Új Szó, 1994. április (47. évfolyam, 76-99. szám)

1994-04-14 / 85. szám, csütörtök

8 MINDENNAPI BŰNÜGYEINK - - „^ 1994. ÁPRILIS 14. Véletlen baleset, vagy netán...? Lassan egy éve, hogy D. Béla kajali fiatalember tragikusan meghalt. A hivatalos verzió szerint gondatlanság, szerencsétlen véletlen okozta a balesetet. A szülőknek viszont más a véleménye. Az édesanya szerkesztőségünknek írt levelében cáfolta, hogy fia, aki őrként dolgozott, önkezével vetett volna véget életének. A véletlen baleset lényébe se akart belenyugodni. Az a feltevése, hogy fiát tévedésből lőtték le. Aznap ugyanis - állítja az anya - az utolsó pillanatban helyettesítette egyik kollégáját. Pont azt, aki állítólag több fenyegető levelet kapott, s ezért félt szolgálatba állni. A NAGYVILÁGBAN TÖRTÉNT | A bujkáló gyilkos esete Erie Stanley Gardner, a nagy amerikai krimiíró alighanem ezt a címet adná az alábbi esetnek, ha még élne, s ha meg akarná írni. Az illinoisi Elburn alig kétezer lakosú, álmos városka, ahol állítólag a település fennállása óta nem követtek el gyilkosságot, s a minap még az volt az egyetlen szenzáció, hogy a város vezetősége rendelettel kívánja szabályozni az egy lakos által birtokolható macskák számát. És ebben a városkában, ahol állítólag mindenki mindent tudott mindenkiről - a minap letartóztattak egy gyilkost! Szomszédai Greta Knickerbocker néven ismerték a csendes, 62 éves asszonyt, aki már több mint tíz esztendeje lakott egy régi parasztházban. Nem is sejtették róla, hogy azelőtt Bernice Van Heisének hívták, valamikor Lake Forestben, Chicago egyik elővárosában élt, s 21 évvel ezelőtt gyilkosság vádját emelték ellene. Mrs. Knickerbocker! azzal a váddal tartóztatták le most Elburnben, hogy 1968. január 31-én megölte közeli barátját, Eugene Douglast, akinek a holttestét az ő hálószobájában találták meg. A gyilkosság idején a nő elvált volt, a férfi pedig nős. Először a gyilkosság éjszakáján tartóztatták le. Greta Knickerbocker azt mondta a rendőröknek, hogy a fegyver véletlenül sült el, amikor átnyújtotta a férfinak. Néhány nap múlva szabadon is engedte a bíró, aki nem látta értelmét annak, hogy fogva tartsa. Egy nagyesküdtszék azonban két hónappal később gyilkosság vádjával indított ellene eljárást. Greta Knickerbocker azonban akkor már elköltözött, és a rendőrség nem találta meg. Most azt állítja, nem is sejtette, hogy keresik a rendőrök. „Nem akartam elbújni" - állítja Knickerbocker asszony, aki a lövöldözést követő nyolc esztendő során Chicago egyik elővárosában lakott, új férjével, Conrad Knickerbockerrel. Elburn lakosainak többsége úgy véli, hogy bármi történt is 21 évvel ezelőtt, az asszony azóta tisztességesen élt. „Ha már egyszer szabadon engedték - mondta az egyik miért vadásznak most ismét rá?" Az áldozat családjának azonban más a véleménye, s a helyettes államügyész leszögezte: „A törvény az törvény. Egy gyilkosságot nem lehet csak úgy elfelejteni." A vád szkeptikus a vádlottnak azzal az állításával szemben, miszerint nem tudta, hogy keresik. Furcsának találták, hogy megváltoztatta a keresztnevét, sőt a születésének az időpontját is, mert azt állította, hogy 1930. április 29-én született, noha valójában 1926. április 30-án látta meg a napvilágot. Knickerbocker asszony ügyvédje azt állítja, hogy ebben nincsen semmi, hiszen védence modellként dolgozott, s a Gréta név vonzóbbnak tűnt, mint a Bernice, továbbá mióta bűnös cselekedet az, ha egy nő letagad pár évet a korából? De hogyan is értesült a rendőrség Knickerbocker asszony hollétéről? Úgy, hogy a lányának egyik barátja aggódott amiatt, hogy a szüleinek valamilyen problémája volt a rendőrséggel. Mire Knickerbocker asszony lánya azzal vigasztalta, hogy az ő anyjának is volt egy hasonló ügye, s töviről hegyire elmesélte a