Új Szó, 1994. május (47. évfolyam, 100-125. szám)
1994-05-21 / 117. szám, szombat
1994. MÁJUS .1159. Új SZÓ HÍREK - VÉLEMÉNYEK 3 Ä szakértői vizsgálat a Horn-karambol ügyében Közúti baleset volt, nem merénylet (Budapesti tudósítás) Horn Gyula, az ellenzéki Magyar Szocialista Párt elnöke, aki a magyarországi parlamenti választások első fordulója előtt két nappal súlyos autóbalesetet szenvedett,, Hem volt semmiféle szándékosság vagy merénylet áldozata,, • hanem ' szokásos közlekedési balesetről van szó. Ezt állapította meg az az átfogó rendőrségi és szakértői vizsgálat," melynek eredményeiről tegnap tájékoztatta a közvéleményt az országos Rendőrfőkapitányság Budapesten., Mint ismeretes, Horn Gyula gépkocsija május 5-én este 20,45 órakor a miskolci szocialista kampányzáró nagygyűlésről hazatérőben az úttest felezővonalát átlépve nekiütközött a szemben levő forgalmi sávban az úttesten műszaki hiba - a pótkocsi jobb hátsó kerekének defektje - miatt álló IFA típusú tehergépkocsinak. A baleset következtében a kocsi vezetője és két utasa nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Hornnak eltörött az egyik nyakcsigolyája, jobb kezének csuklója, és súlyos agyrázkódást szenvedett. A vizsgálat eredménye szerint sem a SAAB 9000 típusú személygépkocsi, sem a teherkocsi vezetője a balese t pillanatában nem volt ittas. A helyszíni szemle alapján a defekt miatt az IFA személygépkocsi menetirányát tekintve az út bal oldalán állt. A SAAB utasai szembejövő forgalmat nem észleltek. Azok a fények, melyeket az egyik utas észlelt, minden valószínűség szerint Ernőd falu közvilágításának fényei voltak. A szakértők egyetértettek abban, hogy a személygépkocsi nem tisztázható körülmények közt áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, ahonnan enyhén jobbra tartó szögben nekiütközött a teherautó vezetőfülkéjének. Egybehangzó vélemények szerint a SAAB nem előzött, mért az út ezen oldalán nem volt semmiféle jármű vagy személy. Szakértők véleménye szerint a SAAB sebessége az ütközés pillanatában kb. 100 km/ó volt. Gyorsforgalmú utakon Magyarországon ez a maximális megengedett sebesség. Az eljárásba bevont szakértők, illetve az autógyár szakembere szerint kizárható a SAAB műszaki hibája. Horn és társai egyébként azért szenvedtek az említett sebességhez mérve viszonylag igen könnyű sérüléseket, mert a SAAB 9000 típusú kocsi napjainkban az egyik legbiztonságosabb jármű. A sajtótájékoztatón elhangzott szakvélemény szerint például 12,5-szer csökkenti le az ütközés következményeit. Tekintettel a megállapított tényekre, a rendőrség közúti baleset gondatlan okozása miatt eljárást kezdeményezett Horn gépkocsijának vezetője, Mosolygó István ellen. Pintér Sándor vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány kérdésekre válaszolva megerősítette, hogy Horn a balesetet megelőzően lakásán valóban több fenyegető telefont is kapott, és ezt követően a rendőrség gyakrabban járőrözött lakása körül. KOKES JÁNOS A The Times az orosz külpolitikáról Aggasztóan dogmatikus (TA SR-hír) Borisz Jelcin orosz elnökről a következőket írta tegnapi számában a The Times című konzervatív brit napilap: „Függetlenül az elnök jó fizikai kondíciójától, figyelembe kell venni politikai egészségi állapotát. Az elnök máját megtámadták a politikai pletykák. A Kremlben elég a bizonyíték a hatalomért folytatott harcról..." ,Az