Új Szó, 1994. május (47. évfolyam, 100-125. szám)

1994-05-26 / 121. szám, csütörtök

1994. MÁJUS 26. ÚJ SZÓ* KULTÚRA Egyéves a Rekettyés A nem éppen szívderítő nyitrai hírek között üde színfoltként hatott, hogy pár napja egyéves fennállását ünnepelte a Rekettyés együttes. A pedagógiai és részben a mezőgazdasági főiskola diákjaiból álló tánccsoport létezése až önszerveződés szép példája. Néhány tagjával a gímesi táborban ültem le beszélgetni. Bár vezetőjük, Molnár Gábor már nem volt jelen, Zupko Kornélia, Török Edit, Bodnár Henrietta, Balázs Tünde, Alexovics György, Palecska Erika készséggel meséltek eddigi történetükről. Z. K.: - Tavaly március táján született a gondolat. Egy táncház után Molnár Gáborral egyetemben írtunk egy plakátot - egyetlenegy darabot, melyen azt közöltük, hogy ha a diákok igényt tartanak egy magyar néptáncegyüttes megalakítására, akkor jöjjenek... Az alakuló „gyűlésen" egy tanulószobában 15-20 diák gyűlt össze. Az első próbára huszonötén, a másodikra harmincan-harmincöten, a harmadikra már ötvenen jöttek el. S ez a létszám lényegében májusig, a vizsgaidőszak kezdetéig meg is maradt. Ez akkor inkább még csak egy érdekkör volt. Mást nem is akarhattunk, hiszen először az alapokkal kellett megismerkednünk. Bár többen csak táncolni akartak, fellépni nem, néhány próba után már úgy éreztük, hogy tovább kell lépnünk. Be kell mutatnunk tudományunkat, a csoportból együttest kell alakítanunk. - Ez. mikor volt? - Március végén kezdtünk, április végén már koreográfiát: tanultunk. Volt egy hivatalos meghívásunk május 28-ára Kolonyba, a Zoboralji Kulturális Napokra, s ezt nagyon komolyan vettük. A sors szeszélye azért közbeszólt. Molnár Gábornak balesete volt, eltörte a lábát, és otthon izgulta végig azt a vasárnapot, s az előző hétvégét, amikor háromnapos összpontosításra jöttünk össze. Nehezen állt össze a zene (magnóról), a ruhák, szóval volt miért szaladgálnunk. Végül is sikerült, s ott hangzott el először, hogy fellép a Rekettyés együttes. - Ki volt a névadó? - Egy főiskolai diákkonferenciát követően László Bélával, Fehér Sándorral és néhány tanárral beszél' gettünk. Gondolataink elkalandoztak, s a városrészek egykori elnevezésénél kötöttek ki. Hogyan, miért tűntek el a köznyelvből. Kicsit optimista megjegyzésként hangzott el, hogy azért a régi krónikákban még rájuk lehet bukkanni. Például a „Klokocina", amit a magyarok „Klokocsinának" hívnak, pedig az egykor „Rekettyés" volt. Frappáns szó, frappáns hév, mondtuk azonnal, s a szívünkbe zártuk. - Maradt a magnó, vagy felvettetek kapcsolatot zenekarral? - Most már van zenekarunk. A dunaszerdahelyi Zöld Pántlika két tagja, Sipos Szilvia és Morva Petra itt Nyitrán tanul. Van egy újdonsült brácsásunk, aki most tanul kontrázni - Göbő Sándor. Nincs se bőgőnk, se bőgősünk. Ebben ugyancsak a Zöld Pántlikából Lelkes László szokott kisegíteni. Ő kísér el minket a fellépéseinkre. Nevük nincs, ők a Rekettyés zenekara. - Hogyan és hol próbáltok? Állandó próbahelyiségünk nincs. A kollégiumban van egy te- rem, ahol régebben előadásokat tartottak, s a magyar diákok tévészobája is volt, 30-40 ember kényelmesen elfér benne. Heti egyszeri-kétszeri könyörgések alkalmával kulcshoz jutottunk, s kiírtuk az ajtóra: „NEVYRUŠOVAŤ". Most is ott próbálunk, azzal a különbséggel, hogy a kulcsot a portásnő automatikusan adja. „Rekettyés - nácvik" szerepel az órarendben. Ennyit sikerült elérnünk. - Koreográfia, táncok. Ki válasz.tja, ki