Új Szó, 1994. május (47. évfolyam, 100-125. szám)

1994-05-18 / 114. szám, szerda

1994. MÁJUS 1127. ÚJSSEÓ POLITIKAI HIRDETÉS BALOLDAL Tisztelt olvasóink! A „Baloldal" fizetett hirdetésként jelenik meg. Tartalmáért a Demokratikus Baloldal Pártja felel, amely felvállalta a munkavállalók érdekeinek védelmét. Ezen az oldalon az elkövetkezendő időben minden szerdán szeretnénk jelentkezni. Fő célunk a baloldali értékek, a DBP politikájának és tevékenységének ismertetése, a gazdasági és különböző szociális problémák és azok megoldási módszereinek elemz.ése. Emellett szeretnénk teret adni olvasóinknak is. Bár honoráriumot anyagi okokból nem tudunk fizetni, szívesen fogadjuk és a lehetőségektől függően szeretnénk megjelentetni az Önök cikkeit is. Ezeket kérjük vagy az alábbi címre beküldeni: Borza Erzsébet, a DBP alelnöke, Gunduličova 12, 81610 Bratislava, vagy pedig a DBP járási bizottságain leadni. Mivel a rendelkezésünkre álló pénzösszeg nem elég arra, hogy hosszú távon fedezni tudjuk a fizetett hirdetést, kérjük Önöket, hogy anyagilag támogassák a „Baloldalt". Esetleges adományaikat az alábbi számlára utalhatják át: VÚB Bratislava-mesto, VÚB - 48631-012/0200. A csekkre írják rá a következő jelszót: „Baloldal" Előre is köszönjük, tisztelettel: Borza Erzsébet, a DBP alelnöke. Peter Weiss, az SZK NT alelnöke, a DBP elnöke Átlátszó manőverek a nemzeti tanácsban A legutóbbi tanácsülésen úgy éreztem magam, mintha a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom pártgyűlésén lettem volna. Egy olyan gyűlésen, ahol a kimondott gondolatot nem szükséges érvekkel alátámasztani, s ahol a felszólaló nincs más nézetekkel és álláspontokkal szembeállítva. Erről tanúskodik az a módszer is, ahogy a DSZM képviselői támadást indítottak Roman Kováč, a kormány alelnöke ellen. Senki sem tudott felhozni egyetlen olyan érvet sem, amely Roman Kováčnak az új kormányban kifejtett tevékenységét érintette volna. Ami múltbeli munkásságát illeti, az ellene felhozott „tényeket" megkérdőjelezi az a körülmény, hogy ezeket csak most, a DSZMből való kiválása után tartották fontosnak közölni a parlamenttel. Véleményem szerint - s ezt bizonyítják a képviselői felszólalások is -, Roman Kováč leváltására tett DSZM-javaslat mögött nem konkrét tények állnak, hanem a bosszúvágy, amely a politikai erkölcs megsértéséhez is'Vezetett. Ennek kapcsán oly esetekről is említés történt, melyek az egész kormány, illetve a DSZM és a Demokratikus Baloldal Pártjának múltbeli kapcsolatát érintik, s amelyek teljes mértékben igazolják a március 11-i döntés helyességét. Többek között szó esett arról is, hogy Roman Kováč az oka annak, hogy a DBP nem omolhatott örömujjongva a DSZM ölelő karjaiba. A tények azonban másról tanúskodnak: nem Roman Kováč, hanem a DSZM elnöke volt az, aki az Amerikai Egyesült Államokból való hazatérése után politikailag elfogadhatatlannak bélyegezte a DBP-t, s kijelentette, hogy az egy DSZM-DBP koalíció esetén az USA leállítaná a Szlovákiába irányuló tőkeáramlást. Olyan kijelentések is elhangzottak, hogy egy ilyen koalíció a DSZM parlamenti frakciójának szétesését eredményezné. A későbbi ún. koalíciós javaslatok sem igazi egyenrangú partneri kapcsolatot jelentettek elutasították a közös kormányprogram, kormányalakítás gondolatát, mely keretében figyelembe vették volna a DBP szimpatizánsainak, ill. tagjainak az érdekeit is. Egyszerűen csak a felelősség megosztásáról, a DBP parlamenti frakciójának szófogadó szavazási masinériává való