Új Szó, 1994. május (47. évfolyam, 100-125. szám)

1994-05-17 / 113. szám, kedd

1994. MÁJUS 12. ÚJ SZÓ KULTÚRA 1115 Egy nappal a Feltámadás után Misztériumjáték a Kassai Thália Színházban Nem vagyok benne biztos, hogy mindaz, amit a Kassai Thália Szín­ház Harmadnapi győzedelem avagy legenda a dicsőséges feltámadásról címmel Mészöly Dezső magyarításá­ban bemutatott, önmaga sajátossága­inak megfelelő színjáték. Történik ugyanis, hogy egy közelebbről meg­határozatlan életközösség a szöveg­töredékek eredetije szerzőjének - bi­zonyos Mikolaj Wilkowieczki páter­nek - irányításával, amolyan manap­ság is létező falusi színjátszócso­portként, előad néhány jelenetet Jé­zus Krisztus feltámadásáról, az utá­na megtörtént jelenésekről, illetve , saját életéből. Nincs szerencsém ismerni a Mé­szöly Dezső által kerekített misztéri­umjáték-fiizért, amit a sokat kísérle­tező Kazimír Károly rendezésében az akkor még létező budapesti Thá­lia Színház mutatott be. Éppen ezért feltárhatatlan számomra, milyen volt az eredeti keretjáték, s egyáltalán szerkezetében, zenéjében, jelmezei­ben, díszleteiben mennyiben követte a középkori világot, életmódot, gon­dolkodásmódot. Esetleg: karaktere­sen jelezte-e az amatőr komédiázok hétköznapi kötődéseit. Nincs más hátra, mint a Kassán látottakra szo­rítkozva elgondolkodni a látszólagos egyszerűség mögötti összetettségről, és ennek a többrétegű dramatikus anyagnak az eljátszásáról. Tény, hogy Boesárszky Pál meg­személyesítésében vélhetőleg az ősváltozat összegyűjtője és feldolgo­zója - a lengyel páter - jelenik meg. Persze, ez mellékes dolog, különö­sen akkor, ha a színész játékára fi­gyelve megállapíthatjuk: nem a pá­ter vagy valamely „más-páter" fiktív személyének az eljátszása a fő célja, hanem a darab elé komponált proló­gus elmondása. Ez nem az első szembetűnő hiba a játék rendezői ér­telmezésének és expozíciójának a megalapozásában, hanem alapvető és a bemutatott misztériumjáték egé­szét félrevivő kiindulási pont. Azt ugyanis Dezsényi Péter rendező sem gondolhatja komolyan, amit Bo­esárszky eljátszik. Ez a páter amo­lyan általánosított szerzetes, és nem karakteres típus. Következésképpen ennek felelnek meg a kórusban egy­egy egyházi ének eléneklésének ide­jére civil polgárokká változó műked­velő aktorok is. Végignézve a Har­madnapi győzedelmet, amolyan ne­gyednapi vereség utáni állapot lett úrrá rajtam. Következetlenség kö­vetkezetlenséget követett, s ezek kö­zött a legkirívóbb a Dicsőség menny­ben az. Istennek... kezdetű karácso­nyi ének húsvétkor ,való eléneklése. Ez egyik következménye mindazok­polgár civil mivoltát. Pedig egyike volt azon keveseknek, akik földi, mennyekbéli és poklokbéli alakokat is megformáltak. Vele Várady Béla és Czajlik József tartotta a lépést. A tapasztalt színész érdes játéka, a rög­tönzéseket sejtető naiv ripacskodása és a ravaszkodó, italozó polgár Noé szerepében is átsütő típusa jelzi a tu­datosságot. Czajlik fiatalsága ellené­re pontosan játszotta el valamennyi szerepben azt a kissé bárgyú, városi Mennyország és Pokol az előadásban nak a tisztázatlanságoknak, amelyek a színészek játékában koncentráltan jelentek meg. Minden látszat ellenére három­szorosan kellett volna átváltoznia a színésznek. Legelőször meg kellett volna formálnia a rendező által tisz­tázott polgár típusát, majd a karak­terjegyek megőrzésével nagyon pon­tosan megkomponált rögtönzésekkel eljátszani a páter által a misztérium­játékban