tanítja? Z. L.: - Molnár Gábor állítja össze, a lánytáncokat én. A legelső koreográfia - szatmári tánc - közös szerzemény. Tavaly két számmal léptünk fel: szatmári verbunk, lassú és friss csárdás s egy kalotaszegi legényes, Nagy János és Molnár Gábor szólótánca. Idén egy leánytáncot (zoborvidéki karikázó, 17 lány lépett vele színpadra zsérei népviseletben), egy székelyföldi táncfeldolgozást, egy gömöri táncot (verbunk, tréfás verbunk és friss csárdás) tanultunk be. Ez utóbbi négy párra van átdolgozva, a verbunk 6 fiúra. Gábor átdolgozásában újratanultuk a tavalyi szatmári táncot. Van egy zenekari számunk is. - Kosztümök? - Sajátunk még nincs. Az énekkar tavaly kapott egy nagyobb összeget, melyből nagyon szép viseleteket varrathattak maguknak. A zsérei el volt raktározva. Nagy könyörgések után, de hozzájutottunk. Vigyázunk rá, óvjuk! Csak ez az egy kosztümünk van. Néhány viseletet, például a gömörit a Szőttestől, a fiúkét a dunaszerdahelyi Csallóköz néptáncegyüttestől, a székelyföldi tánchoz a lányok blúzát az Istiglinctől kaptuk kölcsönbe. - Tehát sokan segítenek... - Igen, aki tud, segít. Először Maga Ferencet, a nyitrai Csemadok titkárát kell megemlíteni, aki a zoboralji fellépéseket biztosította. Hivatalosan is a nyitrai Csemadok-alapszervezethez tartozunk. Anyagi támogatáshoz pedig eddig nem jutottunk. Á folklórszövetség nemrégiben jelezte vissza, hogy megkapták bemutatkozó levelünket, melyben segítséget is kértünk. Tudomást vettek rólunk, ha tudnak, támogatnak! - Terveitek? Hógyan képzelitek el a jövőt? - Sok a bizonytalanság. Tagok lennének, terem, próbalehetőség is, viselet, zenekar is. Az a probléma, hogy a vezetők „szétszélednek". Lia végez, Gábor harmadikos lesz, s akkor jövőre magyarországi részképzésen vesz részt. Beszélgettünk már arról, hogy előre kidolgoznák a koreográfiát - ezt papíron le lehet írni, a térformákat lerajzolni. Gábor havonta egyszer jönne összpontosítást tartani. Vannak a körülményekhez képest elég képzett táncosok, akik azután betanítanák a táncokat. Meg kell találni azokat az embereket-diákokat, akik vállalják a csoport irányítását, akik végzik a szervezést, az adminisztrációt. Nagyon sok propagálás kell. Szóban, írásban, minden módon, mert mostanában csak így lehet valamit elérni. -A visszhangok?, - A diákoknak nagyon tetszett a műsorunk, a tanárok örültek, főleg annak, hogy hosszú hallgatás után végre történt valami. Büszkék voltak, s bennünk is kialakult valami hasonló. Nagyon jólesett és jólesik kimondani: „Mi vagyunk a Reketytyés". Picit másképp, jobban érezzük magunkat együtt, ha a nevünket hirdető trikóinkba bújhatunk. Utóirat: Május 11-én a főiskola dísztermében, az aulában tanárok és diákok előtt jubileumi, egyórás műsorát mutatta be a csoport. A pergő összeállítás legnagyobb „hibájának" azt rótták fel, hogy rövid volt. „Erő és energiabőség sugárzott a táncosokból" - mondták el többen is. Ettől szebb dicséretet aligha kaphat csoport. PUNTIGÁN JÓZSEF Dalest Lehár operettjeiből Szép s várhatóan nagy érdeklődést kiváltó rendezvény színhelye lesz ma a komáromi felújított Tiszti Pavilon nagyterme. 