Új Szó, 1994. április (47. évfolyam, 76-99. szám)

1994-04-08 / 80. szám, péntek

OLVASÓINK OLDALA ÚJ SZÓ* 1994. ÁPRILIS 8. Tisztelt szerkesztőség! ...Ezen az úton szeretnék köszönetet mondani az Érsekújvári Kórház Tornóczy László főorvos vezette ortopéd osztályának, ahol súlyos hátgerincműtéten estem át. Külön hálám fejezem ki a főorvos úrnak, aki fáradságot nem ismerve, mindig mosolyogva és biztatva törődött velem és az osztály minden egyes betegével. Jó lenne, ha az országban sok ilyen kórházi osztály lenne, ahol a betegek érez-' nék, hogy jó kezekbe kerültek és nyugodt szívvel rábízhatják magukat az orvosokra. Vaszily Gyöngyi Rimaszombat ...A Magyar Televízió a közelmúltban a Szlovák Televízió estjét közvetítette. Megtudhattuk, hogy a közeljövőben a pozsonyi tévé rendez magyar estet. Nagyon hasznosnak tartom az ilyen közeledést. Ha csak lehet, megnézem kedvenc műsoromat, a Mindent vagy semmit. Nemrég a játékvezető Pázmány Péter születési helyével kapcsolatban a játékos helyes válaszához hozzátette, hogy Nagyszombat szlovák neve Trnava, és az Csehszlovákiában van. Azt sem javította ki, amikor elhangzott, hogy Trnava Csehországban van. Miért titulálnak minket továbbra is cseheknek Magyarországon? Hostina Irén Komárom ...Azok, akiket aggodalommal tölt el az amatőr színjátszás elmúlt években tapasztalt visszaesése, méltán örülhettek annak, hogy kétéves szünet után ismét megrendezték a Komáromi járásban a gyermek báb- és színjátszóegyüttesek seregszemléjét. Bátorkeszin a nagyszámú közönség a komáromi Napsugár bábegyüttesnek, a Hemperkőc kisszínpadnak, a bátorkeszi Koboldok és a búcsi Kék nefelejcs csoportnak tapsolhatott. Sztrecskó Rudolf Komárom ... Hosszú sorok állnak az anyakönyvi hivatalokban az állampolgárság bejegyzése ügyében. Valahogyan türelmesebbek, nyugodtabbak az emberek, legtöbbször az új kormányról beszélgetnek egymás között. Még az sem szegi kedvüket, ha dolgavégezetlenül kell távozniuk. Egyiküket azért küldik el, mert már rongyos az igazolványa, a másikat pedig azért, mert lejárt az érvényessége. Nincs más lehetőségük, mint hogy két fényképpel és 50 korona befizetésével kiváltsák az. új személyi lapot. Jó lenne tudni, mi lesz nyáron, utazhatunk még a csehszlovák útlevelünkkel? Hajtman Kornélia Nána Az olvasói leveleket, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. A né/etek sokrétűsége érdekéhen olyanokat is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet. Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket. Vigyázat, csalók! Meg szeretném osztani önökkel véleményemet az újságjukban hétről-hétre megjelenő, állást kínáló hirdetésekkel kapcsolatban. Ezek rendszerint így kezdődnek: Könnyen végezhető' otthoni munkát kínálok, külföldi cégek számára reklámok másolását. Hónapok óta nincs állásom, szinte mindent megpróbáltam már, hogy tisztességes úton pénzhez jussak. Azonban minden eddigi próbálkozásom kudarcba fulladt. Nemrégiben válaszoltam a Vasárnap hasábjain közölt egyik hirdetésre is, bár enyhén szólva gyanúsnak tartottam. Otthon végezhető, nem időigényes munka, kiváló kereseti lehetőség - az ígéret inkább szép álomnak tűnt, mint valóságnak. De miért ne hinnénk néha a csodákban is? Érdeklődő levelemre meg is kaptam a választ, évi 120 000 koronát ígértek, heti 10-15 órás munkáért. A jó sors azonban összehozott egy régi barátnőmmel, még mielőtt elküldtem volna a hirdető címére a kért 120 koronát. Elmondta ugyanis, hogy ő már próbálkozott a megadott címen, és az utánvéttel küldött borítékban csupán egy levelet talált, amelyben a „munkaadó" égy különleges munkával bízta meg a barátnőmet: adjon fel ő is hirdetést a Vasárnapban, s így ő is sok-sok 120 koronához juthat. Persze a hirdetőnek szánt százasom már régen nincs meg, de jóérzéssel tölt el a tudat, hogy nem egy ismeretlen szélhámosnak küldtem el. A csapdát ezúttal sikerült elkerülnöm. Régi előfizetőjük vagyok. Tudom, hogy önök vétlenek ebben a históriában. Mégis hihetetlennek tartom, hogy mindezidáig egyetlen póruljárt olvasó sem szólalt meg embertársai érdekében. Mert igenis, embertelenség egy munkanélküli zsebéből kihúzni 120 koronát, a más kárán jutni tisztességtelen haszonhoz. H.O. Rimaszombat Jó helyre került az emléktábla (Kossuth-emléktábla Vásárúton, Új Szó, 1994. 