átalakításáról volt szó, nem pedig hatalommegosztásról, a kormány tevékenységének és politikájának közös formálásáról. A DBP nem hagyta, nem hagyhatta magát leigázni már csak azért sem, mert ez ellentmond az általunk vallott demokratikus elveknek. Ilyenértelemben a DBP március 11-i döntése helyes volt. Nem a DBP az oka a volt kormány bukásának, hanem az a tény, hogy a DSZM-ben eluralkodó autori tatív vezetési módszerek következményeképpen a DSZMből kivált a képviselők egynegyede, a SZNP-ből pedig a választott honatyák egyharmada távozott. E kapcsolat szöges ellentéte a jelenlegi kormánykoalíció belső viszonya. Kölcsönösen tiszteletben tartjuk egymást, s azt a tényt, hogy nem vagyunk és nem is lehetünk egyformák. Egyikünk sem igyekszik a saját arculatára formálni a másikat, s mindig azt keressük, ami összeköt minket, nem pedig-azt, ami szétválaszt. Nem a gyűlölködés, hanem az együttműködés útját járjuk. Ez persze nem jelenti azt, hogy a kormánykoalíción belül nincsenek viták a különböző problémák megoldásával kapcsolatban. Türelemmel, tényeken alapuló érveléssel, toleranciakészséggel az. okos partnerek azonban mindig megtalálják a közös nevezőt. Nem a múltban, hanem a jelenben a jelen problémáival élünk s abból indulunk ki, hogy az az ember, aki csak a sérelem érzetét élteti önmagában, könnyen elvesztheti nemcsak az önbizalmát, de az önbecsülését is. Ez a hozzáállás az alapja eddigi tevékenységünk sikerének. Varjú János, parlamenti képviselő A földnek hozzáérto gazdát, a gazdának jogbiztonságot Sajnos, térségünk kísérőjelensége, hogy nem tudunk szabadulni attól a fordított mechanizmustól, amely szerint először általában ideológiára alapozott elméleteket állítunk fel, fogalmakat találunk ki, és ezekre mint sablonokra akarjuk ráerőltetni a társadalom működését. Ez idáig a rendszerváltás sem eredményezett számottevő változást, csupán az ideológiai alapok cserélődtek fel. Jól illusztrálható példája lehet ennek többek között a mezőgazdaságunk átalakítására tett kísérlet, ahol már eddig is nagy kárát látjuk a fogalmak fetisizálásának. Az egyik ilyen fogalom a magántulajdon, ill. annak mindenhatóságába vetett hit. A politikai pártok, mozgalmak többsége a fold magántulajdonának a visszarendezésére korlátozta programját, abból a meggyőződésből, hogy ha visszaadjuk a tulajdonosnak a földjét, minden megoldódik. Ezen elméletek felmagasztalása alapján születtek a mezőgazdaság jövőjét meghatározó törvények is. Csakhogy a megcáfolhatatlan valóság az, hogy a földtulajdonosok többsége vagy a mezőgazdaságtól teljesen idegen szakmára építette jövőjét, vagy pedig olyan kis földterülettel rendelkezik, amellyel a jelenlegi piaci feltételek mellett egyszerűen nem lehet hatékonyan termelni. így a földművelés egyre nehezebbé, egyre bizonytalanabbá váló feladata nem feltétlenül a tulajdonosra hárul. Talán még nem késő kiegészíteni jogrendünk idevonatkozó részét oly filozófiára építve, amely a földnek, a jószágnak elsősorban hozzáértő, a szakmájának élő gazdát talál, legyen ez a gazda akár a föld tulajdonosa, akár a bérlője. Ez a módosítás semmiképpen nem kérdőjelezné meg a magántulajdon sérthetetlenségét. Ám biztosítékul szolgálna ahhoz, hogy a földművelő akár magánvállalkozásban, akár csoportos vállalkozási formában megalapozhassa jövőjét. E célt szolgálná pl. egy olyan törvény, amely meggátolná a bérleti szerződés bármikori egyoldalú felbontását. Ismert tény, hogy Európa nyugati felében a bérleti szerződések több évtizedre