orosz hadsereg nyugtalan, a külpolitika pedig aggasztóan dogmatikussá vált. A politikai és szociális forradalommal vívódó nukleáris nagyhatalomhoz fűződő kapcsolatban pedig a kiszámíthatatlanság végképp nem kívánatos. A Nyugat ugyan alkalmazkodhat Jelcin csökkentett szerepéhez, de nem vállalhatja a következményeket halála vagy megbuktatása esetén." Meghalt Jackie Kennedy Tegnapra virradó éjszaka 64 éves korában elhunyt Jacqueline Kennedy-Onassis. Röviddel halála előtt egy New York-i kórházban kapta meg az utolsó kenetet, majd kérésére otthonába tért, hogy családja körében tölthesse utolsó perceit. A kétszeres özvegy gyógyíthatatlan nyirokmirigyrákban szenvedett. Felejthetetlen marad az amerikaiak és a világ számára az 1963. november 22-i nap, amikor a. texasi Dallasban John F. Kennedyt, halálos lövések érik, s Jackie az autóban ölébe veszi férje mozdulatlan testét, majd a kórházi műtőben tehetetlenül áll vérfoltos rózsaszínű kosztümjében. Nem veszi le a ruhát ezt viseli Johnson elnöki eskütétele alatt, s még akkor is, amikor Washingtonban kiszáll a halott elnököt szállító gépből. Felejthetetlen marad a nap, amikor hosszú fekete fátyolt ölt magára, hogy gyermekeivel az Arlington temetőbe kíséije halott férjét. Jackie legendává vált. Így akarták az amerikaiak emlékezetükben megőrizni First Ladyjüket, az intelligens, több nyelven beszélő, rendkívül kedves Jackiet. Persze, a nyilvánosság figyelmét," érdeklődését és kíváncsiságát nem is annyira intelligenciája ébresztette fel, hanem sokkal inkább a célratörő Kennedy-klánba csöppent attraktív fiatal nő és a szimpatikus elnök magánélete, amely, mint az évek során kiderült, mégsem volt olyan szent, mint amilyennek látszott - távol a Fehér Háztól. A dallasi lövések után egy másik First Lady költözik be Jackie otthonába. Neki mennie kell. Ám az elnöki özvegy szerepét, melyet az amerikaiak osztanak rá, nem ; vállalja - határozza el végleg Bob Kennedy meggyilkolása után. Menekül Amerikából, szakít a Kennedyekkel, kitör a politika rabságából, és a „high society" köreiben keres megnyugvást. A biztonság és a szabadság utáni vágy kergeti őt egy újabb házasságba, mire az amerikaiak végleg hátat fordítanak a „pénzéhes femme fatale-nak". Jackie Kennedy és a görög hajómágnás, Arisztotelész Onassis két annyira különböző karakterű ember, hogy kapcsolatuk eleve kudarcra van ítélve. Onasiss visszavisszatér Maria Callashoz, Jackie pedig újra több időt tölt Amerikában.. Hét évi házasság után mégsem kerül sór a válásra - az ügyvédeknél gyorsabb a halál. Az immár kétszeres özvegy új életet kezd. Visszatér New Yorkba, ahol gyermekeinek és későbbi élettársának, Maurice Tempelsmannak szenteli idejét. Nem áll többé rivaldafényben, de szívósságának, erős akaratának köszönhetően sikeres könyvkiadóként szerez hírnevet. Tavaly nyáron - mintha utolsó kötelességét teljesítette volna - meghívta jachtjára Bili Clintont, hogy a világ előtt jelképesen John F. Kennedy elnök utódjának ismerje el. (urbán) Földvári Zsuzsa 1 1.rész 6. fejezet Lázban Biza tökéletesen alakít; magába bolondítja Köberlt, anélkül, hogy ő akár csak egy pillanatra is elveszítené a fejét. Nem -esik kísértésbe, hiszen ő Helmutot szereti, annak ellenére, hogy a férfi az abortusz pillanatában eltűnik a színről. Sem a kórházban nem jelentkezik, sem azután hetekig. Ha a lány látni akarja, nem marad