a polgárra osztott szerepel, s harmadsorban az így megszülető bibliai alakok karakterességét kellett volna érzékeltetni. Színész legyen a talpán, aki erre képes. Igazságtalan lennék, ha nem emelném ki, hogy Boesárszky Attila (Pilátus, Oskola­mester, Lucifer, Kántor, Filep, Öz­vegy ember) a szüntelen átváltozásai ellenére is érzékeltette a komédiázó (A színház archívumából) suttyót, akire a páter mindig a II. Ör­dög, a II. Szolga meg természetesen Júdás szerepét osztja. Volt tehát Dezsényi rendezői el­képzelésében olyan szándék is, amely a három említett színész játé­kában konkretizálódott. Mindez azonban kevésnek és erőtlennek bi­zonyult. Feltehetőleg korlátot sza­bott ennek a társulat létszáma, így több színész egymástól eltérő típu­sok megszemélyesítésére kénysze­rült, s nem mindegyikük tudta pon­tosan eljátszani a keretjáték civil polgárainak típusaira alapozható szerepeket. Tapasztalható az előadás egészén a mesterkéltség, a bizonyta­lanság," az elnagyoltság és a rosszul értelmezett vasaltság. A ruhák har­sány színűek, az ingek, gatyák kike­ményítettek, a formákban kevered­nek a reneszánsz és a gótika viselete, meg a festményekről ismert stilizált ruhaformák. Az ördögök feketék és vörösek, az angyalok fehérek és ró­zsaszín pofikájúak. Minden aranyo­san bájos, s éppen ezért a legkevésbé sem őszinte. Pedig ennek a műfaj­nak, amit a misztériumjátékok és a passiók képviselnek, létezett és léte­zik a naiv festményekhez hasonló naiv színházi jellege, ami nem más, mint az őszinte tisztaság. Nevezhet­ném úgyis: színpadi ártatlanság. Annak idején a Csíksomlyói pas­sió nagy-nagy színházi sikere köz­ben is ez a fajta utólagos kimódolt­ság, a városi Mórickák elképzelte látvány-folklorizmus zavart. Mert miközben a Balogh Elemér és Heré­nyi Imre szerkesztette játékban majd minden a magyar folklór legrégebbi rétegeire alapozódott, Kossá László zenéje bartóki és kodályi törvénye­ket érvényesített a színpadi zenében, a betlehemes játékok felnagyított fa­templomainak gyönyörű animációja nyomán lett szervesen funkcionáló a díszlet, aközben a ruhákon megje­lent a kimódolt magyarosság, a zsá­kok nemzeti szalagosak voltak, s az a szerencsétlen áruló Júdás egy az egyben románra lett véve. (A buda­pesti Nemzeti Színházban már 1981 ­ben is könnyedebb volt a ma­gyar-román együttélés, mint a csík­somlyói kolostor temploma előtt az évszázadok során.) Onnan visszatekintve örülök a Dezsényi Péter rendezte Harmadna­pi győzedelem Mészöly Dezső kom­ponálta változatának. Sokkalta iga­zabb, őszintébb vallomás, földi ki­nyilatkoztatás az emberekben élő hit és hitellenség, Mennyország és Po­kol egyidejű meglétéről, mint a két évtizede divatozó bibliai témájú mu­sicalek, rockoperák. Ezért sem lenne alávaló próbálkozás, ha a nyári ko­máromi Bástya Színház a tervezett pop-rock Mária evangéliuma helyett elővenné a Csíksomlyói passiót, megkísérelve a lelkekben újjáéledő hit erősítését a magyar színház, a magyar művelődés hagyományainak és a magyar folklórnak a szellemé­ben. Bartók és Kodály nyomán sza­badon. DUSZA ISTVÁN MADÁCH BIBLIOTÉKA | Vezérlő kalauz Megjelent a múzeumokat és galériákat bemutató kiadvány 36 hónap, 36 arc A hazai magyar zsurnalisztika nem ké­nyezteti el az olvasót riport-, interjú-, tár­ca- vagy glosszakötetekkel. A míves pub­licisztikára az írók társadalma csak elvétve vállalkozik, talán időhiány, talán műfaji egyoldalúság, vagy ne adj isten, a műfaj lenézésének