17 órára a komáromi városi művelődési klub és társrendezői Lehár Ferenc közkedvelt és örökzöld melódiáiból összeállított előadói estre invitálják az érdeklődőket, az operett szerelmeseit. A rendező Tarics János. A repertoárról nyilatkozva elmondta, hogy a város nagy szülöttjének, Lehár Ferencnek a dallamait szeretnék elsősorban megszólaltatni. Hívásukra hamar összeállt a szereplőgárda, amelyben megtalálható Angyal Rózsa, Bugár Béla, Deminger Ilona, Molnár' Jenő, Palotai Károly, akik ismert ngvek a városban. A műsoron Lehár, Jacoby Viktor, Huszka Jenő, Kálmán Imre dallamai csendülnek fel, elsősorban közismert operettjeikből (Mosoly országa, Luxemburg grófja. Cigányszereleni, Csárdáskirálynő). BENDE ISTVÁN KÖZLEMÉNY - | A kassai Tháíia Színház tehetségkutató pályázatot hirdet. Elsősorban a színművészet iránt érdeklődő érettsé. gizett (esetleg 3., illetve 4. osztályos középiskolás) fiátalok jelentkezését várjuk, de jelentkezhetnek az amatőr mozgalomban tapasztalatokat szerzett idősebb érdeklődők is. A felvételi valószínűleg 1994. június 11-én (szombaton) 9 órakor lesz. A jelentkezők szabadon választott két vers, egy jelenetrészlet vagy monológ és egy énekszám előadásával készüljenek. Az írásbeli jelentkezéseket (tartalmazzon rövid életrajzot is) 1994. május 31 -éig küldjék a színház titkárságára: Divadlo Thália Színház, 040 01 Košice, Timonoya 3. MADÁCH BIBLIOTÉKA | Űj antológia a Főnix sorozatban „Ez még, ugye, nem irodalom?" teszi fel a kérdést a kötet egyik szerzője, feladva a labdát rövid prózájában, amely a nagy reményű Kis magyar satyricon címet viseli. Hát, valóban nem az, lendülhetne a leütő kar, véve a lapot, de hagyjuk meg fiatal szerzőinket a remény focipályáján, melyet a szerkesztő, Bettes István rajzolt ki nekik egy játékos pillanatában, amikor megírta előszavát ehhez a kalangyához, mely antológia szeretne lenni. Ám legyen. E)e ha már bolondozunk, legyen kövér lúd és leányzó (előbbi hattyút, utóbbi a Múzsát személyesítené meg), s próbáljuk meg elhinteni, hogy a kilencvenkettes esztendő karácsonya attól lesz nevezetes, hogy Bettes Pista megcsinálta a legrosszabb szlovák kiai magyar versantológiát. Védelmére legyen mondva, „hozott anyagból dolgozott", s nem is akart mást: közölhetőnek vélt írásokból (a Heti Ifi irodalmi rovatának egy évi terméséből) válogatott össze egy füzetre valót. Harmincegy szárnyát bontogató, költővé-íróvá válni akaró ember, két focicsapatnak is sok egy kicsit (ha csak nem számítjuk a tartalékosokat is), s a kötet címéül nem minden humor nélkül felállított kapufa bizony nem menti fel a tiszteit csapatot a játék felelőssége alól. Mert a játék, mondanunk sem kell, vérre megy, s ezt azért, ha többen nem is, de négyen-öten talán érzik ebből áz ifi (Hifi)-csapatból (melynek átlagéletkora úgy huszonegy-huszonkét évre rúg, de találunk köztük harmincévest is). Neveket nem szívesen említenék, hiszen egy-két írás után nehéz megítélni, kiből lesz költő, ki kallódik el, s nyilván könyebb lenne elsőre „kiszúrni", kiből soha (ám hagyjuk meg a tévedés luxusát e tekintetben is). De érdemes visszatérni a fentebb említett címhez, mely több mint jelzésértékű. A nagy címek (Ars poetica, Élet, Obsessio, Korunk, A magyar nyelv monotómiája I., Dal, a' la Arthur Rimbaud, Századvégi realitások, Vers a versről és még rengeteg másról, A mennyország még várhat stb.) bizony soványka mondanivalót takarnak. Ami leginkább lehangoló ebben a kötetben, azt röviden, s meglehet, igazságtalanul általánosítva úgy fogalmazhatnánk meg; lázadás, eszköztár nélkül. Avagy (weörési fordulattal): sok mellébeszélés. Itt-ott már kulcsszavakká, fogalmakká ütve faliórát, holdat és mászturbációt, ami lehet hasznos, élvezetes, de csak a köldök alatt helyezkedik el, melyet, ugye, lehet nézegetni, de minek. A recenzens örömére szolgált, hogy