3. 21.) A riportban a helyi Csemadok-elnök utalt a hagyományra, miszerint „1848-ban egy ízben megállt Vásárúton Kossuth Lajos, elbeszélgetett az érkezés hírére odasereglett falubeliekkel, és buzdító beszédet intézett hozzájuk." A hagyomány valós alapját igazolandó, említsünk meg egy közvetett bizonyítékot, hogy Kossuth igenis megfordulhatott Vásárúton. Amint Podlupszky Mihály reagálásából megtudhattuk, Vásárúton postakocsi-útvonal nem vezethetett keresztül, de a Pestet Pozsonnyal összekötő főútnak át kellett vezetnie a falun, hiszen a Borovszky Samu-féle Magyarország vármegyéi és városai című sorozat Pozsony vármegyét taglaló kötetében a szomszédos Alsónyárasddal kapcsolatban ez áll: „ A község azelőtt a pest-pozsonyi országútnak egyik legfontosabb pontja volt, a mennyiben az országgyűlésre Pozsonyba utazók mindenkor az itteni uradalmi nagyvendéglőben szálltak meg: Kossuth Lajos és Deák Ferencz is akárhányszor itt háltak meg. Itt volt különben a lóváltás is." Most pedig, alátámasztandó a hagyományt, ismertessük egy szemtanú visszaemlékezéseit: „ Dunaszerdahelyről néhanapján átlátogattam a szomszédos Vásárút község zsidó korcsmárosához, ki rokona volt mostoha atyámnak. Ott jártam ép azon a napon is, amikor Vásárútra ért Kossuth Lajos, ki az osztrákföldi hadi vállalkozásra tüzelte Csallóköz magyar népét. A korcsma előtt akart szólani. Egy hordót görgetett az ajtó elé, és én ott álltam, mikor Kossuth egy székről a hordóra lépett, és beszélni lezdett. Szavaira leírhatatlan rivalgás támadt a népben. Öreg emberek és fiatal legények - szinte gyermekek még - odahagyták szüleiket, és kaszával, villával felfegyverkezve, követték Kossuthot: és elindult a népfölkelők tömege Bécs felé. Kimeríthetetlen korszaka volt ez a lelkesedésnek." Az idézet Vámbéry Ármin, a Dunaszerdahelyen nevelkedett világhírű orientalista Küzdelmeim című önéletírásából származik. Örömmel nyugtázhatjuk tehát, hogy megfelelő helyre került a Széchenyi Társulat által valamely dél-szlovákiai, Kossuth Lajos személyéhez kötődő helység számára felajánlott Kossuth-dombormű. A. Kis Béla Erőt kaptak a folytatáshoz Sikeres szakmai nap Tanulni, tapasztalni, véleményt cserélni jött össze Búcson a Tolnaimódszer szerint oktató 53 pedagógus. Az eredetileg járási szintűre tervezett szakmai napra - elfogadva Kosztolányi Éva programfelelős meghívását - a szojnszéd járásokból, sőt még Közép-Szlovákiából is érkeztek érdeklődők. Azok a lelkes pedagógusok, akik vállalták az újat, az ismeretlen, járatlan utat, újabb erőt és hitet meríthettek - a módszer nemcsak az anyanyelvi oktatásban alkalmazható, betört a szlovák nyelv és a matematika oktatásába is. Ebből is láthattak, hallhattak a jelenlévők egy kis ízelítőt. A módszert felvállalók nincsenek könnyű helyzetben: a tankönyvbeszerzés gondjai, a módszertani könyvek és segédanyagok hiánya, (egyelőre) kevés hazai szakember, rendszeres napi felkészülés mind-mind velejárója az újításnak. Ezért üdvözölte valamennyi részvevő a szakmai találkozó összehívását, hiszen a vita, a tapasztalatcsere a legfontosabb források a továbblépésben. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, tekintettel az igényekre, májusban és júniusban négyszer egyhetes továbbképzést szervez négy olyan járásban, ahol a módszert eredményesen alkalmazzák. Vidám, játékosan tanuló gyerekeket láttunk, akik - a tanító néni elmondása szerint - a módszer bevezetése óta örömmel járnak iskolába. Megújulva, a távlati lehetőségeket látva jöttünk el Búcsról. Számunkra ez erőt ad a folytatáshoz. Köszönet érte a búcsi kollegáknak, Kosztolányi Éva programfelelősnek, a Komáromi Tanügyi Hivatal módszertani osztályának és az SZMPSZ illetékeseinek. Misák Zoltán Komárom Övön aluli ütés (Elhamarkodottan foglaltak állást, Új Szó, 1994. 