okán. Igaz, az elmúlt négy-öt évtized nem kedvezett a szókimondásnak, ahiikor pedig felszabadultak a gátak, az addig tapasztalt igényességet, amely hellyel-közzel azért jelen volt sajtónkban, az aktuálpolitika és a kapkodó igénytelen­ség kezdte felváltani. Nyolcvankilenc őszétől napjainkig közel öt év telt el, de még mindig váratnak magukra azok a pub­licisztikai kötetek, amelyek a rendszervál­tás által kiváltott szociológiai, politikai, társadalmi megrázkódás lélektanát igye­keznének az olvasó elé tárni, nem is be­szélve a mélyebbre nyúló, a tágabb össze­függéseket kereső esszéirodalomról. Az idevágó irodalom (főleg a Kalligram Kiadó köteteire utalhatunk) a társnemzetek és a szomszédok (Miroslav Kusý, Petr Príhoda, Kiss Gy. Csaba kötetei) írói, publicisztikai tükreit tartja elénk. Megnyugtatásul azért tegyük hozzá, ha a kiadói tervek megvaló­sulnak, idén (addig is, míg a teljesség igé­nyével nem jelentkezik egy-egy tollforga­tó) megjelenik pár publicisztikai kötet, árttelyek az elmúlt öt évet járják körül. Miklósi Péter Huroktánc című, a közel­múltban a Madách Kiadónál megjelent könyvét ebből a kontextusból nehéz lenne kiragadni. Helyszűke miatt a harminchat ihterjút tartalmazó kötet szakmai időtálló­ságának értékeléséről lemondva, csupán annyit jegyezhetünk meg, hogy a Hurok­tánc elsősorban a politikában főszerepet játszó-játszőtt negatív és pozitív hősök kö­Miklósi Pélcr (Méry-reprodukció) tetlen véleményeit tartalmazza. Nem ta­gadja ezt a tényt a szerző sem, aki vállalja az interjúnak mint műfajnak az esetleges­ségeit, , a naprakészség mellett a műfaj „romlandóságát", hiszen a beszélgetések alanyainak egyike-másika már szélárnyék­ba került. Ugyanakkor nem minden tanul­ság nélkül való félidézni az. egy-két évvel ezelőtti megnyilatkozásokat, s összevetni a mai politikai történésekkel. Az arcok is­mertek,'a szerepek változtak, talán a néze­tek is.csiszolódtak időközben. A harminchat hónap alatt készült har­minchat interjú (melyek a Vasárnap rend­szeres ol vasói számára nem ismeretlenek) Szlovákja és az egykori Csehszlovákia po­litikusainak arcképcsarnokaként ajánlható leginkább az olvasó figyelrtiébe. (k-y) Aránylag rövid előkészítő munkálatok után nemrégen megjelent a szlovákiai múzeu­mokat és galériákat bemutató átfogó kalauz (Sprievodca po L O V E N S K O iWÄiÄÄÍi* . ' ' "r i»0 M'ltóivtóM Ä (MICIOACH múzeách a galériách) a pozso­nyi Szlovák Nemzeti Múzeum gondozásában. Mindenképpen örvendetes tényként könyvel­hetjük él e több évtizedes hiányt pótló szakmai eligazítás megje­lenését, hisz az érdeklődő rész­letes útmutatást kap a szlovákiai múzeumi hálózatról, s kedve szerint válogathat e jelentős, Európa-szerte megbecsült „vá­lasztékból". Ma Szlovákiában 70 múzeum és 19 galéria talál­ható, nem is szólva a kisebb em­lékszobákról és a falumúzeu­mokról. A kalauz tömören is­merteti a múzeumi intézmé­nyek történetét és legértéke­sebb gyűjteményeit, majd rátér az egyes kiállítások be­mutatására. Megtudhatjuk belőle többek között a mú­zeumok és galériák pontos címét, nyitvatartási idejét; közli a, telefonszámokat is. Napjainkban, . amikor ­sajnos - tovább csökken vi­lágszerte a múzeumok láto­gatottsága (S ez nemcsak „pénztárca kérdése"), talán nem hiábavaló hangsúlyoz­nunk - a múzeumi világnap alkalmából - tájainkon sem, hogy a múlt megisme­résének szükségességét vallva, a hagyományokhoz ragaszkodva a jejent alakító polgári értékrend megte­remtésének