talált-verseket is, mint például A gravitáció angyalai (Juhász Katalin), Mese az elmúlásról - a szerelemről (Hornyák Tünde), Mégse (Zalaba Zsuzsa), Apória (Geiszler Norbert), 013 (Csehy Zoltán), ami persze még nem minősítés, hiszen utolsókból lesznek az elsők és elsőkből az utolsók. Különösen, ha feledjük, hogy ez nem verseny, s nem kell feltétlenül írni - csak ha muszáj. S azért bánjunk csínján a szigorral. A kötetben szereplő reményteljes szerzők egyike-másika (elsősorban Csehy Zoltán - akinek már első kötete is megjelent -, Szászi Zoltán, Zalaba Zsuzsa, Prékop Mária, Szűcs Enikő, Juhász Katalin) már egyebütt is tanújelét adta, hogy van benne tehetség. A többi kitartás és elszántság dolga. -kövesdiKapufa a Parnasszuson Színe és visszája Isrheretlen Hitchcock-filmek. Mindmáig egy archívum polcán porosodtak azok a filmtekercsek, amelyeket ötven évvel ezelőtt a brit kormány kobozott el Alfred Hitchcocktól. Két ismeretlenül eltemetett film került így elő, s ezek rövidesen videókazettán megszerezhetők majd Nagy-Britanniában és Amerikában. A filmeket annak idején a Churchill-kormány rendelte meg a háború elleni propaganda céljára, ám az illetékesek olyan sötétnek, borúsnak és cinikusnak tarották őket, hogy a bemutatást betiltották. Az akkori brit hivatalnokokat alighanem az „zavarta meg", hogy a két alkotásnak semmi köze a hurrápropaganda műfajához. 0 * * Árverésen a szuperkém tárgyai. Elárverezik Londonban Kim Philby mesterkém hagyatékát, akinek a szovjet hírszerzés mint kulcsemberének 1963ban nyújtott menedéket. A Sotheby's árverési cég mintegy 100 ezer fontot vár tárgyaiért egyebek közt kalapjának, a KGB-től kapott ajándékainak, Graham Greene-nel folytatott levelezésének, könyveinek és kiadatlan önéletrajzának az értékesítéséből. Egymillió fontos biblia. Nagy-Britannia nemzeti könyvtára, a British Library egymillió fontot (mintegy 50 millió koronát) fizetett egy XVI. században készült bibliáért, amely az egyetlen épen maradt példány az első angol nyelvű bibliák közül. Eredetileg háromezer példányban jelent meg, 1526-ban nyomtatták Németországban. A londoni püspök parancsára azonban elégették az összes fellelhető példányt, csupán kettőt sikerült megőrizni. Á fordító, Villiam Tyndale görögből ültette át az Újszövetséget. Egyházi kortársai munkáját eretnekségnek bélyegezték, és Tyndale máglyán végezte életét. 0 © ® Zanzásított Shakespeare. Sikert jósolnak annak az angol színtársulatnak, amely kivonatolt formában állítja színpadra Shakespeare Macbethjét. A mester szülőhelyén, Stradfordban látható előadás mindössze 30 percbe sűríti a két és fél órás darabot. Az így bemulatott mű alternatív szórakozást kínál. A sűrítményt ugyanis a Royal Shakespeare Company autentikus Macbethjével éppen átellenben játsszák. © © * Az ukrán műkincsek „sokoldalúsága". Nemcsak Németországban találhatók Ukrajnából származó - a háború idején elrabolt - műkincsek. Az oroszok egyes információk szerint még áz ukrán függetlenség 1991ben történt kikiáltása után is folyamatosan csempésztek ki értékes régészeti leleteket Ukrajnából. Egyes vélemények szerint az ukránok a németekkel sokkal eredményesebben tudnak tárgyalni a műkincsek kölcsönös visszaszolgáltatásáról, mint az oroszokkal és más, egykor testvérinek számított volt szovjet köztársaságokkal. Az ukrán hatóságok nem tagadják, hogy caz egykori Vörös Hadsereg ukrán fiai között is sokan voltak, akik nem tértek haza üres kézzel Németországból. (k-s)