számára más lehetőség, mint kinyitni a televíziót. Amikor aztán Helmut Frodl újra feltűnik, a lány leszámol ugyan az illúzióival, de ragaszkodik a férfihoz. Már tudja, hogy a férfi több érzelmet mutatott neki, mint amennyit valójában érzett, s a kapcsolatuk nem vezet sehova, elszakadni azonban mégsem tud. Frodl annak idején a Vienna People nevű modellügynökségtől kölcsönözte ki az akkor 29 esztendős lányt egy reklámfilmhez. Az ügynökség vezetőnője úgy emlékszik, Frodl nézegette a lányok fényképét, s amikor Biza fotójához ért, egyszerűen nem tudta róla levenni a szemét. - Micsoda pillantás! - kiáltott fel. - Ez ő, ez a kilencvenes évek sztárja! - Frodl a megadott méretekkel is elégedett volt: 164 centis magasság, a többi méret: 90/70/90. Bizának, aki eredetileg fotómodellnek készül, az öt másodperces videófelvételen egy babakrémhez kell kedvet csinálnia. Az a dolga, hogy egy pici popsira lágyan felkenje az ajánlott csodaszert. A lánynak egyáltalán nincs lámpaláza, a felvételtől nem fél, csupán attól tart, hogy észreveszik, remeg a keze. Biza Novakov ajkkor már tíz esztendeje szenved a szklerózis multiplex nevű gyógyíthatatlan betegségben, amely elsősorban az idegállapotától függően hol teljesen eltűnik, hol pedig olyan erősen rátör, hogy rettenetes remegés fogja el. .Szélsőséges esetekben bénaságig fajul a kór, s látászavarok támadnak. A babakrémes felvételen sem sikerül elrejtenie a keze remegését, de Frodl ezt ekkor csak az izgalomnak tulajdonítja, A" tejfölösszájú rendezőről, ahogyan későbbi visszaemlékezéseiben a lány illette, Biza eleinte tudomást sem vesz, csak akkor vet rá pillantást, amikor a felvételt követően Frodl kávézni hívja. Az ígéretesen csengő ajánlatnak ellenáll, de csak azért, mert nagyon rosszul érzi magát. Persze nem viselkedik elutasítóan, megbeszélik, hogy egy másik alkalommal majd együtt elmennek vacsorázni. Sor kerül a vacsorameghívásra, s beülnék a Pekingi Kacsába. Biza elmeséli, hogy 10 éves kora óta él családjával együtt Ausztriában, hogy volt már pénztárosnő, azután alkalmazott a biztosítónál. Arról viszont jobbnak látja hallgatni, hogy a rendszeres munkát az erősödő betegség miatt kellett abbahagynia. Frodl egyszerűsége, ahogyan tévésztár létére nagyszabású feladatairól, híres barátairól mesél, nagyon imponál Bizának. Mint ahogyan Frodl őszintesége is tetszik neki: egyáltalán nem titkolja előtte, hogy nős. Talán azért bízik meg benne a nő, mert a férfi hozzáfűzi a tényekhez, hogy a felesége már nem jelent számára semmit, mint báty és húg élnek egymás mellett. Azt viszont elfelejti megemlíteni, hogy két gýéreke is van. Kapcsolatuk későbbi szakaszában annyit bevall, hogy van egy örökbe fogadott kislánya. Frodl nem kapkodja el a viszonyt, ide-oda viszi Bizát, az irodáját is megmutatja neki. Hamar észreveszi a lány betegségét, s megértőnek mutatkozik, segítséget ígér neki. Hát így kezdődik a szenvedélyes szerelem, amelynek hónapjai során Frodl egy fitafőszerephez juttatja a lányt, éS mindvégig anyagi segítséget nyújt megélhetéséhez. ^ Amikor az abortusz miatti szünet után Frodl ismét feltűnik Novakov lakásában, a „líra már meghalt", kapcsolatuk nagyon is gyakorlatiassá válik. Ekkor kérheti meg Frodl a nyilvánvalóan nem túl sok skrupulussal rendelkező - lányt, hogy csavarja az ujja koré Köberlt. A rendező utáni kémkedés „megrendelőjeként" nem egyszerűen saját