igénye jut kife­jezésre. Ehhez nyújt segít­séget az Hja Okáli és á Gabrie­la Podušelová által összeállí­tott kiadvány, amely jó szolgá­latot tehet a muzeológia iránt érdeklődőknek és a múzeumlá­togatóknak. Csák 1 remélhetjük, hogy a közeljövőben megjele­nik e kalauz angol, német, fran­cia és magyar nyelvű változata is - szolgálva embert és kultú­rát. TRUGLY SÁNDOR Színe és visszája Fischer Ádám a MET-ben. A New York-i Metropolitan Opera állandó vendégkarmesternek szerződtette Fischer Ádámot. A karmester a közelmúltban oly nagy sikerrel vezényelte a Met­ropolitanben Verdi Othellóját, hogy rögtön ajánlatot kapott a vi­lághírű operaszínháztól. Fischer Ádám személyében évtizedek óta először dolgozik magyar kar­mester a MET-ben. *** Megdicsőült képhamisító. Két évvel ezelőtt a kaposvári Bárány Csaba látva Szász Endrének, a neves szürrealistának a nép­szerűségét, festményei másolá­sába fogott. Az ügyes kezű fiata­lember mintegy negyven „Szász­festményt" készített, a művész szignóját is ráhamisítva. A test­vérével együtt folytatott értéke­sítés során teljesen véletlenül bu­kott le. A kaposvári bíróság a ha­misítványokat hét-tizenkétezer forint forgalmi értékűre becsülte, s a fellebbviteli bíróság úgy dön­tött, hogy azokat vissza kell szár­maztatni szerzőjüknek. A bíró­ság általi hitelrontás miatt felhá­borodott Szász, Endre kijelentet­te, hogy a hamisító - kvalitásai alapján - így akár arra is kedvet kaphatna, hogy Picasso- vagy Chagall-művek előállítására vál­lalkozzék. *** Hamis múmiákért -11 milliót. Két vállalkozó szellemű és meg­gazdagodni kívánó iráni, saját bevallása szerint 11 millió dol­lárt remélt kapni a nagy perzsa uralkodó, a Krisztus előtt 465­ben meggyilkolt Xerxész múmi­ájáért. Az ügy a teheráni rendőrségen végződött, mivel a múmia hamisnak bizonyult, csa­kúgy, mint a rendőrök, akik „ál ­ruhában" kereskedőként teltek ajánlatot a becses antik árusai­nak. Iráni lapjelentés szerint az elvégzett tesztek alapján kide­rült, hogy a tetem nem is emberi maradvány. Örmény bosszú. Méggyilkol­ták az egyik legismertebb kortárs örmény írót, Vargesz Petrosz­janl. aki korábban hosszú időn ál az Örmény írószövetség ve­zetője volt. A 62 éves prózaíró, újságíró és műfordító Petroszjant lakása előtt lőtték le. A hatósá­gok szerint az ügy mögött azt kell látni, hogy Petroszjan fiát bűnrészesség miatt börtönbünte­tésre ítélték, mivel köze volt hú­ga vőlegényének a meggyilkolá­sához. Az áldozat családja állító­lag vérbosszút fogadolt az író és családja ellen. *** Vidámparki öreghölgy. Kettős évfordulót ünnepeltek idén a koppenhágai Tivoli vidámpark­ban. A 150 éve üzemelő szóra­koztató intézmény ugyanis egy igen kitartó törzslátogatóval büszkélkedhet: a hölgy immár kereken egy évszázada, háromé­ves kora óta minden évben eljön a vidámparkba szórakozni. Ág­nes Hilligsoe ma már. 103 esz-, tendős, az idős asszonyt nyolc­vanéves lánya kísérte el a mosta­ni ünnepségre. Az eltűnt betűk. Több mint 300 millió spanyol anyanyelvű világ­szerte egyik napról a másikra ar­ra ébredt, hogy ábécéjükből hi­ányzik két betű. A Spanyol Nyelvi Akadémiák Szövetsége idei X. kongresszusán szinte egyhangúlag megszavazta két fonéma, a „cb" (cs) és a „11" (lágy I) törlését az ábécéből. A döntést elsősorban a nyelv egy­szerűsítésére hozták. Ezáltal- a számítástechnikában is köny­nyebb lesz a spanyolt használni, tehát komputerfelhasználő-barát lett a spanyol is. (k-s)

Next

/
Thumbnails
Contents