történetet. A hálás barát pedig azonnal értesítette a rendőrséget... A napokban személyesen találkoztunk a vígasztalhatatlan anyával. Ha elhunyt fiáról szól, nem állja meg sírás nélkül, valami azt sugallja neki, sötét titok lappang a szerencsétlenség mögött. S ö a mai napig hiába keresi az igazságot. - Amikor Béla munka nélkül maradt - korábban a szövetkezetben dolgozott -, nem tétlenkedett. Hamar talált magának állást. Elment „fekete rendőrnek", pontosabban őr lett. Szorgalmas, jő fiú volt. Sokat dolgozott. Új tévét is vett nekünk. „Mamácska, azt akarom, hogy színesben lássátok a világot" - mondotta, amikor meglepett bennünket a készülékkel. A Tátrában megismerkedett egy csinos idegenvezetővel. Az ismeretség annyira komoly volt, hogy már tervezgetni kezdték közös jövőjüket. Hozzánk akartak költözni. A kislány magyarul is megtanult. - Azon a végzetes szombaton (április 17-én) együtt volt a család. Béla hozott a kölcsönzőből egy videokazettát. Filmet akartunk nézni, mikor délután háromnegyed hat körül megcsörrent a telefon. Én vettem föl. Fiamat egyik munkatársa kereste. Azt akarta, utazzon Galántára, valakit helyettesíteni. Béla ellenkezni próbált. „Ne bolondozz, tudod, hogy holnap 24 órás műszak vár rám" - mondotta az ismeretlen hívónak. „Máskor is kibírtad, most is kibírod" - hangzott az ellenérv. „De hiszen már nincs is buszom"- próbált ellenkezni Béla, de végül meggyőzték. - Fiacskám, miért vállalsz te el mindent, kérdeztem tőle, amikor láttam, öltözködni kezd. - Anyu, tudod jól, hogy kell a pénz - fegyverezett le, majd azzal búcsúzott, hogy hétfőn ha hazajön, már messziről érezni akarja a rántott hús illatát. - Galántára autóstoppal utazott. Amint beért munkahelyére, szokásához híven telefonált, hogy rendben megérkezett. Vasárnap reggel aztán jöttek a rendőrök, s azt kérdezték, van-e Béla nevű fiunk, majd közölték, hogy öngyilkosságot kísérelt meg, és a kórházban van. Csütörtökön' anélkül, hogy magához tért volna, meghalt. A kollégája, aki reggel bejött a munkába, azt állította, fiam játszadozott a pisztollyal, és az véletlenül elsült. Beszélni szerettem volna a szemtanúval. Azt mondta, ez nem telefontéma, majd meglátogat, és mindenről beszámol. Azóta is hiába várom. Miért kételkedik a koronatanú szavaiban? - Több gyanús ok miatt is. A helyszínen például ki voltak törve az ablakok. Cimo doktor úr, aki megpróbálta megmenteni fiunk életét, azt állította, hogy a golyó nem hatolt közvetlenül közelről a fejbe, hanem egy-két méteres távolságról. Aztán itt van az a váratlan helyettesítés. Pont a helyett a kollégája helyett ugrott be, aki fiunk elbeszélése szerint belekeveredett valami sötét ügybe, és többször is megfenyegették. Béla szerint ezért félt munkába járni. - Az is gyanús, hogy fiunknak a fogai is hiányoztak. Vajon ki és mikor verte ki őket - teszi fel a "kérdést az édesapa. A szülők kérdéseire, feltételezéseire megpróbáltunk választ kapni a rendőrségen, a kórházban és a volt cégénél is. Az utóbbi helyen csak a főnökhelyettest találtuk, de neki, mivel valami értekezletre sietett, nem volt ideje a beszélgetésre. Mindössze annyit mondott, a vizsgálat lezárult, s egyértelműen gondatlanságból történt balesetről volt szó. Kérdésünkre, nem volt-e túlzás egymás után két szolgálatot osztani a megboldogultra, azt a választ kaptuk: senki sem kényszerítette erre. Hajszolta a pénzt, keresni akart, állandóan azzal járt a nyakunkra, hogy minél gyakrabban szolgálhasson. Dr. Dušan Čimót, aki a szerencsétlen fiút operálta, a kórházban kerestük fel. - Ha én lennék a fiú apja, valószínűleg szintén feltenném a kérdést, vajon nem történt-e gyilkosság. Erre persze én nem tudok választ adni. Csak annyit mondhatok, hogy a súlyosan sérült fiú jobb halántékán, ahol a golyó behatolt, nem találtam égési