magát nevezi meg, hanem az Interpolt, amely nagyon érdeklődik Köberl után. - Közelebbit nem mondhatok. Frodl titokzatosan forgatja a szemét, s csak annyit árul el, hogy neki 200 ezer schillinggel tartozik a „kolléga". , (Folytatjuk) NÉHÁNY SQRBAM | V áclav Klaus cseh kormányfőt egyáltalán nem izgatja az, hogy Oroszország a Békepartnerség nevű NATO-program saját elképzelés szerinti változatát tartja csak számára elfogadhatónak, ez derül ki a Telegrafnak adott tegnapi interjújából. A cseh politikus szerint Oroszország változatlanul a második számú, atomfegyverekkel rendelkező nagyhatalom, s erről a körülményről nem lehet megfeledkezni, s helytelen lenne ezt a szovjet utódállamot megalázni azzal, hogy ugyanúgy kezelnék, mint például Észtországot. K ivonnak mintegy 75 000 Európában állomásozó amerikai katonát, ha az USA európai szövetségesei nem hajlandók hozzájárulni itt-tartózkodási költségeik legalább háromhegyed részének finanszírozásához, Így foglalt állást a washingtoni képviselőház, s várhatóan a szenátus is ugyanígy dönt. A javaslatot a törvényhozásban előterjesztő képviselő a döntést azzal indokolta, hogy nyomást kell gyakorolni Nyugat-Európára, hogy az Japánhoz hasonlóan szintén vállaljon részt az állomásoztatási költségek fedezéséből. M argaretha af Ugglas svéd külügyminiszter tegnap felszólította Oroszországot, hogy csökkentse-a Kalinyingrad térségében tartózkodó katonáinak létszámát. A miniszterasszony szerint példátlan a nagy létszámú orosz haderő a Litvánia és Lengyelország közé béékelődő térségben. A svéd politikus úgy véli, hogy az említett térségben tartózkodó mintegy százezer orosz katona hazarendelése elősegítené a svéd-orosz gazdasági kapcsolatok bővülését és a svéd tőke beáramlását Oroszországba. A krími parlamént tegnap jóváhagyta az alkotmánymódosítást az Ukrajnához tartozó feketetengéri félsziget nagyobb önállóságáról. Ezenkívül a módosítás lehetővé teszi a kettős állampolgárságot és helyi rendfenntartó erők felállítását. Leonyid Kravcsuk ukrán elnök szóvivőjének kijelentése szerint Kijev, tekintet nélkül a krími parlament döntésére, teljes mértékben ellenőrzi a helyzetet a félszigeten. Arafat polgármester? (TA SR-hír) Joszi Szarid izraeli környezetvédelmi miniszter tegnap kijelentette: amennyiben Jasszer Arafat, a PFSZ vezetője még egyszer szent háborúra (Dzsihad) szólít fel Izrael ellen, meg kell majd elégednie Jerikó város polgármesteri tisztségével. „Ha Arafat még egyszer kiejti a Dzsihad szót, egész nyáron Jerikóban fog izzadni. Politikai karrierjét polgármesterként fejezi be, az autonómia-kísérlet pedig ugyancsak Jerikóban és a Gázai övezetben ét végét "- biztosította híveit Szarid. A baloldali Merec párt képviselője Arafat május 10-ei johannesburgi beszédére utalt, ebben a palesztin vezető a szent háborúra és Jeruzsálem felszabadítására szólította fel a muzulmánokat. Balaton Kezdődik a kempingidény (TA SR-hír) A háromnapos pünkösdi ünnepek alatt már a Balatonon is megkezdődik az idei kempingszezon. A Balatonturist utazási iroda tájékoztatása szerint a tó északi partján előzetesen 13 kempinget nyitnak meg, beleértve a vendéglőket és büféket is. A tavalyi szezon alatt a Balatonturist 113 ezer vendéget fogadott létesítményeiben, a szálláshelyek száma pedig túllépte a 880 ezret. A kempingek felújítására az említett vállalat 140 millió forintot fordított.