3. 25.) Meglepődve olvastam Altman Arnold írását, amelyben azt nehezményezi, hogy az Új Szó munkatársai külföldi eseményekről tudósítanak, és netán azokat kommentálják. Ami a belügyekbe való beavatkozást illeti, ez manapság igen divatos szólam, no de azért az adott összefüggésben mégiscsak erős túlzás. Ezen az alapon bármely lap szerkesztőségét naponta az egész világon a tiltakozó levelek százai áraszthatnák el. Megjegyezném, hogy a tiltakozás az érintett országok kompetenciája. Hogy a felháborodott levelek és jegyzékek tucatjai mégsem futnak be, annak egyszerű magyarázata van: úgy általában - legalábbis civilizált körülmények között - tiszteletben tartatik a sajtószabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága. Mindez némiképpen mulatságosnak is nevezhető. Ami viszont már egyáltalán nem adhat derültségre okot, az a szerkesztőségnek címzett nem is burkolt fenyegetés elbocsátásokról és az előfizetők számának csökkenéséről. Ez bizony csúnya övön aluli ütés egyetlen magyar nyelvű napilapunkkal szemben, és semmiképpen sem szolgálja nemzeti kisebbségünk érdekeit. Meggyőződésem, hogy a fenti jóslatok nem fognak teljesülni. Nekem egészen más jóslatom van: amíg egy lap pontosan tudósít, helyet ad a különböző véleményeknek, azokat egymás mellé teszi, az olvasó ítéletére bízva, hogy elfogadja-e azokat vagy sem, addig nincs baj. Erősen kétlem, hogy az olvasók elfordulnának a laptól amiatt, hogy messzemenően az objektív tájékoztatásra törekszik. Kotiers Román Somorja A felvidéki magyarok között is akadnak jócskán, akiknek hiányzik Mester Ákos 168 órája és a vasárnapi ebéd hangulata sem az igazi számukra Bölcs István Gondolat-Jel-e nélkül.Ezért szeretném az írással kapcsolatos néhány fenntartásomat ismertetni. Ne használjanak olyan szavakat, mint rühellem a dolgot. A tisztelt olvasó felháborodása jogos. A rühelli valóban nyomdafestéket nem tűrő, sőt alpári. Az újságírót az sem igazolhatja, hogy koszorús költőink is rühelltek egyet-mást. Tette ezt még a korunk (média)háborúzásaiban is kikezdhetetlen Babits Mihály, kinek prófétája „...rühellé a prófétaságoť', és szembeszegülvén az Úr akaratával, nem volt hajlandó Ninive belügyeibe beavatkozni. A bírált írás szerzője talán komolyan vette szomszédaink bizonyos, 15 milliós összetartozással kapcsolatos elszólásait, és merte a szomszéd ország velünk azonos nyelvet beszélő lakosai rokonának, netán vérrokonának tekinteni magát. Az ilyen fajta rokonság következménye fokozott érdeklődésünk szomszédunk portája iránt. Néhány hete koszorúztuk meg a (sajtó)szabadságért (is) elesett legnagyobbjaink emlékműveit. Bár a Kánaán még várat magára, ne mondjunk le önként a gondolat szabadságáról. Buday Erzsébet Pozsony Magyarországon, Vas megyében, három-négy kilométerre Kőszegtől készítettem a felvételeket. A szlovák parlament újból tárgyalja majd a falunévtáblák kihelyezését. Magyarországon már húsz éve kétnyelvű táblák vannak, és azok senkit sem zavarnak! Csehi István Dunamocs Nem lehetett Ján! (A négylábú óriás, Új Szó, 1994.3.27) A felvidéki magyarság számára talán nem teljesen ismeretlen az a tény, hogy Vágsellye szülöttje volt Feketeházy János báró. A helyi temetőben nyugszik. Kevesebben tudnak viszont arról, hogy építészmérnökként az Eiffel cégnél is dolgozott. Részt vett az Eiffel-torony tervezésében, s ő tervezte a budapesti Nyugati pályaudvart és Szabadság (hajdani Ferenc József) hidat, a szegedi közúti Tisza-hidat, a volt vágsellyei közúti hidat. Annál szomorúbb, hogy amikor tavaly a sellyei városközpontban a szülőháza helyén emelt bérház falán egy domborművet lepleztek le emlékére, a föliratot csak szlovák nyelven tüntették fel, valahogy így: Inžinier Ján Feketeházy (!), majd születésének és halálának évszámai következnek. Lehet, hogy nem is tudott szlovákul, hogyan lehet tehát a neve akkor Ján?! Csak ennyit akartam a cikkhez hozzáfűzni. Dr. Nagy László Pozsony