nyomokat. Megnéztem a kórlapot is, ott sincs ilyen jellegű bejegyzés. Az egyetemen azt tanultuk, hogy ha valaki fegyverrel öngyilkosságot követ el, vagy közvetlen közelről lövik le, a bőr azon a helyen megpörkölődik. A pisztoly tehát a lövés pillanatában — legalábbis szerintem — nem volt közvetlenül az elhunyt feje mellett. Tibor Tímártól, a galántai rendőrség bűnügyi osztályának vezetőjétől megtudtuk, hogy a megboldogult nem volt feljogosítva fegyverhasználatra, és ilyen jellegű kiképzésben sem részesült. Az ominózus pisztoly Béla szolgálatának idejében a trezorban volt, és ő onnan vette ki, és tette maga elé az asztalra. A szerencsétlenség szemtanúja, aki vasárnap reggel állt munkába, látta rajta, hogy fáradt, és azt is tudta, hogy újabb műszak áll előtte. (A rendőrségi jegyzőkönyvből az is kiderült, hogy Béla valóban rendkívül sokat vállalt magára, és márciusban pl. 360 órát volt ügyeletben.) A tanú állítása szerint Béla játszadozni kezdett a fegyverrel. Felhúzta a pisztolyt, majd a fejéhez helyezte. „Ne csináld ezt, veszélyes" - figyelmeztette állítólag a koronatanú, ám azt a választ kapta, ugyan, mit félsz. Béla valószínűleg nem tudta, hogy fegyvere ki van biztosítva, és meghúzta a ravaszt. A tragédiát a hivatalos jegyzőkönyv szerint a károsult súlyos gondatlansága okozta. Megtudtuk, a rendőrségnek nem volt tudomása arról, hogy Béla kollégáját, aki helyett aznap szolgált, valaki fenyegette volna. Nem a szerkesztőség feladata, hogy nyomozzon egy, már lezárt ügyben. De valamit azért nem szabad figyelmen kívül hagyni, mégpedig az előírások, a munkabiztonsági intézkedések be nem tartását. Ha valaki mondjuk 32 órát akar szolgálni csak azért, hogy többet keressen, s ezt munkaadója lehetővé teszi, őt is felelősség terheli. Rosszabbul is végződhetett volnj Életveszélyes „hobbi" Határtalan szerencséről beszélhet az a tizenhat éves pozsonyi srác, akinek a vandalizmus volt az egyik hobbija. Erre a furcsa kedvtelésére minap kis híján csúnyán ráfizetett. Csak szerencséjének, pontosabban barátja lélekjelenlétének köszönheti, hogy nem halt meg, vagy legalábbis nem lett egy életre nyomorék. Liftezés közben az az ötlete támadt, hogy sorra kirúgja a felvonó ablaküvegeit. Néhány emeleten keresztül ez ment is, mint a karikacsapás. Ám a következő kísérletnél beszorult a lába, és minden igyekezete ellenére sem bírta kihúzni. Barátja, aki az utolsó pillanatban állította meg a felvonót, valószínűleg életet mentett. Már csak néhány centi hiányzott ahhoz, hogy a fiilke új emelethez éijen. Furcsa szórakozás Régi igazság, a fegyver nem játékszer. Még a légpuska sem. Számtalan tragikus eset bizonyítja, elég egy könnyelmű, virtuskodó mozdulat, egy másodpercnyi figyelmetlenség, elmélázás, és odalehet az ember szeme világa, sőt az ártatlannak hitt puska halálos sérülést is okozhat. A minap szinte sokkolta a 37-es buszra váró utasokat az a tudat, hogy valaki mozgó céltáblának tekinti őket. Néhány sörét a szerkesztőségünk közelében lévő megálló plexitfalán koppant, ám egy férfit találat ért. Az ólomgolyócskát a kórházban távolították el karjából. A veszélyeztetett utasok egyike azonnal hívta a 158-as telefonszámot. A rendőrkocsi pillanatokon belül a helyszínen termett, ám a gyanús 51, illetve 53-as házszám valamennyi ablaka zárva volt. A két fiatalkorú lesipuskás felbátorodva azon, hogy nem derült fény kilétükre, folytatni akarták a veszélyes szórakozást és másnap megismételték az „embervadászatot". Mikor az egyik buszra várakozó utas feje fölött elsüvítettek az első golyók, ő sem habozott, és telefonálni ment. Közben azt is megfigyelte, hogy az ismeretlen mesterlövészeknek az ötödik emelet egyik ablakában van a lőállásuk. A fiatalokat annyira lefoglalta a lövöldözés, hogy észre sem vették a rendőröket, akik