat vívtak éppen a főváros területén. Az összetűzések viszont megakadályozták az ENSZ-erőket abban, hogy megkezdjék a polgári lakosság evakuálását Kigaliból. S zaddam Husszein iraki elnök vasárnap leváltotta Ahmed Husszein Hudeira kormányfőt, s ő maga vette át a kabinet irányítását is. Egyéb számottevő változások nem történtek a kormányban, a miniszterek a helyükön maradtak. Szaddamnak három helyettese lesz ezen az új poszton: Tahá Jaszir Ramadan alelnök, Tarik Aziz, aki eddig is ezt a tisztséget töltötte be és Mohamed Hamza Zubaidi. A leváltás oka: amikor szeptemberben Hudeira kormányfő lett, 1 dollár 54 dinárt ért, május 28-án pedig már 510 dinárt kellett érte fizetni. Ezt az indoklást a Bábel című napilap közölte, melynek kiadója nem más, mint Szaddam fia, Udai. B ili Clinton amerikai elnök nem vetette el a Haiti elleni katonai intervenció tervét, bár a képviselőház a múlt héten leszavazta az elképzelést. Amerikai szakértők szerint egy katonai intervencióval el lehetne érni Jean-Bertrand Aristide elnök visszatérését. A 7500 főnyi haiti hadsereg nem jelentene problémát az USA vezette nemzetközi erők számára, de évekig a szigeten kellene maradniuk, ha stabilizálni akarnák a viszonyokat az országban. S zülejman Demirel török államfő tegnap Ukrajnába utazott látogatásra, majd Moldávia vendége lesz. Mindkét országban a kétoldalú .kapcsolatok fejlesztéséről folytat tárgyalásokat a fekete-tengeri térség békéje és stabilitása megszilárdításaérdekében. S ergio delia Pergola, a jeruzsálemi Héber Egyetem munkatársa bemutatta azt az új könyvet, amely demográfiai adatokat tartalmaz a zsidó nemzetről. Eszerint 1990-ben 12,8 millió zsidó élt a világon, 4,1 millió Izraelben, 8,7 millió pedig diaszpórában. M sztyiszlav Rosztropovics orosz gordonkaművésznek díszdoktori címet adományozott a párizsi Sorbonne Egyetem. A virtuóz, aki Evianban zenei fesztivált alapított, s akinek nevét egy párizsi előadói verseny is viseli, ünnepség keretében június 19-én fogja átvenni a kitüntetést. Az elmúlt 25 évben a Sorbonne csak egy zenésznek adományozott díszdoktori címet - Yehudi Menuhinnak. Di és én Mindössze ennyi a címe annak a regénynek, amely ugyan csak a jövő hónapban jelenik meg, de a bulvársajtóban máris vezető téma. Egy szexregényről van szó, a fiktív románc főszereplője pedig nem más, mint a boldogtalan Lady Diana, Károly brit trónörökös külön élő felesége. A zaftos sztori szerint egy hollywoodi forgatókönyvíró a szerelmi partnere. A szerző pedig Peter Lefcourt, aki valóban forgatókönyvíró Hollywoodban. A rövidesen megjelenő könyvet állítólag a szerző saját illusztrációi fogják díszíteni. Barbara Cartland, a híres bestselleríró, aki könyveiben a romantikát helyezi előtérbe, és nagyon szigorúan kerüli az ágyjelenetek leírását, felháborodottan tiltakozott e „szörnyű iromány" megjelentetése ellen. Annál is inkább, hogy Diana a mostohaunokája. A hercegnő baráti köre is azon a véleményen van, hogy Dianát meg kell védeni, meg kell akadályozni a könyv megjelenését. Bár aligha képzelhető el, hogy ekkora ingyenreklám után a szerző és a kiadó elállna szándékától: a könyvet bizonyára venni fogják, mint a cukrot. (g)