szólnak, ezeket csak kölcsönös megállapodás alapján lehet a meghatározott idő előtt felbontani.' A következő ilyen fétis az volt, hogy a szabad piac láthatatlan keze majd mindent megold. Ezen elmélet leegyszerűsített és hozzáértést nélkülöző alkalmazásával olyan felmérhetetlen károk keletkeztek agrárágazatunkban, amelyek csak nagy áldozatok árán és hosszú idő múlva hozhatók helyre, ha egyáltalán helyrehozhatók. A védővámok alkalmazásának és az agrárpiac koordinációjának az elhanyagolásával, a koncepciót nélkülöző gazdaságpolitikával szinte kiszolgáltattuk mezőgazdaságunkat az államilag nem kis mértékben támogatott, szakszerűen és összehangoltan irányított külföldi agrárpiaci konkurenciának. Ezzel függ össze a harmadik tévhit is, mely szerint az európai integrációba való bekapcsolódásunk egyben megoldja gazdasági gondjainkat is. Naivitás lenne azt hinni, hogy a túltermelési gondokkal küszködő nyugati agrárkonkurencia maga elé enged minket a világpiacon. Természetesen nem az integrációba való bekapcsolódás szükségességét kell megkérdőjeleznünk. Viszont jobban oda kell figyelni az aláírt egyezmények tartalmára és ezek betartására a mindennapi kereskedelemben. Egyszóval ne hagyjuk magunkat becsapni, de emellett viselkedjünk korrektül kereskedelmi partnereinkkel. Egyenrangú szerepkörre kell törekednünk. Ehhez persze egyenrangú, szaktudással is rendelkező politikusok szükségesek, nem pedig az utcáról egyenesen a nagypolitikába betolakodott önhitt hangoskodók. Felületesen volt értelmezve a szerkezetváltás fogalma is. Bár e téren érezhető a kijózanodás, ám bizonyos mértékben mindmáig él az az illúzió, mely szerint a szerkezetváltást néhány év alatt oly mértékben lehet megvalósítani, hogy ez lehetővé teszi a mezőgazdaság túlnyomóan farmergazdálkodás formájában való működését. Főleg a földkárpótlási törvény épült erre a nem reális filozófiára azt feltételezve, hogy felosztható a feloszthatatlan, hogy egy nagy istállóból, silósáncból, magtárból csinálhatunk sok kicsit. Ma már egyre többen ismerik fel a fent leírt tévedéseket, ideológiai melléfogásokat. Sokan a saját bőrükön tapasztalják, hogy a földművelés az elsősorban hozzáértést igénylő kemény munka, amely megélhetési lehetőséget nyújthat ugyan, de meggazdagodni még állami támogatás mellett sem lehet belőle. Nem vagyunk a bűnbakkeresés hívei. Az eddigi folyamatok felmérése szolgáljon a tévedések ismétlésének megakadályozására, a jobb megoldás megtalálására. Ismerve agrárágazatunk jelenlegi helyzetét, nagyon el kellene gondolkodnunk a vidéki ember sorsáról és azon, hogy mit és mennyiért fog enni, inni a városi ember. A hozzáértő szakember tudja, mennyi munkába, mennyi pénzbe kerül az állatállomány kiépítése, az elhanyagolt föld termőképességének a visszaállítása. A jelenlegi pénzhiányban óriási felelőtlenség kihasználatlanul hagyni a meglévő alapeszközöket, a drágán felépített épületeket, tovább hagyni leépülni az állatállományokat. Még talán nem késő lehetőséget adni a még meglévő szakembergárdának, hogy tudása, munkabírása teljes bevetésével működésbe hozhassa a rendelkezésre álló alapeszközöket. Ha abszolút biztonságot nem is, de a lehetőséget meg kellene adnunk azoknak, akik még hajlandók vállalni a kemény küzdelmet. Ennek egyik járható útja lehetne az állami vagyon hosszú távú bérbeadása és a szövetkezeti tulajdon menedzserszerződésen alapuló működtetése is. Ehhez, még meg kell teremteni a törvényes kereteket is, amelyekben nem az ideológiáké, hanem