most már biztosra mehettek. Az oldalt írta és összeállította; ORDÓDY VILMOS A Ku-Klux-klan a példaképük? A fajgyűlöletre utaló megnyilvánulások szerencsére nem jellemzőek a szlovák fővárosra, de azért azt sem lehet állítani, hogy annyira ritkák, mint a fehér holló. A zsidóellenes feliratok pingálásán vagy a különböző jelszavak pingálásán kívül olykor tettlegességre is sor kerül, melynek szenvedő alanyai elsősorban külföldi diákok. A múlt héten este fél tíz tájban a 5-ös villamos néhány utasa is szemtanúja lehetett egy ilyen atrocitásnak. A Széplak utcán három tizenéves fiatalember szállt fel a járműre, s minden különösebb ok nélkül rátámadt két néger diákra. Az asszonyok csak sápítoztak, néhány férfi ugyan megpróbált tiltakozni, ám közbeavatkozni egyikük sem mert. Pláne, amikor a legagresszívebb támadó kezében egy bot is megjelent. Az utasok egyike mégis bátorságot vett, és figyelmeztette a villamos vezetőjét, mi is történik a kocsiban. A sötétbőrű diákok közben hátrahagyva táskáikat, a legközelebbi megállón gyorsan kiugrottak a szerelvényből. A nyíltan rasszista nézeteket valló trió az otthagyott táskákon töltötte ki dühét, legalább azokat rugdosták, ha már a kiszemelt áldozatokat nem sikerült a kedvük szerint „megrendszabályozni". A villamos vezetője a következő megállón nem engedte ki a randalírozókat, ám azok erőszakkal kifeszítették az ajtót és eliszkoltak. Valószínűleg tudták, hogy miért, mert hamarosan utolérte a villamost egy rendőrjárőr és taxin a két bántalmazott diák is, akik legalább annak örültek, hogy visszakapták személyes holmijukat. Osztrák riporterek a pozsonyi alvilágban Hamis útlevél háromezer schillingért Nem titok, kis hazánkban pénzért mindent lehet szerezni, beleértve a fegyvereket, kábítószert, hamis forgalmi engedélyeket vagy a különböző személyes okmányokat. Jól értesült körökben azt is tudják, kihez kell ilyen óhajjal fordulni, és mennyi pénzre van szükség hozzá. Az osztrák Kurier két szemfüles riportere úgy határozott, lemerül a pozsonyi alvilágba, hogy személyesen győződjön meg arról, igaz-e, hogy a fegyverhez, kokainhoz, vagy éppen hamis útlevélhez jutás a szomszédos Pressburgban valóban csupán pénz kérdése-e. Franz Kari és Victoria Luis nyakába vette a szlovák fővárost, és rövidesen a szükséges információk birtokába jutott. Megtudták, hogy útlevélügyben a Kijev Szálló közelében lévő bárban kell szerencsét próbálni. A két újságírónak - elmondásuk szerint - az volt a benyomása, hogy az említett lokál, mely a harmincas évek Chicagójára emlékeztetett, valahol Szerbiában van. Nemcsak az andalító jugoszláv muzsika miatt, de főleg azért, mert a vendégek többsége szerbül beszél. Azt is megfigyelték, hogy a személyzethez hasonlóan a legújabb párizsi divat szerint voltak öltözve. A bárpultnál üldögélő prostik is az előkelő kategóriába tartoztak. A két vendég szokatlan kérésére a mixer igencsak elcsodálkozott. Miért pont itt érdeklődnek a kedves vendégek hamis útlevél iránt? - kérdezte értetlenül, de a kezdeti bizalmatlanság után közölte a potenciális ügyfelekkel, mégis jó helyen járnak. Rövid tárgyalás után megszületett a megegyezés. Másnap este kilenckor jöhetnek az útiokmányért, melynek ára potom háromezer schilling. A megbeszélt időben a lokál csaknem üres volt. A bejáratnál álló két gorillán és néhány maffiafőnökön kívül alig volt vendég. Az útlevél minőségének ellenőrzésekor az osztrákok lefotózták a hamisítványt, majd arra hivatkozva, hogy az új útlevél tulajdonosának magasságát sajnos korrigálni kell, egy újabb találkát beszéltek meg, melyre már nem mentek el. Megtudták, amit akartak, kezükben volt a szükséges fotódokumentáció, így még aznap hazautaztak - természetesen saját útlevelükkel, hogy beszámoljanak olvasóiknak pozsonyi tapasztalataikról.