a szakértelemé lesz a döntő szerep, s céljuk az élelmiszer-ellátás biztosítása lesz. Borza Erzsébet mérnök, a DBP alelnöke Tudjuk, hogy nem könnyű a vállalkozók sorsa sem Járva az országot, sajnos, csak panaszkodókkal találkozom. Nem csoda! A lakosság többségének gazdasági és szociális helyzete egyre rosszabb - rohamosan emelkednek az árak és a munkanélküliség, s a családok jelentős hányada él a létminimum alatt. Egyeseknek gondot okoz a napi betevő falat előteremtése is. A munkavállalók, a munkanélküliek és a nyugdíjasok szidják a vállalkozókat, akik, mint mondják, az utóbbi pár év alatt - nem tudni mi módon - hatalmas vagyonra tettek szert, s akik cinikusan tüntetnek szomszédaik előtt új külföldi autóikkal, pazarul berendezett házukkal és nyaralójukkal, a messze távolban töltött szabadságukkal. Ügy tűnik, mintha minden vállalkozó csak azon spekulálna, hogy hogyan lophatná meg embertársait, hogyan sajátíthatná ki az állami tulajdonban lévő vagyon jelentős hányadát anélkül, hogy ezt valamiképpen kompenzálná. Pedig nem egészen így állnak a dolgok. A vállalkozók többsége éjt nappallá téve becsületesen dolgozik, nem ismerve sem szombatot, sem vasárnapot. Ezek az igazi vállalkozók ma Szlovákiában, akik amellett, hogy feláldozzák szabadidejüket, hajlandók kockázatot vállalni, becsületesek is. Időben teljesítik kötelezettségeiket, s nem a gyors meggazdagodásra rendezkednek be, lehúzva a bőrt is az alkalmazottaikról, ill. a vásárlókról. Az igazi vállalkozók korrekt kapcsolatokra törekszenek, s igyekszenek hosszú távon fenntartani és fejleszteni vállalatukat, biztosítva ezzel a foglalkoztatottságot is. Ilyen emberrel nem eggyel találkozhatunk és semmiképpen setn lehet őket egy kalap alá venni a spekulánsokkal - a modern aranyásókkal, akik számára a fent említett tulajdonságok teljesen idegenek, s akik tevékenységükkel megnehezítik, majdhogynem lehetetlenné teszik a vállalkozói szféra további egészséges fejlődését. A vállalkozók többsége ma komoly problémákkal küszködik, melyek okai a törvények nem kielégítő minőségében keresendők, s amelyek inkább vállalkozóellenes gazdasági légkört teremtenek. A szigorú restriktív gazdaságpolitika, a vállalatok kölcsönös tartozásának megoldatlansága, valamint az adók növekedése és különböző más gazdasági és adminisztratív megszorítások az árak emelkedéséhez vezetnek, amelyek ellehetetlenítik a vállalkozókat, mivel csökken a fizetésképes kereslet, s ajiol nincs kereslet ott nem lehet eladni és értelmetlen a továbbbi gazdasági tevékenység. Nem alakultak ki a gazdasági verseny jogi, szervezeti és infrastrukturális előfeltételei sem. Ilyen körülmények között a nagyvállalati lobby kihasználhatja monopolhelyzetét, ami semmiképpen sem a kis- és középvállalkozóknak kedvez. Sajnos, nem egyszer a korrupcióval is szembe kell nézniük. Gondolom, nem kell különösképpen hangsúlyozni, hogy nekik nincs pénzük arra, hogy egy kedvező üzlet megszerzése érdekében lefizessenek valakit... E néhány említett probléma is áriról tanúskodik, hogy a gazdásági átalakulás mai szintje elsősorban a spekulánsoknak, s a monopolhelyzetben lévőknek kedvez, ami megnehezíti a lakosság életét és a társadalom gyors vagyoni és jövedelmi polarizációjához vezet. Éppen ezért joggal várjuk el azt, hogy megfelelő törvényekkel, gazdasági intézkedésekkel az állam valóban vállalkozói légkört teremtsen és kialakítsa a vállalkozó és munkavállaló kiegyensúlyozott együttműködésének, együttélésének optimális feltételrendszerét.